Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-27 / 200. szám
358319 358308 2011. AUGUSZTUS 27., SZOMBAT KELET Futár 17 A jól felszerelt számítógépes tanterem segíti a szakképzést Baktalórántházán a Vay Ádám középiskolában FOTÓ:BARSY CSABÁNÉ Informatikust a gazdaságnak Az érettségizett fiatalok szakképzését is kiemelt feladatként kezelik Baktán. BAKTALÓRÁNTHÁZA. A 49. tanévét kezdő baktalórántházi Vay Ádám középiskolában a tanulni akaró fiatalok több lehetőség közül választhatják ki az érdeklődési körüknek megfelelő képzési formát. Az iskola célja olyan közismereti, általános műveltségbeli alapok nyújtása, amely képessé teszi tanulóinkat a jelen elvárásainak való megfelelésre, az eredményes felsőfokú továbbtanulásra, illetve valamely piacképes szakma tanulására. A korszerű ismeretek átadását segítik a tanítási órákon alkalmazott modern technikai eszközök - mondta Bagoly Albert igazgató. A gimnáziumi képzés keretében a belügyi, rendészeti fakultáció igen népszerű a tanulók körében, de a hasonló struktúrájú katonai alapismeretek fakultáció is sok tanulót vonz. Több éve működik az Arany János Kollégiumi Program, melynek célja, hogy az alacsony társadalmi-gazdasági státuszú szülők gyermekei is sikeres érettségi vizsgát tehessenek. A szakközépiskolai képzések között nagy hangsúlyt kap a közgazdasági, a mező- gazdasági és az informatikai szakmacsoportos oktatás. Az informatikai szakmát választók számára az érettségi utáni képzésben két irányt is kínál az alma mater: további 2 év tanulással gazdasági informatikusok vagy informatikai rendszergazdák lehetnek.- Mindkét szakma keresett a munkaerőpiacon, úgy itthon, mint az Európai Unió országaiban. E két képzésre még várunk fiatalokat, a jelentkezési határidő augusztus vége és szeptember első hete - hangsúlyozza Bagoly Albert. Az intézmény igazgatója hozzáteszi:- Az informatikai mellett prioritása van az idegen nyelvi képzésnek. Különböző pályázatok segítségével, külföldi iskolákkal való megállapodás alapján diákjainknak lehetőségük van külföldi szakmai gyakorlaton részt venni. Ilyen összefüggésben több tanuló járt Dániában, Németországban, Franciaországban, és szerzett munkatapasztalatot.- Minden olyan kulturális és szabadidős, sport program megvalósításábantámogatjuk diákjainkat, amelyre igény fogalmazódik meg.- Ilyen többek között a Vay Ádám tanulmányi és kulturális vetélkedősorozat, Határok nélkül című pályázat segítségével jártak Kárpátalján, Erdélyben tanulóink, de Görögországban és a Krím félszigeten is tölthettek el szép napokat a nyári időszakban, megméretve idegen nyelvi tudásukat - fejezte be tájékoztatóját Bagoly Albert. | eiVIS MÁRVÁNY gránib • mészk^márvány« ifbélsó'bi Nyíregyháza, Oros, Debrecen, Hunyadi u. 60. Magyar u. 80/A. Hadházi utca 153.; Tel.: 06-42/789-662, Tel.: 06-42/480-013, Tel.: 20/910-9033 06-20/252-6245 06-20/451-8060 E-mail: civismarvany@gmail.com nani MEGJELENT UJ TELI KATALÓGUSUNK! SÍAJÁNLATOK & TÉLI ÜDÜLÉSEK Akár 1 Minden L szállásajánlatra 35«aT H(k kedvezmény f kedvezmény SIAJANLATOK ÓRIÁSI KEDVEZMÉNNYEL! • Ausztria • Olaszország • • Svájc • Szlovénia • • Szlovákia • AUSZTRIA KAPRUN Appartements Alpin """ © 1 éi 4 fős apartmanban, önellátással * Egyes ajánlatokra 2011. okL 31-ig történő foglaláskor. ** Minden ' Kedvezménnyel csökkentett összeg. Az ár tartalmazza a megjek/li biztosítás és a tranzakciós díj (400 Ft/fó). Az ajanlat a szabad további részletekről érdeklődjön irodáinkban vagy honlapunl 3.124 Ft/fő/éj ártól' foglalásakor 2011. szept 30-ig. Kivéve: Svájc st Ezen felül fizetendő az utazás költsége, a érvényes. A tájékoztatás nem teljes körű. A menüpontban. Eng.sz.: R00801/1999/1999. Neckermann Utazási Iroda 4400 Nyíregyháza, Szt. István u. 1. Tel.: (42) 411 163 • nyiregy@neckermann.hu www.fotaxinyiregyhaza.hu ■ü SE ÉSSZERVEZŐ NKET: HOMONYIK TIBOR Telefon: 30/9034-045; (tibor.homonvik@inform.hu) m SZÉCHÉNYI TERV Nwrutli Fcj(«tztéfti Ügynökség www.ulsisch.nyHtrv.gav.hu 044« 4M 4M '«EMOIBZÍC MEGÚJUL hulladék helyett zöldjavak "Nyújts kezet a természetnek" a komposztálás népszerűsítése Nyírtelken Az Új Széchenyi Terv keretében a Nyírteleki Civil Koordinációs és Szociális Szolgáltató Egyesület 295 db komposztládát osztott szét Nyírtelek lakosai között a környezettudatos életmód jegyében ösztönözve őket a kommunális hulladékuk hasznosítására, ezáltal csökkentve környezetünk terhelését, és hozzájárulva a fenntartható fejlődéshez. ÁRTALMATLANÍTÁS Ne szemeteli1 ÚJRAHASZNOSÍTÁS HasznosítsaUJRAHASZNALAT Komposz MEGELŐZÉS Komposztálás helyben kevesebb hulladék komposztáljunk közösenA projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Régiónk a szilvautat ajánlja a turistáknak nyíregyháza. A belföldi turizmus fellendítése érdekében a nyár elejétől egy marketing- kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt. A marketingkampányban az egyes turisztikai régiók kínálata kap kiemelt szerepet, régiónkban az eddigi bemutató jellegű kommunikációval szemben az élményalapú turisztikai termékbemutató került előtérbe. Az élményalapú termékbemutatóhoz kapcsolódik a kampány szlogenje is: „Magyarország a végtelen mese, ahol minden élménynyel több leszel”. Az Észak-alföldi régió a marketingkampány keretében az aktív és a gasztronómiai turizmust ajánlja a régióba látogató vendégeknek. Megyénk abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a belföldi kampányhoz elkészülő DVD-n a Szatmár-Beregi Szilvautat, mint többnapos gasztronómiai és kulturális élményeket tartalmazó programot ajánlja az Észak-alföldi régió. Az elkészült DVD-t több, nagy példányszámú hetilaphoz is megküldte az MT Zrt., ugyanakkor az Észak-alföldi régió Regionális Marketing Igazgatóságán is hozzá lehet jutni a igény esetén. A Szilvaút kiemelkedő őszi állomása Tarpán a Szatmár-Beregi Szilvanap, benne az Új Pálinka Ünnepével, amelyet idén szeptember 24-én rendez meg a Szatmár-beregi Pálinka Lovagrend ( fotó: km archív) Üzletünkben testreszabott; IBiómatraTok Kedve* Hölgyem, Uram! Szeretne az éjszakai tölteni? K BWIP1- /Matracaink csak természetes • anyagok felhasználásával készülnél Kiváló minőségű tömörfa ágykeretek nagy választékával. .. ÍM. ^ <!r DIAMOND Szamos Coop Kereskedelmi és Szóig. Kft 4900 Fehérgyarmat Kossuth tér 9. Benedek István 4900 Fehérgyarmat Bence u. 31.sz Kovács Endre 4800 Vásárosnamény Szabadság tér 25/c Műszaki-Villamossági Szaküzlet 4765 Csenger Rákóczi U.2/A. ESZTA-T00LS Kft. 4440 Tiszavasvári Nyárfa u.29. Jászai Autósbolt 3910 Tokaj Tarcali u.9. Kisgépcentrum 4400 Nyíregyháza Rákóczi u.42. - ú Kertigép Centrum 4400 Nyíregyháza Káliói u.16/d HIRDETÉSEK