Kelet Magyarország, 2011. december (68. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-12 / 290. szám

2011. DECEMBER 12., HÉTFŐ KELET Háttér 3 Aki nem változtat, drágábban gyógyul Aki nem tartja be az utasításokat, többet fizet a gyógyszerért A házorvosok szerint le­hetetlen megvalósítani a szaktárca javaslatát, s azt sem tudni, ki lesz az „ellenőr”. NYÍREGYHÁZA. - Mélységesen felháborít, hogy egy törvény- módosítás értelmében a jövő­ben drágábban kell megven­nem a gyógyszereket, ha úgy ítélik meg, hogy nem élek egészséges életmódot, vagy nem tartom be az orvos utasí­tásait - kereste meg szerkesz­tőségünket igen ingerült han­gon Nagy Györgyné olvasónk, aki évek óta több betegséggel is küzd, és a marokszámra szedett gyógyszerek egyik mellékhatása, hogy elhízott.- Én szeretnék a legjob­ban meggyógyulni, mindent megteszek érte, most retteg­jek attól is, hogy bűnösnek kiáltanak ki, s ezért több ezer forinttal drágábban jutok a gyógyszereimhez? Lehetetlen megvalósítani Az egészségügyi salátatörvé­nyek módosításával januártól kevesebb tb-támogatást kap­nak azok a betegek, akiknek „életmódját és gyógyszer-al­kalmazási gyakorlatát” nem tartja megfelelőnek az egész­ségügyi szaktárca. Így pél­dául a túlsúllyal küszködök és a dohányosok drágábban juthatnak majd a gyógysze­reikhez, amennyiben rossz életvitelükön nem változ­tatnak. Mindez vonatkozik a szív- és érrendszeri, krónikus tüdőbetegségben vagy cu­korbetegségben szenvedőkre is, ha nem tartják be az előírt terápiát.- Tisztességtelen a döntés, mert az orvosok ellen hangol­ja a betegeket - kommentálta a döntést lapunknak István, aki egy megyei településen házi­orvos. Névtelenséget kért, de szívesen elmondta a vélemé­nyét, ugyanis szerinte szinte lehetetlen megvalósítani a szaktárca javaslatát, s nem tisztázott, ki lesz majd az „el­lenőr” ebben a történetben.- Mi lesz azokkal a betege­immel, akik pajzsmirigybe­tegségük miatt híztak el, vagy a szteroidos kezelés mellék­hatásaként harcolnak a túl­súlyukkal? Őket is érintené a támogatás-csökkentés, bár nem a saját felelőtlenségük áldozatai? - kérdez vissza a háziorvos.- Azt sem látjuk - folytatja, melyik kategóriába kerülnek azok, akiknél a betegségnek semmi köze sincs ahhoz, hogy dohányoznak. Mi alap­ján döntöm, döntik el mások, hogy valaki egészségesen él vagy sem? A dohányzás szen­vedélybetegség, inkább gyó­gyítani, semmint büntetni kellene! Beteg-együttműködés Meggyőződésem, hogy egy ösztönző és jutalmazó rend­szer hatékonyabb lenne, mint az, hogy besúgókat csinálnak a gyógyításra felesküdött or­vosokból - mondja István, azon pedig csak kényszerűen nevet, ki fogja megszámolni a páciense által beszedett pi­rulákat, hiszen a büntetés a helytelen gyógyszerszedésért is ugyanúgy jár, mint a rossz táplálkozási szokásokért, vagy életvitelért. Az úgynevezett beteg­ILLUSZTRÁCIÓ: RACSKÓ TIBOR együttműködésnek a nagy népegészségügyi betegségek­nél van jelentősége, ahol az életmód meghatározó szere­pet játszhat az állapot alaku­lásában. Az OEP főigazgatója egy korábbi interjújában arról be­szélt, hogy a beteg-együttmű­ködés rendszerének az lenne az első eleme, hogy csökken­tenék a gyógyszerár-támoga­tás mértékét azoknál az aszt­más és tüdőbetegeknél, akik dohányoznak. Sélleiné Márki Mária a tervekről szólva azt mond­ta: bizonyos időközönként felülvizsgálnák a páciensek állapotát, és ha egyértel­műen megállapítható, hogy dohányoznak, akkor az aszt­magyógyszerüket nem 90, hanem csak 50 százalékos támogatással kaphatnák meg. Az ellenőrzésben már kidol­gozott nemzetközi módsze­rek segíthetnek, így például a dohányzásról való leszokást laborvizsgálatok igazolhatják, de számíthat az is, ha a páci­ens az előírtnál ritkábban je­lenik meg a kezelőorvosánál. Ahhoz persze idő kell, hogy kiderüljön, milyen változ­tatások nyomán érezhetik úgy a betegek, hogy valóban kontrollt szereztek egészségi állapotuk fölött. Nem lehet háziorvosi feladat- Igazságos és kívánatos lenne ha azok, akik nem vigyáznak az egészségükre, nem tartják be a orvosi utasításokat, és nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy meg­gyógyuljanak, vállaljanak nagyobb részt a költségekből- reagált a módosításra dr. Losonczy János, a Magyar Or­vosi Kamara megyei elnöke.- Technikailag hogyan lehet ezt ellenőrizni? Egyelőre fo­galmunk sincs, de az biztos, hogy ez nem lehet a házior­vos feladata. Fontos, válaszra váró kérdés, hogy akkor vajon létrehoznak egy ellenőrzést végző szervezetet, de annak a személyi és tárgyi felté­telei, a működési költségei arányban lesznek azzal, amit a tb-támogatás megvonásával elérnek, vagy deficitet termel majd? KM-BM Hogyan lehet ezt ellenőriz­ni? Az biztos, hogy ez nem lehet a házi­orvos feladata. LOSONCZY JÁNOS Várják az adományokat nyíregyháza. A Karácsonyi forgatagban gyűjti a „Cipős- doboznyi szeretet” jegyében a Baptista szeretetszolgálat számára a Kelet-Magyarorszá­gi Speciális Mentőegyesület azokat az adományokat, amik elférnek egy cipős dobozban. Aki teheti, kinőtt ruhát, játékot gyűjthet, és így ajándékozhat meg rászoruló kicsiket. Akik gondolnak másokra is, a Kos­suth téren naponta 16 és 18 óra között megtalálják a képeken látható kisbuszt és a speciális személyzetet. Két település 1936-ban egyesült, mely 1979 óta Vásárosnamény része. a) Aranyosapáti b) Gergelyiugomya c) Tiszaszalka d) Vitka A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el Három család karácsonyát tennénk szebbé Orgován Krisztián és párja Apagyról hoztak ajándékot fotó: palicz István Segítünk A Kelet-Magyarország idén is szeretné szebbé tenni egy-egy nehéz körülmények között élő család karácsonyát. NYÍREGYHÁZA. Olvasóink már számtalan alkalommal tanúje­lét adták önzetlen segítőkész­ségüknek az évek során: tartós élelmiszerekkel, ruhákkal, pénzzel és hasznos tárgyakkal segítették az ár- és belvízkáro­sultakat, idős- és gyermekott­honok lakóit. Idén nehéz sorsú családokat szeretnénk olvasó­ink figyelmébe ajánlani, akik legjobb törekvéseik ellenére sem képesek boldogulni segít­ség, az Önök segítsége nélkül. Elsőként a Rácz család min­dennapjait ismertettük meg olvasóinkkal. A családfenn­tartó szerepét egy személy­ben betöltő, 39 éves édesanya könnyeivel küszködve me­sélte el nekünk saját és gyer­mekei életének kálváriáját. Bármilyen segítség jól jönne a nehéz körülmények között élő családnak, akiknek olvasóink nélkül nem lenne karácsonya. A Kukucska család Újfehér- tón él. Kukucska Zoltánné több mint két éve vesztette el férjét, az idén februárban pedig a bel­víz miatt életveszélyessé vált házat kellett elhagynia neki és három gyermekének. Tartós élelmiszerre vágynak, mert mint az édesanya mondja, ha arra nem kell költenie, több jut a gyerekeknek ruhára, cipőre. Atiszadobi Galyas család né­hány évvel ezelőtt egy olyan 35 négyzetméteres vályog­házban lelt otthonra, ahol ko­rábban tűz pusztított. A négy iskoláskorú gyermekét egye­dül nevelő édesanya is abban bízik, jószándékú olvasóink segítségével talán lehet náluk karácsony, ők minden, lakás- felújításból megmaradt anyag­nak hasznát vennék. Várjuk az adományokat, felajánlásokat, hogy a Rácz, a Kukucska és a Galyas család is érezze: a szeretet ünnepe ne­kik is szól. KM NÉZŐPONT Bednárlk Mónika Beteget büntess?! A házidoktor soha nem gondolta vol­na, hogy milyen nagy hasznát veszi majd az évek óta pincében porosodó távcső­nek. Már nem a csillagokat kémleli nyugodt éjszaká­kon, hanem azt lesi: Laci, a túlsúlyos betege lefutotta-e az aznapra rendelt két kört a község focipályáján. Ter- ka asszony szomszédjával megbeszélte: mindennap megérdeklődi, hogy az ugrán­dozó vérnyomással és magas koleszterinszinttel küszködő hölgy újfent zsíros pörköltet evett, vagy a javasolt natúr csirkemellet. Arról azonban fogalma sincs, mit tegyen a tüdőbeteg, ám a dohányzásról leszokni képtelen Ferivel, aki amúgy a falu legjámborabb és legtisztességesebb embere, még a legyet is kitessékeli az ajtón. Azt sem sikerült eldön­tenie, hogy 5 fekete pont után mennyivel is csökkentse a tb- támogatást a gyógyszereken. Mert ő már terápia-ellenőr is egy személyben. Nemcsak kiírja a gyógyszert, elrendeli a szükséges kúrát, hanem kö­vetkezetesen végre is hajtatja azt, elvégre megmondták: aki renitens, nem érdemel olcsó gyógyszert. Érti ő, persze hogy érti a szándékot orvosként, aki a gyógyításra esküdött fel, helyesli is, ám a lelke háborog, hogy spicli legyen a sajátjai között, vagy törvényszegő az orvosok között. Veszítsen el törékeny betegbizalmat, megalapozott barátságot pusztán 10-20 százaléknyi megtakarításért? Büntesse azt, aki ezen kívül ezer gonddal küzd, és egyet­len öröme a pörköltben, neta­lán két füstkarikában van? monika.bednarik@inform.hu Ünnepi forgatag nyílt Dögén DÖGÉ. Nagy várakozással ké­szültek Dögén gyermekek és felnőttek a pénteken délután három órakor kezdődött fe­nyőállításra. A falu főterén feldíszített lucfenyőt az idén Balogh Jánosné adományoz­ta. Nagyméretű Betlehemet is felállítottak, s frissen sült fánkkal, különlegesen ízesí­tett fenyőteával vártak min­den gyermeket és felnőttet a karácsonyi forgatag alatti vásárra. Q MEGKÉRDEZTÜK: Egyetért azzal, hogy aki nem tartja be az orvos utasításait, drágábban jut gyógyszerhez? SOLTÉSZ ESZTER: Dup- SZAKÁL ZSANETT: RENKÓ ANDRÁS: Az Ián rosszul Jár, aki nem Érdemes lesz hallgatni egyéné kell hogy legyen tartja be az utasítást. az orvosra. a döntés. MEZEI SÁNDOR: Talán SZALMÁSI VIVIEN: Ez VÉGH SÁNDOR: Döntése így többen változtat- egy plusz motivációs következményét min­nak az életvitelükön. erő lehet. denkinek vállalnia kell. Soltész Eszter és Szakái Zsa­nett egyértelmű állásfoglalást tett a kérdésben. - Mindenki maga felel az egészségi álla­potáért, és ha nem tartja be az előírásokat, csak magával szúr ki. Duplán is, mert az állapota sem javul, ráadásul drágábban jut majd gyógyszerhez - vála­szolták. Renkó András minden tisztelete az orvosoké, de ta­lálkozott már olyan esettel, hogy az utasítások betartása ellenére sem javult valakinek az állapota. - Nem a társada­lom, hanem az egyén felelős a saját egészségi állapotáért. Mindenkinek törekednie kell az egészséges életre, de ezt szabad akaratából tegye, ne pedig külső nyomásra - tette hozzá. Mezei Sándor szerint, aki nem tartja be az utasítá­sokat, meg is érdemli, hogy drágábban jusson a gyógyító pirulákhoz. - Csak saját maga helyzetét rontja, aki az orvosi javaslat ellenére sem változ­tat az életvitelén - válaszolta. Szalmási Vivien is egyetért a tervezett intézkedéssel. - Ez egy plusz motivációs erő ah­hoz, hogy a beteg betartsa a saját érdekében meghozott javaslatot - mondta. Végh Sándor is jó döntésnek tartja a „szigorítást”. - Egy asztmás­nak például saját érdeke, hogy letegye a cigarettát. Ha ezt nem teszi meg, akkor viselje is a következményeit - tette hozzá a nyugdíjas úr.-CIVIL KARÁCSONY Többek között kulturális bemutatók, koncertek, tréfás vetélke­dők, kvízjátékok, kézműves foglalkozás, életmód programok, betlehemi játékok és zenés-táncos egyveleg várta a Civil kará­csony vendégeit vasárnap a Korzóban. fotó: racskó tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom