Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-25 / 21. szám
2012. JANUÁR 25.. SZERDA 2 Mindenfelől KELET Kelemen Hunor fotó: net Erdélyi Magyar Kultúráért díjat alapít az RMDSZ Bukarest. Erdélyi Magyar Kultúráért Díj létrehozásáról határozott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), amely a kitüntetést évente a magyar kultúra napján osztja majd ki. Az RMDSZ tájékoztatása szerint Kelemen Hunor, a szövetség elnöke jelentette be a díj alapítását, amelyet minden évben - először 2013-ban - január 22-én fognak átadni. mti Leghamarabb idén év közben várható a 20ll-es szlovákiai népszámlálás első részeredményeinek nyilvánosságra hozatala. Kutatók szerint a mostam népszámláláskor a magyarság jelentős, mintegy hatvanezer körüli létszám- csökkenése várható. A 200l-es népszámláláson csaknem 514 ezren vallották magukat magyar nemzetiségűnek; ez az összlakosság 9,7 százaléka. MTI Megfenyegették a Híd egyik szlovák jelöltjét Pozsony. Borítékba csomagolt töltényt kapott kedd reggeli hivatalos postájában Andrej Hrnciar, Turócszentmárton (Martin) polgármestere, a Híd magyar-szlovák párt képviselőjelöltje - közölte Czuczor Nóra, a Híd szóvivője. A szóvivő szerint a Híd döbbenten veszi tudomásul, hogy egyes emberek előítéletei ilyen erősek. Andrej Hrnciar feljelentés tett a rendőrségen. MTI MSZP: a kettős beszéd miatti hitelvesztés Budapest. Az MSZP szerint a kormánynak kettős beszéde, vagyis a külföldnek és a belföldnek szóló kommunikáció ellentétessége miatt nincs hitele a világban. Burány Sándor, a szocialista párt ország- gyűlési képviselője példaként említette, hogy Orbán Viktor kedden megköszönte a Békement résztvevőinek támogatását, majd elment Brüsszelbe „letenni a fegyvert”. MTI 132 milliárd közfoglalkoztatásra Összesen több mint 206 ezer ember vehet részt a programokban. BUDAPEST. Az idén 132,2 milliárd forint áll rendelkezésre a most induló közfoglalkoztatási programokra, amelyek keretében a résztvevőknek kizárólag 6, illetve 8 órás munkalehetőséget biztosítanak, a 4 órás közfoglalkoztatás megszűnik 2012-ben. 8 óra, 11 hónap Papp Károly, a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a közfoglalkoztatási rendszer három pillérre épül, és a jelenlegi adatok alapján összesen több mint 206 ezer ember vehet részt a programokban. * Az országos közmunkaprogramokban - amelyekben kizárólag 8 órás és ll hónapos munkalehetőséget biztosítanak - 45 ezren, a 6 órás foglalkoztatást biztosító ön- kormányzati közmunkaprogramokban több mint 79 ezren, míg a tavaly indult és idén is folytatódó kistérségi minta- programokban több mint 67 ezren vehetnek részt - mondta a helyettes államtitkár. Bérek A közfoglalkoztatottak bruttó 71 800 (nettó 47 ezer) forintot keresnek majd havonta, a garantált közfoglalkoztatási bér (a szakképzettséggel renMinden gyerek lakjon jól A program mezőgazdasági képzés részét 2011-hez hasonlóan idén is összehangolják a Hegedűs Zsuzsa vezette Minden gyerek lakjon jól Alapítvány akciójával. Hegedűs Zsuzsa ennek kapcsán elmondta: tavaly az ország 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségében 300 településen több mint 15 ezer halmozottan hátrányos helyzetű többgyermekes család számára biztosítottak egész évi zöldség- és fehérjeszükségletüket fedező vetőmagot és kisállatot. Az önkormányzati beszámolók alapján a családok 81 százaléka sikerrel élt a lehetőséggel. delkezőknek) bruttó 92 000 forint lesz. Foglalkoztatók Hegedűs Zsuzsa miniszter- elnöki főtanácsadó a bérek kapcsán elmondta: a költségvetés és a bevonni tervezettek száma nem tette lehetővé, hogy kifizessék a minimálbért, de jövőre „ha rajtunk múlik, elérjük a minimálbért”. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a 22 ezer forintos segélyhez képest a nettó 47 ezer forint jelentős különbség. Papp Károly kiemelte, hogy 2012-ben is az értékteremtő közfoglalkoztatás a cél. Az országos közmunkaprogramokban vízügyi igazgatóságok, erdészetek, a MÁV, az Állami Autópálya Kezelő, a közútkezelő, magán erdőgazdaságok, a nemzeti parkok igazgatóságai, az Országos Rendőr-főkapitányság, és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vesz részt foglalkoztatóként - mondta Papp Károly. A helyettes államtitkár hozzáfűzte, hogy ezeken kívül parlagfű mentesítésre is indul majd egy három hónapos, országos közmunkaprogram. A folytatódó kistérségi mintaprogramokról elmondta: 1816 önkormányzatot szólítottak meg a lehetőséggel. 7 programelemet kínálnak fel a helyi sajátosságokhoz igazodva. A rendszer „harmadik lába” az önkormányzati közfoglalkoztatás, a különböző önkormányzati intézmények tevékenységének segítésére - mondta, kiemelve, hogy 100 százalékos az állami támogatás, vagyis az önkormányzatoknak nem kell önrészt biztosítaniuk a közfoglalkoztatáshoz. MTI ©JELENTKEZŐK Czomba: több cég bővítené Idén 25-30 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma. Budapest. „Az idén több vállalat tervez létszámbővítést, mint amennyi csökkentést, a Magyar Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet legfrissebb tanulmánya szerint 12 százalékponttal több cég növelné, mint amennyi leépítené alkalmazottainak számát” - mondta Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. A tavaly ősszel készített felmérés során több mint 7000 céget kérdeztek meg, ezek mintegy 44 százaléka tervezi csökkenteni, 56 százalékuk viszont növelné a létszámot. Vendéglátás és ipar Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kérdésre válaszolva elmondta: becslése szerint a tavalyival megegyező mértékben, az idén is mintegy 25-30 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma. A létszámbővülés leginkább a vendéglátás és az ipar területén várható. MTI W Több vállalat tervez létszámbővítést. CZOMBA SÁNDOR f Gyülekezési jog korlátozása miatt fordul a bírósághoz az LMP, mert a Budapesti Rendőr-főkapitányság hatáskör hiányában elutasította a párt arra vonatkozó kérelmét, hogy március 15-i megemlékezést tarthasson a Hősök terén - jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea. A rendőrség arra hivatkozott, hogy a Fővárosi Önkormányzat már korábban jelezte: a nemzeti ünnepen megemlékezést akarnak tartani a téren - ismertette az ellenzéki politikus. Az LMP emellett Szabó Máté ombudsmanhoz fordul, akitől azt kérik, vizsgálja ki, hogy a kormányzat korlátozza-e a gyülekezési jogot. JEGYZET Palicz István Munka, bér tervek szerint mintegy 200 ezer embernek fog munkát és kenyeret adni az idei közfoglalkoztatási program, minderre nem kevesebb mint 132 milliárd forintot kíván fordítani a kormány. Sokféle kritikával illették már korábban a közmunkaprogramokat, mondván: látszatfoglalkoztatás, amely csak a foglalkoztatási statisztikák kozmetikázását szolgálja; éhbérrel szúrja ki a dolgozók szemét, miközben a lábukat lógató, kocsmapultot támasztó segélyezettek röhögnek a markukba, hiszen csak pár ezer forinttal kapnak kevesebbet az államtól, mint azok, akik (ha csak 4 órában is, de) húzzák az igát. És akkor még nem beszéltünk azokról, akik lázasan dolgoztak. Na nem a közutak vagy sínek mentén, hanem azon, hogy ilyen-olyan orvosi igazolásokat szerezve megússzák a melót. Úgy tűnik, ennek egyszer s mindenkorra vége. Idén megszűnik a 4 órás foglalkoztatás, a három pilléren álló új rendszer kizárólag 6 és 8 órás munkaerőkkel kalkulál. Arra, hogy senki se lopja a napot, számos program és foglalkoztatók hada gondoskodik majd. Az egyetlen szépséghiba a bérezésnél van, a szűkös költségvetésből ugyanis nem futja a minimálbérre. A tehetős politikusoknak talán sokadrendű ez a probléma, egy havi 47 ezret kereső, mélyen (!) tisztelt dolgozónak azonban korántsem. lstvan.paiia@lnform.hu Vajdasági segélyszolgálat belgrád. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) korábban tett bejelentésével összhangban megkezdte működését az a jogsegélyszolgálat, amely a Szerbiában tavaly elfogadott vagyon-visszaszármaztatási és kártérítési, valamint reha- bilitálási törvényekkel kapcsolatosan nyújt segítséget az érdeklődőknek a jogi paragrafusokban való eligazodáshoz és az érintettek érdekérvényesítéséhez! A Vajdaságban ez az egyetlen olyan szervezet, amely „behálózza a magyarok lakta területeket”, mti A Magyar Honvédség önkéntes tartalékos állományába jelentkező férfi vérnyomását méri egy orvos a budapesti a Petőfi laktanyában. FOTÓ: MTI, MARJAI JÁNOS € DEVIZAÁRFOLYAM | (20l2.0l.24.)t88HB PÉNZNEM árfolyam változás Euró 301,30-0,92 USA dollár 231,56-1,71 Svájci frank 249,71-0,87 Angol font 359,87-1,84 Román lej 69,35-0,07 Ukrán hrivnya 28,84-0,03 Horvát kuna 39,80-0,01 Lengyel zloty 70,25-0,04 ) gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Romney lobbizással vádolta Gingrich-et A televíziós vitán előkerült Romney agresszív oldala. WASHINGTON. Sutba dobva korábbi visszafogott modorát, Mitt Romney agresszív vitapartnerként mutatkozott be az elnökjelölt-aspiránsok hétfői, 19. televíziós vitáján. Azt állította, hogy fő vetélytársa, Newt Gingrich „szégyen- teljes” körülmények között mondott le 1998-ban a képviselőház elnökségéről, és utána 15 évig „érdekek kijárója” volt Washingtonban. Gingrich az NBC által közvetített összecsapáson előbb azzal védekezett, hogy Romney támadásai valótlanságokat tartalmaznak, majd átment ellentámadásba, felidézve, hogy a volt massachusettsi kormányzóról a 2008-as elnökválasztás idején két ellenfele is az állította, „nem tud igazat mondani”. Romney szombaton elvesztette Gingrich-csel szemben a dél-karolinia republikánus előválasztást, és a közvélemény-kutatók által korábban mért jelentős előnye a január 31-én szavazó Floridában l százalékpontra zsugorodott. A jövő keddi floridai előválasztástól Gingrich, akit remek vitateljesítménye emelt fel a népszerűségi listák alsóbb régióiból, „kiütéses” győzelmet remél. MTI mnimmm Az előválasztások során küldötteket választanak, akik a pártgyűlésen szavaznak jelöltjeikre Jelölőgyűlések, előválasztások az összes szövetségi államban 2012. 2012. 2012. <PRRyov5 2012. 2012. január január március június június 3. — 10. 6. 12. 26. caucus (Iowa) primary „szuperkedd” (New Hampshire) caucus vagy primary számos szöv. államban Pártkongresszus primary (Ohio) utolsó primary (Utah) a Demokrata Párt kongresszusa a Republikánus Párt kongresszusa awüots ruöWötf I Ifííííífífíl _RaRxj15 2012. 2012. lírai ...Kiifln 2012. 2012. szept. szept. — - - • rmrrrr&i — aug. aug. 3.--1--6. 27. ~—1-30. elnökjelölő konvenció (Charlotte - Észak Karolina) • caucus: küldöttválasztó jelötőgyűlés • primary: előválasztás [BSZ/USl/i 2012. nov. 6. elnökjelölő konvenció (Tampa Bay - Florida) GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: MTI