Kelet Magyarország, 2012. április (69. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-20 / 93. szám
494270 2012. ÁPRILIS 20.. PÉNTEK KELET Fórum 7 Üzenet Kozma Lásztóné, baktalórántházi olvasónktól: ...visszatérhetnének azok w a kamaszesztendők, amelyektől hajdanában az ember úgy szeretett volna megszabadulni! KRÚDYGYULA A nap előfizetője Juráncsik Antal napkor. A 95 éves Juráncsik Antal 45 éve előfizetője a Ke- let-Magyarországnak. Gazdálkodó volt, majd a termelőszövetkezetben ács lett, innen ment nyugdíjba. Két gyermeke van és négy unokája.- A gyermekeim már kis korukban megszerették a lapot, akkor még közöltek mesét, gyerekrejtvényt is. A vejem mesélte, hogy 10 éves volt, amikor kérte a szüleit, ők is fizessenek elő az újságra, ne a szomszédba kelljen megnéznie. Mind a két gyermekemnek jár a lap.- Előfordul, hogy nem sikerül megfejtenem a sudokut, akkor nagyon ideges tudok lenni. Minden érdekel, amit megír a Kelet, de először a sportot olvasom el. Más újságot nem is járatok. Amit szeretnék: több helyi hírt a lapban. A napkori futballcsapatnak tiszteletbeli tagja vagyok, nemrégiben tüntettek ki, mint legidősebb fociszurkolót.- Van egy kis szőlőskertem, még a mai napig tevékenykedem benne. Saját termésű borral borversenyekre járok. A napkori versenyen mindig részt veszek és díjakat is hozok el. p Igazi helytörténeti érték Gulácson, a József Attila utcában lévő öreg, favázas vályogház lakója Várady Olga. fotó: berki károly Postánkból Egészségnapok az Élet úti óvodában Április 10-13-a között óvodai életünk a mozgás, az egészséges táplálkozás és egészségünk védelmének jegyében telt el. A gyerekekkel különösen nagy sétákat tettünk, és ellátogattunk a Mentőállomásra is. Programunk zárásaként a gyerekek szüleikkel együtt tornáztak, ügyességi gyakorlatokat végeztek, valamint egészséges ételeket kóstoltak. Fegyver László mentős tiszt tanulságos előadást tartott elsősegélynyújtásból, és lehetőséget biztosított vércukor- és vérnyomásmérésre is. Ezúton szeretnénk megköszönni a szülők segítségét, ami lehetővé tette már hagyományosnak mondható egészségmegőrző napjaink megvalósulását. A TÜNDÉRKERT KELETI ÓVODA ÉLET ÚTI TELEPHELY ÓVÓNŐI Tündéri óvodásoknak szerveztek tartalmas programot a Tündérkertben FOTÓ:OLVASÓNKTÓL Házmeste»> Ihő-sziget HOMLOKZATI HŐSZIGETELŐRENDSZER 5 cm br. 1 099 Ft/m* " szállítás 10 cm br. 1 799 Ft/m2 (EPS-80. 5 kg Thermoragasztó. 1.1 rrv 145 gr üvegszövet, 4 db dübel) br. 1 099 Ft/m2 br. 1 799 Ft/m2 Graffitos EPS 80 akció! Gal-Épker Kft. Nyíregyháza, Káliói út 16. * Tel.: 42/451-075 ■ GÁZÁR ELLEN SZIGETELJEN!! HIRDETÉS Szégyen, hogy ez a sorsom! Nagyon sok helyen voltam az utóbbi hónapokban, mert szeretnék dolgozni. De csak hitegetnek. Ahogy járok munkahely után, elutazgatom a kis pénzemet. A hivataltól kapok 22 800 forintot, és ha a testvérem nem lenne, nem is tudom, mihez kezdenék. Negyvenhat éves vagyok, 8 osztályt végeztem. Szégyen, hogy ez a sorsom. Higgyék el, dolgoznék. Telefonszámom: 20/94-100-67. Rokonom, Csaba, 25 éves nyíregyházi lakos, asztalos, és ő sem tud elhelyezkedni. Az ő száma: 20/93-39-682. Kérem, aki tud, segítsen rajtunk! K. KATALIN „Határtalanul” szólt a vers a Bencs Villában Városunk lírakedvelő közönsége nem unatkozott múlt héten. Több iskola, művelődési ház, a Váci Mihály Kulturális Központ is rendezett szavalóversenyeket a magyar költészet napja tiszteletére. Pénteken, 13-án azonban Nyíregyháza legkiemelkedőbb középiskolás verselőihez határon túlról is érkeztek magyar diákok. Nem bánta meg, aki ellátogatott aznap a Bencs Villába. Nem csak a hely szelleme miatt! Valószínűleg az egykori polgármester úr is elégedetten bólogatott volna a mai gyerekek előadásait hallva. Olykor ízes, máskor szépirodalmiságra törekvő verseléseket hallhattunk, de mindenki egyetértett a zsűritagok azon véleményével, hogy ritkán van ilyen színvonalas versenyben részünk. Szőke József Bence a Petőfi Sándor Általános Iskolából 3. osztályos tanulóként mutatott példát idősebb „kollégáinak”, elbűvölve a közönséget egy magyarságról szóló verssel, ugyanis ez volt az I. Határtalanul magyarul című vers- és prózamondó versenynek a témája. A neves és hozzáértő zsűri (Csermely Tibor tanár és író, Antal Attiláné magyartanár, Petneházy Attila színész) megpróbált többeket is jutalmazni, így 3 helyett 6 gyerek került „dobogóra”. Első lett Galiger Barbara (Szatmárnémeti) és Czegle Noémi (Nyíregyháza), második Krajnyák Edina (Szepsi) és Kerle Ákos (Nyíregyháza), harmadik Salánki Judit (Beregszász) és Lőrinc István (Nagybereg). Köszönet a szervezőknek, a rátermett műsorvezetőnek (Kulcsár Viktor 12-es diák, Zay A. gimnázium). Reméljük, jövőre is találkozunk a határon túli magyar testvéreinkkel! FÖLDESIIMRÉNÉ Tisztelt olvasónk! Az oldalon a KeletMagyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes Jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az olvashatóság érdekében rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. A Vécsey-iskola diákjai és tanára is remekül érezték magukat fotó: olvasónktól Nyíregyháziak a Riviérán Felejthetetlen dél-franciaországi kiránduláson vettek részt a nyíregyházi Apáczay Csere János és Eötvös József Gyakorló Iskolák, valamint a Vécsey Károly Általános Iskola tanulói a közelmúltban. Az ott töltött kellemes napok során a gyerekek megismerkedtek a helyi nevezetességekkel, ellátogattak néhány múzeumba, jól szórakoztak az ócenáriumban, hajóztak a tengeren, és sok-sok kellemes élménnyel gazdagon tértek haza a francia Riviéráról. SZILÁGYI DIÁNA Leveleinkből Nyuszi-ember Nyírpazonyban A húsvéti készülődés időszakában is odafigyeltek az egészséges életmód fontosságára, és idén ismét megrendezték a mára már hagyománnyá vált Nyuszi-futást Nyírpazonyban. A kicsik és a nagyok örömére volt kreatív kézműves foglalkozás, tojásvadászat, Nyuszi-ember hajtogatta a színes lufi figurákat, valamint a tombolasorsolás fődíjaként élő nyuszikat kaptak a szerencsés nyertesek. A résztvevők találtak maguknak kedvükre való programot, valamint egy, az ünnephez kapcsolódó apró ajándékot. OPRICS ANETT, IFJÚSÁGI REFERENS Mindenki kapott ajándékot FOTÓ:OLVASÓNKTÓL Olvasónktól Örömükben szinte kiugrottak a bőrükből Aranyosapátiban emlékezetes projektnapot szerveztek a Napsugár Óvodában, melyre meghívták a papi tagóvodájuk gyermekeit is. A nap a sport jegyében szerveződött. Egy pályázat segítségével két légvárban és egy SEGWAY- jel szórakozhatott kétszáz gyerek. NAGY GYÖRGYNÉ ÓVODAVEZETŐ, ARANYOSAPÁTI Kiugró volt a siker fotó: a szerző Az infarktus megelőzéséről nyíregyháza. A Napfény Életmód és Közművelődési Egyesület hétfőn 17 órától ismeretterjesztő előadássorozata keretében Az infarktus megelőzése címmel dr. Szilágyi Attila főorvos előadására várják az érdeklődőket. Az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. azonnali belépéssel munkatársat keres az alábbi munkakörbe: Energiaellenőr Feladatok: A megye egész területéről • Fogyasztási helyek ellenőrzése várunk jelentkezőket! • Szerződésszegő, szabálytalan és rendellenes A munkakör betöltése erkölcsi energia-vételezések felderítése, dokumentálása, bizonyítványhoz kötött. megszüntetése Kérjük, hogy az önéletrajzában Elvárások: jelöljön meg egy vagy több referenciaszemélyt névvel és • Villanyszerelő szakmunkás végzettség telefonos elérhetőséggel! • Legalább 3 év szakmai tapasztalat • Alapszintű WINDOWS és MS Office használat, Jelentkezési határidő: 201Z05.04. elektronikus levelezés (munkavégzéshez Pályázatát a - munkakör szükséges informatikai eszközök ismerete, nevének és hivatkozási kódjának használata) feltüntetésével - az alábbi címre várjuk: Munkavégzés helye: • Nyíregyháza, Vásárosnamény és környéke, http://www.eon-hungaria.com/ karrier/allasajanlatok/aktualis Baktalórántháza és környéke Hivatkozási kód: K0000004278 &or 1 Hálózat HIRDETÉS