Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-20 / 297. szám

2011. DECEMBER 20., KEDD w Megyei tükör 5 KELJ ■ FOTÓ: SIPEKI PÉTER A kerékpárúton biztonságosabb Hétfőn átadták a nyírszőlősi kerékpárutat NYÍREGYHÁZA. A nyÍTSZŐlŐSÍ lakosok 25 éves álma vált va­lóra azzal, hogy elkészült a te­lepülésrészt Nyíregyházával összekötő kerékpárút. Az Eu­rópai Unió támogatásnak és az önkormányzati önerőnek köszönhetően 5708 méter új kerékpárút épült az Észa­ki körút és a Kótaji úti vas­úti átjáró között 3,3 méter; a Szegély utcáig 2,6 méter szé­lességgel. A vasúti átjáró ki- szélesítésével új, sorompóval biztosított átjáró készült el. A 234 millió forintos beru­házás (198 millió 900 ezer fo­rint volt a támogatás összege) idén márciusban kezdődött és novemberben fejeződött be. Az utat dr. Kovács Ferenc pol­gármester, Kosa Tímea alpol­gármester és Jászai Menyhért alpolgármester, Nyírszőlős önkormányzati képviselője együtt adták át hétfő reggel. A forgalmas Westsik Vilmos utcán így már biciklivel is biz­tonságban közlekedhetnek az arra tekerők. KM Konzorciumban segítik a hátrányos helyzetűeket NYÍREGYHÁZA. Konzorciumi megállapodást írt alá hétfőn a városházán a Türr István Kép­ző és Kutató Intézet (TKKI) képviseletében dr. Köpeczi- Bócz Tamás főigazgató, a nyíregyházi önkormányzat nevében dr. Kovács Ferenc polgármester, valamint a helyi CKÖ, a Városüzemeltető Kft., a HUMÁN-NET Alapítvány és a Hajdúdorogi Egyházmegye egy-egy képviselője. A felek között született meg­állapodás célja a szegregált lakókörnyezetben, mélysze­génységben élők komplex lakhatási és képzéssel egybe­kötött munkaerő-piaci hely­zetének javítása. A Huszár te­lepen és a Keleti lakótelepen megvalósuló program főbb elemei: a szociális, közösségi programok, a lakhatási és la­kó-környezeti körülmények, a foglalkoztatottság javítása, va­lamint felzárkóztató-, kompe­tencia-képzés, illetve a mun­kára szocializáló tréning. A hazai forrásból finanszí­rozott program összefogását ellátó TKKI főigazgatója el­mondta; a hosszú ideje inak­tívak szervezett formában va­ló képzése, foglalkoztatása nem könnyű feladat, ám a he­lyi önkormányzattal való szak­mai együttműködés okot ad az optimizmusra. A gyakor­latcentrikus, erősen építő­ipar-orientált képzések révén a résztvevők alaptechnológiai munkafolyamatok elvégzésére lesznek képesek (festés-mázo­lás, csőszerelés, burkolás stb.). Hangsúlyozta: a januártól induló program nem csak ro­máknak szól, és nem közfog­lalkoztatást, hanem egyfajta továbbképzést jelent, melynek megvalósítására 100 milliós forrás áll rendelkezésre. km Győzelemmel felérő „vereség” Nincs oka szomorod­ni Muri Enikőnek, az X-Faktor nyíregyházi döntősének. NYÍREGYHÁZA. A sportban a második helyet nem feltét­lenül sikerként könyvelik el, bár sok versenyzőnek éppen az a pozíció jelenti a csúcsot, álmai netovábbját, teljesít­ménye betetőzését. Van, aki viszont csalódásként éli meg, és az első hely elszalasztott esélyét látja benne. Kiderült, hogy az X-Faktor vasárnapi kétszemélyes fináléja után a második Muri Enikő koránt­sem tartja kudarcnak az ered­ményt, büszke arra, hogy ré­szese lehetett a záróadásnak. A nyíregyházi felfedezett beírta magát a tehetségkuta­tó verseny történelmébe, hiszen nem jutott el hölgy­énekes ilyen magasságba. Ő lett a 2011-es esztendő női hangja, aminek igen komoly a rangja. Szenteste családi körben- Az én szememben a döntőt szombaton rendezték, a va­sárnapi végjáték már inkább nevezhető ünnepségnek - je­lentette ki Muri András, Eni­kő édesapja, aki gitárosként roppant lelkes hobbizenész, és gyakran szokta kísérni pengetve a lányát. - Két na­gyon jó énekes közül kellett választani. Nincs abból sem­mi probléma, hogy Kocsis Tibor lett a győztes, hiszen megérdemelte. Enikő nem emiatt sírt, hanem a megha- tódottságtól. Nyilván furcsa érzés, hogy nagyon közel volt Kékessy Mihályék is Muri Enikőért szorítottak a végső győzelemhez, de ő is ugyanolyan nyertes. Két éve már Budapesten tanul, nem féltjük, meg tudja állni a he­lyét bárhol. Most minden ed­diginél zsúfolt napjai lesznek, de legalább a szentestét csalá­di körben töltjük. A Gambler Poker Clubban szorítottak ország-világ nyil­vánossága előtt a Muri Enikő­ért rajongók. Többek között a 4 for Dance tagjai is drukkol­tak a barátjukért.- Évek óta azonos baráti tár­sasághoz tartozunk, együtt bulizunk, sok közös élmé­nyünk van. Ahol tudunk, se­Enikő sokra hivatott „Szakmailag nehéz összevet­ni, hogy egy férfi vagy egy női versenyző-e a jobb. Nyil­vánvaló, hogy Enikőnek szur­koltunk. A vasárnapi döntőn érződött, hogy kifacsartan, kevés alvással álltak a mikro­fon elé. Egy énekesnek ren­geteget számít a kellő levegő és a koncentrálás. Wolf Kati korábban a hatodik helyen végzett, mégis felkapott lett, a helyezés tehát nem befolyá­soló tényező. Enikő nagyon sokra hivatott, az első három­ban korábban soha nem vég­zett női előadó” - említette Csernák Tibor, aki profi bil­lentyűs, 31 esztendeje van a zenei pályán. FOTÓ: SIPEKI PÉTER gítünk egymásnak - mondta Illés Dániel, a nyíregyházi tánctársulat frontembere. Fel a fejjel!- Mindenki várta a pillana­tot, aztán amikor nem Enikő nevét ejtette ki Ördög Nóra, pokolian éreztük magunkat. Nem túlzók, síri csend tele­pedett a helyiségre. Egyéb­ként pedig azt tanácsolom Enikőnek, hogy egy percig se keseredjen el, nem kell ah­hoz elsőnek lenni, hogy szép pályát fusson be. Ott van pél­dául Majka. Ő befutott, sok show győztese viszont el­tűnt. Biztosan csalódott kicsit Enikő, de a mi szemünkben ugyanolyan nyertes, mint Ko­csis Tibor. Úgyhogy: fel a fej­jel! KM-LTL «AJÁNDÉK Az Együtt Egymásért- Kelet-Magyarországon Egyesület télapója ajándékkal kedveske­dett a minap a Területi Gyermekvédelmi Köz­pont Nevelőszülő Há­lózatának ellátásában részesülő gyerekeknek. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Az ünnep hangjai: barokk koncert fuvolán, zongorán kemecse. Karácsonyi barokk koncertet hallhatnak az ér­deklődők december 21-én, szerdán 18 órától a kemecsei református templomban, ahol a Zeneakadémia két kiválósá­ga: Duleba Lívia (fuvola) és Obbágy Márta (zongora) játé­kát élvezheti a közönség, km Őrzők, vigyázzatok a strázsán „Az nem lehet, hogy el­jöjjön az az idő, amikor esténként nem megy föl a függöny.” nyíregyháza. Szombaton megnéztem - magam sem tu­dom, hányadszor - a Csárdás­királynőt. A darab most is fre­netikus sikert aratott. Kálmán Imre halhatatlan muzsikája (a zenei vezető most Tamás Attila volt), a Békeffi István, Kellér Dezső, Gábor Andor ál­tal többszörösen átdolgozott, s Tasnádi István dramaturgiai beavatkozásait is kamatoztató szöveg (amelyben még Revicz- ky-idézeteket is véltem felfe­dezni...), Csík György mérsé­kelten elegáns látványterve, s a Ladányi Andrea és Bánki Zsolt által koreografált táncok teljesen lenyűgözték a néző­ket. És persze, a színészek! Hor­váth Margit olykor drámai, olykor líraian zengő szopránja, Tóth Zoltán László fergeteges táncos komikus alakítása, Bá­rány Frigyes jókedvű komé- diázása, Gáspár Tibor elegáns modora, Kuthy Patrícia csillo­gó hangja, bája és kedvessége, Pregitzer Fruzsina öniróniája, nosztalgiája és anyai érzelmei, Horváth László Attila lefegy­Jelenet az előadásból vérző humora, Pankotay Péter zengő tenorja, Nagyidai Gergő csattogó bokája, Illyés Ákos, valamint Tóth Károly egy-egy jelenete: megannyi telitalálat. Tasnádi Csaba rendezése tisz­telte Kálmánt és a legjelentő­sebb magyar operettet. Úgy vitte színre, hogy nem akart rajta ő felülkerekedni, azaz nem akarta átértelmezni. Meg­hagyta a művet annak, aminek készült: egy (pusztulófélben FOTÓ: KM-ARCHlV lévő világ békés végnapjairól szóló) szórakoztató játéknak. Amíg néztem a teljes szív­vel játszó színészeket, s a te­nyerüket minden dal végén vörösre tapsoló publikumot, egyre azt éreztem: az nem le­het, hogy eljöjjön az az idő, amikor esténként nem megy föl a függöny. „S akik még vagytok, őrzőn, árván, / Őr­zők, vigyázzatok a strázsán”... KARÁDI ZSOLT G MSZP-SAJTOTAJEKOZTAT Az átalakítás sok áldozattal járhat Az áremelések a kor­mány különutas gaz­daságpolitikája miatt váltak szükségessé - véli az MSZP. NYÍREGYHÁZA. - A múlt heti közgyűlésen elfogadott ár­emelésekkel nem értünk egyet, de vannak olyanok, melyeket megszavaztunk, mert olyan gazdasági folya­matok „eredményei”, melye­ket nem lehet kikerülni - ezek a kormány különutas gaz­daságpolitikája miatt váltak szükségessé -, ám a meghök­kentő arányú temetői díjtétel- emelést elfogadhatatlannak tartjuk - mondta hétfői saj­tótájékoztatóján Nagy László frakcióvezető.- Az előző városvezetés sokat költött a külterületi te­metők fejlesztésére és rend­betételére egyrészt az Északi temető tehermentesítése mi­att, másrészt mert az adott városrészekben élők számá­ra fontos, hogy szeretteik a közelükben lévő temetőben nyugodhassanak. A múlt csü­törtökön elfogadott rendelet éppen ezen helyeken emeli meg drasztikusan, nem egy esetben 150 százalékkal a dí­jakat, így tartva onnan távol a lakosságot - mondta a frak­cióvezető, s hozzátette: ez­zel a városvezetés egy újabb gazdasági társaságot hagyott magára. Jeszenszki András frakció­vezető-helyettes a szociális intézményrendszer átala­kítása kapcsán azt mondta, sajnálatos, hogy akkor, ami­kor a gazdasági válság miatt egyre több a rászoruló, a vá­ros országos elismertséggel bíró szakembereket vált le, az évek óta jól működő ellá­tási szerződések nagy részét felmondja, a komoly szakmai tapasztalatokkal szerzett civil szervezeteket pedig háttérbe szorítja. Félő, hogy az átalakí­tásnak sok áldozata lesz - tet­te hozzá. KM Újra ajándék lesz ez a nap! nyíregyháza. A hagyomá­nyokat folytatva a Nyíregy­házi Állatpark idén is meg­rendezi a 100 forintos napot, december 23-án reggel 9-15 között 100 Ft-os belépőjegy­gyei bárki megnézheti a Sóstó ZOO-t - tájékoztatta lapunkat Révészné Petró Zsuzsa osz­tályvezető. f Tovább ne is keresse! Redőnyök, reluxák, harmonikaajtók, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, küszöbborftások nagy választékban! A megyében ingyenes felmérési Állok szolgálatára, hívjon bizalommal! Orbán Tibor 20/9185-490 arps Thermotus üefúvásos, télen is kivitelezhető; cellulóz alapú hőszigetelés, födémek utólagos szigetelése 1200 Ft+áfa/m2-től. Bővebb információ és ingyenes szaktanácsadás: www.ladanyi.hu, valamint a 30/289-9891 telefonszámon. Hogy a tél ne a fűtésről szóljon! HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom