Kelet Magyarország, 2011. november (68. évfolyam, 256-280. szám)
2011-11-05 / 259. szám
2011. NOVEMBER 5., SZOMBAT 2 Mindenfelől 1(011 Fontos lehet az eva és az ekho fennmaradása Budapest, a sport számára is nagyon fontos lenne, hogy az eva és az ekho adózási formákat ne szüntessék meg, ezért a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma küzdeni fog ezek megtartásáért - mondta Fűzy Ákos főosztályvezető-helyettes. A kormányszóvivő azt közölte, a kabinet támogatja az eva megszüntetését 2012. január l-jével, a döntés azonban a parlament kezében van. MTI Hétfői ülésén foglal állást a Fidesz parlamenti frakciója az adótörvényekhez benyújtott összes módosító javaslatról, így azokról is, amelyek az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát érintik. Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága szerdai ülésén támogatták a testület tagjai, hogy az eva kulcsa 30-ról 35 százalékra emelkedjen. MTI Iveta Radicová fotó: internet Iveta Radicová nem készül az elnökválasztásra POZSONY, iveta Radicová szlovák miniszterelnök jelezte: nem tervezi, hogy indul a 2014-es államfőválasztáson. „Egyszer már hagytam magam rábeszélni az elnöki kampányra, s az nem jött be. Úgy vélem, az embernek egyszer kell indulnia az elnökválasztási kampányban, s ha az emberek nemet mondanak neki, azt tiszteletben kell tartani” - mondta a politikus. mti Újabb gyorssegély a bajba jutott önkormányzatoknak A kohászvárosból kemény munkával átalakult Ózd városa kapta a legnagyobb támogatást FOTÓ: ÉKN-ARCHlV Az ország több mint 1200 önkormányzata kap önhiki-támogatást. BUDAPEST. „Több mint 7,5 milliárd forint támogatást kapott 1216 nehéz helyzetbe került önkormányzat a belügyi tárca és a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatának második ütemében” - jelentette be Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára pénteken Budapesten. Az érintettek számlájára már szombaton megérkezhet az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került önkormányzatokat (önhiki) támogató pályázaton elnyert összeg - mondta sajtótájékoztatóján az államtitkár. A második körben Tállai András tájékoztatása szerint a belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter döntése értelmében minden település támogatásban részesült, amely formailag megfelelt a pályázati feltéteEz a pénz önmagában nem oldja meg a nehézségeket... TÁLLAI ANDRÁS leknek. „A második körben 1216 település jut pluszforráshoz, öt megyei jogú város pályázatát még nem bírálták el”- ismertette az államtitkár. „Az érintett települések 7 milliárd 577 millió 514 ezer forintot kapnak összesen”- mondta Tállai András, hozzátéve, hogy a legkisebb ösz- szeget, 14 ezer forintot egy 56 lakosú település kért, míg a legnagyobbat Ózd (120 millió forintot), Komló (115 millió forintot) és Orosháza (95 millió forintot). Számlákra, tartozásokra Döntést hoztak emellett nyolc megyei jogú önkormányzat támogatásáról is, amelyek összesen 595 millió 466 ezer forint támogatásban részesülnek. Az államtitkár arról is beszámolt, hogy az idei költségvetésben az önhiki-keretre elkülönített 31,1 milliárd forintból az első két ütemben 23,3 milliárd forintot használtak fel az önkormányzatok. Mint mondta, a forrás elosztásánál az önkormányzat nagyságát, gazdasági helyzetét, adósságát és szállítói tartozásállományát vették figyelembe. A harmadik ütemre máig adhatják be a települések pályázataikat, a beérkezett kérésekről december közepén döntenek. Az államtitkár reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az ön- kormányzatok valóban a pályázatban megjelölt célra fordítják majd a támogatásokat. Példaként említette, hogy ilyen cél lehet a közüzemi számlák, szállítói tartozások kiegyenlítése, bérkifizetés, segélyezés, vagy éppen jogerős bírósági döntéssel összefüggő forrásigény. Az önkormányzati államtitkár komoly segítségnek nevezte a pályázati forrásokat, de - mint mondta -, ez a pénz önmagában nem oldja meg a nehézségeket. „Éppen emiatt vált szükségessé az önkormányzati rendszer átalakítása” - fűzte hozzá. mti Pénzügyi tranzakciós adó lesz A V4-ek a stabil euróövezetért Prága. A négy visegrádi országnak érdeke, hogy az euróövezet stabil legyen, s Görögország, illetve a többi eladósodott ország problémái minél hamarabb megoldódjanak - jelentette ki Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter a prágai találkozó után. „Bár csak Szlovákia vezette be az eurót, Csehország, Lengyelország és Magyarország nagymértékben függ az euróövezettől” - tette hozzá a cseh diplomácia vezetője. ÉM © DEVIZAÁ (2011.11.04.) PÉNZNEM _____árfolyam változás Euró 303,70 -2,35 USA dollár 219,36 -2,75 Svájci frank 248,59 -3,44 Angolfont 351,24 -3,16 Román lej 69,80 -0,45 Ukrán hrivnya 27,43 -0,28 Horvátkuna 40,52 -0,28 Lengyel zloty 69,91 +0,04 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Az Európai Unióban már 2012-ben hatályba léphet a pénzügyi tranzakciós adó. Párizs. Nicolas Sarkozy francia elnök a világ 19 legfejlettebb gazdaságú, illetve vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő csoport, a G20-ak csúcstalálkozóját záró sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az újfajta adóról az Európai Bizottság által előkészített javaslatot az uniós állam- és kormányfők már a jövő év elején megvitathatják. Franciaország küzdeni fog azért, hogy az új adó a jövő év végéig életbe is léphessen, ígérte az elnök. „A pénzügyi szereplőknek pénzügyileg is hozzá kell járulniuk az okozott károk helyA Nemzetközi Valutaalap forrásainak növelésében is megállapodtak a G20-csoport országai, de arról még nem tudtak I dönteni, hogy ez hogyan történjék. Herman van Rompuy Nicolas Sarkozy fotó: internet reállításához” - hangsúlyozta a francia elnök. Sarkozy üdvözölte, hogy számos ország csatlakozott a javaslathoz. Megemlítette Németországot, Spanyolországot, Argentínát, az Afrikai Unió államait, Etiópiát, Dél-Afrikát, valamint Brazíliát, amely annyit jeluniós elnök sajtóértekezletén elmondta: a forrásbővítésre különböző lehetőségek vannak, a G20-csoport pénzügyminisztereit kérték fel, hogy a felmerült opciókat dolgozzák ki. zett, hogy figyelemmel kíséri a folyamatot. A tranzakciós adóról szóló francia-német javaslatot a zárónyilatkozat is megemlíti, de a G20-ak szintjén nem alakult ki egységes álláspont. Adóparadicsomok ellen Sarkozy arról is szólt, hogy a G20-ak közzéteszik annak a 11 adóparadicsomot rejtő országnak a listáját, amelyeket „kiközösít” a nemzetközi közösség. „Nem akarunk több adóparadicsomot. Az üzenet nagyon világos. Azokat az országokat, amelyek adóparadicsomok maradnak, ki fogja közösíteni a nemzetközi közösség” - fogalmazott a G20- ak elnökségét ellátó Francia- ország elnöke. A G20-ak elsősorban a görög válság továbbterjedését próbálták megakadályozni a kétnapos találkozón, amelynek a referendum elvetésével sem múlt el minden veszélye. Ráadásul időközben a piacok nyomása az eurózóna harmadik legjelentősebb gazdaságára és a világ negyedik legjelentősebb hitelfelvevőjére, Olaszországra helyeződött át. MTI Forrásnövelés is kellene VENDÉGKOMMENTÁR Szabady Szabolcs Miért is demonstrálnak a hallgatók? z utóbbi hetekben a különböző sajtóorgánumok egyre-másra számoltak be hallgatói demonstrációkról az ország minden szegletéből, október 27-én pedig több mint 10 ezer hallgató tüntetett a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának Szalay utcai épülete előtt. Az átlag honpolgárban joggal merül fel a kérdés: Miért is demonstrálnak a hallgatók? A történet a kormányváltás után nem sokkal kezdődött. A felálló új kabinet célként fogalmazta meg egy új Felsőoktatási Törvény kidolgozását. Azóta megszámolni is nehéz, hány törvénykoncepció látott napvilágot. A törvénykoncepció megalkotása közben a Hallgatói Önkormányzatok Országos konferenciája számtalan javaslattal és építő kritikával fordult az államtitkárság felé, ahol sajnos süket fülekre találtak. A több hónapos csendet megtörve a Hoffmann Rózsa által vezetett tárca egy olyan felsőoktatási törvénykoncepcióval állt elő, mely a hallgatók egyöntetű felháborodását váltotta ki. A Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzata október 12-ére hallgatói fórumot szervezett, ahol körülbelül több mint 800 hallgató vett részt. Itt ismerkedhettek meg az új felsőoktatási tervezet részleteivel. A kormányzat mindenkire vonatkozó egységes tanulmányi szerződést kíván bevezetni, amiben szerepel a röghöz kötés intézménye, vagyis a végzett hallgatóknak koncepciótól függően tanulmányukat befejezőén vagy 10-ből 7 vagy 20-ból 15 évet Magyarországon kell, hogy dolgozzanak. Amennyiben ennél több időt dolgoznak külföldön, vissza kell fizetniük tanulmányaik teljes költségét. A törvénykoncepcióban számtalan fehér folt található, ezek pedig a tantárgyfelvételek és a vizsgaalkalmak számának meghatározása. Várhatóan ezek a számok nem kerülnek bele a törvény szövegébe, ezért a kormány, rendeleti úton határozná meg ezen alkalmak számát, nagy valószínűséggel a hallgatók kárára. A törvényi koncepció csak egyirányú átsorolással számol, ami a gyakorlatban azt jelenti, ha egy hallgató nem éri el bármelyik félévében a 2.5-ös átlagot akkor automatikusan önköltséges képzésre sorolják át. Viszont a jól teljesítő hallgatóknak nem teremtik meg a lehetőséget az állami ösztöndíjas képzésre való átkerülésre. A hallgatók jelenlegi költségtérítése csak a tanulmányaik költségének egy részét fedezik. Ezzel szemben a kormányzat szándéka szerint a teljes összeget ki kell fizetni, ez többszöröse lehet a mostani költségtérítés összegének. Tehát összességében elmondható, hogy a koncepció csakis fiskális elveket vesz figyelembe, nem törődve a hallgatók szociális helyzetével. A megnövekedett költségek finanszírozására a tervezet egyetlen alternatívát kínál a Diákhitel 2.0-át, így elősegítve a jövő értelmiségének teljes eladósodását. A HÖOK álláspontja szerint figyelembe kell venni a szociálisan rászoruló hallgatók érdekeit, emellett előtérbe kell helyezni a diákok tanulmányi teljesítményét is. A fórumon megjelentek ezek után már világosan láthatták, hogy a leendő törvény, egyes pontjai ellentmondásba ütköznek a hatályos magyar alkotmánnyal, az Európai Unió alapelveit figyelmen kívül hagyja, és legfőbbképpen elhanyagol olyan morális és szociális szempontokat, melyek egy jól működő társadalom elsődleges irányelvei. Ezek után a résztvevők egyöntetűen felhatalmazták a ME-HÖK-öt egy miskolci demonstráció megszervezésére, amelyre október 20-án került sor. A demonstráció egy hallgatóközpontú minőségi felsőoktatásért jött létre, amin több mint 1500-an vettek részt. Ezen a rendezvényen beszédet mondott többek között Nagy Dávid, a HÖOK elnöke, aki mindenkit meghívott az október 27-ére tervezett országos demonstrációra. A fővárosi demonstráción több mint 10 ezer hallgató jelent meg. Az ország minden szegletéből érkező egyetemisták között a miskolciak sem vallottak szégyent, mivel egyetemvárosunkból közel 800 hallgató utazott fel Budapestre. A demonstráció közel kettő órás volt, ahol beszédek és videók váltották egymást. Az összejövetel végén a megjelent publikum, jelképesen eltemette a független Magyar Felsőoktatást. Szerzőnk a Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke 99 A törvénykoncepcióban számtalan fehér folt található, ezek pedig a tantárgyfelvételek és a vizsgaalkalmak számának meghatározása. Levél Verespatak ellen Budapest. A Lehet Más a Politika (LMP) nyílt levelekben kért magyar és román döntéshozókat arra, hogy akadályozzák meg a kitermelés engedélyezését a romániai verespataki aranybányában - jelentette be pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek. Az Ország- gyűlés Fenntartható Fejlődés bizottságának elnöke Orbán Viktor magyar és Emil Boc román miniszterelnököknek, Traian Basescu román köztársasági elnöknek és a romániai parlamenti képviselőknek is nyílt levelet írt. mti