Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-27 / 302. szám

2011. DECEMBER 27., KEDD 10 Sport KELET Csak az eleje meg a vége ne lett volna Papp Sándor (balra) és Csáki Viktor (5) is részese volt az ősz egyik legnagyobb meglepetésének, a tiszalökiek Kemecsén aratott győzelmének fotó: racskó tibor A tiszalöki csikócsapat az őszi szezon középső harmadában azért bi­zonyította, hogy lehet helye az NBIII-ban. labdarúgás. Ha van csapat, amelyiket az elmúlt bajnoki években rendre a kiesőjelöl­tek között emlegetnek, az a Tiszalök. Ehhez képest az esztendőről esztendőről fi­atalodó társaság rendre csa­lódást okoz „jóakaróinak”, tavaly például a tavaszi haj­rában aratott zsinórban négy győzelemmel sikerült megka­paszkodni. A 20il/20i2-es sorozatnak az akkori beugró edzővel, Falatovics Lászlóval indult neki a társaság, és az első négy fordulóban elszenve­dett vereség után nagyon úgy tűnt, most már a „károgók­nak” lesz igazuk. Bravúr a bátori meccsen Az első pont a nyírbátori bra­vúr döntetlennel jött össze, ami után Falatovics László váratlanul lemondott - utód­lását házon belül oldották meg. A bátori meccsel együtt a Tiszalök négy fordulón át őrizte veretlenségét, őszi 11 pontjából ezeken a meccseken nyolcat szerzett. Kicsit tágítva a kört, az Ibránnyal szemben aratott győzelemmel együtt azon a hat mérkőzésen termel­te be a teljes szezonbeli pont- mennyiségét a csapat.- A hajrá olyan volt, mint a kezdet: pont nélküli, az utol­só öt fordulóban ugyanis már csak a vereségek száma gya­rapodott. Ettől is nagyobb baj, hogy a csapat gólkülönbsége 1-17 volt ekkor, és a lökiek így a már kiesést jelentő 14. pozí­cióban telelhetnek. Az az egy „szerzett” találat is a tuzséri Setét Richárd öngólja volt, vagyis a tiszalökiek „saját” jogon a tizedik fordulóban ta­láltak be utoljára. Jöttek a hidegzuhanyok- A bajnoki év nem úgy in­dult, ahogy azt szerettük volna - utalt a nehéz kez­detekre Kovács János szak­osztályvezető, aki a szakmai munkába is besegített. - Az előző bajnokság hajrájában a csapatot felrázó és a bennma­radást vele kivívó Falatovics László munkája az új bajnoki sorozatban nagyon nehezen hozta meg gyümölcsét. Ez a gyümölcs viszont annál éde­sebbre sikerült, hiszen az ötö­dik fordulóban a listavezető Nyírbátor otthonából sikerült pontot rabolnunk, mindenki nagy meglepetésére.- Viszont ezek után jött a hi­deg zuhany, a tréner benyúj­totta lemondását. A szakmai stáb a hirtelen jött változást nem tudta másképp megolda­ni, csak házon belül, így ide­iglenesen szakosztályvezetői minőségemben jómagam és Dobos Zoltán játékos-edző vezette a csapatot. Ezalatt a stáb próbált trénert találni a csapat élére. Egy idő után lelassult az edzőkeresés, hiszen a csapat a szezon ezen részében el­kezdte gyűjtögetni a ponto­kat, és jócskán eltávolodott a kiesőjelöltektől. Győzelem Kemecsén- Az ideiglenes megoldás valóban jónak bizonyult, hi­szen a következő mérkőzésen megvertük a Sárospatakot ha­zai pályán, majd ezután nagy bravúrral elhoztuk a három pontot Kemecséről - folytatta a kronológiát Kovács János.- Ekkor bizonyítottuk be, hogy van keresnivalónk az enbé háromban, még ezzel a csikócsapattal is. Az őszi sze­zon második fele már nem hozott annyi sikert, mint az első, hiszen a hét pontunk­hoz csak négyet gyűjtöttünk, mindazok ellenére, hogy játszottunk jó meccseket is. Sajnos, így a csapat a tabel­lán nem ott zárt helyezésben, ahogy azt szerettük volna, de Van keres­nivalónk az enbé háromban, még ezzel a csikócsapat­tal is. KOVÁCS JÁNOS reméljük, a tavasz több örö­met hoz majd a számunkra. Mit lehet tudni a jövőről? Megoldódott-e már az edző­kérdés, futja-e erősítésekre? Középmezőny a cél- A jövőről csak annyit, hogy előreláthatólag sikerült egy olyan trénerrel megegyez­ni, aki véleményem szerint sokat fog lendíteni a csapat szekerén - válaszolta a szak­osztályvezető. - Célunk arra vonatkozik, hogy a tabella középmezőnyében legyen he­lyünk, olyan csapat kialakítá­sával, amely bárhol, bármikor megállja a helyét. Emellett az is fontos a számunkra, hogy baráti társaság álljon össze, amelyben minden együtt töl­tött perc örömmel teli. KM-BT O A TISZALÖK NB lll-AS CSAPATÁNAK to 'CD QJ to 'CD 50 E _OJ QJ O gj "CD OO OO .'S-O c CD m "if: 'CD 2 S O g CD _L :0 S3 Őszi végeredmény 14.! 15 3 2 10 15-43 Hazai pályán It 3.1 7 2 1 4 11-15 Idegenben 13. 8 1 1 6 4-28 Megyebeli csapatok ellen Es. 9 2 2 5 10-26 Más megyebeli csapatok ellen 10. j 6 1­5 5-17 £ 111 A házi góllövőlista. 6 gólos: Cseh Kristóf. 3 gólos: Anderka Richárd, Czifrák Roland. 1 eólos: Papp Sándor, Csáki Viktor. Öngól: Setét Richárd (Tuzsér). GRAFIKA: KELET-MAGYARORSZÄG ' 1- BEINDULT A HAZAI SÍSZEZON Snowboardos ugrik a mátraszentistváni Síparkban, ahol de­cember 22-én megkezdődött a síszezon a hóágyúzott pályá­kon. FOTÓ: MTI/ KOMKA PÉTER Villa mar május derekán a BL-döntőn játszana David Villa bízik a mihamarabbi visszatérésben fotó: internet labdarúgás. Öt nappal a mű­tété után elhagyhatta a kór­házat David Villa, a Barcelona labdarúgócsapatának világ- és Európa-bajnok csatára. A 30 éves futballistának a klub­világbajnokságon az al-Szadd elleni elődöntőben eltört a sípcsontja, amikor az első félidő hajrájában a labdáért küzdött két katari védővel. Az orvosok szerint négy-öt hónap alatt épülhet fel Villa, aki azt reméli, hogy a május 19-én esedékes Bajnokok Li­gája-döntőn már játékra kész lesz, s így biztosan részt vehet a június 8-án kezdődő Euró- pa-bajnokságon. MTI Frappáns válasz a kritikusoknak Rákóczi László (jobbról) rendszerint megkeserítette az ellenfél támadó­jának életét FOTÓ: KM-SPORT Lehet, hogy kevés a helyi futballista Kárá­szon, de a csapat látvá­nyos futballt játszik. labdarúgás. A támadófutball hívei dörzsölhették tenyerü­ket, ha éppen a Nyírkárász fel­lépéseire vetette őket az élet. A megyei első osztályú csapat tagjai nem töltöttek, csak lőt­tek - olykor cipóra verve az ellenfelet. A Nagyhalásznak nyolcat, A Fehérgyarmat és Nagykállónak hatot hintet­tek, de a Mátészalka sem úsz­ta meg ötnél kevesebb góllal. A Dudás-legénység negyven­nyolcszor vette be ellenfelei kapuját, aminek momentán nyomába sem érhet senki. Mindez szép és jó, a bökkenő csak annyi: a látványos játék nem mindig párosult ered­ménnyel. Kevés a helyi focista- Az átigazolási időszak után olyan érzésem volt, mintha eligazoltam volna, de hamar rájöttem, az öltöző ugyan­az, csak a játékosállomány változott - időzött el a nyá­ri napokon Dudás Zoltán, a Nyírkárász edzője. - Nem me­hetünk el mellette szó nélkül, mert tizenegyen távoztak, és köztük olyan játékosok, akik meghatározóak voltak számunkra. A létszámot pe­Tizenegyen távoztak, köztük számunkra meghatározó játéko­sok. DUDÁS ZOLTÁN dig szokás szerint szerény körülmények között megye kettőből és megye háromból töltöttük fel. Egyesek hangot adtak annak, hogy kevés a he­lyi futballista, ez sajnos igaz, de nekem az a feladatom, hogy aki idekerül, próbáljam kihozni belőle a maximumot és vérbeli karászi focista le­gyen, ami természetesen nem mindig sikerül. A fiúk frappáns választ adtak a kritikusoknak: lát­ványos mérkőzésekkel és negyvennyolc szerzett góllal szórakoztatták nézőinket, ez az utóbbi években nem volt jellemző. Ami számomra fontos, mindezt úgy érték el, hogy a sárga és a piros lapok­ból a legkevesebbet kapták. Persze, nekünk is akadnak olyan meccsek, amelyekre szívesen emlékezünk, pél­dául a Rakamaz és a Balkány elleni idegenbeli, és a hazai nagykülönbségű győzelmek. Ugyanakkor előfordultak igen rossz mérkőzéseink, ide sorolom a Madával szembeni és a csaholyi vereséget. Hul­lámzó teljesítményünk annak tudható be: a tizennyolc és huszonhárom év közötti lab­darúgók többségben vannak a keretben, korukból adódó­an még nem képesek egyen­letes firmát nyújtani. Kitűzött céljainkat elértük, de azért nem vagyok elégedett, mert a csapatban maradt jó néhány pont, amivel a dobogón pi­henhetnénk. Ha valamiben élen járunk, az a kapusposzt, ugyanis az ősz folyamán öt hálóőrrel próbáltuk meg­akadályozni az ellenfeleket. Itt szeretném megragadni a pillanatot és megköszönni Vadon Lajosnak, hogy kisegí­tett bennünket, példaértékű sportember. Bízom benne, hogy Lajosban is megmarad Nyírkárász, azért ne feledje: egyetlen csapat, amellyel ve­retlen maradt hosszú pálya­futása alatt! Csak a foci és alázat Akárcsak aktív korszakában, Dudás Zoltán szakvezetőként is ezer fokon ég. Nem éri be a középszerrel.- A jövőben, ha a játéko­soknak csak a futballra kell koncentrálni, és ők alázattal viseltetnek a pályán, akkor tavasszal előrébb léphetünk. Szeretném megköszönni an­nak a kevés embernek a se­gítségét, akik kiálltak a csapat mellett. No és bízom abban, hogy ez a létszám is gyara­podni fog. KM-KT Őszi végeredmény 7. Nyírkárász 15 7 3 548-26 24 Hazai pályán: 8 5 2 132-10 17 Idegenben: 7 2 1 416-16 7 Házi góllövőlista. 14 gólos: Varga J. 11 gólos: Mándi L. 4 gólos: Csuka Gy„ Mocsár G. 3 gólos: Danku J„ Hajdú G. 2 gólos: Horváth J„ Juhász L.,Virtás A. 1 gólos: Dajka L, Rákóczi. Öngól: Kerecsen G. (Ófehértó).

Next

/
Oldalképek
Tartalom