Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-24 / 71. szám

481653 ________________________ 479140 2012. MÁRCIUS 24., SZOMBAT 6 Fiitár Itt a tavasz és vele a pollenek is Nyolcmillió eurósra be­csülik a krasznahorkai várban keletkezett kárt, 2 milliót euró elő­leget már átutaltak. krasznahorka. mintáz isme­retes, 2012. március 10-én le­égett a krasznahorkai vár tel­jes tetőszerkezete, valamint a harangtorony illetve a Gó­tikus Palotában berendezett kiállítás. Az épületben hatal­mas károk keletkeztek, ráadá­sul a tűzben több, a várban lévő műkincs is elpusztult. A hő hatására a harangtorony 3 harangja is szétolvadt. Az épületegyüttes - és a szlovák kulturális minisztériumhoz tartozó műemlék ingatlanok döntő többségének - biztosí­tását több társaság közösen látja el. 2 milliót már kaptak A kárszakértők előzetesen 8 millió euróra becsülik a káro­kat (ebből 7 millió az épület­kár és 1 millió az ingóságok­ban keletkezett kár). A vár finanszírozásában oroszlánrészt vállaló egyik pénzintézet az elmúlt na­A krasznahorkai várat lángok marcangolják fotó: magánarchívum pókban már át is utalt 2 mil­lió eurót a szlovák kulturális minisztérium számára annak érdekében, hogy minél ha­marabb megkezdődhessen a szlovák és a magyar történel­mi hagyományok szempont­jából is kiemelkedő jelentő­ségű kulturális érték mielőbbi rekonstrukciója. A miniszté­riumhoz tartozó többi műem­lékkel együtt a biztosítás évi n,6 millió euró értékig fedezi az ingatlanokban keletkezett károkat, míg az ingóságokban (műtárgyak, kiállítási tárgyak, könyvek, szobrok, stb.) bekö­vetkezett károkat 3,3 millió euró értékhatárig téríti meg. Mindent megtesznek A szlovák kulturális miniszter a felújítással kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a vár akár már szeptemberben részle­gesen látogatható lehet, a fel­újítás pedig nem fog évekig elhúzódni, néhány hónapon belül újra fogadhatnak láto­gatókat. Az eddig beérkezett információk alapján további jó hír, hogy a várban lévő mű­tárgyak mintegy 90 százaléka átvészelte a tűzvészt. A szlovákiai szervek min­dent megtesznek annak érdekében,hogy minél gyor­sabban rendeződjön a nagy múltú, turisztikai és törté­nelmi szempontból is kiemel­kedő közép-európai épület helyzete. km MAGYARORSZÁG. Már most 7-8 allergén fa virágzik egyszer­re, néhány héten belül pedig elindul a nyír, a gyertyán, a tölgy, a fenyőfélék, a bükk, a dió és a platán pollenszórása is. Áprilisban, a tavaszi sze­zon csúcsidőszakában akár 15 fa virágpora lesz jelen egy­szerre a levegőben - adta hírül közleményében az ÁNTSZ. Idén a tél enyhe volt, de­cemberben és januárban nem volt jelentős fagy. így az első­nek virágzó mogyoró és éger már január elején elkezdte szórni a polleneket. Február­ban hosszantartó, erős lehű­lés következett, ami visszave­tette a virágzást. Március közepétől meleg­szik az idő, a természet is fel­éledt. A mogyoró és az éger szerencsére mostanra már el- virágzott - így pollenszórásuk az előző két évben tapasz­taltnál jelentősen gyengébb volt. A ciprus- és tiszafafélék csúcsidőszakánál tart most a szezon. Idén az erős felmele­gedés hatására előbb virágzik a szil, a nyár és a fűz. A juhar és a kőris 2010-hez képest korábban, 20li-hez képest viszont pár nappal később kezdte szórni virágporát. Már most 7-8 allergén fa virág­zik egyszerre, néhány héten belül pedig sorban elindul a nyír, a gyertyán, a tölgy, a fe­nyőfélék, a bükk, a dió, végül a platán pollenszórása is. A pollen sokaknak okoz kellemet­lenségeket FOTÓ: ILLUSZTRÁCIÓ Nyolcmilliós lehet a vár kára Tündérkertek találkája pórszombat. Országos moz­galom indult az őshonos gyü­mölcsfáink megőrzéséért: Zala és Vas megyei civilek fel­hívására több magyarországi településen ültetnek ritka gyümölcsfákat Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, már­cius 25-én. A kezdeményezést a Vidék- fejlesztési Minisztérium (VM) is támogatja, álláspontjuk sze­rint ugyanis valamennyiünk érdeke, hogy a Kárpát-me­dencében régóta termesztett gyümölcsfajták, illetve táj­fajták fennmaradjanak, újra­honosodjanak. Szombaton, Pórszombaton V. Németh Zsolt, vidékfejlesztésért fe­lelős államtitkár és Kovács Gyula erdész, örökségvédő gyümölcstermesztő avat be mindenkit a gyümölcsfaoltás tudományába. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja a néphi­edelem szerint Jézus foganta­tásának napja, ekkor fogadta be ugyanis méhébe Szűz Má­ria Jézust. KM Hivatáskeresők lelki napja Budapest. A férfi és női szer­zetesrendek hivatásgondozói által alapított Mnytű Hiva­tástisztázó Műhely az utóbbi években rendszeresen tartott hivatástisztázó tanfolyamo­kat 18-35 év közöttiek számá­ra, akik arra keresik a választ, hogy papságra, szerzetesség­re vagy családi életre szól-e a hivatásuk. Nagyböjtben, március 25- én közös lelki napra várják a tanfolyam korábbi, jelenlegi és jövőbeli tagjait az elcsende- sedés és a húsvéti készülődés jegyében. A program 10 óra­kor kezdődik és 17 óráig tart. Helyszín a budapesti Párbe­széd Háza, VIII. Horánszky u. 20. Az Iránytű Hivatástisztázó Műhely vezetői nem beszélik rá a keresőket valamely életál­lapotra, a fiatalok csupán tám­pontokat, iránytűt kapnak, melyet ők maguk használnak. A munkaközösség hat éve mű­ködik, ferencesek, jezsuiták, iskolanővérek, szociális test­vérek, egyházmegyei hivatás­gondozók és a Nyolc Boldog­ság Közösség hivatásgondozói részvételével. A március 25-ei lelki nap programja: imád­ságok, megosztás, szentmi­se, kiscsoportos beszélgetés, szentségimádás. km Tájékozódjunk időben fotó: km Péntek lesz a szombatból BUDAPEST. Március 24-én, szombaton változik a mun­karend, aznap pihenőnap helyett munkanap lesz. Ä munkanap-áthelyezés - az utazók megfelelő kiszolgálása érdekében - érinti a személy- szállító vonatok közlekedési rendjét is. Ennek megfelelő­en március 23-án, pénteken munkanapi (nem pénteki), március 24-én, szombaton (munkanap) pedig pénteki menetrend lesz érvényben - adta hírül a MÁV-Start. A két módosított nap után ugyan­akkor március 25-én, vasár­nap a megszokott, vasárnapi menetrendnek megfelelően közlekednek a vonatok. 1 8750 Ft |13 850 Ft 46100 Ft II300 Ft Fenyő bejárati ajtó K> Ft A termék új, az ár tavalyi! Ízelítő árainkból: (ug=i.o Műanyag ablak 60x60 ony Műanyag ablak 90x60 bny Műanyag ablak 90x120 ony Műanyag ablak 120x120 bny Ug=1.0 hőszigetelés. Igényszerirtt á készítés, szakszerű beépítés. Ajánlatunk 2012.03.24-03.31-ig! A képek illusztrációk. Az árak festés nélküli termékekre vonatkoznak. Az árak tájékoztató jellegűek és az ÁFÁ-t tartalmazzák. WWW-ARANVABLAK.MI Nyíregyháza Váci M. u. 34. iKerí u. - Ford szalon után Tel. fax: 42-492-446 Nyitva: h-p: 9-17, szó: 8-12 Mátészalka, Ipari út 33. Tel.: 44-716-860 Fax: 44-716-877 Nyitva: h-p: 8.30-16.30. szó: 8-12 Kisvárda Városmajor u. 54. Tel.: 45-411-550 Nyitva: h-p: 8.30-16.30, szó: 8-12-ig I I i|Mk » Luc belső ajtó B 75x210 i65900" Wkmn I Műanyag és fa nyílászárók gyártása egyedi méretben is! Borovi fa ablak 60x60 ony 1 fa ablak 90x120 ony ........... 30 650 Ft bejárati ajtó ífa ablak 120x120 KFNY ifa ablak 150x120 KFNY 34 000 Ft fűnyírók, fűkaszák, rotagioskapak __r 2012 március 26-31-ig __ Gyűjtős fűnyíró Briggs motorral most (fijHusqvarna szakáruház és szerviz Kertigép*hs Centrum Nyíregyháza Káliéi U.16/d (MÓL kút mellett a körforgalomnál) (a készlet erejéig I jSIVIS MÁRVÁNY sirtMiilf kék,,iblakpárkányok,Honyhapultok, belsőburkolatok készítése egyedi elképzelések alapján is! TzempontökTalapján Nyíregyháza, Oros, Debrecen, Hunyadi u. 60. Magyar u. 80/A. Hadházi utca 153. Tel.: 06-42/789-662, Tel.: 06-42/480-013, Tel.: 20/910-9033 06-20/252-6245 06-20/451-8060 E-mail: civismarvany@gmail.com * Tankoljon, javítson, S gumizzon, szervizeljen a l GROVI KFT-nél! MÁRKAFÜGGETLEN SZEMÉLY-TEHER AUTÓSZERVIZ SZEMÉLY-TEHER GUMI SZERVIZ AUTÓSBARÁT ÓRADÍJAK • autóvillamossági javítás • műszeres diagnosztika, hiba megállapítás, törlés • autószerelés • gumiszerviz • felni-görgözés Mátészalka, Ipari út 30. bejárat a • futóműbeállítás • fék- és kipufogó szerviz • fékdob- és féktárcsa szabályzás • autó alkatrész- és gumi értékesítés diszkont áron. ii úti Körher benzinkúttól is. Tel: 44/500-036, 44/500-037, käbcher 20/981-8766, 20/981-8767 G«ÉV'» Tisztelettel várjuk ügyfeleinket hétfőtől-péntekig 07:30-17-ig szombaton 07:30-13-1 Továbbá keresse az alábbi benzinkútjainkat!- - Tiszavasvári, Polgári u. 1. • - Nyírbátor, Szentvér út,- - Mátészalka, Meggyesi út, • - Vásárosnamény, liki út, • - Mátészalka, Jármi út, - - Porcsalma, Szabadság tér, • - Fehérgyarmat, Mártírok út. Barátságos környezetben, nagy szakmai tapasztalattal és megújult áru­készlettel várjuk kedves partnereinket! Fantasztikus árak, állandó akciók a megbízhatóság és vevőcentrikusság jegyében! Ha nem hiszi járjon utánna, keressen bennünket Nyíregyházán a Kossuth tér 18. alatt (a Metropol Üzletház, Luther utca felöli oldalán) és mi teszünk róla, hogy nem fog csalódni! „Ha főt ttotgálunk ki mondd el mindenkinek, lm nem akkor csak hekemiíí** Az akció március 14-étől 31-éig tart! I MŰANYAG, FA NYÍLÁSZÁRÓK Gázáremelés ellen „A” kategóriás, 7 kamrás ablakkal A kedvező ár mellé kérje AJÁNDÉKÁT j nyílászáró és garázskapu megren deléséh ez. (Részletekről érdeklődjön irodánkban.) Szekoionált lakossági és ipari kapuk, motorok Hivatali» m*rkaképvl»elete, beépítője is szarvize Komplett kivitelezés: festő, burkoló, kőműves helyreállítási munkák, falvágás gyémánt technológiával pl. válaszfal, aqtónyilás stb. Üzlet: Nyíregyháza, Új utca 10. Tel.: 06-42/596-400; 06-70/615-3122-kft www.harsfalvikft.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom