Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-31 / 306. szám
2011, DECEMBER 31.. SZOMBAT 16 Képes krónika Tokióból való a Milánóban is átvett minta FOTÓ: INTERNET Nyomóemberekkel „segítenék” a metrózást RÓMA. Addig utazzatok a metrón, amíg össze nem nyomnak! - adta hírül a milánói sajtó a közlekedési újdonságot. Az egyes számmal jelölt és a városközponton áthaladó metróvonal öt állomásán kísérletijelleggel alkalmazzák a „bedobóembereket”. Olaszul ezt a nevet kapta az az összesen harminc ellenőr, akinek feladata a reggeli és délutáni csúcsforgalomban a „közlekedési káosz enyhítése az utasok minél gyorsabb le- és felszállásának segítésével” - közölte a milánói közlekedési vállalat (ATM). Az olasz nyomóemberek nem viselnek fehér kesztyűt mint japán kollégáik, de munkájuk pontosan ugyanaz lesz - a minta Tokióból való. Reggel nyolc és tíz óra között, valamint délután fél öttől hét óráig tuszkolják be az utasokat a metrókocsikba. Munkába állításukat az indokolta, hogy az új évtől a gépjárműveknek fizetős lesz a városközpontba való behajtás és ezért a metróval utazók számának jelentős növekedése várható. Az ATM sűrűbbé teszi a járatokat, de ha az utasok nem igyekeznek a le- és felszállással és nem nyomulnak be elegen a kocsikba, túl nagy lesz a tömeg a peronokon. Ezen fognak a nyomóemberek segíteni, mti ■ NEGYVENNAPOS KISOROSZLÁN Oroszlánkölyök a Kecskeméti Vadasparkban. Merunak, a hím és Lunguriak, a nőstény oroszlánnak a harmadik almából négy kölyke született, akik közül három fiú, valamint egy lány, és most negyven naposak. fotó: mti, újvári Sándor £ MEGER EGY MOSOLYT-Mit csinál a Terminátor éneklés j -Megköszörüli a torkát. O További viccek humor.szon.hu „Állj meg vonat!” Ez az öregember azt hiszi, hogy van hatalma megállítani a vonatot. Amikor rádöbben, hogy ez nem így van, már csak néhány lépésre van tőle... O További videók video.szon.hu Évnév: Harry legyűrte Olivért LONDON. Harry legyűrte Olivért Nagy-Britanniában a fiú keresztnév-népszerűség éves versenyén. Az újszülöttek névtoplistájának első helyén történt váltásban oroszlán- része lehetett a varázslóinas Harry Potter regény- és mozihősnek, de Harry herceg - II. Erzsébet brit királynő pajkos mosolyú unokája - is nyert Harry-híveket. A lánynevek versenyében továbbra is az Olivia a legkedveltebb. mti KELET-T AKI W UTflZZl HM ■■■Ilii IN VELÜNK] 1-444 KIHYI8EGYHAZILHÜ1 HIRDETÉS Miért fogna fegyvert valakire Angelina Jolié? BUDAPEST. Exkluzív interjút adott a közmédia számára Angelina Jolié Oscar-díjas színésznő, aki rendezői bemutatkozásáról, az In the Land of Blood and Honey című filmről beszélt az ml csatornának. A beszélgetés során Jolié úgy fogalmazott: „írhattam volna forgatókönyvet Dárfúrról, Zimbabwéről vagy Kambodzsáról. Azért választottam a volt Jugoszláviát, mert Európa egyik csodálatos Angelina Jolié fotó: internet kulturális, vallási és nemzetiségi olvasztótégelye volt, amely egyik percről a másikra felbolydult, és egymásnak ugrasztottá a szomszédokat, a barátokat, a szerelmeseket, a családokat”. Mint mondta, a délszláv háború történetében különösen az gondolkoztatta el, mi sodorhatná őt odáig, hogy élettársa Brad Pitt vagy épp egy szomszédja, egy barátja ellen fogjon fegyvert. „Még a legjobb embereket is képes így lealjasítani a háború? - vetette fel a kérdést a világhírű színésznő. Az alkotás várhatóan 2012 februárjában mutatják be Európában, és máris jelölték a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Golden Globe-díjra. A jórészt Budapesten forgatott film kapcsán október végén készült 40 perces interjút január 2-án sugározza a csatorna. mti Ötvenfontos meglepetés a bevásárlókosarakban London. Ötvenfontos - 15 ezer forintos - bankjegyeket dugdosott borítékba rejtve és hozzá levélkét mellékelve egy férfi egy boltban vevők kosaraiba jótékonyságból Nagy- Britanniában. „Nemrégiben szerencsém volt és elég sok pénzt nyertem - többet, mint amennyire nekem és családomnak szüksége van. Ezért úgy véltem, megosztom egy részét másokkal - a mellékelt 50 font az Öné. Remélem, hogy ez egy kis extra örömöt varázsol idei karácsonyába” - olvashatták a meglepődött megajándékozottak a levélben. Legalább tucatnyian részesültek ajándékpénzben a devoni falu Tesco üzletében. A brit áruházlánc most a biztonsági kamerák felvételeinek visszanézése révén megpróbálja kideríteni a civilruhás „Mikulás” kilétét. mti- MEGLEPETÉS Edit nyirbogáti lány, aki fodrászként dolgozik, és ezzel a képpel családjának szeretne meglepetést szerezni. fotó: janics attila Búcsúztató bombaüzlet Nagyon elővigyázatosak a német orvosoka tűzijátékok miatt. Berlin. Németországban az utóbbi évekhez képest több szilveszteri balesetre számítanak orvosok az idén, mert egy új jogszabály alapján minden korábbinál nagyobbra, 500 grammra emelkedett a szilveszterkor használható tűzijátékok engedélyezett robbanóanyag-tartalma. Szakértők .szerint a nagyobb erejű robbanás több és súlyosabb sérülést okozhat. Berlinben ezért például a sürgősségi osztályokon elővigyázatosságból megnövelték a szilveszteri ügyeleti létszáLátványos, de nem veszélytelen fotó: internet mot. A tűzoltóság pedig attól rotechnikusokban tehetnek tart, hogy az új típusú tűzijá- kárt, hanem a környezetben tékok nemcsak az amatőr pi- is, ezért azt tanácsolják a fővárosiaknak: az ablakokat tartsák zárva és az erkélyekről távolítsák el a gyúlékony anyagokat. A tűzijátékokat december 29. és 31. között szabad árusítani; a szezon így csak évente 72 óráig tart, a tűzijáték mégis „bomba üzlet”, tavaly például összesen 113 millió euró értékű minirakétát lőttek a szilveszteri égbe Németországban - írta a német sajtó, megjegyezve, hogy komoly konkurencia az olcsó kínai és kelet-európai csempészáru. Robbantgatni szilveszterkor este 18 órától másnap reggel 7 óráig szabad. Ez idő alatt a fővárosban az utóbbi években átlagosan 500 baleset történt. mti Valna, 77 év házasság után A házastársi hűtlenség soha nem érdemel bocsánatot? Róma. A házasságtörés soha nem évül el. Ezzel a meggyőződéssel nyújtotta be válási keresetét az 1912-ben született Antonio C. a római bírósághoz. Nem tudta őt megbocsátásra rábírni sem az ügyvédje, sem a fiai, sem a felesége, az 1915-ben született Rosa T., aki úgy gondolja, hogy az, ami több mint hatvan évvel ezelőtt történt, már nem számít. Az esetről a felek ügyvédei számoltak be a sajtónak. A csendőrként szolgáló Antonio a szardíniái Olbia városából került Nápolyba, ahol 1934- ben vette el az ott megismert Rosát. Öt gyermekük és még több unokájuk született. Házasságuk 2002-ben romlott el, amikor Antonio megtalált egy Rosához évtizedekkel korábban egy másik férfi által írt levelet. Antonio azonnal elhagyta feleségét. Az ügyvédek és Rosa is azt reméli, hogy a bíróság békülésre szólítja fel a házastársakat. MTI Twitter-követők „elrablása”... London. TizenhétezerTwitter- ! követőjének „elrablása” miatt I perelte be egy amerikai inter- j netes cég az egyik volt alkalmazottját. Noah Kravitz eredetileg a Phonedog vállalat nevében írt bejegyzéseket a Twitteren. Amikor azonban otthagyta a céget csupán a felhasználó- nevét változtatta meg, és magával vitte a vállalat 17 ezer Twitter-követőjét. A mobiltelefonokkal kapcsolatos hírekre specializálódott cég szerint ez felhasználónként havi 2,50 dolláros (587 forint) veszteséget jelent a számára. Kravitz szerint azonban egykori munkáltatója megengedte, hogy továbbra is ezt a felhasználói fiókot használja, amennyiben „időről időre a vállalat nevében is ír bejegyzéseket”, mti