Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-21 / 68. szám
2012. MÁRCIUS 21., SZERDA 9 Láthattuk az autón, hogy képes beleszólni a legjobbak csatájába. Michael Schumacher, a Mercedes német Forma-1-es pilótája a melbourne-l kiesés ellenére vallja: az Időmérő edzésen nyújtott remeklés nem a véletlen műve volt. Menesztették Marco Kurzot, a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Kaiserslautern vezetőedzőjét. A sereghajtó együttes 16 mérkőzés óta nyeretlen, s ezzel megdöntötte az 1967-1968-ban felállított negatív klubcsúcsot. A ’Lautern irányítását átmenetileg Oliver Schäfer vette át. Aczél: még egy meccs gyanús labdarúgás. Aczél Zoltán edzőt újabb meccs befolyásolásával gyanúsították meg. A szakember korábban a 2009- es a Honvéd-Siófok Magyar Kupa-mérkőzéssel (2-2) és a ZTE-Siófok bajnokival (5-3) kapcsolatban került gyanúba, most egy 2008-ban játszott találkozóval kapcsolatban szerepel a neve a gyanúsítottak között. Ekkor Aczél még a REAC edzője volt, és a gyanú szerint több futballistával együtt 100- 110 ezer forintot fogadtak el a meccs befolyásolásáért. A kupában mára döntő lesz a tét labdarúgás. A Magyar Kupában szerdán már az elődöntők első mérkőzését rendezik. A 17 órakor kezdődő mérkőzésen a másodosztályú MTK a bajnoki címvédő Videotont látja vendégül, míg a DVSC 19.15-ös kezdéssel fogadja az Újpestet. A visszavágókat április 10-il-én játsszák majd. KM “ Szárnyaló bíró Kassai Viktor, akit idén januárban a világ legjobb játékvezetőjének választottak, sprintéi a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezető keretének tagjai számára tartott tesztvizsgán, a Puskás Ferenc Stadionban. FOTÓ: MTI Európa-bajnoki selejtező: l. csoport 1. Németország 2 261-35 4 2. Magyarország 2 2 - 69-44 4 3. Fehéroroszország 2 - - 2 44-55 4. Azerbajdzsán 2 - - 2 35-75 eddigi 96 válogatott fellépésén 230 gólt szerzett. - A nyíregyházi körülményeket jól ismerem, hiszen szerepeltem már itt a válogatottal, tudjuk, hogy jó lesz a hangulat a meccsen, szeretnénk majd meghálálni a szurkolók biztatását. Tudjuk, sokan úgy vannak vele, úgyis ez a két csapat jut tovább a csoportból, de természetesen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen eredményeket érünk el ezen a héten a németek ellen. Itthon mindenképpen győzni szeretnénk, és győzni is fogunk. Ellenfelünkkel szemben a legutóbbi emlékek ugyan kellemetlenek, hiszen a tavaMáris f ürödhettek a népszerűségben Kovacsicz Mónika: „Mindenképpen győzni szeretnénk, és győzni is fogunk.” kézilabda. Langauf István - már csak posztjából adódóan is - alapos ember. A magyar női kézilabda-válogatott technikai vezetője ezekben a napokban folyamatosan magánál tartja a csapat nyíregyházi programját, és sorra pipálja ki azokat a pontokat, amelyeket már letudtak Görbicz Anitáék. Az egyik szerdai bejegyzést törölnie kellett a technikai vezetőnek, mert Kari Erik Böhn szövetségi kapitány úgy döntött, hogy a délutáni edzés elmarad, helyette inkább pihenjenek egyet a lányok a csütörtökön 18.15-kor a nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnokban kezdődő németek elleni Európa-bajnoki selejtező előtt. A kedd délutáni programpont azonban csupa nagy betűkkel szerepelt Langauf István papírján: közönségtalálkozó. A válogatott minden egyes tagja és a „személyzet” az otthonát biztosító belvárosi szállodából sétával érkezett a Korzó Bevásárlóközpontba, ahol nagy tapssal fogadták őket a jelenlévők. Máthé Csaba rövid köszöntője után pedig jöhetett a dedikálás, elkészültek az életre szóló fotók - néhány hónapos kisgyermekek lesznek majd esztendők múlva büszkék azokra a képekre, amelyeken együtt láthatók Görbicz Anitával, Bulath Anitával, Kovacsicz Mónikával vagy éppen Zácsik Szandrával. Szóval, a válogatott tagjait már kedden elhalmozták szeretettel a szurkolók, és nyilvánvalóan nem lesz ez másként csütörtökön sem. Főként, hogy a németek elleni kvalifikációs meccsre minden ülőhelyi jegy elkelt, így teltháznyi közönség buzdíthatja majd a mieinket. Hozzá lehet ahhoz szokni, hogy akármerre is jár a csapat az országban, mindenütt óriási megbecsülés veszi körül? Meghálálni a szeretetet- Nagyon örülünk, hogy így érdeklődnek a kézilabda és a magyar válogatott iránt az emberek - válaszolta meg a kérdést Kovacsicz Mónika, a Ferencváros jobbszélsője, aki lyi világbajnoki selejtezőben kettős vereséggel maradtunk alul, de ezzel már egyáltalán nem foglalkozunk, és itt a remek alkalom arra, hogy a pályáin is visszavágjunk. A magyar válogatott tagjait hármas terhelés éri ezekben a hetekben, hiszen a piros- fehér-zöld mezben esedékes kötelezettségek mellett a klubjaiban a bajnokságra, a győri és ferencvárosi kézilabdázók pedig a Bajnokok Ligája-, illetve KEK-elődöntőkre is koncentrálnak. Hogyan lehet megosztani ezeket a feladatokat? Megosztott feladatok- Külön kell választanunk a ránk váró a mérkőzéseket, és mindig az aktuális feladatokra koncentrálni - adta meg a receptet a 28 esztendős szőke szépség. - Most természetesen a válogatott meccsek a legfontosabbak, a klubokba visszatérve pedig éppen az, amelyik ránk vár. Van már rutinunk ebben, a megpró- báiltatásokkal járó fizikai és szellemi fáradtságot is át kell tudnunk vészelni. A német válogatott szerda délután érkezik Nyíregyházára, és este tart edzést a mérkőzés helyszínén. Akkor még csendes lesz a csarnok, a csütörtöki 18.15-ös kezdődobást viszont garantáltan hangrobbanás övezi majd. km-bt Kovacsicz Mónika kedden a bevásárlóközpontban tette a dolgát, csütörtökön a pályán vár rá és társaira feladat fotó: racskó tibor Kosárlabdás fieszta - vérre menő bajnokival KK NB Il-es legénysége játszik megyei rangadót a Nagykállói KE-vel. Ezekben a csapatokban korábban élvonalbeli nyíregyházi játékosok is szerephez jutnak. A zárás előtt az NB I. A csoportos csapatok közvetlen utánpótlását jelentő U23-asok meccseinek, majd jön a vérre menő bajnoki. Felú|ításra szánt milliók A Nyírsulit is képviselő Sitku Ernő csapakapitányként bízik a hazai sikerben, miként a nemrég szerződtetett amerikai játékos, Fred Warrick abban, hogy felépül a lovag- lóizom-sérüléséből. Növelheti a programon FOTÓ: BODNÁR TIBOR való részvételi kedvet, hogy az egész napra érvényes belépők 500 forintba kerülnek - éppen feleannyiba, mint az NYKK máskor vívott hazai bajnokijára. Úgyhogy tényleg: mindenki a csarnokba! Nemcsak a Debrecen elleni meccs sorsa határozhatja meg az NYKK jövőjét, hanem a Bujtosi Szabadidő Csarnok felújítása is. Természetesen ez a kérdés is szóba került a sajtótájékoztatón: az illetékesek úgy tudják, hogy a csarnok fenntartói és üzemeltetői készen állnak arra, hogy biztosítsák a saját erőt a több százmillió forintos beruházáshoz. KM-BT Szombaton reggeltől estig pattog majd a labda a csarnokban, az NYKK valamennyi csapata a pályára lép. A tájékoztatón részt vettek a csapatok, a klub és a szövetség képviselői kosárlabda. Mindenki a csarnokba! - ez a jelmondata a Tavaszi Kosárlabda Fiesztának, amelyet március 24-én rendez a bujtosi csarnokban a Nyíregyházi Kosárlabda Klub karöltve a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Kosárlabdaszövetséggel. Az eseményen a klub valamennyi igazolt játékosa lehetőséghez jut - a legkisebbektől, tehát a kenguru bajnokságban szereplőktől kezdve a profokig, vagyis az NB I. A csoportos felnőttekig. Fél órával korábban, féláron Utóbbiakra aligha fieszta jellegű mérkőzés vár - bár kívánjuk, hogy így legyen hiszen a Debrecen elleni találkozó (amely a megszokottól fél órával korábban, 17-30-kor kezdődik majd) sorsdöntő jelentőségű lesz az osztályozó elkerülését illetően. Szomszédvári rangadó lévén a presztízs is növeli a tétet, és a két csapat játékereje talán még soha nem volt ilyen közel egymáshoz, mint most. Az egész napos programról szóló keddi sajtótájékoztatón Balogh Béla, a megyei szövetség elnöke a tömegesítést és a sportág népszerűsítését emelte ki, Makrai László, az NYKK Kft. ügyvezetője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen még nem volt, amikor a klub valamennyi igazolt játékosa egy napon, egy helyszínen lépett volna pályára, összesen 120 kosarast vetnek be, ráadásul a felnőtt bajnokságok az NB I. B csoport kivételével mind-mind érintettek lesznek. A program a kenguruk mérkőzésével indul, aztán fellép a Másnaposok-NYKK megyei bajnokságban szereplő csapata, majd a Nyíregyházi Tavaszi Kosárlabda Fieszta A március 2 AH (szombat) program, bujtosi csarnok 8.45- 9.45: NYKK Eötvös Cápák-NYKK Vörös Bikák U11 -es kenguru területi bajnoki mérkőzés_________________________________________________________ 9.45- 10.30: a Marso-Vagép NYKK nyilvános dobóedzése és dobóverseny ____ 11.00- 12.30: Másnaposok-NYKK-Nylregyházi Főiskola SE megyei bajnoki mérkőzés 13.00- 14.30: Nyíregyházi KK-Nagykállői KE NB ll-es bajnoki mérkőzés _______ 15.00- 16.45: Marso-Vagép NYKK-Factom Sport Debrecen NB I. A csoportos U2 3-as mérkőzés_________________________________________________________ 17.30: Marso-Vagép NYKK-Factum Sport Debrecen NB I. A csoport férfimérkőzés A Fix egyes, hogy lesz új stadion labdarúgás. A héten vagy a jövő héten születhet kormánydöntés a Puskás Ferenc Stadionról és környékéről; a területen Orbán Viktor miniszterelnök szerint egy kis olimpiai központ valósulhat meg. „A kormány előtt lévő tervek szerint nem bontjuk le a Puskás Ferenc Stadiont, amely a jövőben atlétikai stadionként funkcionálna tovább, az új nemzeti futball- stadion, melyet hatvanötezer néző befogadására terveznek, a jelenlegi Puskás Stadion és a Papp László Sportaréna közötti területen épülne fel” - mondta a kormányfő. A miniszterelnök hozzátette mosolyogva: a végső döntés ugyan még hátra van, de ismeri a kormány tagjait, ezért ha totózna, fix egyesre venné, hogy elfogadják a javaslatot. Orbán Viktor nemcsak a magyar atlétika érdekeivel indokolta, hogy nem bontják le a Puskás Stadiont, hanem azzal is, hogy „drágább a bontás, mint az építés”. Épp ezért megerősítik majd a lelátó felső karéját is. mti Mai sportműsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés: Nyíregyháza Spartacus-Tiszakanyár, Városi Stadien, 16. A V *