Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-25 / 21. szám
2012. JANUÁR 25.. SZERDA SETA 11 KELET Családias, meghitt ünnep a Vay tornacsarnokában Az irodalmi, zenés összeállítás a legfontosabb értékeket közvetítette: jóság, szeretet, békesség, jóakarat. BAKTALÓRÁNTHÁZA. Tudom, már régen elmúlt karácsony. Pontosan egy hónap telt el azóta, hogy gyönyörködtünk az ünneplőbe öltöztetett fenyőben, jókívánságokkal halmoztuk el egymást, ajándékokat adtunk és kaptunk, és jót lakmároztunk a finom falatokból, édességekből. Emlékszem, a feldíszített karácsonyfát, mint egy nagy család ülték körbe a diákok, tanárok, iskolai dolgozók a Vay Ádám Gimnázium Szak- középiskola Szakiskola és Kollégium tornacsarnokában. Hasulyó János római katolikus kanonok, plébános és Szkiba Tibor görög katolikus parókus lelki ráhangoló szavait követően az Arany János Kollégiumi Programban résztvevők léptek színpadra egy csodálatos ünnepi műsorral. A magyar irodalom nagyjai- * nak versei, prózai gondolatai, karácsonyi énekek zenei kísérettel, egyházi, vallási jelenetek, bibliai idézetek színesítették a műsort, elősegítve, sőt, fokozva a közönség lelki felüdülését. A tanárok és a diákok kamarakórusa összhangot teremtett a líra, a vers és próza között. Az irodalmi, zenés összeállítás a legfontosabb értékeket közvetítette: jóság, szeretet, békesség, jóakarat. A látványt gyarapította a múlt századi karácsonyi képeslapok gyűjteményének kiállítása. LAKATOS LÍVIA 9. AJ VAY ÁDÁM GIMNÁZIUM SZAKKÖZÉPISKOLA SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM, BAKTALÓRÁNTHÁZA Aranyos diákok a Zrínyiben A városnéző sétánk során a Móricz Zsigmond Színházat is megtekintette a csoportunk fotó: iskola A tehetséggondozó program révén a hátrányos helyzetű diákok előtt is nyitva áll az ajtó. nyíregyháza. Féltem. Nem kicsit, nagyon. Bevallom, az indulás reggelén még az is átfutott az agyamon, hogy inkább otthon maradok. Mit keresnék én, egy egyszerű tiszadobi lány a híres-neves nyíregyházi Zrínyi-gimnáziumban? Bár hosszú hónapok óta készültem a január 20-22-e közötti, felvételivel egybekötött iskolai találkozóra, hirtelen úgy éreztem, semmit sem tudok, és kudarcot fogok vallani. A családom, a barátaim és a tanáraim biztatásának köszönhetően végül sikerült leküzdeni a félelmeimet, és elmentem a háromnapos programra, amit a Hátrányos Helyzetű Tanulók Arany János Tehetséggondozó Programjában lévő, nulladik osztályba felvételizőknek szervezett álmaim középiskolája. Csak semmi pániki Vasárnap reggel egyik szemem sírt, a másik nevetett. Megmosolyogtam kezdeti félénkségemet, és szomorú voltam, amikor búcsút kellett intenem új barátaimnak, s leendő (?) tanáraimnak. Pénteken délután elfoglaltam a kollégiumi szobámat, és pillanatok alatt összebarátkoztam a szobatársaimmal (Bettina, Anett és Vivien). A közös ebéd után négy csoportba osztották a diákokat. Felváltva sportoltunk, feladatlapokat oldottunk meg, pszichológiai tesztet írtunk. Sokakkal ellentétben, kifejezetten élveztem, amikor kamera elé ültettek minket, és arra kértek, beszéljünk magunkról, céljainkról. Elmondtam, hogy a tiszadobi Széchenyi István iskola végzős tanulója vagyok, azért szeretnék a Zrínyibe járni, mert nagyon jó hírű középiskola, sok jót hallottam róla, és sokan felvételiznek onnan sikerrel egyetemre, főiskolára. Az egész falu drukkolt nekem A szombat volt számunkra a kihívás napja: megírtuk a központi írásbelit matematikából és magyarból. Utóbbi szerintem nagyon jól sikerült, a matek feladatok között azonban volt olyan, amire nem számítottam. Összességében elégedett vagyok magammal, hiszen a maximumot nyújtottam. Hogy ez elég-e ahhoz, hogy felvegyenek, februárban fog kiderülni. Szinte az egész falu drukkolt nekem Tiszadobon, remélem, nem hiába. Délután közös fotó készült a gimnázium főbejáratánál, aztán városnéző sétára indultunk. Később ügyességi versenyek, memóriajátékok, sportolás és diszkó színesítette az esténket. Vasárnap reggel a kiköltözés és a búcsú következett. Mindenki kapott egyet a közös fotóból. Nagyszerűen éreztem magam a Zrínyiben, otthon órákig meséltem, mennyi minden történt, milyen „jó fejek” voltak a tanárok és a gyerekek. GALYAS STELLA, TISZADOB Autogramot és közös fotót kértek tőlünk a törökök A fiatal környezetvédők között határokon átívelő barátságok születettek fotó: iskola A törökországi program fő témája a környezet- védelem, környezetünk megóvása volt. NYÍREGYHÁZA. Nagyszabású nemzetközi programban vesz részt a Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, amelynek részeként iskolánk ötödikes és hatodikos tanulói Törökországba utaztak a közelmúltban. Szénás Anett kísérőtanártól megtudtuk: a Tempus Közalapítvány Comenius programja keretében 3 ország három iskolája (a magyarországi Eötvös gyakorló, egy szardíniái, olaszországi és a törökországi Chankiri városában lévő iskola) vesz részt ebben a jövő nyáron véget érő multikulturális projektben. A program részeként az iskolák meglátogatják egymást, és tanulnak egymástól. A legutóbbi utazás célja az ismerkedés volt, a program elemeinek egyeztetése és értékelése. Rajzok és kiselőadások- A Törökországban töltött négy nap alatt megismerkedtünk a helyi iskolával, órát látogattunk, és vetélkedőn vettek részt a gyerekek. Jegazba, egy üdülőfaluba, valamint egy sóbányába is ellátogattunk. Megnéztük a város nevezetességeit, és a török néptánccal is megismerkedtünk- meséli a pedagógus.- A gyerekek gyakorolták az angolt, barátságok születtek a partnerintézmények tanulói közt. A program fő témája a környezetvédelem, környezetünk megóvása volt. Valamennyien egyetértettünk abban, hogy a földrajzi és kulturális különbözőségek ellenére a gyerekek mindenütt aranyosak, kedvesek és sze- retetreméltóak. A következő „mérföldkő” Szardínia szigete lesz tavasszal, amikor az olasz- országi iskolát látogatjuk meg. Az egyik diák, Orosz Mercédesz boldogan és lelkesen ösz- szegezte élményeit: - Busszal érkeztünk Pestre, onnan Isztambulba repültünk. Életemben először ültem repülőn! Ankarából Chankiribe utaztunk, ahol a szálláshelyünk volt. Szó szerint (is) színes programok vártak minket: egy rajzot kellett készítenünk arról, hogy felnőttként hogyan képzeljük el az életünket természetvédői szemmel. Angolul adtunk elő egy színdarabot, egy verset és egy filmrészletet - mondja Mercédesz, majd így folytatja: Irány Szardínia szigetel- Bár az olasz gyerekekkel is összebarátkoztunk, inkább a törökökkel voltunk jóban. Ők egyenruhában járnak iskolába. Mi voltunk az első külföldi vendégcsoport az iskolájuk történetében. Fotózkodtak velünk, aláírásokat kértek, msn címet is cseréltünk. Különleges helyeken vacsoráztunk, még a tévé is tudósított róla! Remélem, tavasszal Szardínia szigetén is különleges élmények és új barátságok várnak majd az utazó diákokra! PETHŐ REBEKA ÉS GERE PETRA, EÖTVÖS-ISKOLA, NYÍREGYHÁZA „Sétálj” te is a Kelettel! nyíregyháza. Az idei tanévben is rendszeresen közöljük a Sajtó és Tanulás (SÉTA) programban résztvevő diákok írásait. Előzetes egyeztetés után szerkesztőségünkben is látogatást tehetnek a fiatal toliforgatók! Jelentkezni lehet: Palicz István újságírónál a 20/97-39-766-os telefonszámon vagy e-mail- ben: istvan.palicz@inform.hu. Frissítő SÉTA Nyíregyházán Galyas Stella Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Tiszadob Lakatos Lívia 9. AJ Vay Ádám Gimnázium Szakközép- iskola Szakiskola és Kollégium, Baktalórántháza Felkészítő tanár: Barsy Csabáné Pét hő Rebeka és Gere Petra Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Általános Iskola és Gimnázium, Nyíregyháza Felkészítő tanár: Moravecz Mariann rf*5*sSSSSa««Sí TöncfiniD'Ä Mága Zoltán Kossuth-díjas karnagy koncertje Válassza ön is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket! Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket Mága Zoltán koncertjére 2012. február 17-én, 19 órától a nyíregyházi Evangélikus templomba. A Kelet előfizetőiéként önök S500 Ft helyett - 300 Ft kedvezménnyel - 3200 Ft-ért vásárolhatják meg jegyeiket, munkanapokon 8-15 óráig a Kelet szerkesztőségében. (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). I f 1 j ■ I Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek a készlet erejéig kaphatók! | i1 H n H I A J