Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-21 / 298. szám

2011. DECEMBER 21.. SZERDA 6 Hazai tájakon KELET Siker a fogyatékkal élők integrált oktatása terén nyíregyháza Közel ezer isko­lás és óvodás gyermek, közel félezer pedagógus, valamint harminc fogyatékkal élő gyer­mek vett részt a nyíregyházi Down Egyesület, az „Élet útja” Rehabilitációs Központ (Ung­vári és az Organizatia Caritas Satu Maré (Szatmárnémeti) által koordinált „Mindenkinek becsengettek!” elnevezésű programban. A fogyatékkal élő és egészséges gyermekek pro- duktívan működtek együtt, miközben a résztvevő peda­gógusok pozitív tapasztalatai megelőlegezték a jövőbeni in­tegrációs programok jótékony hatását. A határon átnyúló együttműködési program ke­retében közösen dolgozó szer­vezetek sikeres lépést tettek a fogyatékkal élő gyermekek integrált oktatása terén.- A koncepciónk lényege nem volt más, mint hogy eny­he és középsúlyos fogyatékkal élő gyermekeket vittünk be a többségi oktatási intézmé­nyekbe heti egy alkalommal azért, hogy együtt szocializá­lódjanak és tanuljanak ép óvo­dás és iskolás gyermekekkel. Az együtt töltött idő alatt a nebulók olyan közös produk­tumot hoztak létre, melyet a program végén rendezett különleges gyereknapi gálán bemutathattak - mondta el a keddi projektzáró rendezvé­nyen Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke. Újabb együttműködési megállapodást írt alá a magyar Down Egyesület képviseleté­ben Kisari Károly és - a szat­márnémeti oldalról - dr. Kosa Attila Kálmán szociális vezető. A együttműködéssel kapcso­latban a megye támogatásáról biztosított mindenkit Kovács Sándor, a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Közgyűlés alel- nöke is. km-tg <e> BETLEHEMEZŐ MŰVÉSZETIEK A belvárosi forgatag amúgy is emelkedet hangulatát tették még ünnepibbé a karácsonyi dalokat éneklő fiatalok. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Átadás-átvétel előtt állunk Az ibrányi gimnázium is állami fenntartásba kerül januártól illusztráció: sipeki Péter Elhalasztották a kor­mányhivatallal való megállapodást. NYÍREGYHÁZA. Rendkívü­li ülést tartott kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Közgyűlés, melynek jóvá kell hagynia azokat a megállapodásokat, melyekre a megyei önkormányzatok konszolidációja, a megyei intézmények átadása miatt van szükség. Mint ahogy ar­ról beszámoltunk, január el­sejétől megszűnik a megyei önkormányzatok intézmény- fenntartó szerepe, az intéz­mények legnagyobb része a megyei kormányhivatalokhoz kerül. A törvény értelmében a megyei önkormányzatok va­gyona, illetve az általa fenn­tartott intézmények állami tulajdonba kerülnek, az állam pedig átvállalja a megyei ön- kormányzatok és intézmé­nyeik adósságállományát. A fenntartói jogutódláshoz kapcsolódó feladatok végre­hajtásának részleteit átadás­átvételi megállapodással kell rendezni - emiatt ült össze a megyei közgyűlés. Megállapodás a bankokkal Seszták Oszkár, a közgyűlés elnöke azt javasolta, hogy az ülésen csak a két érintett pénz­intézettel - ezeknél vett fel hitelt, illetve bocsátott ki köt­vényt a megyei önkormány­zat - való megállapodásról döntsenek, a kormányhivatal­lal kötendő megállapodást pe­dig halasszák el a következő, a jövő héten tartandó rendkívü­li közgyűlésre - a testület ezt elfogadta. Vita alakult ki az adósságállomány és a forga­lomképes vagyon arányáról, s arról, a megye lakossága számára milyen következmé­nyekkel jár az intézmények állami kézbe adása. A közgyű­lési elnök szerint mindez nem közigazgatási hatalmi kérdés: a pozitívuma az, hogy a la­kosság jobb minőségű szol­gáltatást vehet majd igénybe. Azt mondta, az állami ellátás garanciát jelenthet a területi egyenlőtlenségek kiegyenlíté­sére, arra, hogy egy szabolcsi kistelepülés iskolája és egy budai iskola ugyanannyi for­ráshoz jusson. Adorján Béla (Jobbik) szerint ezt úgy is el lehetne érni, hogy nem adják állami kézbe az in­tézményeket. A képviselő azt mondta, a kormány flippere- zik a megyei önkormányzatok­kal: 19 golyóval játszik, de félő, hogy az összes golyó eltűnik majd. Halmi József (MSZP) a színház sorsáról érdeklődött - az intézmény nem a kormány- hivatalhoz, hanem Nyíregy­házához kerül. A közgyűlési elnök azt mondta, zajlanak és jó úton haladnak az egyezteté­sek, és bár nem biztos, hogy év végéig pont kerül az ügy végé­re, januárban várhatóan erre sor kerül. Nem képviseltette magát Több képviselő is nehezmé­nyezte, hogy a közgyűlésen nem jelentek meg a megyei kormányhivatal képviselői, s hogy nem nyílik lehetőségük megkérdezni őket arról, mi lesz a intézményeik sorsa, hogyan fogják azokat fenntartani. Dr. Helmeczy László (Összefogás Szabolcs megye felemelkedé­séért) azt kérdezte, januártól miből finanszírozza az önkor­mányzat működését a megye, hiszen a bankok már nem áll­nak majd mögöttük. Seszták Oszkár elmondta: a jövő évi költségvetésben 286 millió fo­rint van betervezve a megyei önkormányzat működésére, a leendő feladataikat megha­tározó fejlesztési törvényről pedig december 23-án lesz a parlamentben végszavazás. Az már biztos, hogy a me­gyei és a regionális fejlesztési tanács megszűnik, ezek fel­adatait is átveszik a megyei önkormányzatok. Seszták Oszkár szerint nagyon komoly előrelépés, hogy egy delegált testület helyett a jövőben egy választott testület dönthet a helyi fejlesztésekről. km ^ v X ‘ Nyíregyháza, Móricz Zs. u. 24. ■ Jósaváros, Ungvár sétány 11. (Almatároló) Nyitva tartás: hétfőn: 7—-12-ig, 42/506-548,30/555-7814 kedd-péntek: 7-17-ig, • Örökösföld, Fazekas J. tér 7. szó.: 7-13-ig. Ünnepi húsvásár! •E. h. csirkemell fiié: 1249 Ft/kg W'W • E.h. csirkecomb + far 459 Ft/kg T ^ • E.h. mellfilé (tvúk) 999 Ft/kg J ,Av •E.h. bébi pulyka 1279 Ft/kg • Sertés kolbászhús 899 Ft/kg • Fagy. csirkemell nyesedék • Fagy. kacsa egész B 499 Ft/kg 559 Ft/kg • Fagy. hízott kacsa-liba mái 6999 Ft/kg 1 ^ •Baromfi fasírt 399 Ft/kg 5 Az akció 2011. december 24-étól a készlet erejéig érvényes. LAKÁSELADÁS Ausztriában, Karintia sírégió, laká­sok felújítva 1000 EUR/nm eladók- kiadók. 0630/939-8058. 432137 Sürgősen eladó áron alul Nyháza kertvárosi 85 nm-es gázfűtéses tár­sasházi lakás. Érd.: 20/340-3722. 433752 FÖLD, KERT Bérbeadó 7 HA almáskert Szako- lyban. Érd.: 0620/774-5554. 437944 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Kisvárda belvárosában 1. emeleti, 100 m2-es iroda eladó/kiadó. 1 g 20/347-7615 J NYÍREGYHÁZÁN a Bujtosi tó part­ján 1720 nm-es telken álló 720 nm-es nívós, hajó alakú ÉTTEREM 1000 nm-es parkolóval ELADÓITel :06-20-9946-326 432417 GÉP, SZERSZÁM Eladó: traktorra szerelhető emelővilla, multicar kisteherautó, 1,5 tonnás teherbírású el.villástar- gonca (új akkumulátorral). 4 tonna teherbírású dízel villástargona. Tar­gonca csere, illetve mg-i gépek cseréje érdekel, üzemképtelen, hiányos is. Érd.: 0630/9837-076. 438044 Oxigén-dissou-Co palackok, heg­tömlők, eszközök, heg.trafók, inver- terek, Co gépek, kompresszorok kedvező áron. Tel.: 30/409-3665. 422691 ELEKTRONIKA SZÁMÍTÓGÉP KARÁCSONYRA, P4 13900-tól, P5 22900 Ft-tól, P5 2MAG 29900 Ft-tól, 17á€LCD 11900 Ft! Ingyen szállítva, garanciával.Tel:303201190 437307 AUTÓ Autóbontóba vásárolok keleti-nyu­gati autót 20-40 Ft/kg áron, elszál- lítással. 0630/219-2182 438046 Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel ter- heltre is. Tel: 20/972-9112. 436129 A HESTRA Hungary Kft. rakamazi síkesztyű gyárába az alábbi munkakörökben keres munkatársakat: ÜZEMVEZETŐ: Feltétele: • legalább középfokú végzettség • 5 év munkatapasztalat • számítógépes alapismeret • cipő- vagy ruhaipari végzettség, valamint • angol nyelvtudás előnyt jelent KÖZÉPVEZETŐK: tétele: • legalább cipő- vagy ruhaipari végzettség • számítógépes alapismeret • angol nyelvtudás előnyt jelent srjük hogy a fényképes szakmai önéletrajzokat a HESTRA Hungary Kft. 4465 Rakamaz, Zrínyi Ilona út 66/a. címre elküldeni szlveskedienek. iővebb információ az alábbi telefonszámon kérhető: 06-30/93-18-531 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Vetőburgonya (fémzárolt elit és I. fokozat) Cleopátra, Red-Scarlett, Bella Rosa, Desiree, Agria, Aladin, Hópehely, Százszorszép fajták 50 db-os minigumó ill. 30 kg-os kisze­relésben eladó. Tel.: 0620/559- 3252, 70/546-1140. www.vetobur- gonya.hu _____________424561 Bernáthegyi kiskutyák eladók. Érd.: 0670/371-5236.________438042 Fiatal hússertések 120-160 kg-ig eladók Nyírbátorban. Szállítás megoldható ! Érd.:06303715325 _________________________________428032 Hízó 2 db 110 kg-os, 10 hetes hús típusú malac, és bébipulyka eladó. Érd.: 0630/427-2610, 0630/367- 1172. _______________436981 Karácsonyra hízott pulyka eladó. Érd.: 0670/309-1017. 435550 TANYASI állatok:hízó 450ft/kg,kacsa 3000ft/db,liba 4500ft/db,tyúk 1300ft/db, komondor kölykök 20.000ft/db.Érd: 06-30-205-9020 ________437981 30 kg-os süldők eladók. Érd.: 0670/394-6148. ________437705 NÖVÉNY Luc fenyő kis és nagytételben kará­csonyfának eladó. Fábián Sándor Nagyhalász. Tel.: 70/362-4687. EGYÉB ELADÁS Nyárfa farostfa 2 m-es 800 Ft/q, nyárfa széldeszka 500 Ft/q. Tel.: 30/685-6345. _________437773 1000 I körte cefre, száraz nyárfa, 3 éves magas törzsű borszőlő, gyöke­res, kiszedve 80 db, és 20 ezer l-es lemez tartály 2-es, ÜE 28-as motor üzemképesen eladó. Tel.: 30/472- 0881 este.____________438009 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóöss- zefolyók gépi tisztítása. Tel:20/ 415-80-98 ___________416772 Redőny, reluxa, szúnyogháló, erkélybeépílés, szalagfüggöny. Gur- tincsere. Pokrovenszki László. 42/ 433-537,30/9284-066. 437953 MUNKAHELYET KÍNÁL Raktári és adminisztratív munkára számítógépes ismeretekkel rendelkező munkatársakat keresünk. Megváltozott munkaképességűek jelentkezését is várjuk. Önéletrajzukat az info@compex-so.hu e-mail címre kérjük küldeni. Az apróhirdetések folytatódnak a 15. oldalon. HÜBNER-H Gumi- és Műanyagipari Kft. Die Hübner Gruppe wurde 1946 in Kassel, Deutschland gegründet, heutzutage beschäftigt das traditionelle Familienuntemehmen weltweit 1700 Mitarbeiter. Unser Betrieb in Nyíregyháza produziert seit 1997 und hat heute bereits über 350 Angestellte. Wir stellen hier in erster Linie Gelenksysteme für Bus, Bahn und Straßenbahn, sowie verschiedene Gummiartikel her. Unser Werk in Nyíregyháza sucht Mitarbeiter/In in die folgende Positionen: |Assistent/in der Geschäftsführung Anforderungsprofil: • Ausgezeichnete Deutsch- und möglichst sehr gute Englischkenntnisse in Wort und Schrift • Herausragende Kommunikations- und Organisationsfähigkeit • Hochschuldiplom (oder höhere Ausbildung), eine spezialisierte Berufserfahrung ist von Vorteil • Sicherer Umgang mit MsOffice, email, usw. • Tolerante, flexible Persönlichkeit • Zuverlässige, genaue Arbeit Ihre Aufgaben: • Unterstützung und Entlastung der Geschäftsführung • Schnittstelle zwischen der Geschäftsleitung, den Fachbereichsleitern und Mitarbeitern • Komplettes Büromanagement und Reiseorganisation, allgemeine administrative Tätigkeiten • Organisation und Vorbereitung von Meetings sowie Mitarbeit in Projekten • Terminplanung für die Geschäftsführung • Verfolgung von gemeinsamen Aktivitätenplänen • Empfang und Bewirtung der Gäste Deutschleher/in Anforderungsprofil: • Ausgezeichnete Deutschkenntnisse in Wort und Schrift • Lehrerausbildung für Deutsch als Fremdsparche • Mehrjährige praktische Erfahrung als Lehrer/in für Erwachsene • Praktische Erfahrung als Lehrer/in für Ungarisch als Fremdsprache ist von Vorteil • Ausgezeichnete Kommunikations- und Präsentationsfähigkeit • Sicherer Umgang mit MsOffice, email, usw. • Tolerante, flexible Persönlichkeit • Zuverlässige, genaue Arbeit------------------------------ Wir bieten: -----------------------------­• Eine langfristige und sichere Beschäftigung • Leistungsbezogenes Gehalt- und Prämiensytem • Nette Kollegen und eine angenehme Arbeitsatmosphäre Ihre Lebensläufe richten Sie bitte an: II HÜBNER-H Kt,. E-mail: sandome.szantai@hubner-hungary.com I) Über unsere Firma können Sie mehr unter www.hubner-hungary.com lesen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom