Kelet Magyarország, 2011. november (68. évfolyam, 256-280. szám)

2011-11-09 / 262. szám

404791 2011. NOVEMBER 9. SZERDA 9 Öt argentin, öt chilei és négy perui szakasz került be a jövő évi Dakar-rali programjába, melynek össztávja több mint 8300 km lesz. Etienne Lavigne versenyigazgató a program keddi ismertetése Egy nagy sportoló és az ökölvívás igazi nagykövete ment el. Manny Pacquiao mondta ezt a hatvanhét esztendős korában elhunyt, a korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok és amatőr olimpiai bajnok Joe Frazierről. alkalmából többek között arról beszélt, hogy Peru a 27. ország, ahová a világ leghí­resebb tereprali-viadalának mezőnye eljut. Jelen állás szerint 171 autó, 185 motor, 76 kamion és 33 quad alkotja majd a mezőnyt. Megrovása reklamálásért labdarúgás. A Magyar Lab­darúgó Szövetség fegyelmi bizottságának keddi ülésén írásbeli megrovásban része­sítették Vadon Lajost, a Nyír­egyháza Spartacus kapus­edzőjét. A szombati, Szolnok elleni meccsen időnként jog­gal háborogtak a hazai kispa- don ülők, az asszisztens végül Vadon Lajost szúrta ki, jelezte a chilei játékvezetőnek, aki el is küldte a kispadról a trénert. A Szpari egyébként szerdán 13.30-tól Sényőn játszik edző­mérkőzést. © ASZTALITENISZ Szlovák nemzetközi serdülőbajnokság. A magyar színeket képviselő Majoros Bence (Nyírbátori ASE) mérkőzései Csapat. Csoportmérkőzések. E csoport: Magyarország A-Norvégía B 3-0 (Majoros B.-Meringdal 3:0, Majoros B., Bőhm-Hoel, Meringdal 3:0). Magyarország A-Szlovákia C 3-0 (Bőhm, Majoros B.-Sevec, Peko 3:0). Magyarország A-Ausztria A 2-3 (Majoros B.-Schaumberger 3:0, Majoros B„ Kovács S.-Klaus, Schaumberger 1:3, Majoros B.-Klaus 3:0). A11 -31. helyért. 1. forduló: Magyarország A erőnyerő. A11 -26. helyért: Magyarország A-SzlovákiaB 2-0 (Majoros B.-Brat 3:0). A11-18. helyért: Magyarország A-Portugália A 2-0 (Majoros B.-Silva 3:0). A 11-14. helyért: Magyarország A-Sztovénia A 2-1 (Majoros B- Sfiligoj 3:2, Bőhm, Majoros B.-Kozul, Sfiligoj 3:1). A11. helyért: Magyarország A-Szlovénia B 2-0 (Majoros B.-Paulin 3:0). Végeredmény: 11. Magyarország A (Majoros Bence - Nyírbátori ASE, Bőhm Gábor-Sopron, Kovács Sebestyén-Kecskemét). « _____________________ Egyes. Selejtező, 0 csoport: Majoros B.-Sukosd (román) 3:0, -Wiltschka (szlovák) 3:0, -Jarusin (orosz) 3:0. A csoport végeredménye: 1. Majoros Bence 3 győzelem - a főtáblára ju­tott. Főtábla. 1. forduló: Majoros B. erőnyerő. 2. forduló: Majoros B.-Schaumberger (osztrák) 3:2 (8, -11, -7,6,7). Nyoicaddöntő: Cassin (francia, 1. kiemeltl-Maioros B. 3:0 (8,5,9). Páros. 1. forduló: Kaluzny, Kopanyl (szlovák)-KovácsS., Majoros B. 3:0 (7,10,7). Az NRK kupán vágta az élvonalbeli Kaposvárt llyés Bettina (jobbra) remekül játszott FOTÓ: RACSKÓ TIBOR röplabda. Nagy volt a haza­iak öröme kedden délután a bujtosi csarnokban, ahol a női röplabda Magyar Kupa egyik nyolcaddöntőjét játszották. Ezen az NB II. Keleti csoport­jában listavezető NRK Nyír­egyháza az NB I-ben a kilen­cedik helyen álló Kaposvárt fogadta. A két, fiatalokból álló csapat meccsét a vendéglátók kezdték magabiztosabban, ám a második játszmában túl sok pontot ajándékoztak a so­mogyiaknak, így a vendégek egyenlítettek. A folytatásban ismét Ilyésék domináltak, és a negyedik etapban is vezettek már ll-6-ra, ám a kaposvári­aknak sikerült újra egalizálni. A döntő szettet a vendégek kezdték jobban (0-3), ám ha­mar fordítottak Romáék (8-3), és még három meccslabdát is elszúrhattak (14-9), így is hoz­ták a találkozót. Mivel a csapa­tok között osztálykülönbség volt, ez az egy meccs döntött, az NRK javára. A nyíregyházi­ak a négy közé jutásért a Mis- kolccal játszanak. KM © RÖPLABDA: Női Magyar Kupa, nyoicaddöntő NRK Nyíregyháza-Kaposvár 3:2 (7,-16,12,-22,12) Bujtosi csarnok, 200 néző, v.: Jámbor, Suba. NRK: Berényi, Dávida, Poór, llyés, Roma, Erdős. Csere: Petróczy (liberó), Hengsperger, Janetka. Edző: Balázs István. Csak a „kis Waldner” győzte le Majoros Bence tizenkét egyes mérkőzéséből tizenegyet megnyert a szlovák nemzetközi bajnokságon. asztalitenisz. Csapatban a tizenegyedik helyen vég­zett magyar válogatottnak volt a tagja, egyéniben a nyolcaddöntőbe jutott Majo­ros Bence, a Nyírbátori ASE asztaliteniszezője a szlovák nemzetközi serdülőbajnok­ságon Pozsonyban. Ez így önmagában nem lenne bra­vúrosnak nevezhető, ám ha a versenyszámok mögé né­zünk, akkor egészen más ké­pet kapunk. A nyírbátori tehetség ugyan­is 12 egyéni mérkőzésen állt asztalhoz, és ebből tizenegyet megnyert, sőt, játszmát is alig veszített. A csapat úgy lett tizenegyedik, hogy mindösz- sze egyetlen csoportmeccsét veszítette el (Majoros akkor is megnyerte mindkét egyes mérkőzését), ám az osztrá­kok elleni vereség után nem a felsőházba került, hanem a 11-31. helyért folytathatta, Majoros Bence a nemzetközi mezőnyben is egyre eredményesebb ahol aztán már nem talált le­győzőre. Az egyes verseny selejtezőjében Bence szettet sem bukott (a csoport első ki­emeltje, az orosz Jarusin ellen sem), a főtáblán egy megnyert meccs után pedig összeakadt a korosztály kiemelkedő egyé­niségével, a „kis Waldnernek” becézett, első helyen kiemelt francia Cassinnal, aki nemcsak a nyírbátori játékost, hanem kevés híján a teljes mezőnyt leiskolázta: egyéniben má­sodik lett, párosban pedig az egyesbeli legyőzőjével, a szin­FOTÓ: RACSKÓ TIBOR tén francia Akkuzuval nyerte meg a viadalt. A végkövetkeztetés pedig mi más lenne, mint az, hogy Majoros Bence a nemzetközi mezőnyben is egyre megha­tározóbb szerepet játszik. KM-BT- NYOLC CSAPATOS TEREMFOCITORNA Az Arany-gimnáziumban és a szőlőskerti iskolában rendez­ték meg a 3. Barátság21-kupa teremfocitornát, melyen az Ózon Panzió legénysége szerezte meg az elsőséget. Képünkön a részt­vevők. FOTÓ: BODNÁR TIBOR KB A Dr. Pepper nyíregyházi városi kispályás labdarúgó bajnokság őszi szezonjának végeredménye mnuM Sunshine Rádió A csoport 1. Brasil SC 11 10 1­54-21 31 2. Nyh.OldBovs 11 9 1 1 55-22 28 3. VectlRália 11 8 2 1 66-37 26 4. Nyír-Chem 11 5 3 3 39-31 18 5. KertvátosSE 11 5 2 4 28-31 17 6. Szabolcs-Volán 11 4 4 3 37-34 16 7. Viessemann 11 3 3 5 23-33 12 8. MarsoKft. 11 3 1 7 35-43 10 9. Peugeot Centrál 11 2 2 7 30-45 8 10. Mester Festék 11 1 4 6 24-43 7 ll.KoósFC 11 2 1 8 26-60 7 12. DromedárFC 11 1 2 8 25-42 5 Kelet-Magyarország B-csoport 1. T-Fdrg Trans 11 8 1 2 60-31 25 2. Farm Tej 11 7 2 2 42-19 23 3. Jobb mint otthon 11 7­4 39-28 20 4. Bokor-Nap-Kori 11 6 2 3 28-28 20 5. Shamrock-Soproni 11 6 1 4 43-29 19 6. Adrenalin-Mix 11 6 1 4 29-27 19 7. Fortissimo FC 11 2 5 4 44-44 11 8. Samsung Parki 11 3 2 6 23-39 11 9. Trió Maxi Gáz 11 3 1 7 37-46 10 10. Volán Busz 11 2 4 5 25-41 10 11. Nestta 11 2 2 7 29-54 8 12. Spartak Kertváros* 11 3 1 7 30-43 7 * 3 büntetőpont levonva Kölcsey Televízió C csoport 1. Geoorofit-Steel 11 8 1 241-28 25 2. Körúti Vasbolt 11 7 1 3 32-19 22 3. Diegós Fiúk 11 5 5 1 31-21 20 4. Nev-Út Kft. 11 6 2 3 31-26 20 5. Nyírség Szerviz Kft. 11 6 1 4 65-32 19 6. HéliosFC 11 6 1 4 61-38 19 7. Madura%Madura. 11 5 3 3 40-32 18 8. Telekom CC 11 5 1 5 28-35 16 9. Sakál Úifehértó 11 4­7 24-33 12 10. Bohemians FC 11 2 2 7 27-54 8 11. Vls Maior-Ratizol 11 1­1 24-51 3 12. Cívis Márvány* 11 1 3 7 14-49 3 * 3 büntetőpont levonva Hőtransz Kft. D csoport 1. Kreál-Team Kft. 11 9­2 63-26 27 2. Rozsrét FC 11 6 2 3 52-30 20 3. Nyírségvíz Zrt. 11 6 2 3 40-27 20 4. Plüsch Traktor 11 6 2 3 52-42 20 5. Elszer Bt 11 6­5 36-30 18 6. Continental 11 5 1 5 37-34 16 7. Gól Presszó Nyírtelek 11 5 1 5 37-34 16 8. Fekete Traktor 11 4 2 5 29-41 14 9. John Bull Pub 11 4 2 5 27-40 14 10. Rokkant Jók 11 2 3 6 27-48 9 11. Red Wolf 11 2 2 7 20-38 8 12. Csekk Béla és Fiai 11 2 1 8 25-47 7 Nyíregyházi Televízió E csoport 1 Monoton FC 11 9 1 1 65-18 28 2. genezis 11 8 2 1 34-16 26 3. Kétbatl 11 8 1 2 65-37 25 4. Pm Code Pepita 11 7­4 44-31 21 5. Szabó Bútort 11 6 1 4 44-44 19 6. Túlélők 11 5­6 33-32 15 7. Fekete Sereg* 11 5 2 4 38-25 14 8. Pi-Ba 11 4 1 6 39-42 13 9. Nyíroetrol-Taxi 11 4­7 40-48 12 10. Original Forró Nails 11 4­7 30-45 12 11. Daniubus Beton 11 2­9 25-67 6 12. Haverok 11­11 16-68 0 * 3 büntetőpont levonva Szabolcs Online F csoport 1. Nyírconsulting 11 1­1 70-20 30 2. Team Lost 11 1­1 46-21 30 3. Gelato Italiano 11 9­2 52-30 27 4. 1. Posta 11 6­5 30.38 18 5. Nyíri Honvéd 11 5 1 5 40-28 16 6. Zöldfa Étterem 11 5 1 5 35-36 16 7. BotondFC 11 4 1 6 23-31 13 8. InnoOuestFC 11 4­7 39-47 12 9. Hőtransz-Vekoni 11 4­7 44-57 12 10. XevikoKft. 11 3 1 7 29-39 10 ll.Kutvaütők 11 2­9 26-52 6 12. Mekk Mester United 11 2­9 22-57 6 Vasárnapi Kelet G csoport 1. Pizza Maffia 11 8 2 1 39-15 26 2. SematicFC 11 6 2 3 44-27 20 3. Retro Holiday 11 6 2 3 35-28 20 4. Celentano Pizzéria 11 5 3 3 30-15 18 5. Etalon-4-es Kocsma 11 5 3 3 40-35 18 6. Winter Kamp FC 11 5 2 4 32-22 17 7. Messer United FC 11 5­6 32-34 15 8. Bergland FC 11 4 2 5 31-31 14 9. FrimexFC 11 3­8 32-54 9 10. Kormányhivatal 11­11 15-69 0 Retro Rádió Old Boys csoport 1. Fehértó Kft. 13 11 2 77-27 33 2. Vezérszál Kft. 13 9 2 2 54-22 29 3. Szabolcs Volán 13 9 2 2 53-42 29 4. Vectigália 13 9­4 53-39 27 5. Nvirség-Coov 13 7 4 2 70-36 25 6. Kétball 13 6 1 6 46-53 19 7. Perfekt Baráti Kör 13 6­7 47-44 18 8. ViszokaiGumi 13 5 3 5 43-52 18 9. Adrenalin Öregfiúk 13 4 2 7 34-44 14 10. Lemezcentrum 13 3 2 8 42-61 11 11. Volán Busz 13 3 2 8 26-51 11 12. Termi Old Boys 13 3 1 9 38-63 10 13. Vadon Sportbolt* 13 3 3 7 39-73 6 14. Tioomix 13 1 210 20-33 5 * 3 büntetőpont levonva A csapatok egy része hamarosan terem­ben folytatja fotó: mán László ÁPOLÓ AJustcniNtsrró 2011. NOVEMBER 10-11. NYÍREGYHÁZA BU Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja PÁLYAVÁLASZTÁSI a szakmaválasztásban! HIRDESS

Next

/
Oldalképek
Tartalom