Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-27 / 73. szám

6 Hazai tájakon mer 2012. MÁRCIUS 27., KEDD ■ Vadpörkölttel várta a vendégeket A Jánkmajtison élő Szekeres Gábor az elmúlt szombaton bográcsban főzött vadpörkölttel várta a névnapja alkalmából vendégségbe érkező barátokat, rokonokat, fotó: m. magyar László Nyíregyháza történetéből vetélkedtek a diákok nyíregyháza. A 11. alkalom­mal rendezi meg március 19. és április 3. között a Nyír-Diák Egyesület a tavaszi Nyír-Diák Napok rendezvénysorozatot. A programok nyitányaként március 19-én a nyíregyházi városházán tartották meg a „Hitből és homokból” elne­vezésű várostörténeti vetél­kedőt, amely egyben Lábossá Gusztáv emlékverseny is volt. A megyeszékhely középisko­láiból ll háromfős csapat vett részt a különleges megméret­tetésen, melynek érdekes fel­adatait a Városvédő Egyesület tagjai állították össze. A verseny végeredménye: l. Sipkay Barna középisko­la I. csapata (Horváth Gréta, Mestyák Ágnes, Zub Nikolet­ta), 2. Vásárhelyi Pál közép­iskola (Kovács Kinga, Stekler Klára, Sándor Bence), 3. Zrínyi Ilona Gimnázium (Krusóczky Bence, Kovács Gergő, Molnár Róbert). KM WiííUfflIIF “öSS Z E FOGÁS lUjfl TI GYERMEKEKÉRT " ....................................... , A pedagógusok kánkánt jártak Szorgalmasan és nagy izgalommal készültek kék. A kéki Petőfi Sándor Álta­lános, AMI és Óvoda tantestü­lete és Szülői Munkaközössé­ge Összefogás a gyermekekért 2012 címmel jótékonysági es­tet szervezett. Hagyomány, hogy tavasz- szal a község lakóit több órás műsorral szórakoztatja az intézmény apraja-nagyja. A készülődés, a próbák már a hideg téli napokon, estéken elkezdődtek. A mindennapi munka mel­lett fáradhatatlanul, szor­galmasan, nagy izgalommal gyakorolták a pedagógusok a kánkán lépéseit, a humoros, rekeszizmokat megmozgató jeleneteket. A tartalmas, színes, szóra­koztató, színvonalas műsor­számok mindenki tetszését elnyerték. Az oktatási intéz­mény vezetése arra törekszik, hogy minél szebb, komforto­sabb, esztétikusabb legyen a gyermekek második otthona, ezért az est bevételét az iskola felújítására fordítják. yvvOT Vf fi / v'v v,{t v *> Tiszadobon is elűzték a telet Dobbal és egyéb zajkeltő eszközökkel vonultak fel a közelmúlt­ban a tiszadobi óvodások és kisiskolások, hogy elűzzék a telet. Mindebben még segítette őket a kiszebáb elégetés is. FOTÓ: OLÁHNÉ NAGY ÁGNES Báloztak a kicsikért Immár 27. alkalommal rendezett jótékonysági bált a közelmúltban a napkori Napsugár Óvoda. NAPKOR. Az Aranyalma étte­remben megtartott mulatság bevételét a szervezők az óvo­da szépítésére és eszközök vásárlására használják majd fel. Az elmúlt évekhez hason­lóan igen gazdag, tartalmas programot kínáltak az óvoda dolgozói. A bál a vezető óvó­nő, Cserépné Veress Edit kö­szöntőjével kezdődött. Mint megtudhattuk, a mulatság megszervezésében és támo­gatásában számos vállalkozó és magánszemély, valamint az óvoda szülői közössége kiemelkedő szerepet vállalt. Jó érzéssel töltötte el a jelen­lévőket, hogy nemes célok érdekében a gazdasági-társa­dalmi válság idején is nyitott szívekre és pénztárcákra le­het találni. Az idén a bámulatos szí­nes és egyben tartalmas szó­rakoztató -műsort a Tulipán csoport mutatta be. A „Disz­nótoros” című előadást Erdei MM Az óvodások zenét is szolgáltattak a disznótorhoz fotó: olvasónktól Miklósné és Csonka Sándorné óvó nénik, valamint Majtényi Zoltánné dajka tanították be. Az előadás egy disznóvágást elevenített fel a nézőközön­ség számára, ahol apraja- nagyja sürgött-forgott a disz­nófeldolgozás során. Persze a papírkellékekkel nem lehe­tett jól lakni, de a vacsorához az étvágyat kellőképpen meg­hozta a műsor. Az óvódások zenét is szolgáltattak a mu­latsághoz, a „hangszereket” (hegedűt, klarinétot, cimbal­mot, nagybőgőt) Kerekes Mi­hály karbantartó készítette. Az óvoda pedagógusai „Bodrogközi táncokat” mu­tattak be, melyet Frankóné Bedő Melinda koreográfus tanított meg számukra. Az intézmény dolgozói vendég- szerető gazdasszonyokként is jól szerepeltek. Az előadások után következett a tartalmas vacsora, a zene, a tánc, a tom­bola - tájékoztatta lapunkat dr. Ludescher Gabriella, az egyik kis óvodás édesanyja. A növendékek koncerteznek nyíregyháza. Zongora tan­szaki hangversenyt rendez a nyíregyházi Művészeti Kö­zépiskola és Kollégium zenei tagozata március 27-én 18 órától az oktatási intézmény hangversenytermében. A mű­sorban többek között Chopin, Mendelssohn, Liszt, Brahms, Beethoven művei csendül­nek fel a növendékek (Brecko Mária, Juhász Eszter, Faze­kas Barbara, Horányi Tamás, Ambrusz Angelika) előadásá­ban. A felkészítő tanár: Csoba Tünde. KM A színpadon: férfiak gatyában TISZALÖK. Az idén is lesz szín­házi bérleti sorozat a tiszalöki művelődési házban. Az első előadás március 31-én 19 órá­tól lesz, az érdeklődők a Fogi Színház előadásában Marc Camoletti: Négy férfi gatyá­ban című zenés vígjátékát lát­hatják. Fellép többek között Fodor Zsóka, Beleznay Endre, Nyertes Zsuzsa, Straub De­zső, Böröndi Tamás. A bérleti sorozat további előadásain bemutatkozik többek között a Mandala Dalszínház, a Sziget színház, a Mámor Színtársu­lat. KM „Fejlesztés költségcsökkentés mellett? Én ezért választottam a Telekom ajánlatát.” FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL | Uh» I M J’ |T J§;\ / J Énirodám üzleti csomag ■ Vezetékes telefon és internet ■ Mobiltelefon és mobilinternet ■ Informatikai szolgáltatások A'csomag része 4 készülék 0 Ft-ért: A havi dí j 100%-ba" lebeszélhető belföldi vezetékes irányba nettó 19 900 Ft havi díjtól (bruttó 25 273 Ft) Új vagy meglévő hűségidejű üzleti előfizetéssel, 2 éves hűségidővel. www.uzletitelekom.hu Enlrodám üzleti csomag - teljes körű kommunikációs és informatikai háttér vállalkozásoknak egy kézből WBI»»WWVHUV»H Az Énirodám üzleti csomagokra vonatkozó ajánlataink 2012. március 19-étől visszavonásig, a Magyar Telekom szolgáltatással lefedett területén, új vagy meglévő hűségidejű szerződéssel rendelkező üzleti előfizetők részére érvényesek, kisvállalkozói megállapodással és 2 éves hűségidővel. A csomagban benne foglalt készülékajánlataink visszavonásig vagy a készlet erejéig érvényesek. A készülékekhez mobil előleg befizetése szükséges lehet. A teljes körű feltételekért, megrendelésért, kérjük, keresse személyes kapcsolattartóját vagy látogasson el a T-Pontokba, Partner üzleteinkbe, illetve a www.uzletitelekom.hu weboldalra. Ügyfélszolgálatunk hívószáma: 1435. 479713 HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom