Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-28 / 24. szám

2012. JANUÁR 28.. SZOMBAT 2 Mindenfelől KELET C INTERJÚ: Gyurcsány Ferenccel, a Demokratikus Koalíció elnökével Gyurcsány: ne fogadjanak rám Nem „királyt” kellene választani - mondja a volt miniszterelnök. Miskolc. A jobboldal tiltako­zásainak sora jellemezte leg­inkább az exminiszterelnök miskolci „terepgyakorlatát”, (így hívta ugyanis a Demok­ratikus Koalíció (DK) elnökük azon akcióját, amikor is beköl­tözött egy avasi panelben élő családhoz.) Lehúzott három napot Miskolcon, beszélge­tett ideiglenes szomszédaival, járta a várost. Szerkesztősé­günkbe is ellátogatott. Hogy érezte magát Miskol­con? GYURCSÁNY FERENC: Könnyű volt itt lenni. Akikkel talál­koztunk, függetlenül attól, hogy sok gondjuk-bajuk van, szerettek bennünket. Akik nem, azok nem jöttek oda hozzánk. Voltak nagyon kel­lemes pillanatok is. Izgalma­sat politizáltunk, beszélget­tünk jobboldali emberekkel, köztük jobbikosokkal is. Korábban azt nyilatkozta la­punknak, közel van a csodához az, ahogy a vendéglátó család beosztja a pénzt, amennyiből meg kell élnie. Önnek ez a majdnem csoda sikerülne? GYURCSÁNY FERENC: Volt az életemnek olyan szakasza, amikor még karácsonyfára sem jutott, így ismerem ezt a fajta mélységet. Ma sem egyszerű a helyzet, legalább­is erről meséltek az itt élők. Elmondták: egy normál bevásárlásnál a reklámok alapján elmennek öt helyre, és mindenhol azt veszik meg, ami ott a legolcsóbb, így spó­rolnak. Ezek fontos tanulsá­gok: egy ország polgárainak mennyire kell, és mennyire tudnak gyorsan alkalmaz­kodni a nehéz helyzethez. ©BALATONI „PÉNZ” Vagyóczky Károly, a Magyar Nemzeti Bank művészeti tervezője mutatja a Balatoni korona mintapéldányait. Az észak-balatoni térség helyi fizetőeszközét márciusban vezethetik be. fotó: mti , b. j. C DEVIZAÁI (2012.01.27.) PÉNZNEM ____árfolyam változás Euró 294,20 +0,17 USA dollár 224,14 +0,92 Svájci frank 243,63 +0,15 Angol font 352,28 +1,80 Román lej 67,91 +0,15 Ukrán hrivnya 27,89 +0,11 Horvátkuna 38,90 +0,12 Lengyel zloty 69,68 +0,42 ) gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Gyurcsány Ferenc Miért pont Miskolcot válasz­totta ehhez a nyilvánvalóan médiakampányhoz? Felté­telezések szerint azért, mert Martin-kertvárosban április­ban időközi választások lesz­nek, és ez a kampány része. GYURCSÁNY FERENC: A kam­pány jó dolog, nem feltétlenül a mocsok világa, hanem a de­mokratikus politikának része. Akkor ezek szerint igaz a felté­telezés? GYURCSÁNY FERENC: Még csupán a fogalmi tisztázásnál tartok... az sem lenne problé­ma, ha kampányolni jöttem volna. De nem. A mostani programom több hete készül, az időközi választás pedig egy-két hete derült ki. Azt nyilatkozta, lehet, el sem indulnak az időközin, mert a DK egy 3 hónapos párt. Nem álszent ezt mondani, hiszen nem a semmiből kerültek elő, ismert politikusaik vannak.... Budapest. Két hónap áll ren­delkezésére Magyarország­nak és további több mint tíz tagállamnak arra, hogy vála­szoljon az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárá­sára, amit a tojótyúkok nem megfelelő tartási körülmé­nyei miatt indított a testület - tudatta a Vidékfejlesztési Minisztérium. A hazai tojó­tyúk-állomány mindössze 5 FOTÓ: BUJDOS TIBOR GYURCSÁNY FERENC: Álszent-e vagy sem? Nézze, az or­szág választókerületeiben, nagyvárosaiban ott vagyunk valamekkora szervezettel, de fogalmam sincs, hogy abban a városrészben, ahol az idő­közi választás lesz, elég erő­sek vagyunk-e egy kampány­hoz. Végig kell gondolnunk azt is, van-e erre pénzünk. A DK-nak a múlt hétvégén 4,6 millió forintja volt a bank­számláján. Elegendő pénz ez ahhoz, hogy nekimenjünk egy kampánynak? Esetleg közös jelölt a szocia­lista párttal? GYURCSÁNY FERENC: Szerin­tem nagyon friss az ügy, ezért még informális tapo­gatózás sem volt. De lehet­séges út, hogy egy jelöltet állít a demokratikus ellenzék. Országosan lát-e olyan személyt, aki mögé a demok­százalékánál nem sikerült az átállás 2011 december l-jéig. A Vidékfejlesztési Miniszté­rium pályázatokkal segítette az elmúlt években a tojáster­melőket, hogy kicserélhessék a ketreceket. Ennek ellenére jelenleg még 109 telepen nem teljesült az uniós elvárás, vár­hatóan ezek a telepek legké­sőbb 2012. július 31-én bezár­nak. MTI ratikus ellenzék egységesen felsorakozhat? GYURCSÁNY FERENC: A személy a könnyebb kérdés. Minisz­terelnök-jelöltet a demokra­tikus ellenzéki pártok fognak találni. A nehezebb, van-e olyan program, amelyben kö­zösen hiszünk. Ma az MSZP, az LMP és a DK nem feltét­lenül gondolja ugyanazt, például az egészségügyről sem. Nagy bajunk az is, hogy amikor elégedetlenek va­gyunk, elhisszük, hogy jönni fog egy jó király és megold mindent. Hány királyból kell még kiábrándulniuk a válasz­tóknak, hogy rájöjjenek, nem királyt kell választani? Királyok közé kit sorol? GYURCSÁNY FERENC: Idézőjeles volt a megjegyzés. Olyano­kat, akikbe a tömeg ok nélkül beleláthatja, hogy megoldják a problémáikat. Szerintem ilyen személy nincs. De ilyen idézőjeles király lehetne még Gyurcsány Ferenc is? GYURCSÁNY FERENC: A közvé- lemény-kutatások szerint a 100 pontos skálán ma nincs olyan vezető politikus, aki meghaladná a 32-33-at. Azaz, az ország többsége egyikünkben sem hisz. Ma a politikában nem népsze­rűségi verseny van, hanem népszerűtlenségi. Sokakban ott a vágyakozás, hogy hátha jön valaki nagyon új. A többi­eknél, akiknek van múltjuk, mint nekem is, azoknál a kérdés, ki tud többet tanulni a múlt hibáiból. Mindeneset­re, ha valaki fogadni szeret­ne arra, hogy én 2014-ben miniszterelnök leszek, azt tanácsolnám neki, igen kis összegben fogadjon. SZÁNTÓ RITA rita.szanto@inform.hu EfTiruymairiiifli Fórumot indít hétfőtől a kabinet az állam működésével kapcsolatos állampolgári javaslatok felmérésére - hangzott el egy pénteki kormány­zati háttérbeszélgetésen. A Jó állam fórumot brit példa alapján hozza létre a kabinet. A magyar kormány online konzultációja - amelyet a www. joallam.kormany.hu címen lehet majd elérni - egy moderált fórum lesz, aho­vá név nélkül is lehet bejegyzéseket tenni, egymás ötleteihez hozzászólni, elsősorban javaslatokat várnak az ál­lam működésének javítása érdekében. A beérkező észrevételeket a tárcák apparátusa és a Nemzeti Közszolgála­ti Egyetem dolgozza majd fel. „Lényegében a vita elmaradt” Budapest mielőbb sze­retne eljutni az uniós kötelezettségszegési eljárások lezárásához. BRÜSSZEL. Martonyi János pénteki bejelentése szerint a budapesti kormány célja az, hogy a Magyarország ellen múlt héten indított európai uniós kötelezettségszegési el­járások lezárásához már azok első szakaszában eljussanak. A magyar