Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-19 / 66. szám

Mindenfelől KEHI 2012. MÁRCIUS 19.. HÉTFŐ Joachim Gauck fotó: net Jegyzet Dankó Mihály A nyugdíjas ne eszköz, érték legyen Népszavazási aláírásgyűjtést indított az LMP. A kérdések várhatóan hétfőn kerülnek az Alkotmánybíróság asztalára. Az ötből az egyik nyugdíjak biztonságáról szól. Az is kiderül, hogy az érintettekkel „elfelejtettek” egyeztetni ebben az ügyben, ezért most párbeszédet kezdemé­nyeznek minden nyugdíjas szervezettel. Egyik dolog a népszava­zás, melyben nehéz ma már hinni. Még ha igent is mond az Alkotmánybíróság és a nép is, nem sok változást hoz. Hogy miért mondom? Em­lékszünk mi olyanra, hogy az ] ellenzékben lévő párt nagy vehemenciával kikérte a nép véleményét egy ügyben, s mikor ő jutott,, hatalomra”, az ellenkezőjét tette. Szó­val félő, hogy mindez csak egyfajta „ütközet a politika csatamezején”. A másik, a nyugdíjasok helyzete. Erről mindenkinek van véleménye. Csak érdekes módon addig, míg nem ré­szese ezen életkor áldásának, teljesen másként látja. Majd, mikor „belép a táborba”, megváltozik a dolgokhoz a hozzáállása. Egy tény: legyen I mindenkinek szerencséje, és érje el nyugdíjas kort. Él­vezze a tőle korábban levont pénze alapján az életet. Csak ma már eltolódott a határ, és nem mindegy, hogy a közel hárommillió nyugdí­jas közül ki hova tartozik: a csirkefarhátosok vagy a kaná­ri szigeteken nyaralók közé. Végre ne eszköz legyen a nyugdíj, a nyugdíjas, hanem érték! danko@inforTn.hu Devizaárfolyam (2012.03.18.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 291,73 + 1,02 USA dollár 223,44 +0,03 Svájci frank 240,98-1,98 Angol font 350,82 +0,07 Román lej 66,91-0,11 Ukrán hrivnya 27,87 +0,01 Horvát kuna 38,74-0,05 Lengyel zloty 70,47-0,14 >3 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Joachim Gauck lett az új német államfő Berlin. Joachim Gauck evan­gélikus lelkészt, egykori ke­letnémet polgárjogi harcost választották meg vasárnap Né­metország államfőjének. A szö­vetségi elnök megválasztására hivatott szövetségi közgyűlés szavazását a Reichstagban - a törvényhozás alsóházának épületében - tartották meg. Gauck már az első fordulóban megkapta az 1240 tagú testü­let többségi támogatását. MTI Világszerte a munkavállalók 47 százaléka tartja bizton­ságosnak és egészségesnek munkahelyi környezetét, 27 százalék véleménye éppen ennek az ellenkezője, míg 26 százalék értékelése a két szél­ső álláspont között helyezke­dik el. A magyarok az átlagnál kedvezőtlenebb minősítést adtak a kérdésre - derül ki a világ 24 országában végzett Ipsos felmérésből. Vezetőjüket gyászolják a hazai koptok Budapest. Gyászmisét tartot­tak elhunyt vallási vezetőjük emlékére a magyarországi kopt keresztény egyház tagjai a ni. Senuda által tavaly felszentelt budapesti templomukban. A Magyarországi Kopt Ortodox Egyház Budapesten élő tagjai közösen emlékeztek meg az egyiptomi egyházi szóhaszná­latban kopt pápának nevezett in. Senudáról, akit 88 éves korában, Egyiptomban ért a halál. MTI Ez egy ko­moly figyel­meztetés. A válasz­tók elvárják, hogy ne csak ott legyünk a parlamentben, ha­nem eszközeink is legyenek a prob­lémáik megol­dására. MARKÓ BÉLA Eszköz kell a problémák megoldásához Kolozsvár. Az önálló politizá­lás szükségességét és az ered­mények elengedhetetlenségét hangsúlyozta Markó Béla ro­mániai miniszterelnök-helyet­tes a szlovákiai választások ta­nulságaképpen. „Nem hiszem, hogy a szlovákiai választások­ból azt a következtetést kelle­ne levonni, hogy a vegyes pár­toké a jövő” - jelentette ki az Erdélyi Magyar Televíziónak adott interjúban. MTI I A „bírótörvényt” nagyon bírálják Szerdán Magyarországra látogat Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára fotó: internet A Velencei Bizottság elfogadta a két magyar törvényre vonatkozó módosított vélemény- tervezetet. BUDAPEST, STRASBOURG. A Velencei Bizottság pénteki ülésén elfogadta a kifogásolt magyar jogszabályokkal kap­csolatos két módosított vé­leménytervezetet, amelyek közül a bírósági törvényre vo­natkozó véleménye nagyon kritikus, viszont az egyhá­zakra és a vallásszabadságra vonatkozó magyar törvényt általánosságban elfogadha­tónak ítélte, bár bizonyos részleteivel szemben szintén bírálatokat fogalmazott meg - közölte szombaton Thomas Markert, a Velencei Bizottság titkára. Kritikus vélemény Markert telefonon tájékoz­tatta Strasbourgból az MTI-t az elfogadott módosítá­Fontos, hogy folytatódjék az együtt­működés a bizottsággal. THOMAS MARKERT sokról. Mint elmondta, a bizottság több változtatást eszközölt a két véleményter­vezetben. A bíróságokról és a bírákról szóló törvénnyel kapcsolatban kijelentette: ezzel kapcsolatban nagyon kritikus volt a véleményük, álláspontjuk szerint ez a jogszabály nem felel meg az európai normáknak. Bírála­tuk fő tárgya elsősorban az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének szerepe, akinek hatásköre értékelé­sük szerint túlságosan széles, túlságosan nagy jogkörökkel rendelkezik, és lényegében nem vonható felelősségre. Ugyanakkor üdvözölték azt a tényt, hogy - amint a bizott­ságot arról tájékoztatták - a magyar kormány kezdemé­nyezte a jogszabály módo­sítását, sőt ez pénteken már meg is történt - jegyezte meg a titkár. Reményének adott hangot, hogy a magyar kor­mány által eszközölt módosí­tások figyelembe veszik a Ve­lencei Bizottság észrevételeit, és a helyes irányba mutatnak. Fontos, hogy folytatódjék az együttműködés a bizottság és a magyar kormány között - húzta alá. Emlékeztetett, hogy szer­dán Magyarországra látogat Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára, és megvi­tatja a magyar hatóságokkal a Velencei Bizottság vélemé­nyét, illetve a magyar média- törvénnyel kapcsolatos kér­déseket is. A magyar egyházügyi tör­vényről alkotott bizottsági vélemény nem olyan nega­tív, mint a bírósági törvényre vonatkozó - folytatta Mar­kért. Itt is megfogalmaztak bizonyos kritikát, de általá­nosságban úgy gondolják, högy a szöveg jó keretet nyújt egy megfelelő jogsza­bályhoz. Mint fogalmazott, „egészen nagylelkű kere­tet”, de azért itt is vannak fenntartásaik - tette hozzá. Ez utóbbiak különösen az Országgyűlés szerepére vo­natkoznak, amely dönt arról, hogy melyik szervezet minő­sülhet egyháznak. A bizott­ság véleménye szerint nem ez a megfelelő testület erre a feladatra. Fenntartásaik vannak a jelenlegi regisztrá­ciós folyamattal is - jegyez­te meg. Mint hangsúlyozta, ezek azonban csak egyes részletekre vonatkozó bírá­latok, az egész keret elfogad­hatónak tűnik számukra. Ma még tárgyalták A két vélemény igen terjedel­mes anyag, ezt a bizottságnak még egyszer át kell tekintenie, és előreláthatólag csak hétfőn hozzák nyilvánosságra. Való­színűleg aznap késő délután kerül fel a Velencei Bizottság honlapjára. MTI A végtörlesztés segít, de nem megoldás Karvalits Ferenc: a végtörlesztés és az