Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-16 / 114. szám

2012. MÁJUS 16., SZERDA KELET Fórum í Üzenet ------------------------------------w Dudás Kornél hűséges olvasónktól: ' Erre valók a testvérek. Hogy «0^* szekálják egymást, hogy megnehe­zítsék egymás életét. A gyerekek ebben nőnek fel, és ettől edződnek meg. Ez adja az alapot a felnőtt élethez. CECELIA AHERN FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Postánkból Elismerték a remek teljesítményeket Ügyességi pályán is bizonyítottak nyírpazony. Iskolánk, a nyírpazonyi Színi Károly ÁMK adott otthont a Kerékpáros Is­kola Kupa területi döntőjének a közelmúltban. Az elméleti feladatok megoldása, vagyis a KRESZ teszt kitöltése után ügyességi pályán kellett bizo­nyítaniuk a versenyzőknek. A gyerekek kerékpárral mentek végig az akadálypá­lyán, vigyáztak, hogy minél kevesebb hibapontot szerez­zenek. Mindenkinek ered­ményesen sikerült teljesíteni a feladatokat, gratulálunk a helyezetteknek! A verseny megyei fordulóján Bányai Kristóf (Nyírpazony) második helyezést ért el. FEKETE ANDREA KÖNYVTÁROS Eredmények: Lány kategóriában: 1. helyezett: Petrányi írisz (Színi Károly ÁMK, Nyírpazony); 2. helyezett: Nagy Zsófia (Bethlen Gábor Általános Iskola, Nyíregyháza); 3. helyezett: Endresz Georgina (Színi Károly ÁMK, Nyírpazony). Fiú kategóriában: 1. helyezett: Bányai Kristóf (Színi Károly ÁMK, Nyírpazony); 2. helyezett: Thuróczy Áron (Bethlen Gábor Általá­nos Iskola, Nyíregyháza); 3. helyezett: Zöldesi József (Bethlen Gábor Általá­nos Iskola, Nyíregyháza). Fogadónap: kedden és pénteken Továbbra is várjuk olvasóinkat észrevételeikkel szerkesz­tőségünkben! Ügyfélszolgálati időben, lehetőleg minden kedden és pénteken 10-14 óráig Dankó Mihály újságíró fogadja az aktuális problémafelvetésekkel, információk­kal érkezőket Nyíregyházán, a Dózsa György utca 4-6. szám alatt, az első emeleten. Lakóhelyem: Olvasson, tájékozódjon településéről! Tisztelt Olvasóink! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Onlinét (www.szon.hu). A nyomtatott újság mellett az interneten, megyei hírportálként is fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a .lakóhelyem" aloldalak. A Szabolcs Online portálján belül létrejöttek azok a kis „alportálok", melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. Egy helyen van összegyűjtve mindazon információ, mely valamilyen formában kötődik a településhez, a kulturális esemé­nyektől kezdve egészen a sportig. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település, Kisvárda, Nyírbátor, Záhony, Fehér- gyarmat, Nagyecsed, Vásárosnamény, Csenger, Dombrád, Ópályi, Nagyszekeres, Mátészalka, Tiszavasvári, Nagykálló, Újfehértó, Baktalórántháza, Demecser, Ibrány, Máriapócs, Nagyhalász, Rakamaz és Tiszalök aloldala szerepet. Terveink szerint ez a szám folyamatosan bő­vülni fog, további települések csatlakoznak majd hozzá. Ezek a felületek interaktívak, azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információ­kat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével, illetve kereshetik az oldalak „felelőseit", akiknek elérhetőségeit feltün­tetjük az oldalakon. sKÉMBHNMMB Huszonegy kötcseys diák vett részt a májusi osztálytalálkozón fotó: olvasónktól A mi szoknyánk hosszabb volt Reform ételek a Margarétában Reform ételeket kóstolhatnak az érdeklődők ma 15 órától a nyíregyházi Margaréta Óvoda udvarán (Fazekas János tér 14.). A program célja az egészséges táplálkozás fontosságának hangsúlyozása és tudatosítása. A szemlé­letformálásban közismert mecénások segítenek: pékség, tejüzem, méhészek. A csopor­tok salátákkal, gyógyteákkal, cukormentes édességekkel készülnek. A SZERVEZŐK Gyáva vitézkedés, álarc mögüli nagyotmondás Az „Össze kell fogni!” címmel megjelent, egy nyírbátori választó tollából született olvasói levél inspirált arra, hogy az aláírás apropóján elmondjam véleményemet. A szerző kritikai megjegyzései­vel hellyel-közzel akár egyet is lehetne érteni, talán még vitatkozni is kedvem támad­na, ha konkrét „arca” lenne a levélnek. De azzal, hogy a közérdekű témában véle­ményt alkotó embertársam a becses nevét a nyilvánosság előtt nem vállalja, vagy csak annyit vállal, hogy „egy vá­lasztó Nyírbátorból”, mélysé­gesen nem értek egyet! Ha egy valamit magára adó személy demokratikus keretek között a közélet, közös ügyeink vagy bármilyen más ügyben (akár magánügyben is) a nyilvános­ság előtt megszólal, írásban vagy szóban állást foglal, vé­leményt nyilvánít, akkor ah­hoz adja a nevét is! Egyetlen kivétel van vagy lehet ez alól, a közérdekű bejelentésekről szóló törvényben a bejelen­tést tevő kérheti, hogy nevét tartsák titokban. Azonban még ebben az esetben sem illeti meg abszolút mértékben Május eleje, napfényes délelőtt. Megyek a nyíregy­házi utcán, három csinos, hosszúlábú, egyenruhás érettségiző halad előttem miniszoknyában.- Elmoso­lyodom. Éppen ötven éve mi is ilyen büszkén feszí­tettünk az egyenruhánk­ban, csak a rakott szoknya hosszabb volt. Idén május 12-én tartottuk a Kölcsey Ferenc (akkor még leány) a védelem, csak addig tart, amíg a bejelentését a törvény­ben meghatározott módon, vagyis jogszerűen gyakorolja. Az olvasó számára ismeret­len szerző fejében minden bizonnyal fel sem merültek ilyen gondolatok. Okkal kérdezhetjük akkor: miért az anonimitás, miért a gyáva vitézkedés, miért nem vállalja becses nevét a véleményé­hez? Sajnos, nem egyedi eset ez. A szólásszabadság, a véle­ménynyilvánítás szabadsága elemi alapjog minden valamit magára adó demokráciában, demokratikus közösségben, így hazánkban is. De ez a jog Gimnázium 4. a osztályának 50 éves érettségi találko­zóját. A Jerevánra néző tantermet kértük, hiszen egykor 34 csitri csüngött ezekben az ablakokban, lesve az arra sétáló gimis fiúkat. Huszonegyen jöttük el a találkozóra, öten már soha nem lehetnek velünk. Ismét a régi nyüzsgő, lármás fruskák lettünk, de az ősz hajszálak, a szaporodó szar­sem korlátlan. Nem lehet vele felelőtlenül bánni. Jogszerűen csak és kizárólag „addig ér”, addig tart, addig gyakorolható ez a szabadságjog, amed­dig más(ok) személyiségi és egyéb jogát nem sérti. A határokat, a korlátokat, a lehetséges következménye­ket törvények, nemzetközi egyezmények, nem kevésbé a jó ízlés, a jó nevelés határozza meg. Voltaképpen mindenki azt tesz, azt mond és cselek­szik, amit akar, de azzal is tisztában kell lenni, hogy tet­teiért adott esetben és körül­mények között felelősséggel tartozik, tartozhat. Egyszerű, kalábak másról szóltak. Az elhangzott beszámolók sze­relmekről, házasságokról, gyerekekről, munkahelyi kudarcokról és sikerekről, betegségekről, elvesztett szerető társról, de legfőképp az unokákról meséltek. A rendhagyó osztályfőnöki órát vidám terefere, egy pazar ebéd és egy hatalmas jubileumi tortázás követte. PALOTAYNÉ KOVÁCS ANNAMÁRIA vüágos követelmények, jogi, erkölcsi és társadalmi normák ezek. Amelyeket ismerni, kölcsönösen tisztelni, fele­lősen kellene alkalmazni és gyakorolni a nagybetűs élet­ben. Egyrészt a magunk jól felfogott érdekében, másrészt embertársaink jogainak tisz­teletben tatása érdekében. A gyáva vitézkedés, az anonimi­tás, az álarc mögüli nagyot- és megmondás és sorolhatnám vég nélkül, nem épít, hanem rombol. Nem kicsit, hanem nagyon. Hitet, embert, nor­mális kapcsolatokat, közössé­geket, társadalmat. DR. BIHARI KÁROLY, NYÍRBÁTOR @ Búzaszentelés Ópályiban Gelsei Gábor esperes vezetésével, templomi zászlókkal vonul­tak ki a búzatáblára az ópályi görög katolikusok, hogy ősi ópályi szokás szerint megszenteljék az idei termést hozó növényeket. Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. „Ki rpondta, hogy ennyi gyereket szüljön?” Segítünk Porig alázva, elkesere­detten lépett ki a gyám­hatóság ajtaján a dol­gozó, négygyermekes, nélkülöző édesanya. NYÍREGYHÁZA. Mihalkó Va­léria sosem gondolta volna, hogy egy nap szerepelni fog a Kelet-Magyarországban, azt pedig végképp nem, hogy ilyen apropóból. A nyíregy­házi asszony 10 éve neveli egyedül gyermekeit, közü­lük kettő már búcsút intett a családi fészeknek, kettő még iskolába jár: Vali egyetemista Debrecenben, Gabriella szak­középiskolás Nyíregyházán. Nagyobb testvéreik példáját követve ők is szeretnének mi­hamarabb a talpukra állni és dolgozni, hogy besegítsenek a családi kiadásokba, de ez még odébb van, édesanyjuk ráadásul az élethosszig tartó tanulás híve, azt szeretné, hogy könnyebb, jobb életük legyen, mint neki.- Takarítónőként dolgozom az Apáczai Csere János gya­korló iskolában. A munká­mat tisztességgel, becsülettel végzem, havi 70 ezer forint a fizetésem. Korábban alkalmi munkákat is örömmel elvál­laltam, de a válság óta eltűn­tek a lehetőségek.- Mindössze a legkisebb lányom után kapok családi pótlékot (14 ezer forint), eb­ből próbálunk megélni hár­man hónapról hónapra. A gyerekek apjától az év elején hozott törvényi változásnak „köszönhetően” (az ellátásból járadék lett) idén még egy fil­lér gyerektartást sem kaptam, pedig ez a 10 ezer forint is so­kat jelentene, hiszen a gyere­kek taníttatása, utaztatása, az étkezésre, rezsire és tüzelőre fordított kiadások lassan ma­guk alá temetnek minket. Nem vonhatnak gyerektartást- Legnagyobb megdöbbené­semre a nyugdíjfolyósító ja­nuárban közölte, hogy a nem kevés gyermektartással adós „szerető apa” nyugdíjellátásá­ból nem eszközölhet levonást, menjek a bíróságra, pereljem be. Megtettem. Mint kide­rült, a végrehajtó tehetetlen, mert nincs mit lefoglalni tőle, azzal pedig, hogy a tartozást ráterhelik a lakására, mi nem lakunk jól. Jártam a gyámha­tóságnál is, ahol azzal „biz­tattak”, hogy 6 hónap múlva talán elkezdik folyósítani a jogosan járó összeget, de visz- szamenőleg egy fillérre se szá­mítsak. Mikor azt kérdeztem, hogy addig miből fizessem a számlákat, az iskoláztatást, „kedvesen” és „együttérzően” annyit válaszolt az illetékes: „Ez nem az én gondom, oldja meg! Egyébként meg ki mond­ta magának, hogy ennyi gye­reket szüljön?”- Minden erőfeszítésem ellenére, önhibámon kívül olyan anyagi nehézségekkel nézek szembe jelenleg, mint még soha. Az olvasókat arra kérem, ebben az átmeneti idő­szakban segítsék a minden­Valéria takarítónőként dolgozik az Apáczai gyakorló iskolában fotó: km napi megélhetésünket sze- szívük, lehetőségük diktálja rény pénzadománnyal, tartós - mondta el Mihalkó Valéria, élelmiszerrel vagy ahogyan km-pi

Next

/
Oldalképek
Tartalom