Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-25 / 198. szám

2 Mindenfelől KEHI 2011. AUGUSZTUS 25„ CSÜTÖRTÖK A Nemadomfel együttes FOTÓ: MTI, KOVÁCS TAMÁS Jótékonysági koncert lesz, a passzív házért BUDAPEST. Hobo és bandája, az Ismerős Arcok, a Misztrál és a Nemadomfel Együttes is fellép novemberben a Papp László Budapest Sportaréná­ban a jótékonysági koncerten, amelynek bevételét felnőtt fo­gyatékosok számára készülő, Magyarországon egyedülálló, fővárosi öko-lakóotthon épí­tésére fordítják. A részleteket tegnap ismertették sajtótájé­koztatón a szervezők. mti Jelentősen nőtt a mozgáskor­látozottak számára kiadott parkolókártyákkal elkövetett bűncselekmények száma - derül ki az Országos Rendőr­főkapitányság adatsorából. A féléves statisztika szerint több mint 650 bűncselekményt követtek el országszerte ilyen parkolókártyákkal, ezek több mint kétharmadát, mintegy 480-at a fővárosban - tudatja az MTI híre. MTI Az esély­egyenlőségi ösztöndíjak átala­kításával lehetővé válik, hogy az előző tanévhez képest 11 százalékkal többen részesülje­nek jutta­tásban. BALOG ZOLTÁN ÁLLAMTITKÁR Tízmilliárd, az esélyegyenlőségre Budapest. Összesen mintegy tíz milliárd forintot fordít a kormány esélyegyenlőséget célzó pedagógiai, oktatási programokra és a halmozot­tan hátrányos helyzetű, ki­emelten a roma diákok tanu­lásának támogatására. Balog Zoltán társadalmi felzárkózá­sért felelős államtitkár szer­dai budapesti sajtótájékozta­tón kiemelte: a korábbi évek adatai alapján a 20il/20l2-es tanévben várhatóan 71 ezer halmozottan hátrányos hely­zetű - köztük roma - és 23 ezer óvodás vesz részt a prog­ramban, és 13 ezer pedagógus részesülhet kiegészítő illet­ményben. MTI Luxus miatt bírál a Jobbik Budapest. A Jobbik felháborí­tónak tartja, hogy miközben szerintük az emberek valódi problémáival nem törődik a kormány, sokmilliárd forintot költ saját jólétére és luxusára. Staudt Gábor képviselő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján példaként említette, hogy a 29 pontos kormányzati akcióterv­ben Orbán Viktor miniszterel­nök által tavaly meghirdetett teljes telefon-, bútor- és gép­kocsi-vásárlási stop helyett 97 darab új Skoda Superb típusú autót vásárol a kormányzat 600 millió forintért, valamint nemrég 150 iPad2 telekommu­nikációs eszközt szereztek be - sorolta a képviselő. MTI Várja a felügyeleti választ az MSZP BUDAPEST. Az MSZP azt kéri az európai bankfelügyelettől, vizsgálja meg, hogy a magyar- országi bankok hitelezési gya­korlata mennyiben egyezik az Európában megszokottal, illetve mennyiben tér el attól. Az ellenzéki párt eseti bizott­ság létrehozását kezdeménye­zi a devizahiteleseket érintő ügyek figyelemmel kísérésére. Mesterházy Attila pártelnök szerdán újságíróknak elmond­ta: a bankfelügyelet állásfog­lalása kiindulópontot adhat a szükséges jogszabály-módosítá­sokhoz. MTI Ezt vonják vissza -kériazLMP Budapest. Az LMP szerint a kormány az új munka tör­vénykönyve koncepciója alapján egyértelműen a mun­káltatók oldalára állt, a mun­kavállalók szakszervezeteit kiszorította a politikaformá­lásból. Erről Szél Bernadett, a párt szóvivője és Szabó Zsolt választmányi tag beszélt, miu­tán tanácskoztak a Vasas Szak- szervezeti Szövetség vezetői­vel. A munka törvénykönyve tervezetének visszavonását kérték a kormánytól. MTI Egy választópolgárnak két képviselője is lehetne? Gulyás Gergely szerint 2014-ig marad a jelen­legi választókerületi beosztás. FOTÓ:ÉKN a jelenlegi 176-nál kevesebb, méretét tekintve pedig na­gyobb egyéni választókerü­letet rögzít majd, a 2012-2014 közötti időközi választásokon előfordulhatna, hogy egy vá­lasztópolgárnak két egyéni parlamenti képviselője lenne a körzetek átalakítása miatt, így az új választókerületi be­osztást először csak a 2014- es parlamenti választásokon alkalmazzák majd. A fideszes képviselő hozzátette, „nehe­zen érthető”, hogy az Ab mi­ért nem 2013. december 31-i hatállyal semmisítette meg a választókerületek beosztásá­ról szóló rendeletet. mti lekszámának aránytalansága miatt - 2011. december 31-i hatállyal semmisítette meg a választókerületek beosztá­sáról szóló rendeletet, s azt a jövőben törvényi szinten kell szabályozni. Az új választójo­budapest. Bár az Alkotmánybí­róság (Ab) az év végével meg­semmisítette, a parlamentnek nincs más lehetősége, mint fenntartani a következő, 2014- es országgyűlési választásig a jelenlegi egyéni választóke­rületi beosztást, így az addig esetlegesen szükséges időközi választásokat az alapján kell majd lebonyolítani - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz par­lamenti képviselője szerdán az MTI-nek. A Fidesz elnöksé­ge és a kormánypárti frakció­szövetség szeptember elején Hajdúszoboszlón tárgyal az új választójogi szabályozásról. Ősszel beterjesztik Gulyás Gergely, a Fidesz szak­politikusa az MTI-nek nyi­latkozva felidézte, az Ab - az egyes választókerületek lé­Jelentős aránytalanság A Fideszben a választójogi re­form kidolgozásának koordiná­lásával megbízott európai par­lamenti képviselő, Áder János július 9-én azt közölte: egyfor­dulós és vegyes országgyűlés^ választási rendszert javasol a Fidesz elnöksége. Akkori saj­tótájékoztatóján a politikus is felhívta a figyelmet az egyé­ni választókerületek közötti aránytalanságra, és elmondta, hogy a legnagyobb kerület a 74 ezres szigetszentmiklósi volt, míg a legkisebb a 26 ezres veszprémi. « Időközi választás Püspökladányban (illusztráció) gi törvényt még ősszel a Ház elé terjeszti a Fidesz-KDNP, ugyanakkor az egyéni válasz­tókerületek kialakításával összefüggésben az ebben a parlamenti ciklusban esetle­gesen szükséges időközi vá­lasztásokra vonatkozóan az Országgyűlés nem tud mást tenni, mint hogy fenntartja a jelenlegi, az Ab által az év vé­gével megsemmisített kerüle­ti beosztást - közölte. „Nehezen érthető” Gulyás Gergely ezt azzal ma­gyarázta: mivel az új választó- jogi szabályozás a tervek sze­rint 200 tagú Országgyűlést és A főbíró az Ab-hez fordult Baka András az Alkot­mánybíróságon támad­ta meg a büntetőeljárá­si törvényt. Budapest. Baka András, a Leg­felsőbb Bíróság elnöke az Al­kotmánybírósághoz fordult, a büntetőeljárási törvény egyes pontjai alkotmányellenessé­gének megállapítását kérve - tudta meg az MTI. Az LB bün­tetőkollégiuma már a törvény elfogadása előtt kiadott 32 oldalas véleményében jelezte, álláspontja szerint több ponton alkotmányellenes a büntetőel­járási törvény parlamenti vég­szavazásra váró módosítása, így többek között az a rendelke­zés, amely szerint egyes ügyek­ben a legfőbb ügyész döntheti el, mely bíróság járjon el, s ezen ügyekben az eddigi 11 helyett 120 óráig tarthatják őrizetben a gyanúsítottat. A büntetőeljá­rási törvény módosítását július elején szavazta meg az Ország- gyűlés, napokon belül hatályba lépett. mti Közmunkabér: minimum 57 ezer Budapest. A teljes munkaidő­ben foglalkoztatott közmun­kások bére - attól függően, hogy igényel-e szakképesí­tést a munkakör betöltése - 57 ezer, illetve 78 ezer forint lesz havonta a Magyar Köz­lönyben szerdán megjelent szeptember l-jétől hatályos kormányrendelet szerint. MTI Az érdekvédők az új kormány felelősségéről A LIGA visszautasítja Szijjártó kijelentését az új szabályozást ellen­zőkről. * Budapest. A szakszervezeti konföderáció ezt közlemény­ben tudatta, hozzátéve: egyet­értenek viszont Szijjártó Péter azon gondolatával, hogy „Ma­gyarország számára az egyik legnagyobb gondot a magas munkanélküliség okozza”, il­letve, hogy „az elmúlt nyolc év elhibázott gazdaságpolitikája (...) miatt évről évre csökkent a dolgozó emberek száma”. Felhívják a szóvivő figyelmét, hogy „az elmúlt nyolc év gaz­daságpolitikájából másfél évért már ők a felelősek”. Szijjártó Péter kedden úgy fogalmazott: aki az új munka törvényköny­vének szükségességével nem ért egyet, az a munkanélküliség pártjára áll. A miniszterelnök szóvivője így kommentálta, hogy Mesterházy Attila, a szo­cialista párt elnöke azt mond­ta: az MSZP és a szakszervezeti konföderációk szerint sincs szükség új jogszabályra a je­lenlegi munka törvénykönyve helyett. mti * HATVAN ÚJ RENDŐRMOTORT VETTEK Új rendőrmotorok sorakoznak a fővárosi Teve utcai Rendőr­ségi igazgatási Központ épülete előtt: hatvan új, kifejezetten rendőrségi használatra kialakított motorkerékpárt szerzett be a rendőrség. fotó: mti, máthé Zoltán JEGYZET Száraz Ancsa Aranyárban mért ' tisztesség ehetnek bármilyen gazdagok, s bírhat­nak bármekkora hatalommal, az időt nem állíthat­ják meg. Uralkodhatnak évtizedekig, s hozhatnak a leváltásukat ellehetetlenítő törvényeket, nincs olyan erő, mely saját testüket, s elméjüket megmenthetné az örökkévalóság számára. Szent meggyőződésük, hogy országukat csak ők vezet­hetik, s ehhez még akkor is ragaszkodnak, amikor a nép, fegyverrel a kezében már közvetlenül az ajtajuk előtt dübörög. Az arab világ vezetőinek aduásza az országuk földje alatti olaj, mely több, mint kincs: aki bír vele, annak a világ elnézi azt, amit másnak nem. Folyékony arany, mely hatalomra segít és sokáig ott is tart, de előbb-utóbb már nem segít. Líbia első embere úgy uralkodott több, mint negyven évig, hogy közben szinte semmin sem változtatott, miközben a világ nap mint nap válto­zott körülötte. Ám a pohár mostanra betelt, s nemcsak az országa, de az addig őt támogató nagyhatalmak tü­relme is elfogyott. Nem úgy az olaj, mely egy ideig az utódát is nagy becsben tartja majd - csak rajta múlik, hogy idő előtt kifolyik-e a kezéből. szancsa@lnfomi.hu © DEVIZAÁRFOLYAM | (2011.08.24.)H1H PÉNZNEM árfolyam változás Euró 272,36 + 1,06 USA dollár 188,67 +0,92 Svájci frank 238,58-0,09 Angol font 311,48 +0,72 Román lej 64,10 +0,33 Ukrán hrivnya 23,59 +0,12 Horvát kuna 36,48 +0,15 Lengyel zloty 65,46 +0,14 & gazdasag.szon.hu Valutapiac. További Információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Népszerűsítik a digitális olvasást BUDAPEST. Háromezer forint értékben válogathatnak a Digitalstand kínálatában szereplő digitális magazi­nok közül azok a T-Home és T-Mobile ügyfelek, akik bizonyos okostelefonokat és táblagépeket vásárolnak. A T-Mobile, a T-Home és a Digitalstand ajánlata 2011. augusztus 22. és novem­ber 30. között érvényes. A Digitalstand szolgáltatása iOS és Android platformo­kon, valamint számítógépről érhető el, de a jövőben továb­bi platformokra is tervezik kiterjeszteni. Az akcióban jelenleg 32 színvonalas ki­advány szerepel, de érdemes körülnézni a Digitalstand ol­dalán is (www.digitalstand. hu), hiszen egyre bővül a kí­nálat. ÉKN

Next

/
Oldalképek
Tartalom