Kelet Magyarország, 2012. július (69. évfolyam, 153-178. szám)

2012-07-11 / 161. szám

2012. JULIUS 11., SZERDA Hogy jö vagy rossz döntés volt, az csak a véletlentől függ. Johan Cruyff, a holland futball megmondó embere finoman szólva sincs elragadtatva, hogy Louis van Gaalt nevezték ki a válogatott szövetségi kapitányának. A Pozitív doppingteszt miatt kikerült a magyar olimpiai csapatból egy A-szintes atlé­ta. Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke elmondta, a sportoló szerve­zetében sztanozolt mutattak ki, és ez már a második ügye. A paraméterek Fazekas Ró- bertre illenek, akinek a neve már a MOB olimpiai nevezési listáján sem található meg. Szikszai debütált atlétika. Barcelonában meg­kezdődött a junior atlétikai világbajnokság, amelynek nyitányán dobókörbe lépett Szikszai Róbert. A Nyírsuli diszkoszvetője az első selej­tezőcsoport tagjaként 56.51 métert teljesített, ezzel meg­közelítette egyéni legjobbját (57 m). A magyar válogatott versenyző eredménye a nyol­cadik helyre volt elegendő a mezőnyben, a másodi cso­port küzdelme lapzárta után ért véget. így csak később derült ki, mit ér valójában a nyíregyházi reménység kora esti produkciója. 9 Székely: van esélyünk a negyedik aranyra! Székely Bulcsú (balra) a szervezőkkel, Szakács Rolanddal (középen), a nyíregyházi torna és Ambrus Tamással, a sorozat főszervezőiével is beszélgetett. fotó: sipeki Péter Az olimpiai bajnok Sós­tón adott nyilatkozata szerint a magyaroknak nem kell sürgetniük a szabályváltozásokat. vízilabda. Bármennyire is népes a vízilabdázó olimpi­ai bajnokaink névsora, me­gyénkben viszonylag ritkán köszönthetünk közülük bár­kit is. A hétvégi apropót az országos strandvízilabda baj­nokság sóstói fordulója adta, amelyen a 2000-ben, Sydney­ben győztes válogatottunk tagja, Székely Bulcsú is tisz­teletét tette. A Ferencváros játékosaként még ma is aktív, de már az edzősködésbe és a civil életbe is belekóstoló szélső a kánikulai utazás után előbb csobbant egyet, majd készségesen a rendelkezé­sünkre állt.- Annak ellenére, hogy a strandvízilabdázást nem űz­tem versenyszerűen, nagy­szerűnek tartom a sportágnak ezt a változatát - beszélt alap­sportága a Sóstói Parkfürdő­ben, szombaton bemutatott változatáról Székely Bulcsú. - Erről szólhatna a vízilabda: nyáron, strandolok között és csinos lányok előtt kellene űzni a sportágat. Ez az időszak a többi sportágban holtidény, ki kellene használni a lehe­tőséget és jó marketinggel ilyenkor minden a vízilabdá­ról szólna. Megújítás, szabálymódosítás A témánál is vagyunk, hi­szen mostanában rengeteget vitáznak a sportág esetleges megújításáról, a szabályvál­tozásokról. Szükséges lenne megreformálni a vízilabdá- zást?- Olyan téren igen, hogy a vízilabda nem téli, hanem nyári sport, ahogy az előbb is említettem, a versenyidősza­kot át kellene alakítani - így az olimpiai bajnok. - A többi vál­tozást nekünk magyaroknak aligha szükséges sürgetni, hi­szen mi ebben a rendszerben nyertünk az utóbbi három olimpián három aranyat, a reformokon gondolkodjanak azok, akik lemaradtak a baj­noki címekről. Kemény Dénes szövetségi kapitány a múlt héten jelölte ki a londoni játékokra uta­zó keretét. A megnevezett tizenhármak képesek lehet­nek arra, hogy zsinórban ne­gyedszer is hazahozzák az ötkarikás aranyat? Egyáltalán hasonlítható valamihez az olimpia miliője?- A magyar válogatottat még ma is világsztárok alkot­ják, így nem volt könnyű dol­ga a kapitánynak - beszélt a témáról Székely. - Egyébként néhány hete én pontosan azt a tizenhárom játékost tippel­tem kerettagnak, akiket végül Dénes is megnevezett.- A keretben vannak olya­nok, akik nem feltétlenül a legjobb vízilabdázók Magyar- országon, de csapatként ez a keret tud majd a leginkább maradandót alkotni. Amúgy pedig Dénes néhányszor bi­zonyította már, hogy össze tudja válogatni a legeredmé­nyesebb csapatot, így nincs miért megkérdőjelezni a dön­téseit.- Ami pedig az olimpiát il­leti, van bennem nosztalgia és nagyon fogok szurkolni a csapatnak. Sajátos hangulata van a játékoknak, amelyen a legnagyobb, általunk több­nyire csak a tévében látott sztárok is éppúgy nemzeti színű egyenruhában jelen­nek meg mindenhol, mint mi, ugyanott és ugyanezt eszik, mint a többi sportoló. Nagyon emberi az egész, remélem, a mostani magyar olimpikonok is ezt fogják tapasztalni. Ne térjenek le az útról... A sportágban itthon megszűnt a fővárosi dominancia és vi­dékre tolódnak a hangsúlyok. Mi kell ahhoz, hogy egyszer Nyíregyháza (vagy újabban Nagykálló...) is csatlakozzon a fellegvárakhoz?- Mi más, mint rengeteg munka és az, hogy Szakács Rolandék ne térjenek le arról az útról, amelyen elindultak - adott tanácsot az olimpiai bajnok. - Nagyon sok szépet és jót hallottam az itteni lehe­tőségekről, amelyeket most a személyes tapasztalataim is megerősítettek. Vétek nem kihasználni ezeket az adott­ságokat, úgyhogy remélem, fogunk majd hallani a szabol­csi vízilabdázásról. km-bt Olimpia Londoni hírek Mocsai döntött, Harsányi is utazik A tartalék játékos a sorozat alatt bármikor becserélhető. kézilabda. Mocsai Lajos szö­vetségi kapitány kijelölte a londoni olimpiára utazó férfi kézilabda-válogatott keretét, amely - a hazai sportági szö­vetség hétfői közlése szerint- július 27-éig, a játékok rajt­jáig sérülés vagy egyéb, „kü­lönleges körülmény” esetén változhat.- A szabályoknak megfele­lően meg kellett neveznem azt a 14 plusz 1 fős keretet, amely Londonba utazhat. A keret azonban nyílt, a bő ke­ret tagjai versenyben vannak és a csapattal együtt készül­nek tovább - idézte az MKSZ közleménye a szakvezetőt.- Az utazó keret névsora a július 19-ei, szegedi, Tunézia elleni mérkőzést követően válhat véglegessé. Célunk, hogy a lehető legjobb magyar válogatott léphessen pályára Londonban. A múlt héten a szlovéniai Roglán magasla­ton, ideális körülmények kö­zött készülhettünk, a munka hetven százaléka erőnléti jellegű volt, összesen 15 edzé­sen vettek részt a játékosok. Mostantól a stratégiai, tech­nikai jellegű munka kerül elő­térbe, bízom benne, hogy a keret valamennyi tagja, tehát a megnevezett 15 játékoson kívül mindegyik kerettag to­vábbra is a versenyhelyzet­nek megfelelően készül ve­lünk tovább. A Londonba kiutazó tar­talék játékos az olimpia ide­jén bármikor becserélhető. A keret további tagjai közül az olimpia alatt sérülés vagy speciális körülmény esetén kapus bármikor, egy mezőny­játékos a csoportmérkőzések idején cserélhető be. mti A két olimpiai kapus: Fazekas Nándor (elől balra) és Mlkler Roland (mögötte) mellett a sportolói pályafutását Nyíregyházán kezdő Harsányi Gergely is utazó. fotó: mán László Kézilabda: a férfi válogatott olimpiai kerete Kapusok: Fazekas Nándor (Veszprém). Mlkler Roland (Szeged) Balszélsok; Iváncsik Gergő (Veszprém). Vadkerti Attila Szeged) Jobbszélsők: Gulyás Péter (Veszprém, Harsányi Gergely (Tatabánya) Tartalék: Laluska Balázs (Veszprém)______________________ Jobbátldvők; Mocsai Tamás (Hannover), Nagy László (Barcelona) Irányítók: Császár Gábor (Veszprém). Lékai Máté (Celle) _________ A bő keret további tagjai: Ancsin Gábor (Szeged), Iváncsik Tamás beállók: Schuch Timuzsin (Veszprém, Zubai Szabolcs (Szeged) (Veszprém), Liszkai Szilveszter (Veszprém), Nagy Kornél (Dun­Balátlovok: llyés Ferenc Veszprém, Pérez Carlos (Veszprém) kerque), Putics Barna (Gummersbach), Szöllősi Szabolcs (Csurgó) Elvesztették a kiesésről döntő ki-ki meccset tenisz. Nem tudta megtartani I. osztályú tagságát az NYVTC férficsapata. A nyíregyháziak a Keleti-csoport rájátszásának alsóházában a másik csoport negyedik helyezettjével, a Miskolci EAFC-cal találkoztak, és mivel nagy csatában ugyan, de veszítettek, így eldőlt, hogy a hetedik helynél nem lehet­nek jobbak, ami egyenlő a ki­eséssel. A másnapi helyosztón csak apró fájdalomdíjat jelen­tett, hogy sikerült megszerez­ni a hetedik helyezést. Utóbb kiderült, hogy a csoportban jobban megérte volna a ne­gyedik helyen végezni, mert akkor a helyosztón legyőzött Unikkal találkoztak volna a bennmaradásról döntő ki-ki mérkőzésen. km Tenisz Csapatbajnokság, férfi I. osztály Keleti-csoport, rájátszás, az 5-8. helyért Miskolci EAC-NYVTC 4-3 Kovács, Rajó- Csonka, Dajka 3:6,6:7, Veczán, Sasvári-Kovács Imre, Horváth 3:6 7:6 10-7, Veczán-Csonka 0:6,0:6, Sasvári- Horváth 6:2,6:1, Rajó B.-Dajka 3:6,6:4, 2:6, NyékiT.- Szabó D. 6:3,6:4, Kovács Imre (MEAFC)-Kovács Imre (NYVTC) 6:3,6:3. A 7. helyért Unik SE—NYVTC 3-4 Kosztolányi, Tajta- Csonka, Szabó 6:4,6:2, Dekovics, Gönczi 1- Horváth, Kovács 2:6, 1:6, Kosztoványl- Csonka 0:6,2:6, Tajta Á.-Horváth 7:6,6:3, Gönczi T.-Dajka játék nélkül nyert Gönczi, Dekovics-Szabó 0:6,3:6, Győri-Kovács játék nélkül nyert Kovács. A bajnokság végeredménye: 1. Építők TK, 2. Gellért SE Szeged, 3. BEAC, 4. Honvéd Szondi SE, 5. Tatár TC, 6. Miskolci EAFC, 7. NYVTC, 8. Unik SE. Kosárlabda Két fiatal magyar kosárlabdázó teheti le névjegyét az Egyesült Államokban. Keller Ákos és Somogyi Gergely egyaránt bekerült az NBA-csapatok által főleg próbajátéko­soknak lehetőséget adó nyári ligájába. Az Albacomp játékosa a Phoenix Suns csa­patánál léphet majd pályára, míg az egyete­men most végző Somogyi a meglehetősen patinás Los Angeles Lakers színeiben kap esélyt a bizonyításra. Izgalomban és küzdelemben nincs hiány az asztaloknál A Nyírségi Torna nem­zetközi sakkversenyen a legjobbak között szereplő Hibján Tamás tagja az élcsoportnak. SAKK. A harmadik fordulót rendezték a 31. Nyírségi Tor­na nemzetközi sakkverse­nyén, ahol a nemzetközi „A” csoportban hatalmas küz­delmeket láthattunk, mely­nek köszönhetően nagyon sok játszma eldőlt. Az ukrán rangadón Kernazhitsky nem kegyelmezett honfitársának Prokopishinnek és egységes partiban esélyt sem hagy­va ellenfelének, könnyedén nyert. így egyedül áll az élen, mégpedig hibátlan teljesít­ménnyel. Hárman követik az élen álló ukrán nemzetközi mestert 2,5-2,5 ponttal: a vi­adal első számú kiemeltje Zámbó Zoltán, Vargyas Zoltán és a nyíregyházi Hibján Ta­más, akik mindhárman meg­nyerték keddi játszmájukat. Az élmezőnyt egy kilenc fős csoport követi két-két egység­gel. A „B” csoportban továbbra is tart a magyar sakkozók hege­móniája, de már csak hárman gyűjtötték be a megszerezhe­tő összes pontot: Berki József (Fehérgyarmati Sakkegylet), Molnár János (Záhonyi VSC) és Lakatos Krisztián (Záhonyi VSC). Az élen állókat fél pont hátránnyal követi Ohát Imre (Maróczy SE Szeged), Darai Tihamér (Nyíregyházi Sakk Iskola SE), Keserű Tibor (Püs­pökladány) és Szilágyi Sándor (FETIVÍZ). A gyermekek csoportjában az ukrán Shymon megnyerte a rangadót a nyíregyházi Pethő Dávid ellen, így egyedül veze­ti a mezőnyt, igaz a második játszmában csak döntetlenre volt képes a záhonyi Lippai Ti­bor ellen. Hárman rendelkez­nek 4-4 ponttal: Lippai Tibor, Pethő Dávid és Szenes Martin. A leányok között eddig Nagy Kitti és Bíró Gréta szerezte a legtöbb pontot, akik a nyír­egyházi Dávid SC sakkozói. A nagy hagyományokkal bíró torna szerdán 8.30-kor folytatódik a nyíregyházi Sós­tó Hotel termében. KM

Next

/
Oldalképek
Tartalom