Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)

2012-03-09 / 59. szám

2012. MÁRCIUS 9„ PÉNTEK 4 Hazai tágakon Érdekeket egyeztettek Szakszervezetekkel egyeztettek a közszol­gálati törvényről. NYÍREGYHÁZA. Regionális, szak­mai, érdekvédelmi konferenci­át szerveztek csütörtök a me­gyeházán, melynek témája a március elsején életbe lépett új közszolgálati törvény volt. Az érdekvédelem és a kormány- hivatal vezetői a konferencia előtt a sajtó képviselőivel is is­mertették álláspontjaikat.- A közalkalmazottak jog­állásáról szóló törvény meg­változott március elsején, valamint a munkaviszony szabályai is meg fognak az új Munka törvénykönyvének életbe lépésével. Ezért fon­tos az, hogy a kormány és az érdekvédelem közelítse egy­máshoz az álláspontját, ami a megyében jó úton halad - mondta Timkó József, a Ma­gyar Köztisztviselők, Közal­kalmazottak és Közszolgálati Hatékony munka és érdekvédelem ILLUSZTRÁCIÓ: KM Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) megyei titkára. Dr. Vinnai Győző kormány- megbízott szerint megfelelő az együttműködés az érdek- képviseletekkel, de az állam kreatív és hatékony munka­végzést vár el a közfeladatokat ellátó állampolgároktól. - Az előző szabályozásból hiányo­zott a stratégiai gondolkodás, az új törvény ezt már pótolja - így a kormánymegbízott. Fehér József, az MKKSZ főtitkára bízik abban, hogy az együttműködés mindkét oldalról kölcsönös marad, majd hozzátette: ők a mun­kavállalóknak természetesen a lehető legjobb feltételeket igyekeznek kiharcolni.- Az álláspontok nem min­den kérdésben egyeznek, bizonyos privilégiumok meg­szűntek az új szabályozás ré­vén, valamivel könnyebb lett így a munkáltató dolga. A me­gye túlélt egy nehéz idősza­kot komoly konfliktusok nél­kül, hiszen nemrég jelentős létszámcsökkentés történt a közszférában. A megyei közgyűlés elnöke, Seszták Oszkár azt mondta: az asztal két végén ülőknek meg kell találniuk a dinamikus egyensúlyt, ami mindkét fél érdekeit szem előtt tartja, km *» Zenés-játékos foglalkozás A megyei könyvtárá­ban „Tavaszi tarisz­nya” címmel Ignácz Lászlóné gyermek­könyvtáros tartott zenés-verses foglal­kozást a Kodály-iskola 4.a osztályosainak. FOTÓ: SIPEKI PÉTER LMP-sajtótájékoztató A kiszolgáltatottság ellen gyűjtenek aláírást NYÍREGYHÁZA. - A népszava- zási kezdeményezésünk tét­je, hogy továbbra is bambán tűrjük a kiszolgáltatottságot, amibe taszít minket az Orbán- kormány cinizmusra épülő politikája, vagy végre kiállunk a saját jogainkért - mondta csütörtöki sajtótájékoztató­ján Scheiring Gábor, a Lehet Más a Politika (LMP) ország- gyűlési képviselője. - Meg kell állítani a kormány ámok­futását, amely kiszolgáltatott, létbizonytalanságba taszított, alulképzett emberekre építi a jövőt - folytatta a politikus. Az LMP négy kérdésben kezdte meg a héten, az ország 80 pontján az aláírásgyűjtést. A népszavazással azt szeret­nék elérni, hogy a tankötele­zettség korhatára továbbra is 18 év maradjon, a munkahelyi próbaidő maximum száz nap legyen, a szabadság kéthar­madának kivételéről a mun­kavállaló döntsön, az állás- keresési járadékot pedig 260 napon keresztül folyósítsák.- Ha az Alkotmánybíróság po­zitívan dönt a nyugdíjügyben benyújtott felvetésünkről, akkor azonnal elkezdjük az aláírásokat gyűjteni arról is, hogy a korábban megszerzett nyugdíjjogosultságokat ne le­hessen elvonni.- Az Orbán-rezsim alulkép­zett munkaerővel akar tőkét idevonzani, mi azt mondjuk, hogy jól képzett, magas hoz­záadott értéket képviselő em­berekre kell építi a jövőnket- mondta Scheiring Gábor. A hitelesítéshez 200 ezer aláírás kell, de az LMP 330 ezret akar összegyűjteni áp­rilis 2-áig. Priksz Gábor, az országos választmány tagja elmondta: Nyíregyházán a Kossuth téren, a Búza téri pi­acnál, az Örökösföldön és a Jósavárosban gyűjtik majd az aláírásokat, később pe­dig Mátészalkán, Kisvárdán, Vásárosnaményban és Fehér- gyarmaton is. A kórházteremtő orvos emlékére nyíregyháza. Mély megrendü­léssel értesültünk arról, hogy a kiváló ember, a kórházteremtő szakember, Nyíregyháza dísz­polgára, dr. Vágvölgyi János távozott sorainkból. Élete, munkás­sága a betegek iránti ér­zékeny­ségről, az emberi méltóság megőr­zéséről szólt. A Jósa András kórház főigazga­tójaként az országban elsőként hozta létre a sürgősségi beteg­ellátó osztályt. Közéleti sze­replőként 1998-2002 között az MSZP parlamenti képvise­lőjeként is az emberek iránti elhivatottságát bizonyította, a Nyíregyháza és Térsége Nyug­díjas Szövetség alelnökeként a szépkorúak tisztes hétköz­napjaiért dolgozott. Halálával elveszítettük az igaz barátot, a példaértékű életet élő embert. NAGY LÁSZLÓ, AZ MSZP VÁROSI ELNÖKE Dr. Vágvölgyi János Cserjét irtanak, karbantartanak Az idén több mint 600 ember foglalkoztatását tervezi a nyírségi Víz­gazdálkodási Társulat. nyíregyháza. Újabb száz fő foglalkozatását kezdte meg a Nyírségi Vízgazdálkodási Tár­sulat, így a közfoglalkoztatási programban érintett dolgozók száma eléri a 475-öt. A tár­sulat ebben az évben 600 főt meghaladó közfoglalkoztatá­si program megvalósítására írt alá hatósági szerződést. A létszám feltöltése a te­lepülési önkormányzatok bevonásával folyamatos, így készülve a csapadékosabb időjárás miatt várhatóan kiala­kuló belvizes időszakra. A fog­lalkoztatás során a dolgozók a biztonságos és hatékony mun­kavégzés érdekében munka­ruhát, védőeszközöket, kézi szerszámokat kapnak, a mun­kavégzés megkezdése előtt munkavédelmi oktatásban részesülnek, a brigádvezetők számára alapfokú elsősegély oktatást is szerveznek. Nyolcórás munkaidő Az év során a program kere­tében 108 személy képzését vállalták, ők kisgépkezelői, vízkárelhárító, vízügyi fenn­tartógép kezelői, motorfű­rész kezelői tanfolyamokon sajátíthatják el a vizi társulat működési tevékenységeinek ellátásához szükséges isme­reteket. Jelenleg a dolgozók cserjeirtást végeznek, de a társulat a csatornák szelvény­kövezésének megvalósítását, mederburkolatok helyreállí­tását, védművek karbantartá­sát is tervezi. A program során a társulat­nak lehetősége nyílik a frek­ventált csatornaszakaszok két-, esetleg háromszori ka­szálására is, jelentősen javítva a fenntartottsági szintet, csök­kentve a belvízi elöntések koc­kázatát. A megye érintett 43 településén 8 órás munkaidő­ben valósul meg a foglalkozta­tás, mely december 31-éig tart. Lujza u. 22. • 42/450-837 • www.nyirkomplett.hu TÚLSÚLY: TÖBB MINT ESZTÉTIKAI PROBLEM A metabolikus szindróma korunk egyik népbetegségének számít, amely sajnos a magyar társadalmat is súlyosan érinti. Ez a magas koleszterin-, triglicerid- és vércukor- szint, magas vérnyomás és a hasi elhízás tünetegyüttesének elnevezése. Forrás: http://www.sclencedaily.com/ Az elhízás legfontosabb mu­tatója egészségügyi szempont­ból nem a testtömeg-index, hanem a haskörfogat (európa társadalmaiban férfiaknál 102 cm, nők esetében 88 cm alatti az ideális), ugyanis ezzel mér­hető a zsigeri zsírok jelenléte. A felnőttkori súlyos túlsúly akár 7 évvel is megrövidítheti az ember életét, ezért megfelelő jelentőséget kell tulajdoníta- i j nunk megelőzésének és keze- j lésének. Nem minden túlsúlyos be­teg tehet azonban állapotáról. Egyrészt genetikai adottság is okozhatja, másrészt kimutat­ták, hogy túlsúly bizonyos ví­rusok hatására is kialakulhat, amely előidézheti a zsigeri zsí­rok szaporodását, és befolyá­solhatja az agyi étvágyközpont működését. A zsigeri zsírok |J olyan anyagokat választanak ............... —--------- ---------­ki, amelyek krónikus, alacsony dózisú gyulladást idéznek elő a szervezetben, és ez hosszútá­von súlyosabb szövődmények­hez vezethet (pl. izületi- vagy bélgyulladás,' veseelégtelenség, májfunkciók zavara, zsírmáj). A gyulladás és a magas inzulin­szint rákkeltő hatású. Önmagában a súlycsökke­nés sem mindig segít. Fontos, hogy tartózkodjunk a radiká­lis diétáktól, hiszen a paleolit kor óta mindenevők vagyunk. Lehetőség szerint tápanyag­okban és rostokban gazdag, ám kalóriában szegény élelmi­szereket kell fogyasztani, mert azok nem gyulladáskeltőek. A kiegyensúlyozott, nem egyol­dalú diétán túl nélkülözhetetlen a napi mozgásmennyiség nö­velése is. Emellett a legújabb tudományos eredmények alap­ján javasolt egyes gyógygomba kivonatok és az apigenin fo­gyasztása, melyek hozzájárul­hatnak a szervezet egyensú­lyának javításához. A túlsúly károsítja az őssejtek minőségét, és csökkenti azok mennyiségét, ezért a szervezet nem képes az általa okozott ká­rokat és az érelmeszesedést re­generálni. A fogyókúrák tovább károsíthatják őssejtjeinket, amennyiben a szervezet nem kapja meg a szükséges táp­anyagokat. Mivel a gyógygomba kivonatok képesek a szervezet hibáit regeneráló őssejtek mi­nőségét javítani és mennyisé­gét fokozni, ellensúlyozhatják mind a túlsúly, mind a fogyó­kúrák őssejtromboló hatását. A fogyókúrákba ugyanis akár bele is lehet halni. Sokan akár néhány hónap alatt drámai mértékű fogyást tudnak elérni a gyógygomba kivonatokkal, mindenféle mel­lékhatás nélkül. Gyakran elő­fordul, hogy valaki elkezdi őket szedni fogyásra vagy cukorbe­tegség miatt, és más tünetek enyhülését, akár megszűnését is tapasztalja, amikre nem is számított, pl. enyhül a magas vérnyomás, csökken a kolesz­terin szint, vagy hölgyeknél enyhülnek, megszűnnek a menopauza miatti hőhullámok, így megeshet, hogy kevesebb gyógyszerre van szükség, vagy azok el is hagyhatóak, de csakis orvosi ellenőrzés mellett. Szerző: Varga Gábor hatóanyag-kutató A szerző az első magyar külföldön elismert neurotropikus agyterápia kifejlesztője. Szakmai cikkei megtalálhatóak az interneten. HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom