Kelet Magyarország, 2011. október (68. évfolyam, 230-255. szám)

2011-10-31 / 255. szám

2011. OKTÓBER 31.. HÉTFŐ 10 Sport KEK! Tisztes vereség a listavezetőnél kézilabda. Nem a vendég nyíregyháziak voltak az esé­lyesei annak az NB I. B-s férfi kézilabda-mérkőzésnek, ame­lyet szombaton este játszottak Cegléden. A házigazda eddig valamennyi meccsét megnyer­ve várta az NYKSK együttesét. Bartha Dénes serege meglepte a listavezetőt, és az első félidő derekáig időnként vezetett is. Ekkor Bursac piros lapot kapott, így kiszállt a játékból. Ezt természetesen megérez­te a vendégcsapat, amelynek tagjai ezt követően is fegyel­mezetten, és időnként kife­jezetten jól játszottak. Ennek következtében a ceglédiek nem tudtak nagyon meglépni, általában két-három gólos volt az előnyük. A második játék­rész második felében lett vol­na esélye Tarnavölgyiéknek még közelebb kerülni a há­zigazdához, ám ekkor kima­radtak a helyzetek, a rutinos pályaválasztó pedig nem en­gedte kiénekelni szájából a sajtot. A remek, és összessé­gében sportszerű mérkőzé­sen így végül érvényesült a papírforma, ám Vargáéknak sem az eredmény, sem a tel­jesítményük miatt nincs miért szégyenkezniük. Cegléd-Nyíregyházl KSK _____________ 34-30(17-14) Cegléd, 300 néző, v.: Hargitai, Palkovits. NYKSK: Gadnai - Horváth 4, Tamavölgyi 7, Kocsis, Varga 6/1, Bursac 3, Vasas Gy. 3. Csere: Oross (kapus), Vasas T. 1, Kovács 2, Braun 3, Erdős 1. Edző: Bartha Dénes. Kiállítások: 6, illetve 6 perc. Hétmétere­sek: 3/3, illetve 1/1. @ A SZEGED NAGY BRAVÚRJA Három és fél éves hazai veretlensége szakadt meg a veszprémi férfi kézilabda­csapatnak, amely szom­baton Szegeden kapott ki 24-23-ra. fotó: mti © LABDARÚGÁS: Szi-Zo Sport-dr. Zilahi megyei I. osztály, 11. forduló A derbiről csak a fagyasztó hiányzott A szomszédvári rangadón két találatig jutó gyulaházi Éles István lövésé­nek sorsát a nyírkarászi Csuka György figyeli fotó: racskó tibor Mátészalka-Nyírcsaholy 2-2 (1-2) Mátészalka, 200 néző, v.: Benkö R. Má­tészalka: Pindzsula - Csorvási, Mészáros G„ Rézműves F„ Sipos J. (Bojer B.), Tóth F., Pankotai I., Majoros l„ Tóth K. (Kosa Sz.), Botos S„ Pálfi IJ. (Andrási Cs.). Játékos­edző: Majoros Imre, Nyírcsahoty: Oláh M. - Putirka B„ Széles A„ Jéri Zs., Szabó V, Mező A. (Kiss E„ Lakatos S.), Molnár Sz„ Bálint M„ Petrohai M„ Széles Zs., Kertész J. (Bégány Zs.). Játékos-edző: Kiss Ervin. A „jó szomszédság" elvét csaknem betartották a csaholyiak, hiszen a mérkőzés előtörténe­teként a szalkaiak több ízben próbálkoztak a vasárnapi időpont elérése érdekében, de ehhez ők nem voltak partnerek... A meccsről annyit: gyenge színvonalú, de fordulatos találkozón összességében reális eredmény született. Ezért különösen furcsa, miért kellett a lefújás után a vendégeknek a kis- padon kitölteni bosszújukat... Gól: Pálfi I. J„ Botos S. (11-esből), illetve Mező A., Bálint M. (11-esből). Kiállítva: Mészáros G. (28. perc), illetve Szabó V, (44.), Kiss E. (93.). Ifi: 1-1. (Tudósító: Plesu Ádám) ______ Majoros Imre: - A kihagyott helyzetünk után két figyelmetlenségből adódóan hoztuk a szokásos kapott gólokat, és ha kicsit későn is. de a hosszabbításban sikerült pontot mentenünk. Sajnos, négy hiányzónk távollétében ennyire voltunk képesek. Külön gratulálok a két ifi korú labdarúgó, Andrási Csaba és Bojer Balázs remek játékához. Kiss Ervin: - Úgy gondolom, az első félidő alapján megnyerhettük volna a mérkőzést, a kiállítás megzavarta csapatomat, ezért reálisnak tartom a döntetlent. Saját kiállí­tásomról pedig annyit: igaz, hogy nyomda- festéket nem tűrő szavakat használtam, de Gergely Sándor asszisztens valótlant állít, amikor azt mondja, őt megsértettem, mivel pályafutásom során sem ellenfelet, sem játékvezetőt nem illettem csúnya szavakkal. Ha megbántottam valakit, elnézést kérek! Nagyhalász-Tiszavasvári O-l (O-O) Ibrány, 100 néző, v.: Sipos L. Nagyhalász: Vattai - Orbán A., Szoboszlai B„ Vincze L„ Kóder, Földi J. (Gaál Z.), Kiss I. (Csom- bók Cs.), Nagy G„ Bodzás A. (MetzT.), Birovecz J„ Kelemen R, Edző: Kató István. Tiszavasvári: Susánszki - Tályai P. (Pethe G.), Kurucz T„ Szolyka T., Gál N„ Aszalós (Bodnár A.), Péntek A., Bagoly Z. (Gyurján A.), Nagy I., Lakatos B. (Búr V.), Fazekas V. Edző: Fecsku István. A halásziak nagyon unják már, hogy a játékvezetők döntik el, a következő héten milyen összeállításban szerepeljenek... Gólnélküli állásnál meg nem adott hazai tizenegyes, jogtalan kiállítás - érdemtelen vereség. Gól: Gál N. Kiállítva: Kelemen R. (31. perc). Ifi: 0-4. ___________ Kató István: - A rossz felfogású játékvezetés három pontunkba került. A csapat jó teljesítményt nyújtott, sajnálom játékosaimat. ________________ Fecsku István: - Egy kis „Gáz-fröccsel” nyertünk. ___________ Nagyszekeres-Balkány 2-0 (0-0) Nagyszekeres, 120 néző, v.: Sinka. Nagy­szekeres: Cosmin - Robas, Stef, Rebegean (Della S.), Márton J„ Chiodreanu (Fellegh I.), Bornemisza, Bartha K„ Pál Á„ Costea (Szilágyi L), Homoki G (Homoki!.). Játé­kos-edző: Della Sándor. Balkány: Varga I. - Dán F„ Barna A., Daru, Görög T„ Vasas T., Tóth Z„ Vass Z., Ferenczi M., Nagy M„ Göndör I. Edző: Farkas Béla. A hazai csapat javuló hozzáállással, magabiztosan tartotta otthon a három pontot. Gól: Homoki G„ Szilágyi L. Ifi: 0-1, ______________________ Della Sándor: - Remélem, a következő meccsen hasonlóan fegyelmezett játékot, jó hozzáállást fogok tapasztalni. ____________ Farkas Bála: - Gyengén, fegyelmezetlenül, és végtelenül pontatlanul játszottunk. An­nak a szövetségi embernek, aki ezt a pályát hitelesítéskor játékra alkalmasnak találta, külön gratulálok! Nyírkatász-Gyulaháza_____2-2 (1-1) Nyírkárász, 400 néző, v.: Szűcs N. Nyírkárász: Tuza - Danku J„ Rákóczi, Csuka Gy„ Horváth G„ Jávor P„ Juhász L„ Hajdú G. (Mándi L), Mocsár G. (Bagi Z.), Varga J. Edző: Dudás Zoltán. Gyulaháza: Fejér G. - Molnár G„ Gáti Sz„ Deák Z„ Haga S. (Tóth G.), Bombera, Takács B„ Gáti S. (Kapin M.), Bárdi B. (Papp N.), Éles I., Deák B. Edző: Bárdi Attila. Rangadóhoz méltó küzdelemben a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Gól: Mocsár G, Mándi L. illetve Éles 1.2. Ifi: 3-1. (Tudósító: Dudás Jánosi _________________________________ Dudás Zoltán: - Nagy iramú, kiegyenlített első félidő után kettő egynél meccslabdát hibáztunk. A futball törvényszerűsége, hogy nem is maradt el a büntetés - hozzáte­szem, óriási védelmi hibából. Gratulálok mindkét együttesnek, de az egy kicsit ciki, hogy egyik csapatnak sincs fagyasztója... Bárdi Attila: - Szomszédvári rangadóhoz méltó izgalmas, küzdelmes játék után igazságos döntetlen született. ____________ Szakoly-Nagykálló 0-0 Szakoly, 200 néző, v.: Veres J. Szakoly: Borkó - Kevert S., Géczi P„ Boros Gy„ Turbucz, Madzin, Kevert K., Újfalusi G„ Palaga, Pécsi G. (Lengyel Á.), Ványi Zs. Játékos-edző: Boros Gyula. Nagykálló: Pekk - Sándor M„ Simon I., Sárga L, Szigeti V., Fodor I, Karaffa, Káposznyák (Dobos J.), Imre J. (Matejkó G.), Papp M. (Dobó J.), Csajkó J. (Dán A.). Játékos-edző: Dán Attila. Nagyon jó iramú mérkőzésen mindkét csapat előtt adódott gólhelyzet - a hazaiak előtt több, sőt, tizen­egyest is hibáztak. Az eredmény igazságos. Ifi: 2-3. (Tudósító: Tamás Csaba) __________ Boros Gyula: - küzdelmes mérkőzésen a helyzetek alapján gólokkal keltett volna nyernünk._______________________________ Dán Attila: - küzdelmes szomszédvári rangadón Pekk Janinak köszönhetően egy pontot szereztünk. _______________________ Záhony—Újfehértó 3-1(0-1) Záhony, 100 néző, v.: Szijjártó. Záhony: Babíncsák - Árva B. (Kői R.), Semegi J„ Ésik A., Semegi T. (Papp T.), Balázsi A. (Tóth R.), Sére L (Kői G.), Czvik S„ Tóth A„ Győri J„ Sajtos N. (Balogh S.). Edző: Seres Zsolt. Újfehértó: Gégény L - Ballai Z„ Pallai J„ Horváth G., Kerecsen G. (Pallai G.), Kiss Sz., Potyók J. (Tardi G.), Piskóti Zs„ Szoták J. (Lácza Gy.), Orf F„ Osikóczki I. (Hegedűs A.). Edző: Urr László. Két gondban lévő csapat sportszerű mérkőzésén a hazaiak második félidőben mutatott játékukkal megszerez­ték a hőn áhított első győzelmüket, amelyet remélhetőleg újabbak fognak követni. Gól: Czvik S., Tóth A., Balogh S„ illetve Kiss Sz. Ifi: 7-2. (Tudósitó: Erdei Árpád) ___________ Seres Zsolt: - Az első félidőben hiteha- gyottan, a másodikban annál nagyobb akarással futballoztunk, aminek meglett az eredménye. Gratulálok a fiúknak! __________ Urr László: - A második félidőben látott játékunk alapján csak ez az eredmény születhetett. Gratulálok Hegedűs Attilának a felnőttcsapatban való bemutatkozáshoz! © TABELLA A bajnokság állása: Fehérgyatmat-Nylrmada 1-0 (1-0) Fehérgyarmat, 300 néző, v.: Vasas. Fehér­gyarmat: Koncz T. - Docsa I., Batfalschi, Pop, Szántó l„ Országh L, Igaz K., Országh Zs., Máté G. (Tamási Z.), Tamási D. (Bírta N.), Oprea. Edző: Virovecz Pál. Nyirmada: Papp G. - Szabó G„ Mátyus, Danku A., Csernák I. (Cseszlai R.), Szikszai A„ Ponczók T. (Szőke I.), Jóni A. (Németh A.), Papp Z., Tóth A. (Sebestyén G.), Fejes J. Játékos­edző: Szőke István. Batfaslchi mindent eldöntő bombája úgy száguldott a hálóig, mintha Sebastian Vettel hasított volna el az autójával a salakpályán. Bár a tej élet, erő, egészség, a Zolika büféjében mégis a sört és a fröccsöt öntötték magukba a gyarmati szurkolók ezt a szép sikert kővetően. Gól: Batfalschi. Ifi: 1-7. ____________________ Virovecz Pál: - Az első félidőben eldönt- hettük volna a mérkőzést, a másodikban azonban csak a szerencsével tudtuk itthon tartan a három pontot - nagy küzdelem­ben, remek csapat ellen. __________________ Szőke István: - Sajnos, ilyen hozzáállással csak is ez lehetett az eredmény. A hazaiak szép szabadrúgásgóllal eldöntötték a mér- kőzést, mi pedig kihagytuk helyzeteinket. Rakamaz-Mándok 0-2 (0—1) Rakamaz, 100 néző, v.: Csikós. Rakamaz: Gégény B. - Debroczki, Galambosi Zs., Koczogh I., Takács l„ Deák G„ Borbély P„ Galambosi G„ Gáspár L, Balogh J. (Kassai N.), Balogh R. (Pólik T.). Edző: Veigli Géza. Mándok: Bandor - Balogh N., Balogh T„ Kiss G„ Angyal Á„ Orosz Cs., Karasz A„ Szilágyi Z. (Liptai D.), Gombkötő Z. (Ga­lambos L), Szabó S, (Miskolczi G.), Matyi. Játékos-edző: Gerliczki Máté. Gyenge szín­vonalú mérkőzésen teljesen megérdemelt vendégsiker. Gól: Matyi, Galambos L. Ifi: 4-3. (Tudósító: Goneth Béla) ________ Veigli Géza: - Csapatom hetek óta csalja a futballt, ezt a szép játékot bűn így művelni. Mellesleg jobb volt a Mándok, egyszerűen lefocizott bennünket. ___________________ Gerliczki Máté: - Az idény legjobb játéká­val sikerült legyőzni eddigi pályafutásom egyik legkedvesebb csapatát és edzőjét. Sikerünket azoknak a kitartó szurkolóinknak ajánljuk, akik ide is elkísértek bennünket. 1. Nagyszekeres ______________________11 8 - 3______22-9 24 2. Nyirmada 11 7 1 3 29-17 22 3. Balkány 11 7 1 3 24-15 22 4, Tiszavasvári 11 7 1 3 20-14 22 5. Mándok 11 6 2 3 22-12 20 6. Gyulaháza 11 5 4 2 32-19 19 7. Nyírkárász 11 5 2 4 33-17 17 8, Rakamaz 11 5 1 5 18-14 16 9. Szakoly 11 5 1 5 24-26 16 10. Nagykálló 11 4 3 4 14-20 15 11. Mátészalka 11 4 1 6 17-27 13 12. Fehérgyarmat 11 4 1 6 15-28 13 13. Nyírcsaholy 11 3 4 4 28-31 13 14. Nagyhalász 11 2 1 8 9-32 7 15. Újfehértó 11 1 3 7 15-25 6 16. Záhony 11 1 2 8 10-27 5 Őszi ezüstöt tollasoztak itthon a nyíregyháziak tollaslabda. Nyíregyháza adott helyet az ob III-as tol­laslabda csapatbajnokság őszi fordulójának. A házigazda NYVSC együttese a budapesti csapatokat maga mögé utasít­va a második helyen végzett. A házigazda nyíregyháziak legyőzték a Honvéd Zrínyi SE (3-2) és a MAFC (5-0) csapata­it, csak a Hajdúszoboszlótól kaptak ki 4-l-re. km Az NYVSC csapata (balról): Fejes Gábor, Kiss Alexandra, Hajdú Gyula, Bukoviczki Nikoletta, Pintér Csaba, Bukoviczki Bianka fotó: tudósítónktól © www.topaukcio.hu Újra indul a TOPAUKCIO! Mától lehet regisztrálni! Mától lehet regisztrálni az aukciós portálon © LABDARÚGÁS: NB 1.14. FORDUL 3 Nagy érdeklődés övezi a Topaukciót, Magyar- ország legbiztonságo­sabb online árverését! topaukció. Az álomajánlat csak egy lépésre van Öntől: re­gisztráljon a www.topaukcio. hu oldalon, az e-mailben kül­dött link segítségével erősítse meg regisztrációját. Az auk­cióban való részvétel egyik feltétele az oldalon történő regisztráció, illetve az 50 % kikiáltási ár megadása. Mint eddig is, öt egyszerű lépést kell csak követnie, és Öné lehet a kiválasztott ter­mék: Regisztráljon!, Jelent­kezzen be!, Adja meg titkos licitmaximumát, ha túllicitál­ják, emeljen az áron! Ha Ön kínálja a legmaga­sabb összeget, az aukció zárá­sa után e-mailben értesítjük a fizetés módjáról. A fizetés teljesítése után Tanúsítványt küldünk Önnek, amely fel­jogosítja Önt a termék vagy szolgáltatás átvételére a ke­reskedőtől. Bejelentkezés után aján­latot tehet a választott ter­mékre vagy szolgáltatás­ra (megadhat egy titkos licitmaximumot), és ez az ajánlat visszavonhatatlan, il­letve csak felfelé módosítha­tó. Amennyiben más maga­sabb összeget kínál az adott termékre vagy szolgáltatásra, Önt e-mailben értesítjük er­ről, és lehetősége van emelni titkos licitmaximumát. Most külön érdekessége az oldal­nak, hogy az eddigiekben is megszokott több egyforma termék megjelenését Önnek külön is jelöljük, azaz min­den termék mellett talál egy figyelmeztetést, amennyiben több ugyanilyen termékre is megteheti ajánlatát. Az eladó további termékeire kattintva pedig részletesen megismer­kedhet a többi ajánlattal. A licit minden esetben 50 %-ról indul. Bővebben tájé­kozódhat a www.topaukcio. hu oldalon, az így működik... és a Gyakori kérdések menü­pontok alatt. Mi a teendő akkor, ha biztos szeretnék lenni abban, hogy én viszem el a terméket? Ebben az esetben tanácsol­ja a Topaukció csapata, hogy határozzon meg egy titkos li­citmaximumot! Már csak pár nap, és indul az aukció! November 14-ig van lehetőségük, hogy a szá­mos kedvező ajánlat közül megtalálják a leginkább csa- logatót. Utazások, wellness, tanfolyamok, különleges ajánlatok várnak Önökre a Topaukción novemberben is. Jó szórakozást, izgalmas játékot és nem utolsó sorban sikeres licitálást kíván a Top­aukció csapata! Dlósgyőr-Haladás 1-0 (1-0) Miskolc, 9000 néző, v.: Böcskei. Gól: Luque (43. perc). ______________________________ Pápa-VMeoton ________ 2-3 (0-0) Pápa, 1500 néző, v.: Németh A. Gól: Maries (59.), Ferenczi I. (67.), illetve Alves (65. és 76,),NikolicsN. (82.). ___________________ Pécs-Győf _____________3-1 (1-0) Pécs, 4000 néző, v.: Alvaro Garcia (chilei). Gól: Bajzát (22.), Regedei (48.), Gyánó (90.), illetve Ahiupera (56.). ______________ Paks-Zalaegerszeg 4-2 (1-0) Paks, 1620 néző, V.: Veízer. Gól: Bartha (33.), Szatmári L (49.), Magasföldi (71.), Kiss T. (81.), illetve Máté P. (54. és 56.). Kaposvár-Vasas 0-0 Kaposvár, 3500 néző, v.: Farkas A. ÚJpest-Kecskemét 3-1 (1-0) Szusza-stadion, 2615 néző, v.: Bognár T. Gól: Kovács D. (38.), Rajczi (11-esből, 86.), Balajti (91.), illetve Foxi (66.). Kiállítva: Balogh B. (Kecskemét, 86.). ______________ Debreceni VSC-Bp. Honvéd 1-1 (1-0) Debrecen, 6000 néző, v.: Kassai V. Gól: Szakály P, (23.), illetve Danilo (54.). Siófok-Ferencváros 0-2 (0-1) Siófok, 3500 néző, v.: Iványi Z. Gól: Pölöskey P. (26.), Hakola (74.). A kecskeméti Gyurcsó Ádámnak nem sok babér termett Újpesten FOTÓ: MTI A bajnokság állása: 1. Debrecen 14 10 4­29-9 34 2.Győr 14 10 1 3 23-12 31 3.Bp. Honvéd 14 7 3 4 26-17 24 4. Diósgyőr 14 7 3 4 22-17 24 5. Videoton 14 7 2 5 20-12 23 6. Pécs 14 6 5 3 21-24 23 7. Kecskemét 14 6 4 4 24-19 22 8. Paks 14 5 5 4 29-30 20 9. Vasas 14 3 7 4 13-16 16 10. Pápa 14 4 3 7 14-19 15 11. Haladás 14 4 3 7 15-21 15 12.Ferencváros 14 4 2 8 13-15 14 13. Újpest 14 4 2 8 20-25 14 14. Siófok 14 2 7 5 10-13 13 15. Kaposvár 14 1 9 4 17-23 12 16. Zalaegerszeg 14­4 10 12-36 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom