Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-24 / 71. szám

2012. MÁRCIUS 24., SZOMBAT kelet Christian Wulff fotó:net Letette az esküt Németország új államfője BÉRŰN. Hitet tett a demokrá­cia, a szabadság, a társadalmi igazságosság és az európai integráció mellett, és harcot hirdetett a szélsőségek el­len programadó beszédében Joachim Gauck, az új német államfő, aki pénteken tette le hivatali esküjét Berlinben a törvényhozás két házának közös ülésén. Gauck a feb­ruárban lemondott Christian Wulff örökébe lépett. MTI J, A nettó átlagkeresetek 2011,-ben 9,9 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest, amely 3,9 százalékos infláció mellett 5,8 százalékos reálkereset növe­kedésnek felel meg - közölte a Nemzetgazdasági Miniszté­rium. Az arányos, egykulcsos adórendszerbe beépített csalá­di kedvezmény hatására, a há­rom vagy annál több gyereke­sek reálkeresete 19 százalékkal haladta meg a 2010-es szintet. Sok menekült jelentkezett az Európai Unióban Brüsszel. Közel 17 százalék­kal nőtt tavaly a nemzetközi menedéket kérők száma az Európai Unióban - derül ki az Eurostat összesítéséből. A menekültstátusért folyamo­dók száma a tavalyelőtti 259 ezerről 2011-ben 301 ezerre emelkedett. A statisztika sze­rint Afganisztánból, Oroszor­szágból, Pakisztánból, Irakból és Szerbiából kértek a legtöb­ben menekültstátuszt. MTI Vendégkommentár Bárdos István Feketén-fehéren Mint minden évben, tavasz elejére most is megjelentek az utazási irodák színes, távoli tájak utáni vágyakozásunkat serkentő katalógusai. Válság ide vagy oda, szinte bizo­nyos, hogy aki megteheti, az legalább egy rövid hétre a legnépszerűbb tengerpartok egyikén, a Balaton partján, vagy a hazai termálfürdők medencéiben próbál megfeled­kezni az év maradék 357 hajszás napjáról. Köt vény ki bocsátással tesztelhetnénk az IMF-et Nemcsak az IMF-EU megállapodáson múlik a kibocsátás fotó: net Londoni elemzők szerint sikeres lehetne egy ma­gyar kötvénykibocsátás a megállapodás előtt LONDON. Nem zárható ki egy magyar devizakötvény-kibo­csátás sikere még az új IMF/ EU-megállapodás előtt, és ez javíthatná is a magyar tárgya­lási pozíciókat, ugyanakkor kockázatai is lennének - véle­kedtek pénteki helyzetértéke­lésükben londoni felzárkózó piaci elemzők. Felárral esélyesebb Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgató­ja befektetők számára össze­állított pénteki kommentár­jában visszautal Töröcskei Istvánnak, az Államadós­ság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatójának előző napi nyilatkozatára. Ebben az ÁKK vezetője nem zárta ki annak lehetőségét, hogy kedvező piaci feltételek esetén Magyarország még az IMF/EU-megállapodás előtt kibocsáthat devizaköt­vényt. Az RBS vezető lon­doni elemzőjének pénteki kommentárja szerint ha az ÁKK hajlandó lenne „va­lamilyen mértékű” felárat fizetni a befektetőknek, a piac mai állása alapján akár le is tudná bonyolítani e ki­bocsátást. Timothy Ash szerint va­lószínű, hogy az ÁKK minél előbb végre is akarja hajtani a korábban jelzett 4 milliárd eu- rónyi devizakötvény-kibocsá­tást, hogy „a bankban legyen a pénz”, és ezzel javuljanak Magyarország tárgyalási po­zíciói az Európai Bizottsággal és a valutaalappal. Minek az egyezség? Az RBS londoni kutatási igaz­gatója szerint ugyanakkor ez­zel az a probléma, hogy „ha a pénz már a bankban van”, ak­kor csökkenhet a valószínű­sége annak, hogy az egyezség az IMF/EU-programról egyál­talán létrejön, és ez hosszabb távon növelné a piaci kocká­zatokat. Timothy Ash szerint Tö­röcskei István nyilatkozatából arra is lehet következtetni, hogy az ÁKK most már nem feltételez rövid időn belüli megállapodást az IMF-fel, mi­vel ha gyors megegyezésre szá­mítana, akkor nyilván kivárná, hogy az egyezség nyomán ja­vuló piád hangulatban lejjebb kerüljenek a hozamok. mti Mikor jöhet létre a megállapodás?- A BNP Paribas bankcsoport főbefektetők számára összeállí­tott, áprilisra szóló - Londonban már hozzáférhetővé tett - glo­bális havi előrejelzésükben közölték, hogy várakozásuk szerint Magyarország az idei második negyedévben megállapodásra jut az EU-val és a Nemzetközi Valutaalappal egy „hozzávetőleg 15 milliárd eurós” finanszírozási csomagióL____________- A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays Capital a globális felzárkózó térségről befektetőknek össze­állított idei első negyedéves átfogó elemzésében ugyanakkor annak a véleményének adott hangot, hogy 2012 harmadik negyedéve előtt már nem valószínű a megállapodás az új finanszírozási csomagról, tekintettel a továbbra is fennálló nézetkülönbségekre. ________________________________- A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részle­gének márciusra szóló piaci stratégiai helyzetértékelésében lehetségesnek nevezte, hogy az IMF/EU-programról szóló hivatalos tárgyalások esetleg csak az EU kötelezettségszegési felvetéseivel kapcsolatos magyar válaszok után kezdődhetnek. ■ A piac mai állása alapján kis felárral akár le is tudná bonyo- 0*. Utáni ekibo- csátást, TIMOTHY ASH Ú Wr M A szocialisták szerint drágább lehet így a hitel MSZP: milliardokkal drágítja a hiteleket a megállapodás hiánya. Budapest. Az MSZP szerint milliárdokkal drágítja meg az állam által felvett hiteleket, hogy a kormány vonakodik végrehajtani az Európai Bi­zottság elvárásait. Józsa Ist­ván frakcióvezető-helyettes azt mondta: előző nap a kormány 45 milliárd forint hitelt vett fel magas, 9 százalékos kamatra. Két éve, mielőtt az Orbán-kor- mány búcsút intett az IMF- nek, egy hasonló hitelcsomag költsége legalább kétmilliárd forinttal kevesebb volt. „Igaza van a miniszterelnöknek, hogy egyelőre a piacról is finanszí­rozható az államadósság, de látható, hogy csak rendkívül nagy költségekkel.” MTI Kevesebb befizetéssel járna a tranzakciós adó Befizetési megtaka­rítást jelenthetne a tranzakciós adó. BRÜSSZEL. Az Európai Bizott­ság becslése szerint Magyar- országnak 2020-ra évi 423 millió euró megtakarítást je­lenthetne a pénzügyi tranz­akciókat sújtó illeték euró­pai uniós szintű bevezetése, azaz ennyivel kevesebbet kellene befizetnie a közös uniós költségvetésbe. A büdzsé fele Jósé Manuel Durao Barroso elnök és Janusz Lewandowski költségvetési biztos már elő­ző nap bejelentette, hogy a bizottság kalkulációi szerint ebből a forrásból az éves uni­ós költségvetés nagyjából fe­lét fedezhetnék. mti „Gyorsan porladó látszat eredmények vannak...” A Pénzügykutató Zrt. 2012-re 0,7 százalékos gazdasági visszaesést vár 5,5 százalékos inf­láció mellett. lékkai) is visszaesnek ebben az évben és ennél is erőtel­jesebben a reálkeresetek, 4,4 százalékkal. (A bruttó kere­setek várhatóan 8 százalék­kal emelkednek.) Devizaárfolyam (2012.03.23.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 293,50-0,18 USA dollár 221,36-1,82 Svájci frank 243,44-0,15 Angol font 351,21-1,39 Román lej 67,17-0,03 Ukrán hrivnya 27,59-0,22 Horvát kuna 39,00 +0,01 Lengyel zloty 70,47 0 w gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Budapest. Az idei költség- vetést a kormány 0,5 száza­lékos GDP növekedéssel és 4,2 százalékos inflációval készítette. A háztartások fo­gyasztása (1,6 százalékkal) és a beruházások (1,5 száza­Pesszimista jóslat „Gyorsan porladó látszat eredmények vannak a ma­gyar gazdaságban” - jellemez­te a helyzetet Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató főmun­katársa. MTI <■ Barátság Bronislaw Komorowski, len­gyel és Schmitt Pál, magyar köztársasági elnök virágot helyezett el az Árpád emlék­műnél. FOTÓ: MTI, RT A gazdasági recesszió kapcsán nagyon kevés szó esik arról, hogy a jelenlegi helyzet egyik legnagyobb vesztese az idegenforgalom. A háztartások költségvetésében a nya­ralásnál, az utazásnál fontosabb dolgok követelnek egyre nagyobb figyelmet és teret. Szerencsésnek mondhatják magukat azok, akik a mindennapi létfenntartás folyama­tosan emelkedő költségei mellett képesek kiszorítani a családi nyaralás anyagi fedezetét. Az elmúlt években a mérleg az olcsóbb (ezen belül is) buszos és egyéni utazások felé billent. Az érdeklődés elsősorban Görögország és Bulgária felé irányult, a repülőgépes utaknál pedig Egyiptom, a Török Riviéra és a görög szigetek lettek egyre népszerűbbek. Legyen szó bármilyen típu­sú útról, az utazók jelentős része az akciós, last minute ajánlatokra vár, és még az évek óta „all inclusive” szolgáltatásokat igénylők is kedvezményes ár iránt érdek­lődnek. Ezért aztán az irodák idén sem emelték az áraikat (kivétel ez alól a Török Rivié­ra). Az élet minden területén fellelhető fekete gazdaság, a turizmus területén a „fekete szervezések” sokat rontottak az idegenforgalom gazdasági eredményein. Becslések sze­rint az elmúlt évben - megyénkben - az autóbuszos utak mintegy 25-30 százaléka „fekete” szervezés. Ma Magyarországon utazás szervezését kizárólag működési engedéllyel rendelkező utaztató végezheti. A működési engedély feltétele a személyi, szakmai és tárgyi kritériumokon túl egy jelentős (több milliós) letét -, amely probléma esetén mentesiti az utasokat. A fekete szerve­zők minden jogi kritériumot figyelmen kívül hagyva úgy kínálják az útjaikat, mintha legális irodák lennének. Áraik nyilván annyival olcsóbbak, amennyi plusz költséget jelentene egy hivatalos bejegyzés. Az utak nagy része „fű alatt” szerveződik, és a számlaadási kötelezettség (illet­ve az ez után történő adózás) még csak nyomokban sem lelhető fel. Felmerül a kérdés: kinek jó ez? Ha olcsóbb egy utazás, azt a tapasztalatok szerint mindenki örömmel veszi -, amíg nincs baj, amíg megvan a beígért szállás, amíg nem hagyja cserben az úton a csoportot a rozoga autóbusz, amíg nem merül fel sürgős ellátást igénylő egészségügyi probléma (merthogy az utak jelentős részére utasbiztosítást sem kötnek). Meggondolandó szempont persze az is, hogy egy rendezett társadalomnak nem lehet érdeke az adófizetés megkerülése. Várhatóan hamarosan elkészül az új idegenforgalmi törvény, amely ezt a neuralgikus pontot sokkal szigo­rúbban fogja kezelni. Addig pedig marad utazók részéről az elvárás az olcsó, akciós utak iránt, az utazási irodák részéről a küzdelem az utasok megtartásáért, a fekete szervezők pedig kereshetik a megoldást a „kifehéredésre” a túlélésért. Szerzőnk a Szerviz Iroda menedzsere Szerencsésnek mondhatják ma­gukat azok, akik képesek kiszorítani a családi nyaralás anyagi fedezetét. Milliárdok az afganisztáni magyar szerepvállalásra BUDAPEST. - Mintegy 11-12 milliárd forintot emészt fel évente Magyarország afga­nisztáni szerepvállalása; a tartományi újjáépítési cso­port (PRT) 8-9 milliárd fo­rintba kerül, ebből a helyi fej­lesztésekre pedig 124 millió forintot költöttek - mondta Siklósi Péter, a Honvédelmi Minisztérium (HM) helyettes államtitkára pénteken a fő­városban, a Magyar Ökume­nikus Segélyszervezet által szervezett konferencián. A helyettes államtitkár a Magyar Külügyi Intézetben tartott, Afganisztánnal foglal­kozó konferencián azt mond­ta: az afganisztáni NATO-mű- veletek 2014-ben érnek véget; a magyar PRT pedig várható­an 2013 közepén átadhatja a feladatait. Siklósi Péter hang­súlyozta, hogy konkrét elkép­zelések még nincsenek a ki­vonulással kapcsolatban. Hozzátette, hogy jelenleg az Afganisztánban lévő ma­gyar katonák létszáma nem éri el a négyszázat, viszont a feladatokat nagyban racio­nalizálta a honvédség, illetve már nem jöhetnek haza ka­tonák szabadságra a fél éves misszióból, ezért hatéko­nyabban tudják ellátni a fel­adatokat. Az MTI érdeklődésére el­mondta azt is, hogy a jövőben megduplázzák az amerikai parancsnokság alatt működő magyar különleges műveleti csoport létszámát. MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom