Kelet Magyarország, 2012. május (69. évfolyam, 102-126. szám)
2012-05-16 / 114. szám
2012. MÁJUS 16., SZERDA mix Francois Hollandé fotó: internet Átvette az elnöki hatalmat Hollandé PÁRIZS. Francois Hollandé, a napokban megválasztott új francia államfő kedden délelőtt átvette az elnöki hatalmat Nicolas Sarkozy leköszönő államfőtől. Az új köztársági elnök az egyeztetés után élettársával, Valérie Trierweilerrel együtt kikísérte elődjét és feleségét, Carla Bruni-Sarkozyt. A búcsúzó elnöki pár gépkocsin hagyta el az Elysée-palotát. mti terméke (GDP) 2012. első negyedévében 0,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a gyorsbecslést a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Bedekovics István a KSH osztályvezetője újságírói kérdésre hozzátette, az ipar első háromhavi teljesítménye kisebb a bázisnál, a mezőgazdaság stagnált. Csökkent a hazai GDP- pártértékelés BUDAPEST. Az LMP úgy látja, Magyarország az első negyedéves GDP-adatok alapján recesszióba kezd csúszni - írja közleményében Vágó Gábor. A politikus a KSH kedd reggeli gyorsbecslésére hivatkozva jelenti ki, hogy Magyarország bruttó hazai terméke a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal csökkent, mti Összefogást hirdetünk a magyar közoktatásért. A szülők nagy része nem ismeri az oktatásban zajló folyamatok gyermekekre hátrányos következményeit. GALLÓ ISTVÁNNÉ Demonstrációt tartanak az idei pedagógusnapon Budapest. Demonstrációt tart pedagógusnapon, június 3-án öt szakszervezet az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt - jelentették be képviselőik. Követelik, a köznevelési és szakképzési törvény bevezetését előkészítetlenség miatt egy évvel halasszák el, és a közszféra alkalmazottai, a nevelő-oktató munkát segítők 2013. január l-től 20 százalékos fizetésemelést kapjanak. MTI Interji Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével „A választásig teljesítjük” FOTÓ: MTI, KOVÁCS ATTILA Tizenhatezer hektárt osztottak FÜLÖPHÁZA. Az állami földhasznosítási program keretében eddig 574 pályázó 16 ezer hektár földterülethez jutott - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden. Hozzátette, a Nemzeti Földalap és a Vidékfejlesztési Minisztérium mintegy 65 ezer hektár föld hasznosítását hirdeti meg pályázati úton. Emlékeztetett, Magyarország ötmillió hektár földterülettel rendelkezik, amelyből 500 ezer az állami szántóföld. Egyetlen kormány sem hirdetett még meg ilyen mennyiségű területet hasznosításra ilyen rövid idő alatt - mondta a miniszter, aki hozzátette, a pályáztatás célja a családi gazdaságok földhöz juttatása. MTI „Oligarchás” biztatás a DK-tól Budapest. A Demokratikus Koalíció kéri az embereket, segítsenek összegyűjteni az országosan nem ismert, helyi ügyeket, amelyek „oligarchákkal” és kifogásolható földbérletpályázatokkal kapcsolatosak - mondta Vadai Ágnes, a párt elnökségi tagja a sajtótájékoztatón, jelezve, a birtokába jutó információkat a DK nyilvánosságra hozza. MTI MSZP: veszélyben az uniós források Budapest. Csúszik az uniós pályázatok kiírása, sokat felfüggesztenek, illetve ki sem írnak, így veszélybe ke-, rült a rendelkezésre álló uniós források lehívása - állította Nemény András, az MSZP fejlesztéspolitikai kabinétveze- tője kedden Budapesten, mti Lapszemle Financial Times Deutschland (FTD): A Felháborodnak a magyar vállalkozások című beszámoló szerzője ismertette a három távközlési szolgáltató közös levelét, amelyben az új teher ellen tiltakoztak, és megjegyezte: a „nemzetközileg vitatott” kormány a kezdeményezéssel „azt kockáztatja, hogy ismét elromlik az üzleti hangulat”. Devizaárfolyam (2012.05.15.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 292,35-0,02 USA dollár 227,55 +0,29 Svájci frank 243,32-0,13 Angol font 365,54 +0,61 Román lej 65,82-0,09 Ukrán hrivnya 28,32 +0,03 Horvát kuna 38,83-0,14 Lengyel zloty 67,71-0,27 ) gazdasag.szon.hu Válutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Hátországom Észak- Kelet-Magyarország - nyilatkozta Balog Zoltán, a kormány új minisztere. BUDAPEST. Balog Zoltánnak tegnap volt az első miniszteri munkanapja. Felsorolni is hosszú a hozzá tartozó területeket. Az EMI-hez kapcsolódik az egyházak, a nemzetiségpolitika, a romák társadalmi integrációja, a családpolitika, az egészségbiztosítás, az egészségügy, a gyermek- és ifjúság- politika, az oktatás, a sport, a szociális, a nyugdíj- és tudománypolitika. Egy kis kormány a kormányban. Lapcsoportunk kérdéseire válaszolt. Felkészültnek éizi-e magát, hogy egy ilyen fontos tárcát vezessen? BALOG ZOLTÁN: Nekem nem kell szakpolitikusnak lennem. Erre ott vannak a kijelölt államtitkárok. Bár magam is ismerem a hozzánk tartozó területeket. Jártam iskolába, gyermekként, betegként kórházban, gyakorló lelkészként a lehető legszélesebb körű tapasztalatokat { sikerült begyűjtenem a mély- I szegénységbe süllyedt társadalmi rétegek körében. Az én dolgom a szakállamtitkárok munkájának összehangolása, hogy egy irányba tartsanak. Az irány nem más, mint az emberi erőforrások megújítása, amire Magyarországnak nagy szüksége van. Létezik-e más országokban ehhez hasonló méretű csúcsminisztérium? BALOG ZOLTÁN: Nem hallottam ilyenről. Viszont el kell mondanom, hogy a magyar kormányon belül van még két ehhez hasonló méretű tárca. Az egyik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, amelyhez az egész kormányzati struktúra, a jó állam kialakítása tartozik. A másik a Gazdasági Minisztérium, ahol a kereskedelem és a pénzügy minden területe fellelhető. Jónak tartom ezt a szervezeti egységet, ennek I köszönhető, hogy a fontos döntések, amelyek több ágazatot is érintenek, könnyeb- I ben koordinálhatok. Szakszervezetek: nem javult a munkavállalók helyzete sem. BUDAPEST. A kormány a ciklus első két évében nem tudta növelni a foglalkoztatottságot Magyarországon, a munHa már szóba került a minisztériumi ágazatok közötti egyeztetés, mi a véleménye a Matolcsy-féle gyermekboomnak nevezett népesedési programról. BALOG ZOLTÁN: Jó példa, hogy a minisztériumok' együttműködése nélkül nehéz megvalósítani a kiemelt fontosságú politikai célokat. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a gazdasági helyzetünk, az adó és a pénzügyi politika szervesen összefügg a demográfiai helyzet alakulásával. A rossz társadalmi körülmények között a felelősen gondolkodók óvatosabbak a családalapítással. Tehát ha a gazdasági miniszter segítségére siet a családoknak, akkor a humán- politika területén könnyebben megbirkózhatunk a jelenlegi nehézségekkel. Megmarad-e a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkárság? balog ZOLTÁN: Mindig szívügyem volt a szegényebb rétegek támogatása, ragaszkodom ehhez a területhez. Sosem titkolom, hogy magam is ebből a világból jövök, Észak-Magyar- országról, ahol személyesen is megtapasztaltam, mit küzdenek a túlélésért. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez nem specifikusan roma kérdés. Továbbra is szorgalmazom az oktatás, a szociálpolitika ezzel kapcsolatos terveinek a megvalósítását. Hamarosan ezer roma nő képzését kezdjük el. Mint szociális munkások, védőnők, olyan általános gondnoki feladatokat látnak el, amelyekre idáig nem akadt jelentkező. Ez az ellátó rendszer remélhetően jól ötvözi majd a szociálpolitikát, a sportot, a kultúrát, s minden olyan fontos értéket, amely hozzájárulhat a reménytelenségben élők sorsának jobbra fordulásához. Orbán Viktor az Ön személyében olyan embert vitt be a kormányba, aki emberileg, politikailag is közel áll hozzá. Mit szól ehhez a megjegyzéshez? BALOG ZOLTÁN: Végső soron számomra hízelgő a vélemény. Ha egy vezető politikus őszinte szívvel kívánja megvalósítani a kitűzött kavállalók helyzete pedig romlott - vélekedik a kabinet eddigi munkájáról a Liga, az MSZOSZ és az Autonómok elnöke. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke az MTI-nek elmondta: a közfoglalkoztatás kiterjesztése Balog Zoltán miniszteri esküje célokat, olyan munkatársakat választ, akikben megbízik. Fontos szempont a szakmai tudás, a vezetési gyakorlat és kölcsönös bizalom. Kétségem sincs, hogy a kiválasztásomnál ezek a szempontok egyenlő arányban domináltak. Itt említem meg, hogy a tárca céljainak meghatározásakor nem határoztam meg időtervet. Csupán annyit, hogy a következő választásig teljesítjük a programot. Helyesli-e a felsőoktatásban zajló folyamatokat, remél- hetjük-e, hogy nem kerülnek hátrányba a vidéki egyetemek, főiskolák? balog ZOLTÁN: Nem udvariasságból mondom, az én hátországom Északkelet- Magyarország. Itt töltöttem fiatalságom, és lelkipásztorként is megismerhettem a vidéki valóságot. Minisztertársaimhoz hasonlóan mindannyiunknak van egy nem titkolt kedvenc régiója. Szó sem lehet róla, hogy az oktatáspolitikában bármiféle visszalépést támogatnék. Ez az a terület, amely reményt pozitív irány, de egy-egy így létrejövő álláshelyet nem lehet konvertálni a verseny- szférába. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke szerint a kormány hiába adhat a kilábalásra, a biztonságos jövő építésére. Szólíthatjuk-e mint gyakorló lelkipásztort nagytiszteletű miniszterként? BALOG ZOLTÁN: Törvény szerint, mint parlamenti képviselő felfüggesztettem a lelkipásztori gyakorlatot. így egyszerűen, államtitkárból miniszter lettem. Mi a hivatalos és a privát véleménye a Székhelyi József kontra Eger ügyről? BALOG ZOLTÁN: Fontos számomra, hogy a Székhelyi- ügyben mindkét minőségemben kijelentsem, visszataszítónak és felháborítónak tartom a listázást, és bármilyen faji, vallási megkülönböztetést. Megnyugvást jelenthet mindannyiunknak, hogy végül is békében, teljes egyetértésben rendeződött ez az ügy. Mégis legyen intő példa, figyelmeztetés mindannyiunk számára, hogy nincs helye az ordas eszméknek a magyar társadalomban. ígérte, nem tudta jelentősen növelni a valódi, értékteremtő, adófizető munkahelyek számát, és továbbra is problémája az országnak az alacsony foglalkoztatási szint. A közfoglalkoztatás átalakítása csak a statisztikát javította. mti SZÁNTÓ ISTVÁN istvan.szanto@inform.hu Félidős értékelés az érdekvédőktől Jegyzet Dankó Mihály Közös felelősség Az életben kevés olyan dolog van, amihez mindenki ért, vagy legalábbis mindenkinek érteni kellene. Az utód, a gyermek nevelése, védelme egyfajta életösztön, ami viszont nem nélkülözheti a tudatosságot. Mindenkor az otthon látottak a mérvadóak. Ehhez jön a társadalom, ezen belül az oktatás, a különböző közösségek, az egészségügy stb. nevelő hatása. így válhat a gyermekből egészséges felnőtt. Csakhogy sokszor homok kerül a gépezetbe, s a gyermek rossz magatartása, viselt dolgai túlnőnek a szülői ház, az iskola falain. A civilizáció vívmányaként az élet minden területét jogok és törvények szabályozzák. Születtek mindezek azért, hogy magunkat és embertársainkat, értékeinket biztonságban tudjuk, aki pedig átlépi a határokat, azt korra, nemre, származásra egyformán „észre kell téríteni”. Ehhez megvan a társadalomnak az eszköztára. A vita azon folyik mostanság (amiben legutóbb az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala is állást foglalt), hogy büntetőjogi szankciókat vezessenek be, esetleg szállítsák le a büntethetőség korhatárát. Lehetne itt pró és kontra ódákat zengeni mindkettő mellett, én mégis úgy gondolom, a szülőnek és a gyermeknek közösen kell felelni a tetteiért! A felelni szót kihangsúlyozva. Akkor talán több eredményt érnénk el. danko@inform.hu A Jobbik szerint: ez lerablás BUDAPEST. A Jobbik szerint a médiaszabályozást módosító, hétfőn éjjel benyújtott kormánypárti javaslatokkal a Fidesz „ugyanúgy lerabolja a politikai közéletet, mint ahogy azt az MSZP tette, amikor kormányon volt” - jelentette ki Volner János keddi sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus szerint az MSZP és a Fidesz is úgy viselkedik kormányon, „mintha egy harmadik világbeli banánköztársaságban élnének”. Hétfő éjjel hat olyan módosító javaslatot nyújtott be a médiaszabályozás parlament előtt lévő, az Alkotmánybíróság decemberi határozata után szükségessé vált módosításához a fideszes Szabó Csaba, amelyet a szakbizottság ülésén csak a kormánypárti tagok támogattak. MTI