árfolyamgát nem oldja meg a devizakitettség gondjait. ZALAEGERSZEG. „A végtörlesz- tés és az árfolyamgát segíti, de nem oldja meg a magyar gazdaság devizakitettségé­nek gondjait, csak újraosztja a terheket a háztartások, az állam és a bankok között - fo­galmazta meg a Magyar Nem­zeti Bank alelnöke szombaton Zalaegerszegen, a Fiatal Köz­gazdászok Országos Találko­zóján. Hosszú időbe telik... Karvalits Ferenc a Monetáris politika a válság idején címet viselő előadásában kifejtette: a jelentős árfolyamkitettség továbbra is jellemző, tartós megoldás csak akkor várható, ha a belföldi megtakarítások képesek finanszírozni a bel­földi hiteligényt. A Budapesti Gazdasági Fő­iskola zalaegerszegi gazdál­kodási karán zajló rendez­vény keretében a jegybank alelnöke kitért arra is: a jelen­legi országkockázati felárnál, alacsony növekedési környe­zetben, és a mostani, jelen­tős devizaadósság-állomány mellett a monetáris élénkítés eszközeivel „nem lehet élni”. Az elmúlt évtizedben felhal­mozott egyensúlytalanságok leépülése hosszú időt vesz igénybe. MTI Karvalits Ferenc fotó: internet Bin Laden meg akarta öletni Barack Obamát Washington. Meg akarta gyilkoltatni Barack Obama amerikai elnököt Oszama bin Laden, az al-Kaida terror­szervezet vezetője, aki úgy gondolta, hogy az Egyesült Államok káoszba süllyed ab­ban az esetben, ha a „felké­születlen” Joe Biden alelnök veszi át az amerikai haderő főparancsnokságát - közölte internetes kiadásában a The Washington Post. mti <& Esküt tettek a Hősök terén A Magyar Nemzeti Gárda tagjai féltérdre ereszkedve hallgatják az esl$ü szövegét a fővárosi Hősök terén, ahol avatással egybe­kötött megemlékezést tartottak. fotó: mti, illyés tibor Gárdistaavatás ellentüntetés Több mint száz gárdista tett esküt a fővárosi Hősök terén. Mintegy kéttucatnyian tartot­tak ellentüntetést. Budapest. Az ország külön­böző részeiről érkezett 130 gárdista a téren összegyűlt több száz szimpatizánsuk és a rendőrség meglepetésére fél térdre ereszkedve tettek es­küt úgy, hogy annak szövegét parancsnokuk, Ináncsi József az ünnepi beszédébe fűzve mondta el. A Hősök tere sarkainál sza­kaszokban álltak a rendőri egységek a rendezvény alatt, de több száz, védőfelszerelést viselő rendőr várakozott a tér közeli utcákban is. A gárdisták eskütételét több száz szimpati­zánsuk kísérte figyelemmel, és a tömegben jobbikos és nemze­ti színű, valamint árpádsávos zászlót is lobogtattak. Jelen volt a Jobbik jogsegélyszolgálata, és a parlamenti párt igazgatója, Szabó Gábor is. Villámgyülekezést tartottak A Szépművészeti Múzeum előtt a gárdaavatás ellen tilta­kozó flashmobot (villámgyüle­kezést) is tartott mintegy kéttu­catnyi tüntető, akik „no garda”, „no racism”, „stop nadsm” fel­iratú papírlapokat tartottak a kezükben. A facebookon szer­veződött, magát antifasisztá­nak nevező csoportosulásban jelen volt Dániel Péter ügyvéd és Vajnai Attila, a Munkáspárt elnöke is. A tiltakozók a gár­disták rendezvénye alatt egy­másba karolva megpróbáltak bemenni a térre, de a rendőrök kettős sorfalt alkotva megállí­tották őket. Ekkor a gárdista­rendezvény közönségéből több tucatnyian vonultak a tiltako­zók elé, és szidalmazták őket. Az antifasiszták a rendezvény alatt többször skandálták: „ná­cik haza!” A Budapesti Rendőr-főka- pitányág (BRFK) korábban megtiltotta a rendezvény megtartását, de a Fővárosi Törvényszék elutasította a rendőrség határozatát. mti

Next

/
Oldalképek
Tartalom