Kelet Magyarország, 2011. szeptember (68. évfolyam, 204-229. szám)

2011-09-03 / 206. szám

KELET 2011. SZEPTEMBER 3„ SZOMBAT Önkéntesek a Várkastélyban Nyírbátor nevezetessé­geinek megismerésére bátorították a litván ifjakat.- Négy litván fiatal dolgozott az Európai Önkén­tes Szolgálat keretében a nyír­bátori Éltes Mátyás Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Gyermekotthon, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálatnál augusztus első két hetében. A projektet a Foglalkoztatási Hivatal - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat támogatta a Fiatalok Lendületben prog­ramból.- Az északi országból érke­zett srácok a nyári feladatok elvégzésében segítettek az iskola parkjában. Ez a fajta munka jól illeszkedett a fo­gyatékosságaikhoz. Szabad­idejükben több koncertet hallgattak meg a Nyírbátori Zenei Napokon. Nagyon tet­szettek nekik a történelmi Nagy öröm volt a fiúknak - főleg a gyermekvédelmi gondoskodásban élő Germanasnak és Zlgmontnak-, hogy a Slvadó család kamaraegyüttesének testvértaglal a koncertjük után mekkora szeretettel vették őket körül. FOTÓ: KOVÁCS RÓBERT város felújított templomait összekötő új sétány szobrai, a városi Sárkány fürdő csúsz­dái, a Báthori Várkastély pa­noptikuma és a Báthori István Múzeum fegyverkiállítása. Külön élmény volt a litván ifjak számára, amikor Néző László, az EBMAS Wing Tzun Kung-Fu mestere oktatta a nyírbátori edzőteremben őket - kiváltképpen a legna­gyobb érdeklődést mutató Miroslavot és Martynast - né­hány „egyszerűbb fogásra”. BIVIS MÁRVÁNY igránib mészkő «, márvánu « Ililnuiittu AKCIÓ! Az akció 2011 augusztus 15-től október 15-ig tart' Nyíregyháza, Oros, Debrecen, Hunyadi u. 60. Magyar u. 80/A. Hadházi utca 153.; Tel : 06-42/789-662, Tel : 06-42/480-013, Tel : 20/910-9033 06-20/252-6245 06-20/451-8060 E-mail: civismarvany@gmail.com KERESSE HIRDETÉSSZERVEZŐNKET: HOMONYIK TIBOR Telefon: 30/9034-045; (tibor.homonvik@inform.hu) Nyíregyháza, Rákóczi u. 18-20., Tel.: 20/470-4410 ; www.nlkearuhaz.hu Református találkozó: Szatmár határok nélkül fábiánháza. A Reformátusok Szatmárért Közhasznú Egye­sület 2011. szeptember 17-én, Fábiánházán tartja „Szatmár határok nélkül” elnevezésű, hazai és határon túli refor­mátusok részére szervezendő ünnepélyes találkozóját. Az egész napos eseményen a szatmári reformáció törté­netével, mai helyzetével, a megye egészségügyi és fog­lalkoztatási állapotával kap­csolatos szakmai előadások mellett kulturális műsorok, koncertek szórakozatják a vendégeket. A programban ünnepé­lyes állampolgársági eskü­tétel, valamint Fábiánháza és Szamoskrassó (Románia) testvértelepülési szándék- nyilatkozatának aláírása is kiemelt helyet kap. A Református Nemzeti Em­lékpark létrehozására vonat­kozó közös akaratot a hazai és határon túli egyházi képvise­lők kopjafa-állítással erősítik meg. Az eseményen szabadtéri istentiszteletet tart Bölcskei Gusztáv a Tiszántúli Reformá­tus Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi el­nöke, köszöntőt mond Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Beépítés, házhoz szállítás kedvező árakon! Fa és műanyag kivitelű homlokzati, beltéri- és tetősík nyílászárók értékesítése a RÉGIÓ LEGNAGYOBB VÁLASZTÉKÁVAL a n m £AI/L£4£ AKCIÓINK: Műanyag nyílászárók, acél merevítéssel, hibás működés gátlóval, rósszellőzővel RAKTÁR KÉSZLETRŐL azonnal elvihető: • 100*210 cm PANELES MŰANYAG BEJÁRATI AJTÓ: ’ Marketéria T-64 fa ablakok: 1 Marketéria T-68 fa ablakok: Nyíregyháza, Tünde u. 11., Telefon: 06-42/461-112 Az akció julius 16-átol szeptember 30-áig, ill a készlet erejéig érvényes! ;0&j Újdonság a belvárosban! női, férfi, gyermek EXKLUZÍV ruha. EXKLUZÍV lakástextil. ............................ Nyitva: ... . SEÍL, ÍÜÍ7 H-P: 09.00-18.00 Szo-V: 09.00-18.00 • www.trenkwalder.hu ATrenkwalder Kft felvételt hirdet nyíregyházi munkahelyre operátor és targoncás jogosítvánnyal rendelkező raktári anyagmozgató munkakörbe. Jelentkezés: 42/507-077, hujobnyiregyhaza@trenkwalder.com, Nyíregyháza, Dózsa György u. 3,mfsz A munka jövője Lukács Ablak Kft • Redőny, reluxa, szalagfüggöny. • Fa és műanyag nyílászárók. www.lukacsablak.hu e-mail: info@lukacsablak.hu Bemutatóterem: Nyíregyháza-Oros 41-es főút 5-ös km •42/595-611 *42/481-067 • 06-20/9-550-650 Lakossági tájékoztatás A NYÍRVV Nonprofit Kft. tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot és a Köz­lekedőket, hogy 2011. szeptember hónapban tovább folytatódnak a kátyúzási munkálatok Nyíregyháza kisebb gyűjtő és lakóútjain. A munkálatok során forgalomkorlátozásra kell számítani. A társaság kéri a közlekedőket, hogy a kihelyezett közúti jelzőtáblák figyelembe vételével, körültekintően közlekedjenek. A NYlRVV Nonprofit Kft. a Lakosság megértését ás türelmét ez úton is köszöni. Műanyag ablak akció 50% listaár kedvezménnyel! Passzív házak nyílászárói Energeto nyílászárók akár . m‘ K Igét« léssel Niippi«Si és elite*«» : bútorok | kedvűimén nyel! HÜQuattroMobili N,ire»,háza­iW- . WWW.qmsbutor.hu Nyitva tartás: H-P.: 9.00-17.30 <indulte 19 andante modell Szó.: 9.00-13.00 ■Hl kizárólagos forgalmazója www.favoritbutor.hu • Műanyag és fa nyílászárók • Beltéri ajtók • Beépítés és kőműves helyreállítás igény szerint. ■ |Í = ■ /€f§: — ■ l = KOMM- -BAU KFT. Tel.: 42/504-140, fax: 42/504-141, mobil: 70/3172-901, 70/3172-476 www.kommerbau.hu • kommerbau@t-online.hu A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara felvételt hirdet akkreditált, egyéves ‘ KÖRNYEZET- VÉDELMI REFERENS KÉPZÉSI (OKÉV 05-0258-03, PL-1564) A képzés formája: távoktatás. A jelentkezés feltétele: egyetemi vagy főiskolai diploma Jelentkezési határidő; 2011. szeptember 15. További információ: e-mail: szentesi.andrea@science.unideb.hu Tel.: (52) 512-900/22111, Fax: (52) 512-956 06-30/403-4467 Oktatásszervező: Szentesi Andrea [www.talpterapial „Gyógyíthatatlan betegség nem létezik, csak gyógyíthatatlan ember' (Marcus Aurélius) KP /aí: ‘ • *í ....... íj .“1 ' ..ÉH J0 Ambrózia Egészségház Természetgyógyászati és Masszázscentrum | Személyes jelenlét nélküli f 1 (távgyógyítás) is kérhető! 1 Viti reflexoli Ü3Q£ áli Mariann jgus-természetgyógyász Qűo Sfr’o /^kil©=0^?'=ii] © *T ®r SS**!. p csúcs minőség az árnyékolástechnikában I • könyökkaros napellenzők • télikert és pergola árnyékolók • ablak napellenzők Szabadfelhasználás, Hitelkiváltás, Lakásvásárlás, t Felújítás, Korszerűsítés, Személyi kölcsön CREDITHILLEL NEM LUTRI A HITELFELVETEL! TÖBB, mint 60.000 ügyfélnek segítettünk hitelhez jutni! hol értékelik jól az ÖN ingatlanát melyik bank ad több hitelt az ÖN jövedelmére •SaWW. forinthitel, pl: 15 évre 20 évre 1.000.000 Ft 9.989 fwió 8.831 rím 3.000.000 Ft 29.966 Ft/M 26.492 fim 5.000.000 Ft 49.943 Ftthó 44.154 fűm THM: 11,29-12,55% 11,23-12,31% * In4iló iáisaö'ésdeiak piaci tonabásá A Mafr*iő áát a lamstiá: és a SdesSífiszíeré vasshstns, 1 JELZÁLOGHITEL TÖRLESZTÉSVÉL ÍG Y NEM LESZ GOND Á HAVI TÖRLESZTÉSSEL! passzív bar megoldható!!! Hitele költségeit megelőlegezzük! HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom