Kelet Magyarország, 2012. február (69. évfolyam, 27-51. szám)
2012-02-22 / 45. szám
2012. FEBRUÁR 22.. SZERDA KEHI A tehetségek bizonyítottak, és joggal bíznak a folytatásban. Képünkön az Art Misszió diákjai fotó: somló samu Tehetségesek, de sokat is dolgoznak a fiatalok Bemutatkozási lehetőséget kaptak megyénk ifjú tehetségei. nyíregyháza. „A tehetség egy adomány, de a sikerért meg kell dolgozni. Mi ebben segítünk” jeligével, hagyományteremtő szándékkal kétnapos rendezvénynek adott otthont a NyirPlaza az elmúlt hétvégén, amikor megyénk ifjú tehetségei kaptak bemutatkozási lehetőséget. Bálega János, a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület elnöke elmondta; a 2008-ban alakult Géniusz Klub Tehetségkutató programjának alapvető célja, hogy a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében élő tehetséges fiatalokat megtalálja, felkarolja, és segítséget nyújtson nekik, például fellépési lehetőségek biztosításával. így a hétvégi Tehetség ka- valkád nevű rendezvényen bemutatkozási lehetőséget kaphattak az Art Misszió Alapítvány diákjai (Karamyan, Karina, Balogh Rebeka, Life Style együttes), a Gabó Tánciskola növendékei, a Together együttes, a Zrínyi Ilona gimnázium tanulói (Mátay Gábor, Vraukó Lili, Nagy Richárd), a Question és a No Limit zenekarok, az Evangélikus Kossuth gimnázium táncosai, László Gyula, Vantyuch Fruzsina, a Tuzséri Igricék, valamint a Garabonciás Citerazenekar. Az egyesület azon dolgozik, hogy a jövőben is felkarolják az újabb tehetségeket, és segítsék karrierépítésüket. KM Önmaguk mutatják be gyógyulásuk történetét nyíregyháza. Jubileumi konferenciát rendez a Rákbetegek Országos Szövetsége 20 éves Nyíregyházi Napforduló Szolgálata. A rendezvénynek a Jósa András Oktatókórház sebészeti tömbjének földszinti előadója ad otthont február 23-án 10 órától. Az érdeklődők a hiteles szó erejével hallhatnak gyógyult betegektől történeteket, de a szakmai előadások során megtudhatják többek között, hogy a méhnyakrák megelőzhető, melyek a fej-nyaki daganatok kialakulásának okai, melyek a dohányzás rizikófaktorai. Pszichológus beszél a mindennapi erőforrásokról, a gyógytornász a mozgás örömeiről. Köszönti a résztvevőket a Napforduló Szolgálat Százszorszép Kamarakórusa. A vendégek életképeket láthatnak az elmúlt 20 esztendő eredményeiről, és mozgóképekkel megelevenedik az Öröm óda tánca. A rák világnapja alkalmából összeállított programra szeretettel várják az érdeklődő lakosokat, a gyógyult vagy jelenleg beteg társakat a Napforduló Szolgálat irodájának munkatársai. km Fergeteges hangulat és jókedv az időutazáson FOTÓ: ISKOLA A farsangi mulatság egyik pillanata tiszavasvári. Az idei farsangi bál is fergeteges hangulatúra sikeredett a Tiszavasvári Általános Iskolában. Mintha csak egy időutazás részesei lettek volna a jelenlévők: Egy szem- pillantás alatt a „Honfoglaló hét törzs” egyikében találták magukat és letelepedtek a Kárpát-medencében. Majd „István megkoronázásával” megszületett a keresztény magyar állam. Az utazást a tengeren folytatták tovább, ahol a „Hajótörött kalózok és bennszülöttek” harcának lehettek szemtanúi. Ezt követően áttáncolták magukat a jelenbe a „Diszkó evolúció”, a „Dutyi buli”, a „Party rock”, a „Popcorn twist” ritmusára. A további produkciók címei: Színes ceruzák, A 101 kiskutya, a Lakodalmas nászmenet. S hogy mi lesz „Húsz év múlva”? Á várható jövőt a „Világvége túlélői” című produkció vetítette előre. «Tűzre dobták Megelégelték a telet, s'a hagyományaikhoz híven ebben az évben is nagyszabású kiszebáb égetést rendeztek a Kazinczy Ferenc Általános Iskola tanárai, diákjai a napokban - a munkájuknak pedig meg is lett az eredménye, hiszen azóta már a Nap is kisütött. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Esőtanc kerekesszékkel Edina szerint az emberek kezdeti bizonytalanságát egy kedves gesztussal, egy mosoly- lyalfel lehet oldani. nyíregyháza. Gyönyörű a kihívás. Még szép, hogy csak azért is megmutatja. Országvilág előtt bebizonyítja: kerekesszékben is kerek a világ. A nyíregyházi Melnyik Edina eltökélte, hogy jelentkezik a Miss Colours Hungary szépségversenyre. A nyolcas döntőben ő képviseli Szabolcs megyét, de persze, elsősorban önmagát... Külföldön komoly hagyománya van a kerekesszékes szépségversenyeknek, melyet hazánkban első ízben rendeznek meg. A szervezők eltökélték, hogy bemutatják: a kerekesszékes hölgyek is szépek, vonzóak, nőiesek, így nincs okunk arra, hogy másként tekintsünk rájuk, mint ép társaikra. A verseny során a zsűri az egész személyiséget figyelembe veszi: a megjelenés mellett fontos szempont a hölgyek rátermettsége és kommunikációs készsége is. Melnyik Edinát tizennégy évesen akkora trauma érte, amitől gyökeresen megváltozott az élete. - Egy gerincvelő-gyulladás miatt kényszerültem kerekesszékbe. De nem adtam fel! Optimista, életvidám lány vagyok. Sokat segít a családom, a szerelmem és a kutyusom sze- retete. Biztonságot nyújt, hogy mellettem vannak. Sok esetben az emberek nem tudják, hogyan viselkedjenek egy kerekesszékes emberrel szemben. Hiszem, hogy ezt a bizonytalanságot egy kedves gesztussal, mosollyal fel lehet oldani - mondja Edina. Belsőépítészet, lakberendezés- Ez a verseny, a tapasztalat- szerzés mellett egy jó próbatétel is egyben. Amit az emberekben tudatosítani szeretnék: „Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról, hogy megtanuljuk, hogyan kell táncolni az esőben!” Edina tavaly érettségizett, utána elvégzett egy műkö- röm-építő tanfolyamot, hogy ott is kamatoztassa a kreativitását. - Közel áll hozzám a belsőépítészet és a lakberendezés. Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de a kedvenc sportágam az ökölvívás. A Miss Colours Hungary versenyt egy jó lehetőségnek tartom a tapasztalatszerzésre, hogy jobban megismerjenek bennünket az emberek. A www.misscolours.com oldalon szavazhatunk a közönségdíjasra, s február 25-én lesz az első magyar kerekesszékes szépségverseny fináléja. Bárki is nyeri, itt tényleg mindenki győztes! KM-LTL A verseny jó lehetőség arra, hogy jobban megismerjenek bennünket az emberek. MELNYIK EDINA Újjáéledhet a nyírvidéki kisvasút A vasúthálózaton az üzemeltetés alapítványi keretek közt valósulna meg. NYÍREGYHÁZA, DEBRECEN. A napokban rendezték meg Debrecenben a Kárpát-medencei kisvasutak XVIII. találkozóját. A konferencia egyik fontos híre, hogy az Élő mini-világ Alapítvány folyamatosan dolgozik a kecskeméti és a nyírvidéki kisvasutak újraélesztéséért - olvasható az indohaz.hu-n. Közei) és távlati tervek A két vasúthálózaton az üzemeltetés alapítványi keretek közt valósulna meg. A pálya az állam tulajdonában maradna, Nagy veszteség lenne pusztulni hagyni fotó: km az Élő mini-világ Alapítvány a járműveket vásárolná meg, s az üzemeltetési jogot szeretné megszerezni. Az állam nem fogja megrendelni a közszolgáltatást, de a pályafenntartási költségekbe beszállna, így első körben különvonatos üzemre van kilátás Kecskeméten. Az alapítvány két minisztériumi osztálytól kapott pozitív visz- szajelzést, jelenleg az infrastruktúráért felelős osztálytól, illetve Völner Pál államtitkártól várják a válaszlevelet. Ha ez is megérkezik, megkezdődhetnek a finanszírozásról szóló tárgyalások. Nyíregyházán első körben a sóstói turista- forgalomra épülő üzem felvétele a cél, ám a távlati tervek között itt is a menetrend szerinti, hivatásforgalmat kiszolgáló közlekedés szerepel. A beszámoló szerint a helyi ön- kormányzatok, a turizmussal, vendéglátással foglalkozó cégek, szervezetek felismerték a vasúiban rejlő lehetőségeket, és segítenék a vasúti közlekedés megindítását. KM Keresztet írnak majd a hamuval NYÍREGYHÁZA. A mai nappal, vagyis hamvazószerdával elkezdődik a katolikus egyházban a nagyböjti időszak, mely a húsvétra akarja felkészíteni a híveket. Ezen a napon a szentmiséken az atyák hamuval keresztet rajzolnak a hívek homlokára, jelezvén, hogy mindnyájan porból vagyunk és porrá válunk. A nyíregyházi Római Katolikus Társszékesegyházban 17 órakor 'ünnepi szentmisét mutatnak be. km Kvízmegfejtés Baktalóránthiza a nevét Nyírhatta és Lóránt háta egyesítéséből kapta. Vajon mikor? c) 1931-ben Tanul] ifja 33 alapszak (48 szakiránnyal), tanári mesterszak (15 szakképzettséggel), 3 diszciplináris mesterszak, 29 szakirányú továbbképzési szak, és 22 felsőfokú szakképzés közül választhatsz! Válassz bőséges, gyakorlatorientált képzési kínálatunkból: alap- és mesterképzési szakjaink, szakirányú továbbképzési szakjaink, meghirdetett részismeret-szerzési képzéseink és felsőfokú szakképzéseink várnak! Kattints a WWW.nyf .hu honlapra!I© ft < 8 —*1 to I Segítünk az e-felvételi jelentkezésben isi Keress bennünket személyesen vagy telefonon! HIRDETÉS