diplomácia ve­zetője az EU-tagországok - úgynevezett Általános Uniós Ügyek Tanácsaként összeült - brüsszeli külügyminiszteri értekezletét követően beszélt erről, megerősítve, hogy a hivatalos napirendi pontok megtárgyalása után röviden a magyarországi alkotmányos változásokról is szó esett. Elmondta: a miniszteri találkozó ezen részében az elnökségi felvezetőt, a fő­ként a tények ismertetésére szorítkozó európai bizottsági tájékoztatót, valamint az ő hozzászólását követően a bel­ga Didier Reynders szólalt fel, aki azt kérte, hogy a szóban forgó uniós eljárásokról, azok eredményéről a későbbiek­ben is kapjanak tájékoztatást. Martonyi János hozzászólá­sában előtérbe helyezte azt a kormányzati szándékot, hogy a jogsértési eljárásokat az első szakaszban megoldják. Saj­tótájékoztatóján kifejtette: a következő szakasz az lenne, hogy az Európai Bizottság in­doklással ellátott véleményt ad ki, amelyben határidőt szab a vitás kérdések rendezésére, és az ügy csak akkor kerül az Európai Bíróság elé, ha a tag­állam túllépi a határidőt. Martonyi a miniszterek előtt megerősítette, hogy „bárkivel, bármikor, bármi­lyen szinten” készek párbe­szédet folytatni. Úgy vélte, azzal, hogy a miniszteri ta­nács most megkapta a meg­felelő tájékoztatást, ebben a testületben le kellene zárni a vitát. Ismét hangot adott an­nak a véleményének, hogy el kell kerülni „a tagállamok közötti vitákat, megosztott­ságot, politikai és ideológiai vonalak mentén”. A politikai vitáknak is megvan a fóruma, mindenekelőtt az Európai Parlament - tette hozzá. „Lényegében a vita elma­radt, konfrontációra nem került sor” - foglalta össze a miniszteri tanácsban Magyar- országgal kapcsolatban pén­teken történteket Martonyi János. MTI Tojótyúkketrecek: két hónap van a válaszra VENDÉGJEGYZET Váró Kata Anna A Titanic zenekara arminc éve gyűlnek össze január elején a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Film- és Tévékritikusi Szakosztályának tagjai, hogy több kategóriában díjazzák az előző év magyar filmes termésének legjobbjait. Mikor novemberben kollégáimmal a vita előkészítését végez­tük, még abban sem voltunk biztosak, hogy egyáltalán ki tudunk-e adni díjakat a pénz és még inkább a bemutatott filmek hiányában. Kétséges volt az is, hogy lehet-e úgy díjkiosztót szervezni, ha nem követi Filmszemle, mint ahogy azt évtizedeken át megszokhattuk. Borúsnak tűnt a helyzet, mert 20ll-ben egy tucatnál is kevesebbre apadt a moziforgalomba kerülő magyar filmek száma, és még inkább kétségbeesésre adott okot a készülő filmek ennél is radikálisabb fogyatkozása. Augusztusban a forgatások főszezonjában például egyet­len film forgott az országban, ez viszont éppen városunk­ban. Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház igazgatója A szarvassá változott fiú filmváltozatát készítette itt, pályájának egyik legerede­tibb, rendkívül kifinomult művészi kifejezésmódú színházi rendezése alapján. Ha már Debrecennél tartunk, meg kell említenem, hogy a filmkritikusok díjának több helyi vonatkozása is volt már. A debreceni születésű Hajdú Szabolcs alkotásai ugyanúgy részesültek az elismerésben, mint a Csokonai Színház szí­nészei: Cserhalmi György és Trill Zsolt, valamint a szintén Debrecenben élő és alkotó rendező, Mispál Attila A fény ösvényei című filmjének operatőri munkája. A harmincéves hagyomány idén az állami támogatások visszatartása, illetve a finanszírozási rendszer átalakítása miatt majdnem megszakadt, de úgy döntöttünk, hiba len­ne nem észrevenni és értékelni, hogy a nehéz idők ellenére is kerültek figyelemre méltó hazai alkotások a mozikba. Természetesen, amikor egy ország súlyos gazdasági nehéz­ségekkel küzd, érthető, hogy minden területen racionali­zálnia kell a kiadásait, és a költséglefaragásokból a kultúra sem maradhat ki. Sajnos 2010 végén és 2011-ben azonban olyan mértékű volt a finanszírozás csökkentése, illetve a már korábban odaítélt pénzek zárolása, hogy szinte teljes leállást eredményezett, így nem csak filmes produkciók és produkciós cégek, de a szaklapok, filmklubok és az artmozik is a tönk szélére kerültek. Kis ország vagyunk, és be kell látni, hogy a kultúra, beleértve a filmgyártást, nem élhet meg állami támogatás nélkül, kultúra nélkül pedig lehet élni, de az a sivárság és a kiüresedés olyan végstádi­umához vezetne, amit Tarr Béla A torinói ló című - magyar és külföldi viszonylatban is mérföldkőnek számító - alko­tása vizionál. Éppen Tarr Bélának köszönhetően azonban valóra vált az, amiben november közepén még csak nem is remény­kedhettünk, nevezetesen, hogy mégiscsak lesz Filmszemle a magyar filmkritikusok díjkiosztóját követő napokban. A hét közepén jött a hír, hogy a Tarr által vezetett Magyar Filmművészek Szövetsége február 2. és 5. között rendezi meg a 43. Magyar Filmszemlét. Tarr Béla 2011-ben A tori­nói ló című mesterművével koronázta meg és egyben zárta le méltán világhíres életművét, az új esztendőben pedig rekordidő alatt mozgósította a hazai szakmát és hozta össze minden állami támogatás nélkül az idei szemlét. Fontos a magyar film ünnepe, mert ilyenkor kiemelt fi­gyelmet kapnak az egyébként a mozik mostohagyermeke­ként kezelt hazai alkotások, melyektől az utóbbi években szinte teljesen elfordultak a nézők. Légyeges az is, hogy ebben, a már sok éve bejáratott február eleji időpontban legyen a Filmszemle. A külföldi szaksajtó és a nemzetközi fesztiválok programválogatói számára úgy ideális, hogy az amerikai függetlenfilmes bemutató, a Sundance és a nemzetközi független produkciókat felvonultató Rotter­dam Nemzetközi Filmfesztivál után, alig néhány nappal a Berlinale előtt legyen, mert így könnyedén beilleszthető az útitervbe. A cannes-i filmfesztivál programja ilyentájt kerül véglegesítésre, de itt kelnek el a magyar filmek Kö- zép-Európa egyetlen A-listás fesztiváljára, Karlovy Varyba és a többi rangos filmes mustrára, melyek során sokkal nagyobb nézettségre és népszerűségre tehetnek szert film­jeink. Idén ugyan „fapados szemlét” ígérnek a szervezők előzsűri, protokoll és szemledíjak nélkül, jóval kevesebb külföldi szakember meghívásával, de a lényeg mégis az, hogy lesz. A Magyar Filmművészek Szövetsége Tarr Béla vezény­letével és a filmkritikusok lelkes támogatásával mint a Titanic zenekara játszik tovább, ami az óceánjáró elsüllye­désének too. évfordulóján fájdalmasan aktuális, de mégis reménykeltő. (A szerző FIPRESCI - Nemzetközi Filmkritikusok Szövet­sége - kritikus és a MÚOSZ Film- és Tévékritikus Szakosz­tályának elnökségi tagja) w ... valóra vált az, amiben november közepén még csak nem is reményked­hettünk: mégiscsak lesz Filmszemle.

Next

/
Oldalképek
Tartalom