Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)

2012-05-17 / 115. szám

2012. MÁJUS 17„ CSÜTÖRTÖK KELET » Termetes harcsa a balsai révnél Bár nem döntött rekordot ez a harcsa, Lénárt Ferenc révész és társai mégis nagyon örültek a zsákmánynak. FOTÓ: SZUROMI ELEONÓRA MSZP-sajtótájékoztató A felesleges beruházások nem jelentenek vonzerőt nyíregyháza. Koncepci­ótlan a Sóstógyógyfürdő fejlesztésére vonatkozó új önkormányzati program. A látványfejlesztésekkel nem lehet Sóstón, illetve Nyíregy­házán tartani több napra azt az 500 ezer vendéget, akik az állatpark miatt keresik fel a szabolcsi megyeszékhelyet - hangzott el szerdán az MSZP nyíregyházi sajtótájékozta­tóján. Először Bicsérdy Rita, az MSZP városi elnökségének tagja szólt arról, hogy Sós­tógyógyfürdő fejlesztésével kapcsolatban az elmúlt két évben a Fidesz vezette ön- kormányzat megbízásából már több fejlesztési terv is született, de azok nincsenek egymással köszönő viszony­ban. Tavaly például 3,2 mil­liárd forint értékű pályázat készült, de a kormány nem támogatta. Az új, már „csak” 2 milliárd forintos fejlesztési terv is a kormány döntésére vár. Ugyanakkor a városveze­tésnek Sóstó állandó lakóira is gondolnia kellene a fejlesz­tések során, ugyanis egy-egy nagyobb szélvihar után áram nélkül maradnak az ott élők. Sőrésné Nemes Ágnes, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. fel­ügyelő-bizottságának tagja sorba vette a Sóstó értékeit. Mint mondta, egyedüli hú­zóattrakció az állatpark. A kisfákat azonban már logikát­lanul ültették el a tó körül, a Krúdy Vigadó halálra ítélve, a felújításra szoruló fürdőház kihasználtsága egyre csök­ken, s a Svájci-lakot is kiadta a város egy bérlőnek, hogy ne legyen vele gondja. A Ho­tel Sóstó fejlesztését is ígér­te korábban a város polgár- mestere, de nem lett belőle semmi. Az új fejlesztési terv felesleges látványberuházá­sokat tartalmaz, ilyen példá­ul a mobilszínpad felállítása, egy sportpálya megvalósítá­sa. Mindezek nem késztetik többnapos maradásra a ven­dégeket, s nem oldják meg a Sóstóra látogatók elszállásolá­sát sem - tette hozzá Sőrésné Nemes Ágnes. KM A hagyományokat őrzők találkoznak Tiszalökön tiszalök. Immár 14. alkalom­mal rendezi meg a „Széles a Tisza” Térségi Hagyomány- őrző Találkozót Tiszalökön a helyi művelődési ház május 19-én 14 órától a Teleki Blan­ka Gimnázium udvarán. A programsorozat már 10 órakor elkezdődik a népi éte­lek versenyével. Az érdek­lődők kóstolójeggyel meg is ízlelhetik a finomságokat. A zsűri egyébként díjazza a legjobb levest, főételt és desszertet, a tálalást, a díszí­tést, a megjelenést, az öltözé­ket. A legtöbb kóstolójegyet összegyűjtő csapat közönség­díjat kap. A Mandala Dalszínház ll órakor bemutatja a Lúdas Ma­tyi című élőadást. A hagyo­mányőrzők 14 órától lépnek fel, 17 órakor pedig Keresztes Ildikó énekel. ' A vendégek 18 órakor a Szatmár Kamara műsorát, 19 órától a Rajkó zenekar elő­adását láthatják. Az együtte­sek közös produkciójában a Tiszalöki Népzenei Együttes is részt vesz. KM *> A kilencvenedik születésnap Tiszanagyfaluban 90. születésnapja alkalmából köszöntötte Oláh Jánosnét a település polgármestere, Kemecsei László. FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT Pihenőparkot építettek Kétszázhetvennégy kéz szépítette egyszerre a környezetet. TISZADADA. Legyen hozzá KÖZÖD! - ezzel a szlogennel tartották meg a közelmúltban Tiszadadán is a Közöd Ön­kéntes Fiatalok Napja című rendezvényt, amelynek ke­retében a település keleti ré­szén, az úgynevezett Oncsán játszóteret és pihenőparkot építettek a résztvevők, s mindezt önkéntesen. Közmunkások, önkéntesek A munkálatok oroszlánré­széért azokat a közmunkás csoportokat illeti köszönet és elismerés, akik kétheti munkával tisztították meg az elvadult, közel 3 hektárnyi te­rületet. A rendezvényhez a köz­munkás csoportok mellett önkéntesek is csatlakoztak, mi több, még a helyi általános iskola egyik napközis cso­portja is. A137 ember közös munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a KÖZÖD önkéntes fi­atalok napja keretében lett hinta, lipityóka, homokozó, futball- és kosárlabda pálya Még dolgoztak a felnőttek, de a gyerekek már nagy örömmel próbálták ki az elkészült játékokat Tiszadadán FOTÓ: IFJ. KOVÁCS GÉZA is, valamint remek hangulatú parkosított környezet, ahol a későbbiekben akár csónakázó tó, akár madárlesre alkalmas ösvény is kialakítható lesz. S köszönet illeti a helyi önkormányzat konyháját is, az ott dolgozók ugyanis 140 szendvicset készítettek azért, hogy senki ne maradjon éhe­sen a dolgozók közül. A szer­vezők ezúton köszönik meg a sok segítséget és munkát, amit e rendezvénybe fektet­tek a résztvevők, s ezáltal sokat tettek Tiszadada tele­pülés szépítéséért. Az érték- teremtés tovább folytatódik, s május utolsó vasárnapján, gyermeknap alkalmából egy játékos-szórakoztató prog­ram keretében hivatalosan is birtokba vehetik kicsik és na­gyok az Oncsai Pihenőparkot - tájékoztatta szerkesztősé­günket Kovács Géza közmű­velődés vezető. KM Igazi rajongáshoz Rajongói ajánlat feWehetö Prémium opció és adás tŰ©\6S HD-csomag a nyár végéig ^ppel 0 Ft havi díiért. uj, husegidos Interaktív TV-előfizetés mellé. 2012. szepterpber 1-jétől Prémium opció: 1000 Ft/hó, HD-csomag: 2000 Ft/hó. Szurkolni számtalan módon lehet. Hitetlenkedve, izgulva, vagy eppen diadalittasan ünnepelve. Az élményt a T-Home Interaktív TV-előfizetés Rajongói ajánlata teheti még teljesebbé számodra. Bármikor megállíthatod, felveheted HÍÍkmH a tűéles képű adást, így csak tőled függ, hányszor éled át kedvenc pillanatodat, külön elkötelezettség nélkül. Az ajánlatnak további feltételei vannak, részletek: 1412, www.t-home.hu, T-Pontok Együtt. Veled Home Interaktív IPTV és Interaktív Sat TV ajánlataink 2012. május 1 -jétől visszavonásig, de legkésőbb 2012. augusztus 31 -ig érvényesek új lakossági T-HomeJni^ktívWV vagy Intéráktív Sat TV-előfizetők részére, 1 illetve 2 év hűségidő esetén. A hűségidő Interaktív IPTV esetében a létesítést követő 31. napon, Interaktív Sat TV esetében azonnal indul. Interaktív IPTV és InteraktívSat TV-szolgáltatásáink a Magyar Telekom e szolgáltatással lefedett területein műszaki felmérés eredményétől függően érhetők el. Az Interaktív Sat TV-szolgáltatás igénybevételéhez digitális hálózati elosztó készülékfhome gateway, router) szükséges, amelyet adófizetőnek kell biztosítania. Interaktív Sat TV-szolgáltatás csak a Magyar Telekom meghatározott internetcsomagjai mellé rendelhető. A HD-csomag vételéhez Full HD vagy HD ready, TV-készü§kre_van szükség. A Prémiuní opció lemondása esetén a Set top box készülékcsere kiszállítási díja (8380 Ft) kifizetendő. A tájékoztatás nem teljes körű, részletek, szerződéskötési feltételef^a^edvezményrer 1412, www.t-home.hu, üzleteinkben, illetve a Magyar Telekom műszerészeinél. HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom