Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-08 / 107. szám

2012. MÁJUS 8- KEDD EBET Üzenet Lenhardt Izabella, fehérgyarmati olvasónktól: Aki húsz év múltán nem < látja hús'szorta jobban a kedvese szépségét, az nem érdemelte meg az első látásra sem! ILLYÉS GYULA Olvasónk írja Szép napot, jó szerencsét! nyíregyháza. „Szép napot!” így köszönnek a soproniak. Tetszett a város, amit nem­régiben a lányommal jártam be. Diákköri szép emlékek kötöttek a helyhez, szeretem a nyüzsgést, a forgatagot. Hegyvidéken nevelkedtem, jelenleg Nyíregyházán élek. Rideg maradt a város. Némi mókát egyedül az utakon át­szaladgáló mókusok jelentet­tek számunkra. Furcsa volt „igen” helyett a „ja, ja, úgy köll” szóhasználat. Sopronban más az embe­rek mentalitása. Rohannak a pénz után, hajnalban kelnek, vonaton, GYESEV-vel utaz­nak Ausztriába. Nem egyszer tanúi voltunk vitáknak a ki­merültség okozta türelmet­lenség miatt. A kereskedők igyekeztek sokat mosolyogni, kedvesek lenni, különösen az osztrá­kokkal. Ismeretség, barátság is kötődött az ott töltött idő alatt, mondanom sem kell, a Szabolcsból származókkal. Demeter Beáta fotó: km A lányomnak honvágya tá­madt, így hamarabb hazau­tazott, én még maradtam egy keveset, de hamarosan én is követtem. Sehol sem könnyű, ezért úgy döntöttem, nem állok ar­rébb. Itt született a lányom, a Nyírség lett az otthonom. Mindannyiunknak fel kell vállalnunk ezt a helyet és kö­zösen dolgozni azon, hogy élhetőbbé tegyük! Ehhez kí­vánok én mindenkinek - bá­nyásznyelven szólva - „jó sze­rencsét”! DEMETER BEÁTA, NYÍREGYHÁZA Postaládánkból A szakácskodás az ő asztala! kisvárda. Napjaink egyik leg­nagyobb problémája az iskola elvégzése utáni elhelyezke­dés. A kisvárdai II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola végzős tanulója, Frankovics Attila a szakács szakma minél jobb elsajátítá­sára törekedett és törekszik. Megjegyzendő, hogy a több- gyermekes kisvárdai család valamennyi fiú tagja szak­munkás bizonyítvány meg­szerzésére adta a fejét. Attila - végzős diáktársaihoz hasonlóan - múlt pénteken ballagott. Úgy tűnik, a háta mögött hagyott hosszú hóna­pok, évek szorgalma és kitar­tása beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kisvárdai Vár- fürdő egyik éttermének tulaj­donosa ugyanis úgy döntött, a kötelező gyakorlati időt meg­toldva továbbfoglalkoztatja a fiatal tehetséget az előttünk lévő szezonban. A május 16. és június 5. kö­zötti vizsgaidőszakra termé­szetesen még fel kell kötni az alsóneműt ahhoz, hogy „papírja” is legyen szaktudá­sáról. Attila csendes és kedvenc időtöltése a horgászat, mia­latt kapásra vár, szorgalma­san készül a vizsgáira. Legfel­jebb a kapásjelző hangja miatt lesz kénytelen megszakítani a tanulást... FARKAS LÁSZLÓ, KISVÁRDA Gyakorlat teszi a szakácsmestersé­get tanulót FOTÓK: FARKAS LÁSZLÓ Frankovics Attila múlt pénteken ballagott a kisvárdai ipariból Kisiparosod Thermotus A legjobb befektetés: a hőszigetelés, akár egy éves megtérülési idővel! Befúvásos, cellulóz alapú hőszigetelés, födémek utólagos szigetelése centiméterenként 100 Ft+áfa/m2-től. Bővebb információ és ingyenes szaktanácsadás: www.ladanyl.hu, _ valamint a 30/289-9891 telefonszámon. co ....... ... g Védelem a nyári hőség ellen is! A Játék kommandó nem titkolt célja, hogy újra megszerettesse a felnőttekkel a játék, az önfeledt kikapcso­lódás örömét Akcióban a játék kommandó Rongált, majd elhajtott Vasárnap délelőtt 11 és déli 12 óra között a fényeslitkei katolikus templomnál isme­retlen autós nekiment egy fekete Skoda Superb típusú személygépjárműnek, majd a helyszínről elhajtott. A cserbenhagyót feljelentették, az anyagi kár több százezer forint. A rendőrség világos/ fehér színű autót keres, mely­nek lökhárítója látványosan sérülhetett. Aid felhasználha­tó információval rendelkezne vagy tanúja volt az esetnek, kérem jelezze a rendőrségnek a 20/2838-939-as telefonszá­mon! Sajnos még most sem találják az elkövetőt és, ha a megrongálódott kocsit meg- javittatják, akkor a keresés teljesen hiába való. PAPIK DOROTTYA „Papíron” már jobban vagyok... Tizenhat éve, 1997-ben ször­nyű baleset ért: a munkám során leestem egy állványról, mintegy 15 métert zuhantam. Koponyaalapi törést, agyzúzó- dást szenvedtem, egyik napról a másikra nyomorék lettem. A felépülés nagyop nehezen ment, mai napig szinte telje­sen beszéd- és mozgásképte­lenséggel küzdők. A baleset után, ahogy az várható volt, 100 százalékos rokkantságot állapított meg nálam az orvosi bizottság, ezt azonban tavaly, 2011-ben lecsökkentették 85 százalékra, holott az állapo­tom semmit sem javult. Nem azért diktáltam tollba ezeket a sorokat, hogy adományt vagy együttérzést kérjek önöktől, hanem azért, hogy rávilágít­sak a rokkantak, fogyatékkal élők felülvizsgálatának em­bertelenségére. Immár 20 ezer forinttal kevesebből, alig több mint 60 ezer forintból kell megélnem hónapról hónapra. POCSAI TAMÁS, NYÍREGYHÁZA Igazi kuriózumnak számí­tott a Bujtosi Városligetben megrendezett majálison a „Játék kommandó” akcióba lépése. Az Inspi-Ráció Egye­sületjátékmesterei sok ma- jálisozónak okoztak vidám és önfeledt kikapcsolódást közösségi játékaikkal. A né­zők is jól szórakozhattak a Dögéi siker a szín­játszó találkozón A közelmúltban rendezték meg Rakamazon az alap- és középfokú oktatási intéz­mények idegen nyelvű drámafesztiválját. A dögéi Ölbey Irén Általános Iskola színjátszó szakkörös tanulói a 19 produkcióból a „Legsokré­tűbb, korokat átívelő alakí­tások” megtisztelő díjával térhettek haza. Angol nyelven három jelmezes színdarabot, illetve részletet adtak elő. A vidáman játszó felnőttek és gyerekek láttán, de igazi él­ménnyel azok lettek gazda­gabbak, akik bátran beálltak a csapatba, és kipróbálták a különböző játékokat, részt vettek a kalandos felada­tok megoldásában. A Játék kommandó egy új kezde­ményezés. Az Egyesület kis bice-bóca, Csoszogi, Az öreg suszter és a Legyen Ön is milliomos Rakamazon! című darabokat 6. és 7. osztályos tanulók vitték színpadra. A szereplők között több hátrá­nyos helyzetű tanuló most először mutatkozhatott be nagyközönség előtt. A Bartáth Anikó és Szabóné Balogh Erika tanárnők dramaturgiai, rendezői és idegen nyelvi kommunikációt segítő mun­káját dicsérő produkciókat az iskolánkban is bemutatták. AGÁRDI SÁNDOR tagjainak feltett szándéka, hogy a jövőben egyre több megmozdulást, játékos programot szervezzenek, hogy minél több felnőtt át­élhesse újra a játék örömét, és felhívják a figyelmet a közösség fontosságára. LENCSÉS BRIGITTA, INSPI-RÁCIÓ EGYESÜLET A Volán példaképe A Mozgáskorlátozottak Me­gyei Egyesülete és az Esély Centrum valamennyi dolgo­zója nevében szeretnénk meg­köszönni az Esély Centrumba közlekedő 40-es buszjárat sofőrjének, Bódi Attilának azt, hogy a mai türelmetlen, roha­nó világban is képes empátiá­val és toleranciával viseltetni a körülötte lévő emberekkel. Sokan példát vehetnének róla! BALOGH ZOLTÁNNÉ ELNÖK Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. <& Négy keréken érkezik a segítség A borbányai polgárőrség szolgálati gépkocsija óriási segítséget jelent a városrészben való járőrözés során. fotó: km Ballagás 2012. - Mátészalkai Szakképző Iskola és Kollégium Ballagási összeállításunkból kimaradt a szálkái Szakképző Iskola végzős diákjai­nak névsora, amelyet ezúton pótolunk. 12. A osztály Osztályfőnök: Vékonyné Tóth Éva Bíró Gábor, Keller Balázs, Szászi Éva, Fehér Alex, Kiss Richárd Márk, Szilágyi Dávid, Gólya Gábor, Kocsis Dávid, Szuhi Zoltán, Gulyás Ádám, Kósa Norbert, Szűcs Pál, Halász Szabina, Lőrincz Anita, Szűcs Róbert, Kark Henrietta, Siket Bálint, Tóth Alexandra, Szabó Róbert Dávid, Török Evelin. 12. B osztály Osztályfőnök: Mándi József Czomba Pál Zoltán, Jakab Szabolcs, Orosz János Zsolt, Cseszlai Richárd, Janovszki Lász­ló, Simon Csaba, Csonka Gábor, Kincs Dávid, Simon Dávid, Csonka Márk, Koncz Lajos, Szabó Csaba, Csuka Gergő, Mércse László, Tóth Dávid, Éles Ádám Ottó, Miskolczi Dávid, Tóth Gergő, Fekete Armand, Miskolczi Tamás, Turbula Dávid, Virág Zsolt, 12. C osztály Osztályfőnök: Nagy Eszter Antal Norbert Sándor, Bíró Gábor, Moldován Tamás, Bakai Balázs, Czine Éva, Oláh István, Bakó István, Fehér Tibor, Papp Róbert, Ba­laton János, Gyarmati Alex, Szórádi Sándor, Baráti Gábor, Hanusi Richárd, Tóth Gergő, Bartha Tamás, Henyusz Katalin, Tóth Péter, Mahucs Gábor, Tóth Zsolt. 12. E osztály Osztályfőnök: Fórián Mónika Zsuzsanna Bartha Gyula, Kiss Dávid, Szatvári Hajnalka, Gonda János, Kiss László, Szilágyi Mária, Győrfi Tamás, Kunné Szűcs Judit, Varga Zol­tán, Irimus Líviusz Dániel, Sófi Zsuzsanna. 13/1 Női szabó, bútorasztalos Osztályfőnök: Tarapcsák Károlyné Bákonyi Sándor, Fekete Attila, Sanyó Julianna, Bódi Henrietta, Jeremcsuk Tamás, Sipos Ádám, Boros Pál, Makai Krisztina, Sustyák Beáta, Erdei Balázs, Méhész Viktor, Tamási Roland, Fabu Attila, Rostás Klaudia, Veréb Tamás. 13/2 Központi fűtés- és csőhálózat szere­lő, szobafestő-mázoló és tapétázó Osztályfőnök: Kövendy Zsoltné Balogh Károly, Jeszták László, Laskai Gábor, Balogh Tamás Zoltán, Kádár Attila Márton, Laza Tamás, Balogh Zsolt, Kiss Bence, Morzsa Béla, Bodnár Dávid, Kiss Gyula István, Nagy Alex, Budai Tamás, Konczili Tamás, Nagy Zoltán, Czine Ferenc, Kondor Bálint Béla, Orosi József, Farkas András, Kósa András, Varga Dávid, Fetter Erik, Kovács Árpád, Varga Sándor, Jakab János, Lakatos András, Vass Gábor, Vincze József. 13/3 Fodrász, kőműves Osztályfőnök: Szerényi Mónika Bauman János, Katona Kitti, Pásztor Nikoletta, Bertók Nikoletta, Kiss Alexandra, Pataki Attila, Botos József Elemér, Kiss Krisz­tián, Póti Alexandra, Bodó Szilvia, Kovács Nikoletta, Szabó László, Darabánt Bianka, Lakatos Ferenc, Szakács Gyula János, Gergely Gréta, Lukács Dávid. Szalai Gabriella Nikolett, Gyarmati Csaba, Major Tamás László, Szarka Szabina, Győrfi Gábor, Mezei Roland, Szilágyi József, Illés László, Murguly Alexandra, Vadon Eszter, Kalocsai Brigitta, Papp Krisztina, Vadon Gábor, Varga Zoltán. 12/1 Bútorasztalos, férfi szabó Osztályfőnök: Mizsák Gyuláné Bancsi Barna, Geltért András, Kovács Péter, Balogh Dávid, Gyémánt Ferenc, Parag András Mihály, Balogh Vanda Anikó, Horváth Csaba, Páskuly István Márk, Gajdics Zsolt, Juhász Sándor, Pokol Gabriella, Galyas Bernadett, Kecskés Ildikó Nikoletta, Simák Alexandra, Kovács Csilla, Somogyi Evelin. 12/2 Ács, optikus Osztályfőnök: Gaál György Bartha Tamás, Kiss Nikoletta, Sarka Attila, Bodnár László, Kiss Roland, Szilágyi Eszter, Bulyáki Viktor, Kovács Ferenc, Szűcs Gábor, Görbe Renáta, Magos Renáta, Tóth Enikő, Kádár László, Makai Judit, Túrái Zoltán, Kajus Gábor, Mezei Andrea, Varga Katalin, Kiss Márk, Nagy Nikoletta. 12/3 Karosszérialakatos Osztályfőnök: Pápai László Czine Gergő, Jóni Dávid, Pelyvás Csaba, Ferenczi Gábor, Katona István, Ráski Dávid, Garai Máté Márk, Lakatos János, Serbán Tibor, Illés Roland, Nádasdi Ferenc, Szegedi Gergő, Jakab Alex Róbert, Nagy Attila, Tóth Attila, Jakab András, Nagy Krisztián, Tóth István, Zentai Dániel. 12/4 Fodrász, kőműves Osztályfőnök: Királyné Dorogházi Ágnes Balogh Cintia, Kovács Nikoletta, Bulyáki Károly Róbert, Balogh Evelin, Krisztián Kinga, Gergely Norbert, Berki Nikoletta, Nagy Ale­xandra, Imre Péter, Dicső Enikő, Nagy Enikő, Katona Bence, Erdélyi Alexandra, Szilágyi Erzsébet, Ötvös Zsolt, Ferenczi Lilla, Szabó Richárd, Rácz Dávid, Helyaljai Réka, Tóth Vik­tória, Tóth László, Jakab Ivett, Török Zsanett Ágnes, Újlaki Csaba, Kovács Henrietta, Vass Barbara. 12/5 Hegesztő, központi fűtés- és csőhálózat szerelő Osztályfőnök: Varga Gyula Asztalos János, Kerecseny Ferenc, Lakatos Miklós András, Banasák Richárd, Keresztesi Gábor, Margit József, Bégány Zsolt, Kincs László, Rézműves Viktor Ádám, Bódi András Dávid, Király Tamás, Selbán Márk, Csíki Dávid, Kiss Máté, Szántó Gusztáv, Gergely Attila, Kondor Attila, Szikora Balázs, Horváth Berta­lan, Kósa Sándor, Tóth László, Juhos Róbert, Lakatos László, Urbán Róbert, Váraljai Tibor László. HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom