Kelet Magyarország, 2012. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-28 / 150. szám

2012. JÚNIUS 28.. CSÜTÖRTÖK Csütörtökön már edzés van aSpartacusnál labdarúgás. Véget ért a nyá­ri szabadság, a Nyíregyháza Spartacus focistái csütörtö­kön elkezdik a felkészülést az új bajnoki esztendőre. Miként az már ismert, a klub vezérka­ra új, a szakmai stáb maradt a régi. Brekk János szakmai igazgató mellett Németh Ká­roly vezetőedző, Márton István pályaedző-technikai vezető, valamint Téglási Gá­bor kapusedző találkozik majd a játékosokkal. Közöt­tük lesznek újak, olyanok, akikkel már megállapodott a klub, illetve próbajátékosok is érkeznek. Csütörtökön, pénteken és szombaton a Vá­rosi Stadionban tréningezik a csapat. km * Labdarúgó családi nap Napkoron Szombaton remek hangulatú sportos napot szervezett a Napkori Sport Egyesület, amelyen focimeccsek, célbarúgás, tizenegyespárbaj szórakoztatta a helyieket. Ezt követően jutalmazták a napkori focicsapat legjobbjait, a díjátadásban Reznek Donát, a Nyíregyháza Spartacus játékosa is segédkezett. fotó: mán László A szervezők idővel válogatottakat is szívesen látnának a sóstói homokon FOTÓ: INTERNET Strandfoci az újabb sóstói durranás Nemzetközi méretű pályán rúgják majd a labdát. labdarúgás. Ha ezt Pemete megérhette volna... Egykoron a tófürdő homokján, strand­szezonban ő is szinte álló nap rúgta a lasztit, időnként közönség előtt. Most elérke­zett az idő, hogy Sóstón iga­zi strandfocit is láthassanak majd az érdeklődök, hiszen augusztus derekán rende­zik az I. Sóstó-Nyírsuli Kupa strandfoci fesztivált.- A strandröplabda diák­olimpiái döntő és a jet ski bajnoki futam után újabb sporteseményekkel vár­juk vendégeinket - kezdte a szerdai sajtótájékoztatót dr. Podlovics Roland, a házigaz­da Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója. - Ismét lesz Sóstó Kupa ökölvívótorna, megrendezzük a nagy sikerű úszó alkalmatlanságok ver­senyét, és augusztus közepén az első strandfoci tornát.- Merészebb terveinek is vannak, mint egy egyszerű torna - vette át a szót Kosa Ár­pád, a Nyírsuli Kft. ügyvezető igazgatója. - Bízunk abban, hogy a sikeres nyitánynak lesz folytatása, és bekerülhe­tünk majd az országos strand­röplabda sorozat állomáshe­lyei közé. Az pedig egy álom, hogy egyszer mondjuk egy magyar-brazil meccset lát­hassunk a sóstói strandon. MobiUelátót Is terveznek Visszatérve az első alkalom­mal kiírt kupához, augusztus 17-19. között pattog majd a labda a sóstói homokon. A szervezők egy nemzetközi méretű (36x25 méter) pályát alakítanak ki, a tervekben sze­repel egy mobillelátó felállítá­sa. Amennyiben legalább tíz öregfiúk csapat (40 év feletti játékosokkal) is jelentkezik, ők is tornázhatnak. Nevezni augusztus 10-én délig lehet, a nevezési díj 30 ezer forint, ám ezért a csapatok tizen­két játékosa belépőt is kap a strandfürdőbe. Vannak még bónuszok is, hiszen a torna ideje alatt lesz a Sóstóserfeszt, amelyet a nevezők díjtalanul látogathatnak. km Felvilágosítás A tornával kapcsolatosan felvilágosí­tással szolgál Dajka László főszervező (20/3881-402), illetve tájékoztatót lehet olvasni a www.nyirsuli.hu és a www.sostort.hu weboldalakon. Szikszai Róbert is a vébé csapatba dobta magát Túl sok lenne a megye kettő! A nyírjákói együttes bajnokságot nyert, mégsem vált osztályt FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A magasugró Bakosi Péter mellett a Nyírsuli diszkoszvetője is A-szinttel utazhat Bar­celonába. atlétika. Ajuniorvilágbajnok- ság előtt utoljára versenyzett Bakosi Péter, aki a hétvégén a németországi Mannheimben A Nyírsuli sportolóinak eredményei a versenyen __________________________ ifjúsági fiúk. 200 m: 5. Barkász Bence 24.37,13. Horváth Bálint 2 5.46. Disz­koszvetés: 2. Simon Rqland 44.30. Ifjúsági lányok. 100 m: 4. Szabó Fanni 12.99.200 m: 10. Szojka Cintia 28.34. Távolugrás: 10. Szikora Klaudia 513. Az MLSZ Versenybizottsága kedden a másodosztályú nevezések kapcsán dön­tött. Az NB ll-es bajnokság 2012/13-as szezonjára leadott nevezések közül 28 sportszervezetét fogadta el a Verseny- bizottság. Egyelőre kérdéses az NB lll-as feljutók közül az Érd (Duna csoport) és a Dunaharaszti (Alföld csoport) indulása, valamint a Pukás Akadémia szereplése, míg a szintén NB lll-as bajnok, Várda nem adott le nevezést a másodosztályú szerepelt a hagyományos és rangos ugrógálán. A Nyírsuli magasugrója elmaradt a leg­jobb eredményétől, a 212 centi ezúttal az ötödik helyezéshez volt elég. Péter többet remélt magától, de idei eredményso­ra így sem rossz előjel a július közepén esedékes barcelonai világverseny előtt. És immár az is biztos, hogy a nem „kis” Hármasugrás: 1 Benke Renáta 11.25. Súlylőkés: 1. Kajibás Dalma 13.82. Junior férfiak. Magasugrás: 4. Szikszai Norbert 180,5. Dudás Dániel 176. Hár­masugrás (összevont versenyszám): 7. Tóth Tibor 12.16,10. Tuza Péter 11.30. Diszkoszvetés: 1. Szikszai Róbert 57.00,3. Káplár János 49.70. bajnokságra. A nevezését leadó három sportszervezet sorsáról július harmadikán születik döntés. A Versenybizottság az alábbi sportszervezetek nevezését fogadta el: Bajai Labdarúgó SE, Balmaz­újváros Sport Kft., Békéscsaba 1912 Előre SE, BKV Előre SC, Ceglédi VSE, Csákvári TK, Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft., DVSC FSZ Zrt., FC Ajka, FTC Labdarúgó Zrt., Gold-Sport Szolgáltató Kft., Gyirmót FC Kft., Győri ETO FC Kft., Kaposvári Bakosi lesz a junior vb egyet­len nyíregyházi résztvevője, az eddig B-, vagyis szponzor szinttel rendelkező diszkosz­vető, Szikszai Róbert ugyanis a hétvégi korosztályos Buda- pest-bajnokságon telibe ta­lálta az 57 méteres szalagot, és ezzel teljesítette a biztos kiküldetéshez szükséges A-szintet. km-bt Junior nők. Hármasugrás: 2. Vajda Flóra Vanda 10.90. Diszkoszvetés: 3. Kerekes Dóra 38.00. Gerelyhajítás: 1. Balogh Eszter41.62. Meghívásos, felnőtt versenyszám, női. Kalapácsvetés: 4. Aradi Stefánia 42.42. Rákóczi Labdarúgó Kft., Kazincbarcikai SC FC Kft., Mezőkövesdi SE, Nyíregyháza Spartacus FC Kft., Orosháza FC FK Kft., Paksi FC Kft., Putnok VSE, Szeged 2011 Kft., Szigetszentmiklósi TK, Szolnoki MÁV FC Kft., Tatabánya FC Kft., Újpest FC Kft., Vasas Futball Kft., Veszprém FC P2 Sport Kft., ZTE FC Zrt. © http://www.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. A nyírjákói futballcsa­pat első nekifutásra bajnokságot nyert a mátészalkai csoport­ban. LABDARÚGÁS. Jöttek, láttak - és azonnal nyertek. Mégpedig bajnokságot. Noha a nyírjákói futballcsapat köreiben nem okozott féktelen örömet, hogy a megszokott közegből kimozdítva a harmadosz­tály mátészalkai csoportjába irányították, egy esztendő múltán aligha akad ember a csöppnyi faluban, aki még mindig a döntésen rágódna. Naná, hisz a lehető legjobban sült el a váltás. Dobogós hely volt a cél- Az első három hely valame­lyikének megszerzését céloz­tuk meg, sikerült némiképp túlszárnyalni a tervet - tag­lalta Szabó József egyesüle­ti elnök. - Bár nem mindig vezettük a tabellát, végig az élmezőnyben, úgymond tűz- közelben voltunk. Egyébként rögtön az első nekifutásra let­tünk bajnokok, ugyanis most kerültünk ebbe a csoportba, eddig a nyíregyháziban szere­peltünk, amelyben tavaly ne­gyedikként zártunk, korábban a negyedosztályban bronzér­met, ezüstöt és bajnokságot is nyertünk. Az elmúlt nyáron átsoroltak minket, amit kissé nehezen fogadtunk el, utólag viszont már nem bánjuk.- Úgy ítélem meg, a közös­ségi szellemnek, az idősebb és fiatal játékosok megfelelő arányának köszönhető, hogy ilyen eredményesen futbal­loztunk.- Hozzátenném, a leg­sportszerűbb csapat címet is nekünk ítélték, valamint To­ronyi Gergő személyében a gólkirály is tőlünk került ki. Ugyanakkor Szabó József arról is hírt adott, a megye kettes indulás, amire egyéb­ként jogot szerzett a gárda, meghaladja jelenlegi lehető­ségeiket. Idegenből nem akarnak...- Nem tudjuk vállalni, mert nincs ificsapatunk, és erre esélyünk sincs: nyolcszázhat­van fős településünkön egész egyszerűen nincs annyi gye­rek, hogy össze tudjunk szed­ni egy komplett játékoskere­tet. Annak pedig nem lá­tom értelme, hogy idegen­ből hozzunk srácokat, erre nem is futja a költségvetés­ből. Mint sok egyesületnél, nekünk is minden forintot meg kell becsülni, így marad a következő szezonban is har­madosztály. KM-KT Atlétika Ifjúsági és junior Budapest-bajnokság Labdarúgás Nevezések az NB Il-re Lilla bearanyozta a napját a Sugovica partján Nagy sikerű Héraklész triatlonos edzőtábor volt Nyíregyházán. TRIATLON. A nyíregyházi Triaktív Sport Egyesület ifjú triatlonistái, Kovács Zoltán és Kovács Rita edzők tanítványai évek óta kimagasló eredmé­nyeket érnek az országos ver­senyeken. Ennek elismerése­ként, a versenyeken kivívott eredményeik alapján a Hérak­lész Bajnok Program kereté­ben az utánpótlás-válogatott keretbe is meghívást kaptak, tavaly elsőként Vajda Lilla, akihez ebben az évben már Garai Georgina is csatlakozha­tott. A Héraklész-válogatott vezetői azzal is elismerték az egyesületben végzett kima­gasló szakmai munkát, hogy tavaly egy régiós kerékpáros edzőtábort szerveztek Nyír­egyházára. Ez olyan jól sike­rült a vezetők és a résztvevők legnagyobb megelégedésére, hogy nemrégiben ismét meg­rendezték, de immár országos táborrá kibővítve. Az ötnapos összejövetel Kovács Zoltán kerékpáros edző és Horváth- Zelei Attila Héraklész Bajnok Program Kelet-magyarországi Edzésközpont vezetőedzőjé­nek szakmai irányítása alatt zajlott le. Az edzőtáborban a huszonhárom Héraklész-vá­logatott mellett a nyíregyházi Triaktív SE három versenyző­je vett részt. A táborozás után verseny! Az elmúlt hét végén Baján, a triatlonosok által jól ismert és kedvelt helyen, a Sugovica környékén egy csodálatos, kétnapos erőpróba várta a sportolókat. A második napi utánpótlás­ranglista versenyen Kovács Zoltán és Kovács Rita edzők tanítványai is rajthoz álltak. Reggel a serdülők versenyével indult a nap, ahol a lányok ki­magaslóan szerepeltek. Vajda Lilla mindenkit maga mögé utasított és aranyérmes lett, de a többi lány is kitett ma­gáért, hiszen Takács Tamara az ötödik, Komlóssy Eszter a hetedik, míg Garai Georgina a nyolcadik helyen ért célba. Összességében a fiúk is helytálltak, hiszen az igen erős mezőnyben a serdülők­nél Fodor Dávid tizenhetedik, míg gyermek korcsoportban Kertész Kevin tizennyolcadik lett. KM Vajda Lilla fotó: tudósítónktól

Next

/
Oldalképek
Tartalom