Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-31 / 126. szám
515687______________________________________________________________________________________ 245306 510330 2012. MÁJUS 31.. CSÜTÖRTÖK 4 Innen-onnan KELET Inteijú. A nyíregyházi közgyűlés frakcióvezetőit a mai testületi ülés három napirendi pontjáról kérdeztük Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz) Nagy László (MSZP) Vass Zoltán (Jobbik) Gazdasági társaságok működése A tájékoztatókból egyértelműen kiderül, hogy az elmúlt évben a városvezetés hatékonyságra törekvő vagyonkezelési koncepciója meghozta a várt pozitív eredményt. Azok az intézkedések, amelyek az elmúlt év folyamán az egyes cégeknél történtek, bebizonyították, hogy a költségtakarékosság mellett is fenn lehet tartani a szolgáltatások színvonalát, sőt, egyes, korábban folyamatosan veszteséges cégeknél is realizálódhat nyereség, amelyet a városlakók hasznára lehet majd visszaforgatni. Az új városvezetés egyik első intézkedése volt a gazdasági társaságok tulajdonosi jogainak központosítása, melynek antidemokratizmusát azonnal jeleztük. Szerencsére az Állami Számvevőszék is jelezte, hogy a városvezetés nem teheti meg azt, hogy a képviselő-testületet nem tájékoztatja a cégek életéről. 2011 lyukas év maradt, de 2012-ben némi kényszer hatására mégis sor kerül rá, melyből látható, hogy bizonyos gazdasági társaságoknál a politikai kinevezések sem hozták meg a várt eredményeket. A kilenc gazdasági társaság közül kettőnél van probléma negatív eredmény miatt. A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. jelentős, 342 milliós vesztesége óriási problémát jelent a város számára, mivel 2015-ben lejár a 9,5 millió svájci frank összegű kötvény, és itt a város a készfizető kezes. A gazdálkodás javul, de kérdés, átfordul-e valaha pozitívba a mérleg szerinti eredmény? A kötvény visszafizetését halasztani kell. A Nyírinfo Kft. vesztesége az előző igazgató alkalmatlanságának következménye. A város vezetői sokat tanulhattak az esetből. A Móricz Zsigmond Színház átvétele A Fidesz-KDNP frakció továbbra is fontosnak tartja, hogy a színház működése biztosított legyen. Érezzük annak felelősségét, hogy az országosan elismert előadó-művészeti tevékenységet ellátó színház, amely a megye és a város kulturális életében kiemelkedő jelentőségű, megőrizze működőképességét. Ezért támogatjuk a városvezetés azon előterjesztését, hogy a Móricz Zsigmond Színház működtetését átvegye. A decemberi közgyűlésen bejelentett színházátvételi szándék kapcsán jeleztük azon feltételeket, melyek teljesülése nélkül az önkormányzat felelős döntést nem tud hozni. Az már a jelenlegi magyarországi kutyakomédia, mely eredményeként a megyei önkormányzat éves költségvetéséből 40 százaléknyi tartozást végre ki tudott fizetni. Továbbra sem látható egyértelműen a színház hosszú távú finanszírozási lehetősége, egy dologban azonban elkötelezettek vagyunk: Nyíregyházán színházra szükség van, a komédiások bárhogy mozgatják a színfalakat. Nagyon jó hír, hogy a megye rendezte az összes tartozását, és a tulajdoni lapokról törlésre került a jelzálogjog. Most már semmi akadálya annak, hogy város átvegye a színházat. Ugyanakkor oda kell figyelni arra, hogy a fenntartás ne jelentsen többletterhet a város számára. Erre a célra a kormány elkülönített 400 millió forintot. Hogy hogyan lehet ebből az alapból pénzhez jutni, az még nem tisztázott. Az is fontos, hogy az állami költségvetésben szereplő támogatás időben megérkezzen, ne keletkezzen emiatt likviditási probléma. Intézmény-átszervezés Az intézmények átszervezésével lehetőség nyílik számos speciális ellátást igénylő gyermek megfelelő óvodai nevelésére és fejlesztésére, legyen szó a hiperaktív gyerekekről vagy autista óvodáskorú- akról. Az általános iskola tekintetében a tanulási nehézséggel, akadállyal küzdő gyermekek fejlesztése válik lehetővé egy kis létszámú osztály indításával és szakemberek segítségével. A középiskolák esetében a kollégiumi férőhelyek kihasználtságát racionalizáljuk. Az oktatási intézmények átszervezése véleményünk szerint továbbra is átgondolatlan és következetlen. Az intézményi autonómiának a megszüntetésével az önkormányzat felesleges felelősséget vállal át. A pedagógiai programok kiválasztása és alkalmazása az intézmények oktatóihoz, nevelőihez, gyermekeihez és adottságaihoz kell, hogy alkalmazkodjanak, ezt felülről vezérelten, parancsszóra megtenni sokkal nehezebb. Mi a nagyobb önállóság hívei vagyunk. Az előterjesztés egyik témája a speciális kezelést igénylő gyerekek óvodai és iskolai ellátása. Támogatjuk az elképzelést, hogy külön szakemberek foglalkozzanak ezekkel a gyerekekkel már az óvodától kezdve. Csak így lehet esély arra, hogy ezek a gyerekek a többi gyermek tanulásának akadályozása nélkül kerüljenek vissza később a normál iskolai osztályokba. Az előterjesztés egy másik témája a kollégiumok kihasználtsága. Az adatok szerint ez a szám csak 80 százalék, így célszerű lehet a meglévő kollégiumi helyek feltöltése. Casting pénteken énekeseknek is nyíregyháza. Szeretsz énekelni? Jól érzed magad a színpadon? Az egyik kereskedelmi televízió népszerű tehetségkutató versenye castingot tart június 1-jén, pénteken 10 órától a Váci Mihály Kulturális Központban (Nyíregyháza, Szabadság tér 9.). Ha elmúltál 16 éves, jelentkezz! Előzetes jelentkezés az info@vacimuv. hu e-mail címen. km Büszkék rá Fehérgyarmat egyik körforgalmában találkozhatunk Árpád vezér mívesen faragott szobrával, fotó: racskó tibor Kvíz megfejtés A Tapolnok-patak keleti, illetve nyugati partján terül el. A Tapolnok szabályozása az 1930-as években történt meg, előtte évenként szenvedett árvizektől a település. c) Vámosoroszi GvS mmrm ÜZLETEK Kisvárda, Jósa András utca 5. Dombrád, Nagyhalász, Cigánd, Ibrány friss I. osztályú CSIRICE COMB HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Sóstófürdő, Maczkó út 24 sz. alatti 56 m2-es ház eladó. Tel.: 0630/ 207-2828. 502800 Nyírszőlősön, Sugár úton régi ház eladó. S 30/308-4094 GARÁZSBÉRLET Nyíregyháza, Hősök terén garázs kiadó. Tel.: 20/421-8999. 517927 FÖLD, KERT Akác és nyárfa erdőt vennék felezésre vagy vég használatra. Azonnali fizetéssel. Érd. 0620/269- •1092. ________________517597 TELEK Rozsrátszőlőn, kövesút mentén 18,5 m utcafronttal, 70 m hosszú építési telek eladó. S 30/308-4094 GÉP, SZERSZÁM Termény- és mezőgazdasági inputanyag kereskedelmi profilú, dinamikusan fejlődő cégcsoport nyíregyházi központjába fii keres. Feladatok: Terménykereskedelmi szerződések, ügyletek előkészítése, ■ Inputanyag üzletág felügyelete, Kereskedelmi igazgató helyettesítése, Partnerkapcsolati rendszer fenntartása, bővítése, Piacelemzések, riportok szolgáltatása a vezető felé, Oj piacok felkutatása. Elvárások: Felsőfokú végzettség Tárgyalóképes angol nyelvtudás Terménykereskedelemben szerzett legalább 3 éves gyakorlat, MS felhasználói ismeretek, Inputanyag ismeret és kereskedelemben szerzett gyakorlat, Vezetői gyakorlat és kompetencia, Ónálló munkavégzés. Terhelhetőség csúcsidőszakban. Kiváló kommunikációs készség. Előny: További nyelviek) tárgyalóképes ismerete. Navtsion vállalatirányítási rendszer ismerete, Jelentkezéseket 2012. június 4-éig kérjük eljuttatni a szemelyzet@szurotrade.hu e mail címre r * HORGÁSZOK, figyelem! ETETŐANYAGOK GYÁRTÓI ÁRON! L1| kgfos Dövit'etetöanyagok" I Termékeinket megvásárolhatja: EE0GQ • Fehérgyarmat, Tömöttvár u. 67. • Szamosbecs, Petőfi úti Takarmány Áruház • Nyíregyháza, Belső krt. 49. • Nyíregyháza, Kemecsei u. 2. '/XLf-V Valamint a TOTÁLGÁZ - HÁZHOZGAZ-os gépjárműveken! Utánfutó magasítóval, ponyvával, 19 hónap műszakival, megkímélt állapotban eladó. Akác tűzifát vásárolnék. Érd.: 0630/453-7586. .___________________________517097 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter- heltre is. Tel: 20/972-9112. 515580 Műszaki vizsgáztatás 19 500 Ft JU-KO Kft. Hivatalos Toyota Márkaszerviz Nyirpazony, Túrái út 3.3 42/230-078,30/619-3330 JÁRMŰKERESÉS Autóbontóba vásárolok keleti-nyugati autót 20-40 Ft/kg áron, elszál- lítással. 0630/219-2182. 508877 BÚTOR Tiszavasváriban 60 m2-es üzlethelyiségből bútorlapból készült fehér színű polcrendszer sürgősen eladó! Érd: 06-20-984-1584 517625 ÁLLAT Eiőhasú kocák eladók és süldők. Érd. 0620/9541-265. 517589 Fehér, kukoricás, vágni való csirke kiváló minőségű 2-3 kg-ig 450 Ft/kg, barna tojótyúk 600 Ft/db áron kapható. Nyíregyháza, Szabadságbokor 1/a. Érd.: 0630/ 755-2579. _____________517848 Fehér vágnivaló csirke kapható. Nyháza, Tiszavasvári út, Benkőbo- kor. 7-17 óráig. 20/9436-466. _________________________________517969 Friss termelői tojás eladó a Tiszavasvári úti Siska-tyúkházban. 30/ 9836-937. _____________515187 Húsjellegű hízó eladó. Ár: 430 Ft/kg. Érd.: 0630/321-1940. _________________________________517837 Minőségi hússertések, élve vagy hasítva eladók. Ár: 450 vagy 650 Ft Érd: 0630/9934-585 517121 Napos és előnevelt kacsa, liba és csirke eladó. Érd.: 0630/3024710. 517972 Vágó lovat veszek, súly és minőségtől függően: 200-300 Ft között. ERd. 0642-385-861. 517663 Választási malac eladó. Érd.: 0670/584-1930. 516888 MEGGY, CSERESZNYE, RIBIZLI készpénzes felvásárlása nagytételben isi! Előzetes megállapodáshoz hívja a Túrái Gazdász Szövetkezetét a 06-30-902-79- 48 számon! 511027 150 kg-os hízók eladók Nyíregyházán. Érd.: 0620/218- 9299.________________515167 4 hetes, fehér színű, big 6 fajtájú pulyka és 20 kg feletti malacok eladó. Érd.: 30/367-1172 v. 30/ 427-2610. 517960 6 db választási malac eladó. Érd.: 0670/394-6148. 517415 NÖVÉNY Amy alma, pritamin paprika és paradicsom palánta olcsón eladó. Érd.. 0630/866-4656. 517962 6000 db dinnyepalánta eladó. Tel.: 0620/3120-391. 517420 EGYÉB ELADÁS Dohánypajta 2 fiókos eladó. Érd.: 0630/902-3985. 517672 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Acs tetőfedő munkák! új tető készítése régiek, átfedése, cseréje,filagóriák elő tetők készítése .tetőtér beépítés,gipszkarton szerelés, kisebb kőműves munkák zsaluzás vasbeton szerelés stb. ingyenes felmérés. +36 20 311 7635 Acs-, tetőfedő munkák, tetők, házak építése, felújítása, tetőterek gipszkartonozása, lambériázás, lamináltparkettázás, tetőablakok beépítése, cseréje íves fedések, torony, napóleon ablakok, cserépvápák, tetők átszellőztetése, filagóriák, előtetők, famunkák. Tel:0620/460-6775 _________________________________517767 Ácsmunkát és gipszkartonozást vállalók! Tetőszerkezet építése, fedése, régi tetők felújítása, filagória készítése, bádogos munkák.Jó áron és minőségben! » Ingyenes felmérés! Referencia munkával! Érd: 06-70/286-0143 _______517771 AKCIÓITetők átfedése,javítása cserepes lemezzel,cseréppel, zsindellyel. Korcolt lemezfedésFilagóriák építése.Homlokzatok hőszigetelése. Ereszcsatorna,kémények,stáblon- deszka építése javítása. Gipszkartonozás hideg-meleg burkolás,térkövezés.Ingyenes fel- mérés.Tel:06703297174 web:csereptrapezlemez.hupont.hu _________________________________517783 Áruszállítást, költöztetést, teherfuvarozást, bármilyen munkát vállalok 3 tonnáig, -igény szerint rakodókkal- zárt, dobozos teherautómmal az ország minden pontjába. Kedvező ár, szakszerűség, megbízhatóság! 100 Ft/ km 30/2489802. ___________517772 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmónikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalmazása, szerelése, gurtnicsere. Érd: DRISZKU ZSOLT 42/492- 090, 30/522-2170 Fürdőkád felújítása, vízszerelés, zuhanykabinok szerelése, fürdőkádak cseréje vizesmunkával vállalom. Csempefelújítás! Érd: 30/710-9566. Kerítések, kapuk, korlátok kovácsolt, félkovácsolt vagy egyszerű kivételben, korrekt áron megrendelhetők! Továbbá vállalunk mindenféle lakatos munkát! Közületeknek is számlaképesen! Elek Géza 06-30/330-7654 517786 Műanyag nyílászárók a régióban a legolcsóbban! Hitellehetőség, szakszerű beépítés, 8 év garancia 1 hét alatt. Érd: 0620/515-6346. 517780 KÖLTÖZTETÉS - FUVAROZÁS Bútorszállítás, a hét minden napján. Díjtalan helyszíni felmérés. Miskolc-Budapest között nagy kedvezménnyel, megbízható, profi rakodókkal. Keresse akcióinkat a www.nemetfuvar.hu címen. Tel.: 0630/9581-100 Este: 0646/346-000 Pala-lapostető bontás nélküli felújítása, szines, mintás, bitumenes zsindellyel. Kémény bontás, építés. Ingyenes árajánlat készítés. Tavaszi akció -10% Tel: 06/30/ 229-2206, www.palatetofelujitas- javitas.hu ______________517766 Palatető szigetiesése mintás anyaggal a tető munka folyamat a felület letisztítása tapadás elősegítő bitumenes alapozás kellősítés melyet mindenki kiszokott hagyni de mi nem, különböző szinű-mintazátú minőségi anyaggal 15 éves gyakorlattal azonnali kezdéssel tel: 06706054620 517769 SAECO KAVEGEPEK hivatalos márkaszervize új és használt kávégépek értékesítése, bérbeadása, kihelyezése, javítása, alkatrész ellátás. Tel.:06 30 949 24 52, 06 30 625 43 84 __________517785 Szobafestés, tapétázás, fürdőszoba teljeskörű felújítását burkolással, vízszereléssel, kőművesmunkával, stb. fürdőkád felújítását vállalom rövid határidővel, ingyenes felméréssel és teljes körrű anyagbeszerzéssel. 06-30/709-2039. _______517776 Szőnyeg, bútorkárpit, padlószőnyeg, mobil tisztítása! Gyors f ■ száradási idővel! Akár ingyenes helyszíni kiszállással, vagy viszem- hozom szolgáltatással. Hétvégén is! Tisztítógép kölcsönzés házhozszállítással. www.tisztitomiskolc.hu Tel.:70/382-4181 _______517775 Tetőfedés, -szigetelés! Cégünk sok éves tapasztalattal, komoly referenciákkal vállalja Palatetők átfedését, Zsindely-, Cserép-, Cserepes-lemez héjazatok készítését, lapostetők szigetelését. Ingyenes helyszíni felmérés. Érd.: 06-30/3307-773, 06-30/257- 2552 ________________517782 Víz, gáz, fűtés szerelése, javítása, gázvízmelegítő, gázkazán, gázkonvektorjavítása, cseréje, karbantartása, villanybojler víz- kőtelenftése, javítása, hétvégén ügyelet. Érd: 42/491-128, 20/920- 8969. ________________517779 Az apróhirdetések folytatódnak a 14. oldalon.