Kelet Magyarország, 2012. március (69. évfolyam, 52-77. szám)
2012-03-08 / 58. szám
Massimilano Allegri, a Milan vezetőedzője mondta az Arsenal elleni BL-nyolcaddöntő visszavágója után, amelyen 3-0-ra kikapott csapata 2012. MÁRCIUS 8., CSÜTÖRTÖK Szégyen a vereség, de célt értünk a továbbjutással A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség nemrégiben közzé tett, így a legfrissebb világranglistáján az Egervári Sándor dirigálta magyar válogatott továbbra is a 37- helyet foglalja el. Az első helyen még mindig a világ- és Európa-bajnok spanyolok állnak, de Hollandia visszaszerezte a második helyet Németországtól. Hanga Ádám fejlődőképes KOSÁRLABDA. Ha Hanga Ádám, a spanyol kosárlabda-bajnokságban szereplő Manresa magyar légiósa így fejlődik tovább, az amerikai játékjogát tavaly lefoglaló San Antonio Spurs bízvást számíthat rá, amikor majd szupersztárja, Emmanuel Ginóbili visszavonul, és meg kell találni az utódját - véli a texasi NBA- csapat életét nyomon követő blog, a Projectspurs szerzője. Hanga az utóbbi hetekben nyújtott teljesítményével érdemelte ki a dicséretet. 9 Meleg volt a pite a Milan számára, elbukott a Zenit labdarúgás. Kis híján drámai befejezésbe torkollott a Milan Bajnokok Ligája szereplése. Az olasz sztárklub a nyolcaddöntő első felvonásán hazai pályán 4-0-ra kalapálta el az Arsenalt, ennek tudatában laza kirándulásként tekintett a visszavágó elé. Ehhez képest az angolok már 3-o-ra vezettek a szünetben, itt azonban megállt a tudomány. Bár meleg volt a pite, a Milan kihúzta újabb kapott gól nélkül a folytatást, így továbbjutott. Ugyanakkor a Benfica behozta minimális hátrányát a Zenit ellen. A házigazda portugálok kétszer is bevették - a Huszti Szabolcsot a kispadon jegelő - oroszok kapuját, búRosicky haja égnek állt az erőfeszítéstől, az Arsenalnak csaknem sikerült a bravúr fotó: internet csúra kényszerítve a helyzeteit sorra elhibázó ellenfelüket. Labdarúgás: Bajnokok Ligája Nyoicaddöntó, visszavágók Arsenal-Milan 3-0 (3-0) Gól: Koscielny(7.),Rosicky (26.), VanPersie (44., 11-esből). Továbbjutott: a Milan 4-3-as összesítéssel Benfica-Zenit 2-0 (1-0) Gól: Maxi Pereira 45., N. Oliveira 90, Továbbjutott: a Benfica 4-3-as összesítéssel Négy új pálya az ovisportra FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A speciális borításon focizni, kosarazni, kézilabdázni is lehet majd az apróságoknak. OVISPORT. Akár már gyereknapra elkészülhet az a négy multifunkcionális sportpálya, amelyet valamennyi nyíregyházi óvodás használhat majd, és mindez összhangban áll Nyíregyháza sportkoncepciójával. - tudtuk meg dr. Kovács Ferenc polgármestertől szerda délelőtt a nyíregyházi városházán rendezett sajtótájékoztatón. Speciális műfüves borítás Az Eszterlánc (Krúdy Gyula utca), a Margaréta (Fazekas János tér), a Gyermekek Háza (Vécsey köz) és a Búzaszem (Városmajor) óvodák a szerencsések, itt kezdődnek majd el hamarosan a munkálatok. Ezek fontos műhelyei lehetnek majd a sportági alapok megismertetésének, de az egészséges életmódra nevelésnek is. Dr. Molnár Andrea a pályák fotóival De milyenek is ezek a multifunkcionális pályák? Olyan 6-12 méteres, hálóval elkerített és fedett, speciális műfüves borítással bíró játékterek, amelyeken az általános mozgás mellett a foci, a kosárlabda és a kézilabda alapjaival ismerkedhetnek majd meg az apróságok. A Buzánszki Jenő által fémjelzett Ovi-Foci Alapítvány a Magyar Labdarúgó Szövetségtől nyert pályázati forrásból harminchárom pálya építését kezdi meg a közeljövőben, ebből négy nyíregyházi. A megyeszékhelyünkön felépítendő pályák összköltsége 27 millió 720 ezer forint, amihez a város bruttó 8 millió 530 ezer forint saját forrást biztosít.- A pályák mellett speciális, olasz sportfelszereléseket is kapnak majd az óvodák, az óvónők pedig sportágspecifikus képzést - ezt már dr. Molnár Andrea, az Ovi-Foci Alapítvány elnöke tudatta a résztvevőkkel.- A következő évi pályázatban már ilyen megoldásokat fogunk kínálni, mobil és állandó lefedéssel - válaszolta Molnár Andrea lapunk azon felvetésére: nem lehetne-e befedni ezeket a pályákat azért, hogy esőben se okozzon gondot az apróságok sportolása? A sajtótájékoztató zárásaként dr. Kovács Ferenc és dr. Molnár Andrea aláírták a pályák építéséről szóló szerződést. KM-ML Minden nyíregyházi óvodás használhatja majd a pályákat. a á DR. KOVÁCS FERENC Mt# ■ Manchesteriek próbatétele Megyeriék a kazanyiakat már elbúcsúztatták fotó. internet Megyeri Balázsék a Metaliszt ellen sem esélytelenek. LABDARÚGÁS. A sorozat egyetlen állva maradt magyar érdekeltségű együttese, a Megyeri Balázst foglalkoztató görög Olimpiakosz az ukrán Metalliszt Harkiv stadionjában lép pályára csütörtökön a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjében, a párharc első mérkőzésén. A görög együttes, amely a remekül védő Megyerinek is köszönhetően magabiztosan vezeti a bajnokságot, az előző körben az orosz Rubin Kazanyt búcsúztatta, méghozzá kettős győzelemmel, s az osztrák Salzburgot kiejtő Metalliszt ellen sem esélytelenként lép pályára. A nyolcaddöntő két manchesteri sztárcsapata közül a City a portugál Lisboával, míg a United a spanyol Bilbaóval találkozik. Az angol bajnokságot a városi rivális előtt két ponttal vezető City jó formában, s a párharc egyértelmű esélyeseként utazik Portugáliába. Roberto Mancim együttese szombaton 2-0-ra győzte le a Boltont a Premier League- ben, a Sporting ugyanakkor meglepetésre l-0-ra kikapott a Vitoria Setubaltól. MTI Fojtás, karfeszítés, döntetlen C7ahn Ráhnr oov cúlu. * _ wmr Szabó Gábor egy súlycsoporttal nehezebb ellenféllel küzdött. küzdősport. A hét végén Kecelen rendeztek nagyszabású küzdősport gálát. Az egyik főszámot egy mma-mérkőzés jelentette, amelyen Szabó Gábor Végrehajtó (Nyíregyházi Pitbull Kelly) lépett ketrecbe. Ellenfele az egy súlycsoporttal nehezebb pécsi kempós Orsós Sándor volt. A 2x5 perces, profi szabályok szerint rendezett meccs első félidejében Szabó Gábor kétszer is közel került a győzelemhez (fojtással és karfeszítéssel), ám nem sikerült idő előtt befejeznie a küzdelmet, ,'g*ía»*É : Szabó Gábor (felül) az első menetben eldönthette volna a meccset FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL ám így is nyerte pontozással a menetet. A folytatás szintén nagy küzdelmet hozott, mivel ezt Orsósnak ítélték a bírák, végül döntetlen született. A Végrehajtó következő megmérettetése a hónap végén lesz. KM Éves akciós kamat és EBKM: q C AO/ Nem akciós kamat es EBKM: 3,50%-4,00°. «i/Jv /0 HIRI>ftÉS Hogyan kaphat jutalomkamatot? ■ Válassza az FHB Aktív Forint Betétet, • utaltassa jövedelmét FHB bankszámlájára, és • vásároljon FHB bankkártyájával! Számlaaktivitáshoz kötött ajánlat: ■ forint betétekre, ■ 0 Ft-os havi számlavezetési díjjal', • 12 hónapos lekötésre, évi 2,75%-os kamatprémiummal együtt”. Kösse le pénzét 9,50%-os kamattal 12 hónapra, FHB Aktív Forint Betétben! Az FHB Aktív Forint Betét az FHB Bank Zrt. terméke. Az akció 2012. március 1-jétől visszavonásig, de legkésőbb 2012. március 14-ig tart. Látogasson el helyi fiókunkba! FHB Bank Mátészalkai Fiók 4700 Mátészalka, Szalkay u. 2. FHB Bank Nyíregyházi Fiók 4400 Nyíregyháza, Dózsa György út 11. FHB Bank. A család bankja *A díjmentes FHB Aktív számlavezetés feltétele összesen havi 120 000 Ft külső jóváírás teljesítése és a bankszámlához e-számlakivonat igénylése. **A kamatprémium feltétele 8 darab, egyenként legalább 58 000 Ft értékű külső jóváírás, valamint 16 darab, egyenként legalább 4000 Ft értékű sikeres bankkártyás vásárlás könyvelése a betétszámlához tartozó bankszámlán, a Hirdetményben megjelölt megfigyelési időszakok, illetve a lekötött betét futamideje alatt. Az akciós kamat a betét teljes összegére, de kizárólag az első kamatperiódusra érvényes. A betét ä futamidő lejártát követően automatikusan újra lekötésre kerül nem akciós 12 havi betétben, a fordulónapon érvényes, a betét összegéhez tartozó sávban meghatározott kamatmértékkel. A tájékoztatás nem teljes körű, a további részleteket és a betéti szerződés feltételeit megtudhatja bankfiókjainkban vagy a www.fhb.hu oldalon is elérhető Üzletszabályzatból, a Lakossági és Pénzforgalmi Bankszámlák Általános Szerződési Feltételekből, valamint a Lakossági Bankszámlákról szóló Hirdetményből. 06 40 344 344 www.fhb.hu bUKUlu ® ÓBA 464713