Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-17 / 65. szám
476577 2012. MÁRCIUS 17., SZOMBAT 4 Mindenféle KELET Dr. Jánosi Zoltán (balra) átveszi a DAB Plakettet fotó: dab Vezetőt választottak és elismeréseket adtak át Foglalkoztatási milliárdok nyíregyháza. A Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága (DAB) évnyitó közgyűlésén bemutatkoztak az új akadémiai ciklusra választott vezetők is. A DAB elnöke ismét Bitskey István irodalmár akadémikus lett. A három alelnök közül Nemessályi Zsolt az agrártudományokat, Szabó József a természettudományokat, Szekanecz Zoltán pedig az orvostudományokat képviseli. A tudományos testületnek 14 szakbizottsága van a nyíregyházi és a szolnoki bizottságokkal együtt. Idén 3 tudomány- területen is kiosztotta az MTA Debreceni Területi Bizottsága a DAB Plakettet. A magas kitüntetésben részesült dr. Jánosi Zoltán a Nyíregyházi Főiskola rektora is. km Munkahelyteremtő és megőrző támogatás, közmunka, képzés az álláskeresőkért. NYÍREGYHÁZA. Hajrájához érkezett az a pályázati programcsomag, amely különböző támogatással segíti a foglalkoztatás növelését. A több milliárdos keretösszeg foglalkoztatást segítő elemeit szerkesztőségünkben értékelte dr. Rezsőfi István, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.- Az elvárt béremeléshez nyerhető támogatás célja, hogy a munkavállaló ne járjon rosszabbul a 2012-es évben. Ha a munkaadó ezt az elvárt béremelést a teljes dolgozói létszámnál végrehajtja, akkor fordulhat a munkaügyi központhoz, illetve kirendeltségeihez különböző támogatási lehetőségekért - ad iránymutatást az igazgató. Kiegészítő támogatások Az elvárt béremelés kompenzációját egy közel 130 milliárd forintos keret biztosítja, ebből a 100 Mrd Ft-os központi részt a NAV-on keresztül lehet elérni az elvárt béremelés 5 százalék feletti részének a kompenzációjára. A 21 Mrd Ft-os pályázati keretre -, amelyből vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak azok a cégek, amelyeknek gondot okoz az 5%-os béremelés végrehajtása 2012-ben - a megyei kormányhivatalok munkaügyi központjainál lehet pályázni. A lényeg: a munkavállalók nettó munkabérének megtarDr. Rezsőfi István tásával járó terhek egy része kompenzálható. A munkahelyteremtő támogatás 10 Mrd Ft-os kerete a 2009. évi 2 Mrd Ft-hoz képest ötszörösére emelkedett, és növekedett az egy munkahelyre jutó támogatási összeg is. Utóbbi akár a 2,5 M Ft-ot is elérheti: az alaptámogatás 1,4 M Ft, de ha valaki hátrányos helyzetű kistérségben valósítja meg a beruházást, regisztrált álláskeresőt és a cigány kisebbséghez tartozó embert foglalkoztat, kiegészítő támogatást kaphat, továbbfoglalkoztatást vállalva a beruházás befejezésétől számított legalább 2 évig. A pályázatokat FOTÓ: SIPEKI PÉTER március 31-éig lehet benyújtani, május 30-áig születnek meg a döntések, november 30-éig kell elszámolni a támogatásokkal. Hat célcsoport A munkahelyek megőrzését segítő pályázatnál a 25 fő fölötti vállalkozások a központi támogatásra, ha 25 fő alattiak a megyei decentralizált forrásra pályázhatnak. A támogatás a megtartott dolgozó bér- és járulékának 25-75 % közötti részre, maximálisan 6 hónap időre. Az újonnan felvett dolgozók bér- és járulékainak támogatása a kirendeltségeken kérhető egy viszonylag egyszerű adminisztrációval, hat célcsoportra: szakképzettséggel nem rendelkezők és pályakezdők, 50 éven felüliek, gyes-, gyedről visszatérő kismamák, ön- kormányzattól foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülők. Ezzel az eszközzel megyénkben idén több mint 1500 ember foglalkoztatását sikerül megoldani. Szakmát tanulhatnak A munkaerő-piaci képzésekkel mintegy ezer ember kerülhet jobb pozícióba a munkaerő piacán. Ez azért fontos, mert a regisztrált álláskeresők 60 százaléka szakképzetlen, ebből 50 százalék még 8 általános iskolai végzettséggel sem rendelkezik. Márpedig szakma nélkül elhelyezkedni a munkaerő piacán nagyon nehéz. A képzések indításánál igyekeztünk olyan szakmákat kiválasztani, amelyekkel jobb az esély az elhelyezkedésre. Számos képzéshez sikerült munkaadói ajánlatot is párosítani, vagyis a képzés sikeres befejeztével munkába is állhat a jelentkező. A támogatás nem csekély: a teljes képzési költség, a képzés időszakára keresetpótló juttatás (a köz- foglalkoztatási bér 60 %-a, ez most 42-43 ezer forint). Közfoglalkoztatással ebben az évben több mint 25 ezer embert vonnak be a munka világába. Mindent összevetve a munkahelyteremtő, illetve megőrző támogatással, a közmunkával és a képzéssel 40-50 ezer embert érhetünk el - becsül jelentős számot dr. Rezsőfi István. km A DAB Pályázat Sz-Sz-B. megyei nyertesei Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár, Kujbusné dr. Mécséi Éva igazgató: Történettudomány - A100 éves Dr. Balogh István visszaemlékezéseinek kiadása Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, Mercs István PhD. elnök: Irodalomtudomány - Kuruc(kodó) irodalom: Tanulmányok a kuruc kor irodalmáról és az irodalmi kurucokról Sütő László főiskolai docens, NyF TTIK Turizmus és Földrajztudományi Intézet: Földtudományok - A szénbányászat geomorfológiára és területhasználatra gyakorolt hatásainak vizsgálata a Kelet-borsodi-szénmedencében c. tanulmány kiadása Dr. Antal Tamás főiskolai adjunktus, NyF MMgK Jármű és Mezőgazdasági Géptani tanszék: Agrár-műszaki tudományok, Élelmiszertudományok - Illóolaj tartalmú gyógynövények minőségmegőrzését célzó modern szárítási eljárás vizsgálata és fejlesztése Bodzás Sándor PhD., Nyíregyházi Főiskola: Gépészet - gépgyártás technológia - Csiga-, csigakerék- és szerszámfelületek kapcsolódásának elemzése Fehér Sándor ART Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány önkéntes: Néprajz - Roma hagyományokat bemutató CD-ROM magyar és lovári nyelven óvodások és kisiskolások számára Tavaszi ajánlatainkból: S'r rzg'/raza. Siaoadság tér 4. T; 42/500-794 E-mail; itifo@skytravcl.hu j Xísvárda, Csillag u. 29. T.: 45/403-967 E-mail: iusvardaiasxytravelnu I «WRf.skyTravsi.hu Húsvét Hévízen 4 nap+reggeli 11 990 Ft Egyiptom rep.+htl+ail inc. 69 900 Ft Ciprus rep.+htl+fp 74 000 Ft Sarti busszal öe. 23 900 Ft Korfu busszal+fp 79 900 Ft Tossa De Mar busszal öe 43 900 Ft Porecs busszal öe 31 900 Ft HÁZ, HÁZRÉSZELAOÁS Érpatakon 3 szobás kertes családi ház eladó vagy kisebb nyíregyházira cserélhető. Tel.: 06-70/337-8547. _______________________________477074 Nyíregyháza, Honvéd utcán nagy családi ház 950 nm telken két utcai bejárattal eladó. Vállalkozásra alkalmas 42/461-408, 30/9583-674. 475959 LAKÁSELADÁS Kisvárda centrumában kétszobás bútorozott kis rezsis liftes lakás jó áron eladó vagy kiadó. Érdeklődni: 0630/5900-101. ___________478633 Nyíregyháza belvárosában 1,5 szobás (43 nm-es) egyedileg kialakított, szépen felújított, gázfűtéses lakás téglaépítésű, hőszigetelt társasházban fillére rezsivel, elektromos kapuval ellátott parkolóval eladó. Ar: 8,9 M Ft Érd: 30/367- 6355 476644 Nyíregyháza, Ószőlő utca,68nm-es, 2+2 szobásjárólapos, parkettás,műanyag nyílászárós lakás, felújított fürdőszobával azonnali költözéssel eladó. Ár.5,9M 0620/585- 7236 _____________________478812 Nyíregyháza, Pláza közelében fiatal építésű 66nm-es 1+ 2 szobás, gázfűtéses, klímás egyedi belső kialakítású lakás, négyemeletes liftes szigetelt társasházban eladó. Ár:10,9M 0620922-2558 478810 ALBÉRLETKÍNÁLAT Mátészalkán a Templomkertben új építésű első emeleti lakás berendezve kiadó. Tel: 06-30/278-1200. 477641 Nyíregyháza, Kond utcai 80 nm-es kertes ház + garázs kiadó. Érd.: 0630/9062-851 telefonon. 466934 FÖLD, KERT Nyíregyházához 2 km-re mindennemű vállalkozásra alkalmas 680 öl telek eladó. 20/451-3373. 478425 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Nagykállóban 17 éve működő söröző eladó vagy kiadó. Érd.: 20/ 4139-141,30/691-0651. 478719 Nyíregyháza, Mártírok t. 9. VII. em. 15 nm-es iroda 20 E Ft+áfat rezsivel együtt kiadó. 30/9062-851. _______________________________466936 1989-től működő Kft tulajdonjoga Nyíregyháza központjában 54 nm üzlet-műhely jellegű ingatlannal eladó 8 M Ft-ért. 30/456-3478. 471185 AUTÓ Seat Cordoba 1.9 TD 1995-ös, 1. tulajdonostól eladó. Érd.: 0670/ 323-8996. 478435 MOTORKERÉKPÁR Suzuki GSX 750 F 2002-es évjárat megkímélt szép állapotban 12 E Km szerviz könyvel, tulajdonostól cserélhetőséggel eladó. Ár: 715 E Ft, Érd: 0670/246-7999 478699 ÁLLAT Barna, jó tollas tyúk kapható márc. 19-én 10 órától. Ár: 550 Ft/db, Nyh, Mohács u. 16. 70/509-8244 478549 NÖVÉNY Akáccsemete faiskolából származási igazolással 12 Ft/db eladó. Tel.: 0630/656-4856. _______477567 Krizantém palánta kapható kifogástalan minőségben termesztési útmutatóval Csörgőné Érd: 0649/ 331-786 vagy 0670/535-6973 _______________________________478440 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Fedett helyen tárolt hálóba kötött szénabála eladó. Érd.: 30/327- 3875. 476185 Vásároljon kiváló minőségű tápokat állatai számára, mert ők is megérdemlik a gondoskodást! A YAQ-TÁP Kft. bővíti lakossági és viszonteladói tápértékesítését! Kiváló minőségű nyúl, bárány, sertés, baromfi, vad TÁPOKAT és KONCENTRÁTUMOKAT kínálunk vásárlóinknak, igény szerinti kiszerelésben, kedvező áron. V A részletekről érdeklődjön személyesen telephelyünkön: Tokaji u. 22. (Nyírtelek határában) Telefonon: +36-30-589-4335. Nyitva tartás: hétköznap 8-16 óráig, J Olaszliszkán furmint bor, 270 Ft/I áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.: 0620/9238-265. ______________________________470410 MUNKAHELYET KÍNÁL A mosonmagyaróvári Denis&Focus Fogászati Klinika főállású fogszakorvost keres.Amit elvárunk:tapasztalat, rugalmasság,lojalitás,német nyelvtudás Amit kínálunk:kiemelkedo fizetés,nívós környezet,fiatal,dinamikus csapat.Tel:0620/ 9495589 Email:info@denisdental.com 476142 Alkalmazottat keresünk Nyíregyházán 100 Ft-os boltba eladó munkakörbe. Jelentkezés e- mailben fényképes önéletrajzzal. jahot@citromail.hu___________478609 A MetLife Ahico Zrt. Nyíregyházára biztosítói gyakorlattal értékesítő munkatársat keres. Elérhető kezdő fizetés: 100 000-250 000 Ft/hó+jutalék! Érd.: Nyitrai Zsolt 30/9786-150, nyitrai.zs@netra.hu Amerikában bentlakásos házvezetőnői állások konkrét helyekre, heti 450$-os fizetéssel.Leinformálható, nyelvtudás nem feltétel.Komoly érdeklődők hívjanak!06204281855,oneletrajz.u sa@gmail.com 478608 Európában több évtizedes múlttal rendelkező vetőmag termeltető és kereskedő cég keres szakirányú felsőfokú képzettséggel és kereskedelmi gyakorlattal rendelkező területi képviselőket. Mezőgazdasági eszközök, termények kereskedelmében szerzett gyakorlat előny. Jelentkezni részletes szakmai önéletrajz ^ és motivációs levél beküldésével az : nsmagzrt@gmail.com e-mail címen lehet. Felsőfokú szakirányú végzettség- gél, középfokú angol nyelvtudással recepcióst felveszünk. Jelentkezni:hotelsosto@t- online.hu fényképes szakmai önéletrajzzal. ______ 477762 Miskolci éjszakai klubba felveszek pincérnőket, táncolni szerető hölgyeket és könnyű beszélgetős munkára csinos hölgyeket. Korhatár: 18-28 között. Végzettség nem szükséges. Heti 5 nap munka napi 6 órában. 30/544-8010, e- mail: Ijzll20@gmail.com , www.drink-nightclub-miskolc.hu 478607 IütrágYa Nitrogén (27%-OS) = 10500 Ft/q bruttó árak! Kevert N-P-K: 0-10-24% 1 aamm Ammonium nitrát 34% / • AUUU Ft/q HIBRIDKUKORICA, NAPRAFORGÓ VETŐMAGVAK, NÖVÉNYVÉDŐSZEREK MEZŐGAZDASÁGI Kisvárda, Árpád utca 19. SZAKÜZLET Tel.: 45/415-951 Mogyi kft. felvételt hirdet terítő-üz- letkötői munkakörbe. Fényképes önéletrajzokat az alábbi emailre kérjük: nytkepviselo@indamail.hu Mosonmagyaróvár környéki sertés- és szarvasmarha telepekre keresünk: inszeminátor telepvezetőt, fejőt, állatgondozót, traktorost és szerelőt. Szállást biztosítunk. Érd.: 06-30/268- 6998. 476242 Nyíregyházi központú cég keres munkatársat PR menedzser és magazin szerkesztői feladatra. Jelentkezni önéletrajzzal a job@phylazonit.hu címen lehet. 477390 Pénzintézet belső munkatársakat keres. Min. feltétel érettségi, meglévő diploma előnyt jelent. Érd: ' 20/9652-511 478610 Titkárnőt keresünk kitűnő szlovák nyelvtudással részmunkaidős állásra nyíregyházi irodába. Érdeklődni: 06-42/240-520 Több éves gyakorlattal pincért, valamint szakácsot felveszünk. Jelentkezni: hotelsosto@t- online.hu 477766 Új lehetőség, nagy Forma 1-es játék üzemeltetéséhez keresek leendő vállalkozókat. 06-20/952-8564. _______________________________475689 18. életévüket betöltött nappali tagozatos diákok jelentkezését várjuk műszakos munkavégzés céljából, Nyírbátor és vonzás- körzetéből. Jelentkezni: marti.muszka@gwm.hu ______475292 OKTATÁST VÁLLAL Gyógyszerkiadó szakasszisztens OKJ-s képzés indult Nyíregyházán! Csatlakozni korlátozott számban még lehetséges! (30/377-7797) www.alfakapos.hu 473744 VEGYES Akác, nyár, fűz tűzifa megrendelhető 900 Ft/q-tól, szállítás ingyen 10 km-en belül. 30/675-9401. 475305 Almafást és akácfasort keresek kitermelésre. Tel.: 30/302-4710. 476565 Nyár, akác, alma tűzifa 900 Ft/q-tól eladó. 20/448-6870, 30/739- 4521. _____________________470112 Nyár, fűz, akác és egyéb tűzifa 900 Ft-tól eladó. Veszélyes fa kivágását vállalom. 30/468-0130. 477184 SZÉN: lignit 1220, kocka 3200 Ft/q kapható. Sényő, Kossuth u. 2/b. Érd.: 20/4759-760. 468495 Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! HIRDETÉSEK