Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-23 / 70. szám

2012. MÁRCIUS 23. PÉNTEK 6 Hazai tájakon KH*T Néptánc tantárgyból versenyeznek a legjobbak nyíregyháza. Az idei országos néptánc tanulmányi versenyt a nyíregyházi Művészeti Kö­zépiskola és Kollégium tánc- művészeti tagozata rendezi meg március 23-án és 24-én. Az V. Országos Néptáncver­seny (szólótánc) a művészeti középiskolák legjobb néptán­cosainak, a jövő táncművé­szeinek jelent megméretteté- si lehetőséget. A házigazda oktatási in­tézmény növendékei mellett beneveztek a versengésbe Foton, Budapesten, Kecske­méten, Békéscsabán tanuló fiatalok is, így a zsűri össze­sen 59 produkciót minősít majd. Pénteken 15 órakor lesz a középiskola dísztermében a megnyitó ünnepség, majd a kötelező táncok versenyét láthatják az érdeklődők. A szabadon választott táncok versenyét' szombaton 9.45 órától rendezik meg, a zsűri pedig a végeredményt a 16.30 órakor kezdődő díjkiosztó gá­laműsoron hirdeti ki. A verseny izgalmait pén­teken 20 órai kezdettel tánc­házban vezethetik le a ver­senyzők és az jelenlévők. A rendezvények nyilvánosak és ingyenesek. * km MSZP-sajtótájékoztatö Cserbenhagyott gazdák, zavarosabb holdingügy nyíregyháza. - A megyéből eddig egyetlen gazda sem tud­ta igénybe venni a kormány fagykárenyhítés intézkedései közül a kedvezményes hitel- felvétel lehetőségét. A kor­mány olyan feltételrendszert határozott meg, amely kizárja a károsultakat abból, hogy hi­tellel finanszírozhassák a gaz­dálkodásukat - mondta csü­törtöki sajtótájékoztatóján dr. Veres János, az MSZP megyei elnöke, aki szerint hazudott a Fidesz-KDNP, amikor azt mondták: a 2007-es szinten kártalanítják a gazdákat. Szomorú valóságnak ne­vezte Veres János, hogy egyetlen polgármester sem tiltakozik az ellen, hogy a Nyíregyháza-Mátészalka- Zajta és a Mátészalka-Csenger vasútvonalon is jelentős mér­tékben csökkentik a járato­kat. - A járatmegszüntetéshez most némán asszisztálnak a kormánypárti polgármeste­rek. Ha korábban hangosan és durva jelzőkkel illették a szárnyvonalak bezárása miatt a szocialista kormányt, most is illene ugyanezt tenniük. Azonban a kettős mérce eb­ben a kérdésben is érvénye­sül - fogalmazott a megyei elnök.- Az Egészségügyi Hol­ding ügyében a büntetőjogi felelősség megállapítása az igazságszolgáltatás feladata - mondta Halmi József alelnök, az MSZP megyei frakcióveze­tője, miközben felmutatta azt a több oldalas, a postaládába bedobott levelet, amelyekben újabb ügyekre hívják fel a fi­gyelmet. - Azt viszont elvár­juk, hogy az egyre zavarosabb holdingügy politikai felelősei álljanak ki a nyilvánosság elé, vállalják tettük és döntéseik következményeit. Válaszol­janak - többek között - arra a kérdésre: Igaz-e, hogy más­fél milliárd forint hiányzik a Tömbkórház Projekt befeje­zéséhez? Egyáltalán, hol tart ma a 13 milliárd forintos beru­házás? KM Kvíz megfejtés 1900-ban a környéken pusztító tűzvész átterjedt a falu szalma tetős háza­ira Is. A harangláb leégett, a templomot a zsindely leverésével megóvták. d) Fülesd Halpusztulás a hideg miatt Szerencsére kevés harcsa esett áldozatul a rendkívüli időjárásnak FOTÓ: OLVASÓNKTÓL A bennmaradó becsült halmennyiség mintegy öt százaléka pusztulha­tott el. szabolcsveresmart. Hor­gászok hívták fel szer­kesztőségünket telefonon, hogy a Szabolcsveresmarti- víztározón jelentős halpusz­tulást tapasztalnak. Szerintük az ok, hogy az őszi lehalászást követően nagy mennyiségű hal maradt még a tározóban, amit később nem töltöttek fel. A kemény tél miatt átfa­gyott a víz, és elpusztult több mázsa kisebb-nagyobb hal, köztük harcsa, csuka és ponty is. A halak az olvadást köve­tően bomlásnak indultak. A horgászok nem tudják elkép­zelni, mi is történhetett. A körülmények függvénye- A szabolcsi horgászok való­ban nem találkoztak még ez­zel a jelenséggel, de az újsá­gokban évekre visszamenőleg többször is láthattak ilyet, hi­szen a hal élete a körülmények meglétének függvénye - vála­Gondoskod­tunk a 0% tetemek el­szállításáról. RADÓCZI JÁNOS 1 m 2 szolt a felvetésekre Radóczi János, a vízkezelő Szabolcs Halászati Kft. ügyvezetője. - A témafelvetésben a kérdés és a válasz benne volt. Elvileg háromévente kellene szelek­táló halászatot folytatnunk a rétközi tavon, a víztározó üzemrendjével szinkronban. Ez 2011 őszén jó előre megter­vezve meg is történt.- Mint minden ilyen lehalá­száskor, csak a fogható hala­kat szedtük ki, és azok közül sem mindet, hisz a víztározó mederviszonyai ezt nem te­szik lehetővé. Eddigi tapasz­talataink szerint 30-40 tonna különböző fajú hal bent ma­radt, várva az ősszel szokásos tiszai áradásból eredő feltöl­tést.- Sajnos, ez az áradás jelen esetben mindössze 35 cm-es vízszintre volt elegendő, de az enyhe időjárás azzal biz­tatott bennünket, hogy a ta­vaszi áradásig a halak ezt baj nélkül átvészelik. Ez azonban megdőlt, amikor a rendkívüli és tartósan hideg időjárási vi­szonyok miatt sok esetben 30 cm-t meghaladó jégvastag­ság keletkezett. A lékelések során a kivágott lék alábújta- tását a megmaradt „hígvíz” sekélysége miatt nem is tud­tuk elvégezni. Mi már akkor számoltunk a következmé­nyekkel, de a jégolvadás tel­jes mértékű bekövetkeztéig a haltetemek eltávolítására nem volt lehetőség. Azt, hogy néhány horgász érdeklődése erősebb e téma iránt, mint a mienk, nem gondoltuk, ezért úgy döntöttünk, hogy a hal­tetemeket az ünnep után tá­volijuk el. Ez a dolog azóta már meg is történt, gondos­kodtunk az eltávolításról és a megsemmisítésről is. Feltöltik az áradásból- Örömmel adhatunk arról tájékoztatást, hogy a becsült bennmaradó halmennyiség mintegy 5 százaléka pusztul­hatott el, aminek pótlása, bár költség, de nincs akkora kár, mintha például 200 darab mé­retes harcsa elpusztulásával kellene számolni. Ami még biztató az ügyben, hogy bár nem korlátlan, de az éppen szükséges mértékig feltölt­hető a jelenlegi áradásból a Szabolcsveresmarti-víztározó, és ha a vízmércén mért 1 mé­tert ez a vízszint meghaladja, akkor végrehajtjuk a népesí- tést mindazokkal a halakkal, melyek az üzemtervi, illetve üzleti megfontolásokkal össz­hangban vannak - tette hozzá az ügyvezető. km A nyírgelsei iskola mindkét csapata óriási küzdelemben szerezte meg az első helyet. nyírgelse. Az Értetek Karitatív Egyesület az idén is meghir­dette a Demján Sándor Ösztön­díjprogramjában a Nyerjetek egy osztálykirándulást! cimű pályázatot az általános iskolák 3. és 7. osztályosai számára. Az első fordulóban a kicsiknek egy álomkirándulásról, míg a nagyoknak arról kellett egy esszét írniuk, hogyan képzelik el a jövő iskoláját 2030-ban. A sikeres belépő után a versengő diákjaink a szellemi vetélke­dőt is könnyedén vették, majd február 25-én és március íp-én az ügyességi versenyek kö­vetkeztek a nyírbátori sport- csarnokban, ahová már csak 8 iskola tanulói jutottak tovább. A nyírgelsei iskola mindkét csapata óriási küzdelemben megszerezte az 1. helyet, és ezzel együtt a csapatonként járó 300 ezer forintos fődíjat. Ennek köszönhetően iskolánk diákjai többnapos kirándulá­son vehetnek részt. KÖRTVÉLYESSY CSILLA A nyírgelsei felsősök csapata nagy küzdelemben szerezte meg a győzel­met FOTÓ: A SZERZŐ Osztálykirándulást nyertek a diákok Miért jó előfizetőnek lenni? Mert minden, legalább egyéves előfizetéssel rendelkező olvasónknak jár a Kelet Hűségkártya, amellyel több száz elfogadóhelyen lehet engedménnyel vásárolni, illetve szol­gáltatást igénybe venni. Különösen a családoknak kedvező a használata, hiszen az elfogadóhelyek között minden korosztály találhat magának kedvezményre jogosítót. így az általánosan szükséges termékek és szolgáltatások körében egy esztendő alatt akár 50 ezer forint is megtakarítható. I Legyen hűséges, spóroljon tízezreket a Kelettel! KELET Már több 100 hűség elfogadóhely a Kelet-Magyarországnál! Csatlakozzon ön is partnereinkhez! Várjuk cégek, szolgál­tatások jelentkezését, akik szeretnének csatlakozni a már jelenleg meglévő 200 partnerünkhöz. És hogy mit kínálunk ezért cserébe? Folyamatos megjelenést a Kelet-Magyaror- szágban és a Szabolcs Online-on, valamint 60 000 potenci­ális vásárlót, akik rendelkeznek Kelet-Magyarország Hűség­kártyával. így ők már az önök termékét vagy szolgáltatását fogják majd megvásárolni, illetve igénybe venni. Jelentkezni a kelet@inform.hu e-mail címen lehet. Legyen hűséges, spóroljon tízezreket a Kelettel! nrciwi Jobbik-sajtótájékoztató Földf elmérési razzia a magyar föld érdekében nyíregyháza. Földfelmérési razziát indít a Jobbik Magyar- országért Mozgalom azért, hogy kiderüljön, mennyi ma­gyar termőföld van már kül­földi kézben. Az ellenzéki párt véleménye szerint ugyanis az állami függetlenség alapja az, hogy az anyaföld magyar tu­lajdonban legyen, azonban in­formációk szerint Nyugat-Ma- gyarországon a termőföldek 70-80 százaléka már külföldi tulajdonban van a zsebszerző­dések által - mondta csütörtö­kön nyíregyházi sajtótájékoz­tatóján Bakó József, a Jobbik megyei elnöke. Mint a politikus kifejtette, mivel 2014-ig még él Magyar- országon a földvásárlási mo­ratórium, a zsebszerződések és az azokat elősegítő stró­manok ellen fel kell lépni, s okirat-hamisítás miatt vádat kell indítani. Bár megyénkben nem hallottak hasonló zseb- szerződésekről, de kérik a lakosokat, ha tudnak külföldi tulajdonosról, azt jelentsék be a pártnak. A Jobbik célja: ha kormányzásra jut, elszámol­tatja a zsebszerződések részt­vevőit, az így eladott földeket pedig visszaállamosítja. Szilágyi Péter, a megyei ön- kormányzat jobbikos képvise­lője a szociális szövetkezetek­ről szóló tervezetet értékelte. Szerinte először a meglévő szövetkezeteket kellene rend­be tenni, s utána jöhetnének az újak. A szociális szövetke­zetek .megalakításának több buktatójára is rámutatott: fő­leg rétek, legelők vannak ál­lami és önkormányzati tulaj­donban, vagyis földművelés helyett állattenyésztés jöhet csak szóba; nincs központi koordináló és ellenőrző szerv; Hegedűs Zsuzsa személyében olyan mentora van a program­nak, akinek fogalma sincs a mezőgazdaság működéséről. Szilágyi Péter szerint, ha a termőföld magyar kézben lenne, ha a növénytermesz­tést összekötnék az állatte­nyésztéssel, ha újraindulná­nak az élelmiszer-feldolgozó üzemek, ha beindulna az erő- és munkagépgyártás, akkor lennének új munkahelyek, s nem kellenének a szociális szövetkezetek. km HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom