Kelet Magyarország, 2011. október (68. évfolyam, 230-255. szám)
2011-10-10 / 237. szám
390401 2011. OKTÓBER 10.. HÉTFŐ 6 Fórum KELET Emberség A következő történetet azért szeretném közreadni, hogy a bennünket ért negatív, lehangoló eseményeken túl, nem mehetünk el szótlanul az emberséges cselekedetek mellett sem. Néhány napja Nyíregyházán a 8/A-s autóbusz két Kossuth utcai megállója között az egyik útitársam észrevétlenül „megszabadított” az irattárcámtól. Csak később, otthon vettem észre az irattárcám eltűnését. Az egész napi idegeskedés - nagy meglepetésemre - délután véget ért. Becsöngetett egy Kossuth utcán lakó kedves fiatalasszony, aki kislányával együtt elhozta a megtalált tárcát. Távozása után is alig tudtam felfogni a történteket. Ezúton még egyszer szeretném megköszönni fáradozását, s azt, hogy megkímélt az iratok beszerzésének kálváriájától. P.BNÉ, NYÍREGYHÁZA Fél egészség Mostanában nincs olyan nap, hogy a média ne „harsogna” áremelésről. A 2010-ben két esetben, idén is többször emelkedtek (változó forrnáEnciánkékben Megszámlálhatatlan virágbimbót hozott Vaján Tirpákék enciánbokra. A kinyílt virágok enciánkékbe öltöztették az udvaron lévő dísznövényt. A ház asszonya, Katalin, szereti a virágokat, hűségesen ápolja, az évek során kitapasztalja, melyiknek mi a titka. Az enciánfa virágpompájának titka a tavaszi metszés elvégzése, amelynek következtében Krúdy Gyula, városunk nagy íróiénak szülőháza előtt tisztelegnek FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Irodalmi séta a belvárosban Az Őszi Könyvtári Napok keretében „Múltból a jövőbe” címmel irodalmi sétára kalauzolta a gyerekeket dr. Bihari Albertné, a Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület titkára. A résztvevők megtekintették Nyíregyháza belvárosának irodalmi emlékhelyeit és emlékjeleit Krúdy Gyula, Bessenyei György, Váci Mihály és Móricz Zsigmond szellemét idézve. EGYRÉSZTVEVŐ ban) a gyógyszerárak. Beteg és orvos legyen a talpán, aki el tud ezen igazodni. A gyógyszerfogyasztó csak hátrányba kerülhet. Párhuzamosan az élelmiszerek árai is kúsznak felfelé. A nyugdíjasokat mindez nagyon rosszul érinti. Húsz százalékát kapják kézhez a nyugdíjuknak, s ezt a göröngyös utat képtelenek követni. Az OEP-nél is drámai a helyzet, a megszorítások miatt már csak „feleannyi táppénz jár”- tehát csak „fél gyógyulásra” jogosult a beteg. Mi van a tarsolyban még? PÓTAJÓZSEF megalapozzuk a dísznövény virágzását. A tápoldatozás sem maradhat el, hiszen így lesz folyamatosan, az egész nyár folyamán virágzó az enciánunk. A kiültetést is meghálálja. A növény fagyérzékeny, ezért hamarosan igyekezzünk nagy edénybe felszedni és fagymentes helyre tenni. Ha dézsában neveltük, egészen késő őszig eltart a virágzása, hiszen nem viseli meg annyira a téliesítés. NÉMETHNÉCSUBÁK ÉVA Tirpák Márk (balra) és barát|a csodálja a virágzó bokrot fotó: a szerző VENDÉGSOROK Angyal Sándor Közelebb a tűzhöz? P ersze, azt majd az idő dönti el, hogy milyen eredményeket hoz az oktatási, egészségügyi és más, az önkormányzatok tulajdonában és üzemeltetésében lévő iskolák, kórházak stb. államosítása. Két konkrét előnyről már megérkeztek a hírek. Az első: a nyakig eladósodott megyei önkormányzatok banki tartozásait egy az egyben átvállalja a kormány, ami több, mint 180 milliárd forintot jelent. A másik: a kormány- hivatalok létrejöttével több szolgáltatástól szabadultak meg a megyék, ami azt a veszélyt is magában hordozza, hogy feladat és munka nélkül maradnak, kiüresednek az országnak ezek a különálló részei, ami maga után vonhat létszámleépítést. Csakhogy. Az egyik - ha nem éppen a legfontosabb - lehetőség újra feléledhet a változások során. Ez pedig az a döntés, hogy a területfejlesztés ismét a megyékhez kerül vissza abból a megfontolásból, hogy azok döntsenek ilyen kérdésekben, akik megszenvedik a hiányt, vagy élvezhetik a gyarapodást, egyáltalán ismerik szűkebb pátriájuk legégetőbb gondjait. Kétségtelen, hogy a régiós fejlesztési tanácsok is értek el eredményeket - bármennyire is akarják utólag minimalizálni egyesek -, de a rendszer magában hordozta azt a lehetőséget is, hogy a tűzhöz közelebb lévők jobban gyarapodtak, míg a szegényebb vidékek még inkább leszakadtak. Említhetünk példákat arra, hogy az erősebben lobbizó politikusok szűkebb környezetükbe igyekeztek terelni munkahelyteremtő létesítményeket éppúgy, mint kulturális vagy városszépítő akciókat. Települések néztek egymásra haragvó tekintettel, tájegységek fölött jártak el évek mozdulatlansággal, míg másfelé még a mellékutcákat is színes kővel borították. Most sincs teljes garancia arra, hogy e téren egy csapásra minden megváltozik. Ámde az uniós támogatások és a költségvetés lehetőségei jobban a nyilvánosság fókuszába kerülnek, remélhetőleg bezárnak majd kiskapukat, s körültekintőbben ellenőrzik a keret szétosztását, a fejlesztési célok magvalósítását. Lesz munkájuk bőven a megyei önkormányzatoknak, csak győzzék szakértelemmel és energiával. cm\ » Cégvezető, politikus, pedagógus, orvos, ügyvéd, sportoló, polgármester, művész, intézményvezető esetleg közéleti szereplő? Ha ismernek olyan hölgyet, akinek a választott szakmája művelésén túl valamilyen kiemelkedő teljesítmény, eredmény fűződik nevéhez, ne habozzanak tájékoztatni bennünket. Legyen Ön a Kelet-Magyarország című napilap most készülő kiadványának a SIKERES HÖLGYEK MEGYÉNKBEN magazin szerkesztője! Küldjék el javaslataikat, mi pedig külön összeállításban igyekszünk bemutatni a megyénkben élő és dolgozó, a maguk területén kiemelkedő teljesítményt produkáló hölgyeket. Ajánlásaikat október 15-ig a kelet@inform.hu e-mail címre várjuk. • • • •" GYÖNGY PATIKÁK GYÖNGY EGÉSZSÉGPROGRAM Vegyen részt ingyenes vérnyomásmérésünkön és Öné lehet a nyeremények egyike! Októberben a Gyöngy Patikák ismét kedvezményes termékkínálattal várják Önt. Számos Gyöngy Patikában pedig ingyenes vérnyomásmérésen és nyereményjátékon is részt vehet. A mérésben résztvevő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyöngy Patikák listája: ERZSÉBET GYÓGYSZERTÁR ROZSNYAI GYÓGYSZERTÁR BALZSAM GYÓGYSZERTÁR REMÉNY GYÓGYSZERTÁR FEKETE SAS PATIKA FŐNIX GYÓGYSZERTÁR HÁRSFA PATIKA KERTVÁROSI GYÓGYSZERTÁR KORZÓ PATIKA NAPKORONG GYÓGYSZERTÁR ÖRÖKÖS GYÓGYSZERTÁR PLATÁN GYÓGYSZERTÁR MAGYAR KORONA GYÓGYSZERTÁR ARANY KERESZT GYÓGYSZERTÁR FEHÉR KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR STELLA PATIKA FÁBIÁNHÁZA FEHÉRGYARMAT KISVÁRDA KISVÁRDA NYÍREGYHÁZA NYÍREGYHÁZA NYÍREGYHÁZA NYÍREGYHÁZA NYÍREGYHÁZA NYÍREGYHÁZA NYÍREGYHÁZA NYÍREGYHÁZA NYÍRMADA TISZAVASVÁRI ÚJFEHÉRTÓ VÁSÁROSNAMÉNY KOSSUTH LÓT 25. KOSSUTH TÉR II SZENT LÁSZLÓ U. 56. SZENT LÁSZLÓ U. 69. KOSSUTH U. 50. DÓZSA GY.U.I2. FÉSZEK U. 115. DUGONICS U. 29/.A NAGY IMRE TÉR 1. UNGVÁR SÉTÁNY IS. FAZEKAS J. TÉR 8. HŐSÖK TERE 10. ADY £ ÚT 5. VASVÁRI P.U. 61. SZENT ISTVÁN ÚT 8. SZABADSÁG TÉR 13. Nyeremények: 8 3°*b Centrum Ca r<**° 'jjy'ne/emeket és hoZZ^ŰoT° íf6 HULTICARÍ B|ueC“'^ J^orszintmérd k*** t a*árTí/„ hnst 0rriinokat, ásványi elemeket és ho ^^yimennekel MrW étrertd-kiegés^ . eSé^5éges tolesztef"15 HIRDETÉS HIRDETÉS