Kelet Magyarország, 2012. január (69. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-09 / 7. szám
442416 2012. JANUÁR 9„ HÉTFŐ 8 KM-ailtó KELET Idén tizenöt százalékkal nőhet az új autók piaca nvíbesviiáza. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete azzal számol, hogy az idén 15 százalékkal 52 ezerre nő a forgalomba helyezett új autók száma. Erdélyi Péter, a szervezet ügyvezető elnöke szerint a 2012-re elfogadott adójogszabályok összességében segíthetik a gépjármű kereskedelem lassú kilábalását, amelynek azonban a gyenge forint szabhat jelentős gátat. Az egyesület előrejelzése alapján a forgalomba helyezett új kisha- szon járművek száma 5 százalékkal nő 2012-ben, a motor- kerékpároké 32 százalékkal, míg a nagyhaszon járművek esetében 12 százalékos csökkenéssel számolnak. Erdélyi Péter beszámolt arról is, hogy a 2011. évi gazdasági folyamatok nem támogatták az új gépjármű forgalomba helyezéseket. Mint mondta, 20ll-ben a túltöltött piac utáni korrekció folytatódott. Szerinte nem várható jelentősebb változás, a magánvevők a használt autók felé mozdultak, és mozdulnak. Visszaesett a szolgáltatói tevékenység, az autósok elpártoltak a márkaszervizektől és a legális javítóktól, erősödött a feketegazdaság, terjed az ellenőrizetlen alkatrészek beépítése. km Méltán lehetnek büszkék az Amperára fotó: internet Emelkedtek az Opel hazai eladásai az elmúlt évben ■vfmraAu. Az Opel magyarországi személyautó-eladásai közel 13 százalékkal növekedtek 20ll-ben, ez 5327 eladott autót jelent - közölte az Opel Magyarország. A 2010. évi értékesítés 4717 darab volt. Kovács Tamás, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója az elmúlt év eredményéről kiemelte: 15 év után ismét a személyautó-eladások élére került a márka. Az Opel Magyarország n,8 százalékos piaci részesedést produkált, ez csaknem egy százalékkal több, mint az előző évi. A magyar- országi személygépkocsi-piacon 20ll-ben a mélypontnak számító 2010-hez képest 3,7 százalékos volt a növekedés, 45 ezer fölé emelkedtek az új- autó-eladások. Kovács Tamás megjegyezte, a magánvásárlók között továbbra is az Opel a legnépszerűbb márka. A modellek közül az Astra és a Corsa teljesített a legjobban. km Hegesztőközpontot épít a Volkswagen Pozsonyban IWilA., Mintegy 1200 új munkahelyet biztosít az a hegesztőközpont, amelyet a német Volkswagen autógyár tervez megépíteni Pozsonyban. A beruházás értéke 1,1 milliárd euro. A Volkswagennek összeszerelő üzeme van Pozsonyban, s az új hegesztőközpont a gyár mellett épülne fel. A hegesztőközpont tervei már elkészültek, s a társaság már elküldte az illetékes környezetvédelmi hatóságnak, vizsgálja meg, megfelel-e a szlovákiai környezetvédelmi előírásoknak. Az új gyárat 2012 tavaszán kezdik meg építeni, s a Volkswagen gépkocsik részeit hegesztenék benne. A Volkswagen egy hegesztési kutató-központot is telepítene pozsonyi gyára mellé. Az utóbbi évek egyik legnagyobb külföldi beruházásáról van szó Szlovákiában. KM Óriási beruházásra készülnek FOTÓ: INTERNET 60. születésnapján sok szeretettel köszöntjük Beregdarócon JUTÁSI JÁNOST JÓ egészséget és hosszú boldog életet kíván szerető családja fii Köszönjük, hogy vagy nekünk » NYERESÉGES AMERIKAI AUTÓGYÁRAK Mindhárom nagy amerikai autógyár nyereséges volt tavaly, amire 2004 óta nem volt példa. A General Motors 2011-es nyeresége összesen 6,1 milliárd dollár volt. A Ford profitja a 2010-es 6,6 milliárdról mintegy 7 milliárdra emelkedett, ami a vállalat legjobb teljesítménye 1999 óta. Az egy évvel korábban még veszteséges, a fotón is modell-értékű Chrysler most szintén kijött a gödörből. Az amerikai autóiparban 2014-ig 170 ezer új állás jön majd létre. 2009-ben a GM és a Chrysler csődvédelemre és jelentős szövetségi mentőcsomagra szorult, a Ford pedig a még a válság előtt felvett hitelből élt. FOTÓ: INTERNET 2012. január 9. hétfő - január 11. szerda Friss. Olcsó. Jó Pomelo ► I. osztály ► db Hegyes erős paprika ► I. osztály ► db Pick Uzsonna szelet ■ szeletelt ________ ► 100 g ► 1990 Ft/kg Medve sajt ► natúr, csípőspaprikás, téliszalámis ► 200 g ► 1495 Ft/kg Sissy sajtkrém natúr, zoldhagymás, koibászos ► 125 g ► 1032 Ft/kg Czifra túrós derelye ► gyorsfagyasztott ► 600 g ► 365 Ft/kg Adriana tészta ► tojás nélküli ► fodros nagykocka, orsó, szarvacska, spagetti ► 500 g ► 198 Ft/kg Durafood búzadara ► 1 kg Renny MARKET Érvényes: 2012. január 9. hétfő és január 11. szerda között minden Penny Market üzletben, az ország 189 pontján. *Az árak a 2012. január 5-ét megelőző Penny Market fogyasztói árak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! www.penny.hu Friss. Olcsó. Jó. HIRDETÉS HIRDETÉS