Kelet Magyarország, 2012. április (69. évfolyam, 78-101. szám)
2012-04-24 / 96. szám
8180 2012. ÁPRILIS 24., KEDD KELET-TAXI umuoKmuiHK! Megér egy mosolyt Elmegyógyintézetben az egyik beteg ! a madzagot? sétál a folyosón és húz maga után egy , Mire a beteg: madzagot. Odamegy hozzá az orvos | -Miért, toljam? és megkérdi tőle: _________________________- Mondja, miért húzza maga után azt O További viccek humor.szon.hu Katamarán a Balatonon FOTÓ: NET Katamaránok lephetik majd el Budapestet Budapest. Három-öt percenként érkeznének csúcsidőben a fővárosi kikötőkbe az agglomerációból bő másfél év múlva azok a katamaránok, amelyeket egy magyar cég gyártana és működtetne - tájékoztatta a szárazföldi közlekedést tehermentesítő elképzelésekről a Duna-Express Konzorcium vezetője hétfőn az MTI-t. Götz Sándor, aki hat éve foglalkozik a régiós vízi közlekedés terveinek kidolgozásával, elmondta, hogy az új közlekedési törvénytervezet már „nevesíti” ezt az elképzelést, így 2014 elején elindulhatnának az első katamaránok. A tervek szerint eleinte négy-hatezer, 2020 táján húsz-huszonötezer, később mintegy negyvenezer utast szállítanának naponta a „vízibuszok” a két végpont - északon Visegrád, Kisoroszi és Vác, délen Százhalombatta, Érd és Szigetújfalu környéke - között, útba ejtve a fővárosi dunai kikötőket. A konzorcium elképzelései szerint néhány év múlva 28 kikötő állna az utasok rendelkezésére, ebből n a fővárosi Duna-szakaszon. MTI “ Kutyapoéta „Mér' lennék én zavarban, itt vagyok az avarban.1’ fotó: net Szomjaznak, pedig ott a víz London. Több millió afrikai nem jut ivóvízhez, miközben a drága nedű ott van a lábuk alatt. Csak az a baj, hogy nagyon drága lenne kitermelni, j A rétegvíz mennyisége 360 [ 000 és 1,75 millió köbkilométer között változhat, a legjobb becslés szerint 660 000 köbkilométerre tehető. Ez 330 000- szerese a Balaton vízmeny- nyiségének, kitöltené egy 87 kilométer élhosszúságú kockát. MTI 9 További videók vldeo.szon.hu A nap videója Gólt lőtt, háttal a kapunak Nkosi Burgess az amerikai U15- ös játékos olyan gólt lőtt, hogy azt sokáig fogják emlegetni. RÉCÉT Az emlékezés mesterei nem mások: a hollók BÉCS. A hollók az emlékezés mesterei: három év elteltével is képesek megkülönböztetni barátaikat ellenségeiktől - állapították meg osztrák kutatók. Az emlősök emlékezőképessége jól kutatott terület. Tudható például, hogy nemié az emlékezetük fotó: net csak az elefántok felejtenek keveset, hanem a juhok is felismerik két év után fajtársaik arcát. Tizenkét hollót neveltek fel együtt, majd adtak át különböző állatkerteknek. A szétválasztást követően három évvel a kutatók megvizsgálták, hogyan viszonyulnak egymáshoz az egykori társak. A madaraknak lejátszották volt társaik, illetve ismereten fajtársak hangját. A hollók eltérően reagáltak a hangokra, tehát különbséget tudtak tenni ismerős és ismeretlen állat között. A hollók egyértelműen más hangot adtak ki annak megfelelően, hogy a hallott társsal annak idején baráti vagy ellenséges volt a viszonyuk. A hosszú távú emlékezet ilyen vetületét most elsőként sikerült az egész állatvilágban dokumentálni. MTI Himnuszedzésen vannak sportolók Kazahsztánban bécs. Énekedzést is kapnak az olimpiára készülő kazah sportolók, akiknek nagyon alaposan meg kell tanulniuk az ázsiai ország himnuszát a hamarosan kezdődő játékokra. A tanfolyam oka az a botrány, amely Kuvaitban történt nemrégiben egy nemzetközi lövészbajnokságon. Mivel kazah győzelem is született, és mivel arra nem készültek fel kellően a vendéglátók, a világhálóról töltötték le a kazah himnuszt, csakhogy végül nem az igazit sikerült, hanem a Sacha Baron Cohen brit humorista Borat című brit filmvígjáté- kából származó himnuszparódiát. A kazah küldöttség bocsánatkérést követelt, és nyomására az éremkiosztót később újra megtartották, akkor már nem a Cohen-féle himnusz- szál. MTI www.szon.hu További képek és videók «! » fi ■ Még öt nap Anita Nagykállóban élő lány, aki döntőse a vasárnap, a Móricz Zsigmond Színházban megrendezendő I. Miss Kelet-Magyaror- szág szépségversenynek. fotó: racskó tibor Maratonin indulna a herceg? Katalin hercegnő és Vilmos herceg fotó: net Harry herceg „benevezte” bátyját és sógornőjét a következő londoni maratonra. London. Tévénézők milliói előtt „nevezte be” bátyját és sógornőjét, vagyis Vilmos herceget és Katalin hercegnőt a jövő évi londoni maratoni futóversenyre Vilmos öccse, Harry herceg. A brit fővárosban vasárnap tartották az éves nagy maratoni versenyt becslések szerint 38 ezer részvevővel. A célszalag II. Erzsébet királynő fő londoni rezidenciája, a Buckingham-palota előtt volt, ahol - a londoni maratonik történetében először - ezúttal Harry, az uralkodó unokája várta a befutókat. A versenyt élőben közvetítő BBC televízió sportriportere megszólaltatta a herceget, megkérdezve egyebek mellett, hogy őt nem próbálták-e rávenni a részvételre. Harry, az örök tréfamester azzal védekezett, hogy ő maga évek óta próbálkozik a nevezéssel, de hát sajnos eddig soha nem sikerült kiharcolnia az indulás jogát. A kacagó BBC-riporter mikrofonjába ezután teljesen komoly pókerarccal még be- lemondta, hogy „ez egy fantasztikus verseny, és jövőre a bátyám és felesége is indulni fog”. Az élő adásban elhangzott kijelentést pillanatnyi döbbent csend követte, majd Harry is elnevette magát, hozzátéve, hogy Vilmosnak „ezek után most már tényleg részt kell vennie” a 2013-as londoni maratonin. Valószínűleg hármuk titka marad, hogy Harry mit kap majd bátyjától és sógornőjétől a kéretlen „nevezésért”, bár lehet, hogy a fiatalabb herceg ezt szánta ajándéknak Vilmosék közelgő első házassági évfordulójára. MTI Kapszulabotrány Kínában Mérgező gyógyszerkapszulákat találtak az ázsiai országban. PEKING. Már 77 millió krómmal szennyezett, ipari zselatinból készült mérgező gyógyszerkapszulát vontak ki a forgalomból Kínában. A legfrissebb adatok szerint kilenc gyanúsítottat letartóztattak, 54-et őrizetbe vettek, illetve 80 ipari zselatin- és gélgyártó sort leállítottak. Csak Csianghszi tartományban több mint egy tonna mérgező kapszulát foglaltak le. Korábban már több mint 230 tonna ipari zselatint koboztak el Hopej, Csöcsiang, Csianghszi és Santung tartományokban. A botrányt kirobbantó, egy héttel ezelőtt készült televíziós összeállítás szerint az alapanyagot feldolgozott bőrhulladékból nyerték, s ezt értékesítették a kapszulagyárak számára, amelyek az érvényes szabványok szerint termékeik előállításához kizárólag étkezési zselatint használhatnának. mti Külön kértek lovaskocsist WASHINGTON. Az Edgar Allan Poe élete által megihletett, A holló című amerikai film leforgatásához annyi lovaskocsira volt szükség, hogy a produkciónak a díszle- tesek és kellékesek csapatába külön fel kellett fogadnia egy kocsi-koordinátort a 33 éves Tóth Gábor személyében. Ilyen munkakörben korábban még senki sem dolgozott ’ a felvételek helyszínéül szolgáló Magyarországon - írta internetes kiadásában a The Los Angeles Times. Az amerikai mozikban április 27-én bemutatandó A holló-ban John Cussack alakítja Poe-t, aki a filmben egy sorozatgyilkos után nyomoz, akit az ő szörnyűséges novellái ihlettek meg. mti HIRDETÉS