Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)

2012-01-13 / 11. szám

2 Mindenfelől KELET 2012. JANUÁR 13., PÉNTEK Christian Wulff fotó: net Lemondásra szólították fel a német államfőt BERLIN. Németországban nyil- vánosanlemondásraszólította fel Christian Wulff államfőt a pártja, a kereszténydemokra­ta CDU egy parlamenti képvi­selője. Karl-Georg Wellmann úgy vélekedett, hogy a fél­millió eurós lakáshitele és a baráti kölcsön körüli botrány kezelése miatt bírált államfő számára még „egy borzalmas végjáték is jobb lenne, mint a vég nélküli borzalom”. mti Decemberben a fogyasztói árak éves szinten a várakozások­nak megfelelő 2,1 százalékkal, az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal nőttek Németor­szágban. Elemzők 2,1 százalé­kos éves és 0,7 százalékos havi inflációt vártak decemberre. Novemberben 2,4 százalék volt az infláció éves és o százalék a havi mértéke. Szeptemberben 2,6, októberben 2,5 százalékos volt az éves infláció. Forráscsökkenés lesz újra az egészségügyben? Budapest. Újabb 11 százalé­kos forráscsökkenést jelent az egészségügyben a Magyar Kórházak- és Rendelőintézetek Szövetsége (MKRSZ) szerint az elmúlt évi ,2 százalékos inflá­ció és a forint euróval szembeni gyengélkedése. A szervezet közleményében hozzátette: ezen felül, mivel a korábbi tu­lajdonos önkormányzatok kór­házaikat, rendelőiket saját for­rásból is támogatták. mti Eldöntöttem, hogy nem fogok egy olyan cseh kormányban ülni, amely a Cseh Köztársa­ságot az európai integráció fő vonalán kívülre viszi. KAREL SCHWARZENBERG Schwarzenberg lemondással fenyegetődzik PRÁGA. Lemondással fenyege­tődzik Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter, ha országa nem fogadja el min­den feltétel nélkül az Európai Unió új közös költségvetési és gazdasági politikáját és nem mond le szuverén állami költ­ségvetéséről. A cseh diplomá­cia vezetője a Lidové Noviny című konzervatív prágai na­pilap csütörtöki számában nyilatkozott. mti JEGYZET M. Eskütétel magyarul agyarnak lenni: büszke gyönyö­rűség! - írja Sajó Sándor a Ma­gyarnak lenni című versében. Valóban büsz­kék vagyunk szép anyanyel­vűnkre, küzdelmes és hősies történelmünkre, a Duna és a Tisza folyók melletti szelíd és gyönyörű tájakra. Ez érzés nemcsak a mi, a Magyarorszá­gon élők keblét feszíti, hanem mindazokét, akik a magyar anyanyelvet beszélik szerte a nagyvilágban. Ezt tükrözi az is, hogy több mint kétszáz­ezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendő­ben a magyar államhoz, és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár ma­gyar állampolgárok. Igaz, már korábban is megkaphatták volna a magyarságukat igazo­ló okiratot a más országokban élők, de az ezzel kapcsolatos népszavazás 2004. december 5-én eredménytelen lett az alacsony részvétel miatt. Megható történeteknek is lehettek szemtanúi az állam­polgársági eskütételek részt­vevői. Például a legidősebb kérelmező egy 104 éves bácsi volt, aki Munkácson született, és a történelem folyamán kétszer veszítette el magyar állampolgárságát. Lélekben is erősek, akik vállalják a kettős állampolgár­ságot, hiszen számolniuk kell azzal is, hogy esetleg hazá­jukban ellenségnek tekintik őket... magyar@inform.hu uKtrm.nTTm Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága január 20-i rendkívüli ülésén hallgatná meg Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, a 27 tagú testület kilénc nem kormánypárti tagja közül nyolcán kérték a rendkívüli ülés összehívását. © DEVIZAÁI (2012.01.12.) PÉNZNEM _____árfolyam változás Euró 310,20 -0,80 USA dollár 243,33 +0,10 Svájci frank 256,03 -0,35 Angol font 373,34 -2,96 Román lej 71,40 +0,15 Ukrán hrivnya 30,34 +0,09 Horvátkuna 41,14 -0,11 Lengyel zloty 69,66 +0,01 & gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB EU-alapok befagyasztása: csak a legvégső esetben lesz Munkában az Európai Bizottság fotó: internet Az unió nem szeretné Magyarországot rög­tön elítélni, mondja az elemző. BUDAPEST.új szakaszba léphet a hazánk ellen folyó túlzottde- ficit-eljárás, mivel a kormány intézkedései nem voltak ele­gendők a hiány csökkentésére az Európai Bizottság szerint. Bár Brüsszel a kohéziós ala­pok befagyasztásának lehe­tőségét is meglebegtette, ez egyelőre csak távoli veszély­nek tűnik. Leállnának a beruházások Mit jelentene hazánk szá­mára a kohéziós alapok befagyasztása? - kérdeztük Gyomoré Mátét, a Magyar Progresszív Intézet politikai elemzőjét. Mint kifejtette: mivel a kohéziós alapok ese­tében még nem történt na­gyobb mennyiségű kifizetés, ezért ott több mint 2 ezer milliárd forint megvonásá­ra lehet számítani. Mindez azt jelentené, hogy az összes közlekedési nagyberuházás leállna, ahogyan a hulladék­gazdálkodási, szennyvíz-el­vezetési és ivóvízhálózat­Hosszú távon a megoldás a szerkezeti átalakítás lehet... GYÖMÖREMÁTÉ w fejlesztési projekteket is fel kellene függeszteni. Az ezek­kel foglalkozó vállalkozások így rendkívül nehéz helyzet­be kerülnének, ami hosszabb távon akár elbocsátásokhoz is vezethet, arról nem beszél­ve, hogy az elmaradó beru­házások így nem járulnak hozzá a gazdasági növeke­déshez, az egyes beszállítók finanszírozásához. A meg­növekedő szociális kiadások és az elmaradó bevételek pe­dig tovább növelnék a költ­ségvetési feszültségeket. Az elemző rámutatott: a kohézi­ós alapok befagyasztását egy hosszabb egyeztetési folya­mat előzi meg, a kormánynak tehát elméletileg elég ideje van arra, hogy ezt elkerülje. Ráadásul további költségve­tési kiigazítással a kabinet azt is igazolni tudja, hogy kész arra, hogy az Európai Bizott­ság kritikáira érdemben rea­gáljon. Csak végső esetben Ugyanakkor az unió sem szeretné az országot rögtön elítélni, láthatóan a támoga­tások befagyasztásához tény­leg csak a legvégső esetben nyúlnának. Arról nem be­szélve, hogy minden továb­bi szankció nagyban függ attól, hogy sikerül-e (és ha igen, milyen) megállapodás­ra jutni az IMF-fel és az Eu­rópai Unióval a Magyaror­Az elemző szerint a kor­mánynak a jelenlegi hely­zetben nincs sok választási lehetősége. A brüsszeli fel­tételek nem teljesítése ese­tén az IMF hitel-megálla­podást és végső soron az államcsődöt is kockáztatja a kabinet. Ez utóbbi pedig a kormánypártok bukásá­hoz vezethet, racionálisan szágnak nyújtandó hitel formájáról. A hiánycsökken­tésről szólva az elemző úgy vélekedett: átmeneti, rövid­távú megoldásként további, fogyasztáshoz köthető adók növelésére, minisztériumi zárolásokra, esetleg egyéb különadók kivetésére még mindig van lehetőség, azon­ban ezek az intézkedések a költségvetés strukturális hiá­nyát nem csökkentik. Hosszú távon az egyetlen megoldás csak a költségvetés szerke­zeti átalakítása lehet, azon­ban láthatóan ebbe csak vo­nakodva akar belekezdeni a kormány.- Mindez persze érthető, hiszen a reformok szükség­képpen érdeksérelemmel járnak, pozitív hatásai pedig csak később érzékelhetőek. Lassan a ciklus félidejéhez érkezünk, amikor már poli­tikai értelemben kockázatos ezekbe belevágni - tette hoz­zá Gyomoré Máté. ém-he tehát a kormány kénytelen teljesíteni az Európai Unió feltételeit. Az pedig elsősor­ban a kommunikációs stáb dolga, hogy mindezt meg­hátrálásként, fordulatként, vagy pedig ésszerű komp­romisszumként, esetleg győzelemként értékelik-e a választópolgárok - fogalma­zott a szakember. Nincs sok választása... honosítási kerelem jött Békülékenyebbek lettünk Budapest. Több mint két­százezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben, és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állam­polgárok - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyet­tes csütörtöki budapesti saj­tótájékoztatóján. A kereszténydemokrata politikus az előző év adatait összegezve elmondta, hogy összesen 202 148 honosítási kérelmet regisztráltak, s az el­járások során 95 322 névmó­dosítás is történt, ami több mint 1,5 millió iratmellékletet jelent. Semjén Zsolt példátlanul sikeresnek nevezte a ho­nosítást, amelynek során a magyar közigazgatás „felül­múlta önmagát”. Jelezte, az ügyintézés három hónapos határidejét tartani tudják, ez alól csak azok az esetek jelen­tenek kivételt, ahol hiánypót­lásra van szükség. A miniszterelnök-helyet­tes hangsúlyozta: a honosí­tást minden esetben szigorú köz- és nemzetbiztonsági, valamint terror-elhárítási el­lenőrzés előzi meg, és akinél komoly kockázat merül fel, az nem kaphatja meg az állam- polgárságot. Wetzel Tamás miniszteri biztos az MTI kérdésére azt mondta, hogy ezres nagyság­rendben kellett a tavalyi év­ben kérelmet elutasítani. Semjén Zsolt hozzátette: e téren a „legszigorúbb vonal” híve, Magyarországnak nincs szüksége olyanokra, akik ide­gen titkosszolgálatok által „érintettek”, vagy szélsősé­ges nézeteket vallanak. Wetzel Tamás elmondta még a sajtótájékoztatón, hogy hatalmas nyomás nehezedett a közigazgatásra, a kérelmek száma ugrásszerűen megnőtt, hiszen 2010-ben még csak öt­ezer állampolgársági kérelem érkezett. mti Londoni elemzők: „az első negyedévben meg­lesz a megállapodás.” London. Londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtöki elő­rejelzése szerint „jó esély van arra”, hogy már az idei első negyedévben megszületik a megállapodás Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU között egy készenléti támogatási cso­magról, és az ettől várható előnyök ismeretében a vita­tott jegybanktörvény sem je­lenthet „komoly akadályt” az egyezség előtt. Piaci nyomás hatására A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege a közép-kelet-eu- rópai térség idei kilátásairól befektetők számára összeállí­tott, csütörtökön Londonban ismertetett átfogó prognózisá­ban Magyarországról azt írta, hogy előzetes várakozásainak megfelelően „az intenzív pia­ci nyomás” hatására a magyar hatóságok hangneme „sokkal békülékenyebbé vált”, és a kormány most már kész elő­feltételek nélkül tárgyalni a valutaalappal. A Morgan Stanley londoni elemzői szerint egy 15-20 milli­árd eurós, két évre szóló prog­ram elégséges lenne a piacok megnyugtatásához Magyaror­szággal kapcsolatban. mti @ EMLÉKEZÉS A DONIAKRA Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg emléktáblájának ko­szorúzásán, az 1943- as doni hadműveletek 69. évfordulóján a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum belső udvarán tartott megemlékezésen. FOTÓ: MTI, KSZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom