Kelet Magyarország, 2011. október (68. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-04 / 232. szám
2011. OKTÓBER 4.. KEDD KELET Háttér 3 Polgármestert hoz a Mikulás GESZTERÉD. Mint korábban hírül adtuk: minősített többséggel, száz százalékos egyetértésben önmaga feloszlatásáról döntött szeptember 26-ai ülésén Geszteréd Önkormányzat képviselő-testülete. Ennek következményeként a településen időközi polgármester, valamint önkor- mányzatiképviselő-választást kell tartam, amit a helyi választási bizottság december 4-ére, vasárnap írt ki. KM-PI A mai község két központi bokortanya összevonásával, és az azt körülvevő 16 különálló bokortartyávalegyütt 1952 óta alkot önálló települést. a) Nyírtelek c) Nagycserkesz A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. b) Kálmánháza d) Gávavencsellő NÉZŐPONT Ladányi Tóth Lajos Újabb cafat a csontról átrább az agarakkal! - fakadhatnak ki a kutyások, akik ugyanakkor megnyugodhatnak: szó sincs arról, hogy kutyába se néznék őket. Sőt, felelős ebtartókká avanzsálnak, ami a mai világban megér egy harsány „vaú” felkiáltást. A vidékfejlesztési minisztérium törvénymódosítást nyújtott be az állatvédelmi törvényhez, eszerint ebrendészeti hozzájárulásnak hívják majd azt az új sarcot (elnézést minden tiltakozó ötletgazdától), amelyet a parlamenti elfogadás után az önkormányzatok vetnek ki. Kutyánként és évente legfeljebb 3500 forint mértékben adóznak az ebtartás varázsa előtt, kivételt képeznek viszont a vakvezető, az ivartala- nított és a menhelyről örökbe fogadott ebek. Nem kell mindjárt vicsorogni az ebadó terve hallatán, szent cél vezérli ugyanis a feltalálókat. „A gondoskodás, a felelős állattartásra való nevelés, a társállatok megbecsülésének javítása” - ezek a lózungok, amelyek láttán szabadjára lehet engedni a rövid pórázon tartott gondolatokat. Jót akarnak, s ezáltal jól takarnak. Azonban a lepel lehull, amint elkezdődik a behajtás e téren is: az adó bevezetésével elszaporodhatnak a gazdátlanná váló, utcára kitett négylábúak. Az önkormányzatok az ily módon képződő bevételek felét kötelesek az ebtartással összefüggő hatósági, szemléletformálási és egyéb teendőkre fordítani. A másik fele takaros ösz- szegnek ígérkezik, sok kutya csahol széles e hazában. Ebenként 1750 forintjával számolva szép summára lehet szert tenni. A kutyafáját, micsoda ötlet! Kár lenne megállni ezen az úton, elvégre rengeteg hasznos állat tartása jár felelősséggel. Ne tévesszük tehát vigyázó szemeink elől a marhákat, a barmokat és az ökröket! ladalginfomüiu Kutyaszorítóban az ebtartók Számháború: hetvenezer vagy tízezer? Üzenet a kormánynak: nem lehet mindent tonságért, az emberi és munkavállalói j ogokért. lenyomni a munkavállalók torkán! nyíregyhaza. Szabolcs- szatmár-beregiek is szép számmal vettek részt a szombati, fővárosi szakszervezeti demonstráción. Garamvölgyi László, az Országos Rendőrfőkapitányság szóvivője közölte, hogy körülbelül 10 ezer ember volt jelen, esetleg kevéssel több, a bejelentett 30 ezernek az egyharmada. Vagy mégsem? A létszám nem vitatéma- Nem tudom, mi a cél a fals információval. Attól nem lesz még senki se több, se kevesebb, ha nem ismeri el: valóHallatták a hangjukat a Kossuth téren fotó: km jában hetvenezren voltunk a megyei képviseletvezetője. A Kossuth téren. Parlament előtt mintegy száz Ez tény, az utaslisták, a érdekvédelmi és civil szerve- civilek összesítése alapján zet támogatásával szerveztek nincs min vitatkozni - reagált tömegdemonstrációt a de- Markovics Tamás, az MSZOSZ mokráciáért, a szociális bizEgységbenazeről- Maximálisan politikamentes volt ez a rendezvény. A hangulatból azt lehetett érzékelni, hogy ezzel nincs vége, nem húztak egy határvonalat, hanem igenis lesz folytatása. A résztvevők hovatartozástól függetlenül üzentek a kormánynak, hogy nem lehet mindent lenyomni a munka- vállalók torkán. Bosszantó ugyanis, hogy az MSZOSZ kiváló közgazdászainak, jogászainak javaslatait egyszerűen lesöprik az asztalról. A szakszervezeteket nem szabad figyelmen kívül hagyni, ez szombaton is bebizonyosodott! KM-LTL Megdrágul az állattartás, amennyiben a parlament ma elfogadja az állatvédelmi törvény módosítását. kezményeket tekintve például a játszótereken kevesebb lesz a kutyapiszok, kevesebb emberre támadás várható, csökkenthető a fertőző betegségek terjedése is. Véleményem szerint e tervezet működéséhez szükséges a kitalált ebadó, ami első hallásra rémisztő, ám a tervezetben számos lehetőséget találhatunk arra, hogy ne kelljen fizetnünk, illetve csak töredékét fizessük az ebadónak. Bízom benne, hogy az állatok világnapján honatyáink nem csak az ebeknek, de a gazdik pénztárcáinak is kedvezni fognak! - tette hozzá. Kutyául elbánnak mindenkivel Kálmánchelyi Jánosné szerint az intézkedés egyetlen és valódi célja a kisemberek újabb megsarcolása.- Miért büntetnek (szinte) minden kutyatartót? Fizessenek azok, akik elmulasztják a kötelező oltásokat, és nem gondoskodnak megfelelően a jószágról! Én évtizedek óta tartok házőrzőt, akire szinte családtagként tekintek. Az etetése és oltása sem olcsó mulatság a kis nyugdíjból, erre most bevezetik az ebadót?! Hány bőrt akarnak még lenyúzni az emberekről? Ha pénzre van szüksége az államnak, adóztassa meg jobban a tehetős „nagykutyákat”! - érvelt indulatosan nyíregyházi olvasónk. km-pi, tg, mml W A „nagykutyákat" kellene jobban megadóztatni, nem a kutyatartókat! KÁLMÁNCHELYI JÁNOSNÉ Kutyánként évente maximum 3500 forintot kérhet a gazdiktól a helyi önkormányzat illusztráció: racskó tibor nyíregyháza. Kutyánként és évente legfeljebb 3500 forint lenne az ebrendészeti hozzájárulás. Az ebadót az önkormányzatok vethetik ki, célja „a felelős állattartásra való nevelés, a társállatok megbecsülésének javítása mellett az ebrendészetek mint állami feladatot ellátó helyi önkormányzatok célzott anyagi forráshoz jutása”. Az új közteher elvileg elindíthat egy folyamatot, ami a tudatos állattartás irányába mutat, de félő, hogy az adóbevezetés hatására megnő a gazdátlanná váló, utcára kitett állatok száma. A tervezet fontos eleme a pontos ebnyilvántartás, ezért van szükség a chipekre, melyek által pontosan meghatározható, ki az állat tulajdonosa. Kevesebb lenne a kóbor állat, ha visszavezethető lenne a gazdához a kutya - legyen szó tenyésztőről vagy hobbi kutyatartóról. A felelősségteljes kutyatartók rendszeresen oltatják, ha kell, ivartalaníttat- ják az ebet, de akik felelőtlenül A menhelyről befogadott kedvencek után nem kell adózni. Kivételnek számítanak még a mentő-, a jelző-, a vakvezető, a rokkantsegítő vagy a terápiás kutyák, továbbá a honvédségnél és nemzetbiztonsági szolgálatnál lévő ebek, illetve az ivartalanított kutyák. tartanak állatot, hatalmas költséget rónak az önkormányzatok nyakába azzal, hogy az utcára került kutyákat gyűjtőhelyeken tartsák, és ott ivarta- lanítsák, illetve oltsák be őket. Letagadják, ha fizetni kell Orosz László, Piricse polgár- mestere szerint az ebrendészeti hozzájárulás bevezetésével tovább növekedve a kóbor Bár évről évre egyre kevesebb kutya van (tavaly 250 ezerrel kevesebb kutyát oltottak be veszettség ellen, mint korábban), a szakértők még így is 2-2,5 millióra teszik a házőrzők számát hazánkban, a gazdátlan ebekét pedig legalább 50 ezerre. kutyák száma. - Már most is sok a gazdátlan kutya a településen, félő, hogy az ebadó bevezetésével még nagyobb lesz a számuk. Az emberek a kötelező oltásra sem viszik el a kutyákat arra hivatkozva, hogy nincs pénzük. Ha az oltásra nincs pénzük, akkor jogos lehet az aggodalom, hogy nem lesz az ebadó befizetésére sem. Ha az oltás hiányát szóvá tesszük, letagadják a kutyájukat, azt mondják, nem az övék a házuk körül bóklászó eb. A kóbor kutyák egyre több gondot okoznak, mert az utcán lévő szemetet is kiborítják, a járókelőket pedig félelemben tartják. Hallottam már olyan kezdeményezésről, hogy egy önkormányzat a leadott hím kutya után 500, a nőstény kutya után pedig 1000 forintot fizetett akkor, ha a tulajdonos nyilatkozott arról, hogy az állatorvos elaltathatja az állatot- mondta el a településvezető. Az ebadó pozitív hatásai- A nyilvántartást valószínűleg újra az önkormányzat emberei fogják végezni, ami plusz feladatot és plusz költséget jelent - mondja dr. Bulyáki László, a Barzó Állatgyógyászati Centrum ügyvezető igazgatója. A szakállatorvos úgy véli, az ebek kötelező microchipes megjelölésének bevezetése a nyilvántartási rendszer alapkövét jelenti, hiszen minden eb egyedi sorszámú chipet kap, ami az állat azonosítását szolgálja, helymeghatározásra nem alkalmas.- Az ivartalanítással csökkenthetőek a felesleges szaporulatok, kevesebb lesz az utcára kidobott kiskutyák száma. A humán egészségügyi követ„Kivételes” négylábúak C MEGKÉRDEZTÜK: Ön egyetért az ebrendészeti hozzájárulás bevezetésével? BALASÁNÉBLASKÓ GYÖNGYI: Kevesebb kutyát tartanak maid. BABAKONYI ADRIENN: Elszomorít az ebadó híre. ORGOVÁN BÁLINT: Meggondolják, hány kutyát vállaljanak. CIRJÁKNÉ SZÁNTÓ ÉVA: Több lesz a kutya az utcán. VARGA LUCA: Félek a szívtelen gazdák döntésétől. MEGYESI ELI ZABÉT: Felduzzad a menhelyl ebek létszáma. Balasáné Btaskó Gyöngyi szerint ez jó ötlet, mert senki sem fog 5-6 kutyát tartani, amelyekre nem tud rendesen odafigyelni. De a most meglévő kutyákat sok felelőtlen ember az utcára fogja engedni - mondta. Orgován Bálint jó kezdeményezésnek tartja az ebadó bevezetését. - Legalább mindenki meggondolja, hogy hány kutyát vállaljon, és népszerűbbé válik az ivartalanítás is - érvelt a fiatalember. Cirjákné Szántó Éva macskát tart, de szereti a kutyákat is. - így is sok a kóbor állat a környékünkön, a döntés miatt lehet, hogy még több lesz. Szerintem a felelős állattartás kialakítása a célja az ebadónak - válaszolta. Barakonyi Adrienn szomorú az ebrendészeti hozzájárulás hallatán. - így még nehezebb dolognak tűnik, hogy meggyőzzem a szüléimét arról, hogy vegyenek nekem egy kiskutyát- közölte a fiatal lány. Varga Lucának más okból nem tetszik a döntés. - Félek, hogy nagyon sok jószág emiatt kerül majd utcára, vagy ne adja Isten, még rosszabb sorsra kárhoztatja őket a szívtelen gazdájuk - tette hozzá. Megyesi Elizabet attól fél, hogy az állatmenhelyeket lepik majd el az új „lakók”:- Mivel a menhelyről hozott ebek után nem kell adózni, biztos új gazdára talál néhány ottani kutya, de inkább felduzzad majd a létszám - közölte. »EGYSZER VOLT Az Őszi Könyvtári Napok keretében László Gézáné Volt egyszer egy Tókuckó... című kötetének vetítéssel egybekötött bemutatójára került sor hétfőn a megyei könyvtárban. fotó: sipeki Péter