Kelet Magyarország, 2012. június (69. évfolyam, 127-152. szám)

2012-06-20 / 143. szám

2012. JÚNIUS 20.. SZERDA KELET Jegyzet M. Magyar László Ami hoz, az visz is' Murphy után nagyon szaba­don fogalmaztam meg szomo­rú felfedezésem hétfő este az egyik tévés hírműsor nézé­sekor: Ami hoz, az visz is. A Debrecen-London között most beindult légi járatról volt szó, amelytől sokat vár térségünk: az idegenforgalom fellendü­lését, az üzleti élet megélén­külését, az egészségturizmus virágzását. Csakhogy a járatok vissza is fordulnak, s nemcsak a vendég angolokat viszik el, hanem nemzetünk fiait is. A riportban megszólalt nyíregy­házi fiatalember ugyanis nem titkolta: az új járattal szeren­csét próbálni utazik külföldre. Megdöbbenve hallgatták a szavait mindazok, akik ismerik, hiszen jól tudják: személyében egy nagy tu­dású informatikust, mindig segítőkész munkatársat veszt el Magyarország. Korábbi munkahelyén leépítés miatt elbocsátották, s hogy nem talált képzettségének és tudá­sának megfelelő álláslehető­séget, elindult a nagyvilágba, hátha megalapozhatja jövőjét idegen földön. Látogatóba talán majd hazajön egyszer, s hall majd a fiatalokat visszacsalogatni próbáló kormányzati akciók­ról. Csakhogy akik bár fájó szívvel, de csalódottan hagy­ták el az országot, nemigen vágynak vissza a hívó szavak ellenére sem, ha már megta­lálták boldogulásukat, s érzik a megbecsülést odakint... magyar@inform.hu Devizaárfolyam (2012. 06.19.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 289,62-2,91 USA dollár 229,91-1,30 Svájci frank 240,82-2,76 Angol font 359,19-3,58 Román lej 64,92-0,61 Ukrán hrivnya 28,46-0,20 Horvát kuna 38,40-0,38 Lengyel zloty 67,73-0,81 r gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Tizenhat újabb díszpolgára lett Budapestnek: átadták a címeket BUDAPEST. Átadták a főváros díszpolgári címeit kedden a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén. A kitüntetettek: Balázs György okleve­les mérnök, a műszaki tudomány doktora, Bara Margit Kossuth- díjas színművész, Bertalan Tivadar festő, grafikus, díszletterve­ző, Bolberitz Pál Széchenyi-díjas római katolikus pap, filozófus, egyetemi tanár, Frenreisz Károly rockzenész, az LGT alapító tagja, Göröcs János válogatott labdarúgó, edző, Jókai Anna Kos- suth-díjas író, költő, Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, Kubik Anna Kossuth-díjas színművész, Mága Zoltán he­gedűművész, Máthé Erzsi, a nemzet színésze, Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Ránky Mátyásné Németh Angéla olim­piai bajnok gerelyhajító, Sótonyi Péter, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének volt igazgatója, Zsíros Tibor mesteredző, az 1955-ös kosárlabda-aranycsapat tag­ja, valamint - posztumusz - Teller Ede atomfizikus. MTI Pitti Katalin fotó: mti, szigetváry zs. ban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 219-400 fo­rint, ezen belül a vállalkozá­soknál dolgozóké 230.500 forint, a költségvetési szer­vezeteknél alkalmazásban állóké 195.600 forint volt. Az átlagkeresetek a versenyszfé­rában 6,4 százalékkal nőttek, a költségvetés területén 2,3 százalékkal csökkentek. Társadalmilag megbecsültté kell tenni a termelő munkát, mert csak a bővített újraterme­lésben résztvevők arányának növelé­sével lehet megterem­teni a ver­senyképes­séget. . DEMJÁN SÁNDOR Interjú Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterével Az öngondoskodás programja Balog Zoltán: „Ma­gyarországon nagyon sokáig a behunyt szem politikáját követték...” Szerencs. A kulturális állam- titkárság élén bekövetke­zett személy változás révén - sokak szerint - változások lesznek az ágazat finanszíro­zásában, irányítási módszer­ereiben is. Erről és a roma felzárkózási programok le­hetőségeiről is beszélgettünk Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével. A közelmúltban lemondott Szőcs Géza, az Emberi Erőfor­rások Minisztériumának kul­túráért felelős államtitkára. Van-e önnek valami szerepe az államtitkár távozásában, gyakorolt-e rá valamiféle pressziót? BALOG ZOLTÁN: Én Szőcs Gézát nem tegnap óta ismerem, több minf húsz éve, elég sok harcot végigharcoltunk, úgyhogy nekem semmilyen személyes motiváción nem volt. Ő kérte a felmentését, én pedig elfogadtam. Az így megüresedett államtit­kári posztot L. Simon László foglalta el, de irányítója marad Nemzeti Kulturális Alapnak is. Ő azt nyilatkozta, hogy önök ketten már elég erősek lesznek ahhoz, hogy a kultúrára az eddiginél több pénzt tudjanak szerezni. Ön is úgy érzi, hogy ez teljesülhet? BALOG ZOLTÁN: A legutóbbi kormányülés döntése értel­mében a kultúrára fordítandó összegek a következő évi költségvetésben 14-15 száza­lékkal magasabbak lesznek mint idén, tehát ez a csata már eldőlt azelőtt, hogy az új államtitkár elfoglalja pozíció­ját. De bízom benne, hogy L. Simon László erős államtitkár lesz, egyebek mellett ezért választottam őt. Ezekből a pénzekből mennyi fog jutni a független színhá­zaknak, táncműhelyeknek? Egyáltalán, támogatásra mél­tónak tartja-e a minisztérium ezeket a kísérletező művésze­ti csoportosulásokat? balog ZOLTÁN; Van egy új elő­adóművészi törvény, amely háromszintű finanszírozást és szabályozást határoz meg. így külön kategóriába tartoz­nak a nemzeti intézmények, a működésüket pályázatok­kal megtámogató művészeti csoportok, valamint azok az intézmények, amelyek­kel bizonyos funkcióra köt szerződést a minisztérium. Ez a besorolás szerintem egy kiszámítható finanszírozást fog eredményezni, és nagyon fontos dolog, hogy a Nemzeti Kulturális Alapot még jobban bevonjuk ennek a területnek a finanszírozásába is. A fesztiválok támogatását hogyan képzeli el a miniszté­rium? BALOG ZOLTÁN: A Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből négyszázmilliós el­különített keret áll rendelke­zésre azoknak a fesztiválok­nak a támogatására, amelyek Magyarország kulturális kínálatában egyre fontosabb szerepet töltenek be. Az összeg elosztása részben függetlenített a miniszteri döntéstől, hiszen egy szak­mai kuratórium intézi ezeket az ügyeket. A Miskolcon, itteni szakembe­rek által kidolgozott összeuró­pai romastratégiát mennyire tekintik alapnak? balog ZOLTÁN: Az európai a menekültügyi rendszert átalakító törvényjavaslatot, vagyis ezrével térhetnek haza olyanok, akik itteni életüket felszámolva Kanadában ke­resték a boldogulást, esetleg hiteleket, kölcsönöket vettek fel a kijutáshoz. Fel vannak készülve a fogadásukra? BALOG ZOLTÁN: ElŐSZÖr ÍS, az érintett emberek nem holnap fognak hazatérni. A Kanadá­ban most elfogadott rendszer bevezetéséig várhatóan még sok idő eltelik. így lesz időnk felkészülni a problé­ma orvoslására. De fontos megjegyezni, hogy az ember elsősorban a saját sorsáért, saját döntéseiért felelős. Ám legalább ilyen fontos lesz azokat büntetőjogi felelős­ségre vonni, akik ezeket az embereket becsapták, aztán magukra hagyták. Ha nem így teszünk, folyamatosan azzal a helyzettel szembe­sülhetünk, hogy bizonyos emberek egyéni haszonszer­zésük miatt problémákat okoznak, amelyek megoldása az államra marad. Ez a gyakorlat nem folytatható to­vább. SZENDREI PÉTER peter.szendrei@inform.hu romastratégia mellett nagyon fontos, hogy a regionális stra­tégiák megszülessenek. Az első regionális romastratégiát Miskolcon, Borsod megyében alkották meg. Szerintem na­gyon lényeges fordulat állt be ebben az ügyben, mondjuk úgy, hogy a politikai köztu­datban. Az előző kormány alatt, 2010 előtt meghirdet­tek egy 500 milliós roma telepfelszámolási programot, és egyetlenegy önkormány­zat jelentkezett rá. Mi most ezt a pályázatot átalakítottuk úgy, hogy mindenki szá­mára világos legyen, mi is fog történni az új komplex telepprogramnak köszönhe­tően az adott településen. Emellett minden érintett résztvevő érdekeit szem előtt tartottuk a pályázat meg­alkotásakor. így a nemrég lezárult első körben több mint nyolcvan önkormány­zat jelentkezett rá, második körben pedig már biztos, hogy száz fölé fogunk menni. Magyarországon a politikai és a helyi elit is nagyon sokáig behunyta a szemét ebben az ügyben, de ma már egyre többen vannak, akik azt mondják, hogy tenni akar­nak valamit. Nem csak emberbaráti segítségről van szó - azt kívánjuk erősíteni, hogy azok, akik rossz szociális hely­zetben vannak, maguk is te­gyenek azért, hogy abból kilábaljanak. A mi programjaink logikája az öngon­doskodás igényének felkel­tésére, megőrzése épül. Azt szoktam mondani, hogy a ro­maügy annál súlyosabb, mint hogy kizárólag a romákra bízzuk a megoldását, viszont a romaügy annál súlyosabb Magyarországon, mint hogy annak megoldásából a ro­mákat kihagyjuk. Az öntevé­kenység, a saját motiváció, az akarás nagyon fontos lesz, a következő generáció számára már az iskolában, óvodában megmutatjuk ezt az utat. Az ő szempontjukból a legfonto­sabb a három éves kor fölötti kötelező óvoda. Ez nyilván hosszú távú stratégiát igényel. De vannak promt problémák is: a kanadai parlament alsóháza elfogadta Júliusban IMF-tárgyalás? Varga Mihály és Simor András levelet küld az IMF-nek. BUDAPEST. Az IMF-tárgyalá- sokat vezető miniszter hétfő este a Hír Tv műsorában úgy vélte, hamarosan megkez­dődhetnek az IMF-tárgya- lások, kedden pedig Simor András jegybankelnökkel kö­zösen küldenek egy levelet a Nemzetközi Valutalapnak, az Európai Bizottságnak és az Európai Központi Banknak - idézte kedden az Index hír­portál. Az MTI megkeresésére kedd délutánig sem a tárca nélküli miniszter titkárságán, sem a jegybankban nem közöltek konkrét információkat a levél tartalmáról. Az MTI a levél tartalmát ismerő, de a nevüket elhall­gatni kérő személyektől any- nyit megtudott: a leveleket Christine Lagarde, a Nemzet­közi Valutaalap (IMF) vezér- igazgatója, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnö­ke, és Olli Rehn, az Európai Unió gazdasági ügyekért, mo­netáris politikáért és az euró­ért felelős biztosa kapja. Ezt mondta Varga Mihály hétfőn az MRl- Kossuth Rádió 180 perc című műsorában egészséges komp­romisszumnak nevezte azt a jegybank-törvényt módosító javaslatcsomagot, amelyet ezen héten nyújtanak be a par­lamentnek, és amelynek elfo­gadása után elkezdődhetnek a tárgyalások az IMF és az EU egy elővigyázatossági meg­állapodásról. Varga Mihály a rádióműsorban kiemelte: Or­bán Viktor miniszterelnök egy olyan megerősítő levelet fog küldeni Brüsszelbe a monetá­ris tanács létszámának bővíté­sével és az új jegybanki alelnök kinevezésével kapcsolatban Jósé Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, amely arra vállal kötelezettsé­get, hogy a mostani jegybanki vezetés hivatalban maradá­sáig, 2013 márciusáig sem új alelnök, sem új monetáris tanácsi tagok jelölésére nem kerül sor. Bízott abban, ha a nemzetközi szervezetek ezt a módosító-csomagot elfogad­ják, már júliusban le lehet ülni tárgyalni. mti Nemzetközi lapszemle Die Presse: _________________ Rásky Béla bécsi történész vendég- kommentárját közölte az Orbán- kormány félidejéről a Die Presse konzervatív osztrák napilap kedden. Súlyos örökséget örökölt, azonban a kormány első két évének mérlege „dilettáns, katasztrofális” - vélekedett a bécsi Holokauszt-tanulmányok Wiesenthal Intézetének (VWI) igazga­tója. A Fidesz törzsszavazóit is elérte a frusztráció, politikai alternatívák azonban nem mutatkoznak. Financial Times Deutschland ( FTD): Á német üzleti lap Magyarország enged a jegybank körüli vitában című írása rámutat: a kormány ismét tárgyalhat az EU-val és az IMF-fel „újabb segélyhitelekről”, ha az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyetért a jegybank­törvény tervezett módosításával. A kormány egy „több mint 20 milliárd eurós hitelkeretről” kíván megál­lapodni, amitől azt várja, hogy az ország „visszanyeri a pénzügyi piacok bizalmát” és csökken az állampapírok 9 százalékot közelítő hozama. Financial Times: _____________ A lap az IMF/EU-tárgyalások előké­szítésének elhúzódásáról ír. Kester Eddy, a lap budapesti tudósítója a londoni gazdasági napilap felzárkózó piaci blogrovatában (beyondbrics) a helyzet jellemzésére magyarul idézi a „nyújtja, mint rétestésztát” mondást, és azt írja, hogy ha Orbán Viktor kormánya benevezne egy nemzetközi rétessütő versenybe, bizonyosan aranyérmet nyerne, abból megítélhe- tően, hogy mennyi ideje tart az IMF és az EU által az új hitelkeret fejében megszabott feltételek teljesítése. The Wallstreet Journal (WSJ): Az amerikai üzleti napilap internetes kiadásának Európával foglalkozó felü­lete a témának saját cikket is szentelt, amelynek élén azt emelte ki, hogy a miniszterelnök helyeslőén nyilatko­zott a Horthy körüli vita folytatásáról. A WSJ szerint az időnként előforduló szoborállításokat és utcanévadáso­kat néhányan úgy értelmezik, hogy Magyarországon növekvőben van a jobboldal befolyása a gazdasági nehézségek közepette. Két törvényt küldött vissza Áder János Budapest. Újabb két törvényt küldött vissza megfontolásra az Országgyűlésnek Áder Já­nos államfő. A köztársasági elnök dön­tése - a parlamenti honlapon kedden megjelent adatok szerint - a járások kialakításá­ról szóló törvényt, valamint az egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozott­ságának megszüntetése ér­dekében szükséges technikai deregulációjára vonatkozó jogszabályt érinti. Az államfő az idén május 10-én történt elnöki beik­tatása óta a mostaniakkal együtt eddig immár öt tör­vényt küldött vissza a parla­mentnek. MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom