Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)
2011-08-23 / 196. szám
2011. AUGUSZTUS 23., KEDD KELET Kultúra 11 Orgonakoncert kékben Rákász Gergellyel nyíregyháza. Rákász Gergely keze alatt az orgona nagyzenekarrá változik. Műsorválasztása különleges, átiratai merészek, hangszerelése egyedülálló. Egyedi témájú hangversenysorozatait, mint a Romantika Light, Barokk Light, vagy a VERDISSIMO - La Bella Itália, több ezren hallgatták meg két kontinensen. A darabok között elhangzó zenetörténeti kommentárok tapinthatóvá teszik a művek keletkezésének atmoszféráját, így a hallgatók nem csak a muzsikát élvezhetik, de az adott korszakokból is pillanatképet kapnak. Legújabb hangversenye „látványkoncert.” Papp Norbert festőművésszel közösen ezúttal túllépnek a megszokott hangversenykereteken, és képi illusztrációkkal a művészi fogantatás közegébe helyezik a résztvevőket, azt az illúziót keltve, hogy a régi korokban szemlélődünk. A zeneszerző - Gershwin, Ravel vagy Strauss - pedig lehet, hogy épp mellettünk foglal helyet, hogy pár szóban megossza velünk benyomásait, melyek m e ihlették. A zenéhez készült művészi képsorok olyan közel hozzák a klasszikus művészetet, hogy ennél már csak akkor kerülhetünk közelebb, ha magunk is műveljük. Szeptember 15-én 19 órától a nyíregyházi református templomban hallhatják a zenebarátok a koncertet, melyre jegyek a Tourinform Irodában kaphatók. KM A művésztelep alkotásai NYÍREGYHÁZA. Augusztus 27- éig tekinthető meg a Vajai Nemzetközi Művésztelep kiállítása a Pál Gyula Teremben (Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 18.). A kiállítás megtekinthető naponta 9-17 óráig. Tel: 42/408-720. Tündérkert NYÍREGYHÁZA. A „Tirpákia Tündérkert” szerzői, Onder Csaba és Antal Balázs, valamint Lendvai Zoltán rendező, Gerliczki András irodalomtörténész és Galambos Sándor levéltáros várják az érdeklődőket augusztus 30-án 17 órától a megyei könyvtárban. Csikidám-parti - tiszta erővel A csinos gidák között nem csoda, hogy Szikora Róbert örökifjú marad FOTÓ: BARNA MIKLÓS Az örökifjú, Szikora Róbert és az R-Go Ibrányban is elvarázsolta a közönséget. ibrány. Pálmafákkal, karibi hangulattal és gidákkal köszöntötték Ibrányban az augusztus 20-át. A városlakók az utóbbi években megszokhatták, hogy az új kenyér ünnepének idején nívós magyar előadók lépnek fel a főtéren - Charlie és a Republic zenekar után idén az R-Go volt a soron, amely fergeteges csikidám- partiról gondoskodott, mialatt tiszta erővel tombolt a nyár. A fennállásának 30. születésnapját jövőre ünneplő együttes természetesen már nem a klasszikus felállásban koncertezik, de aki az állandóságot képviseli, az Szikora Róbert. A könnyűzenei életbe a Hungária együttes dobosaként, no meg a Ciao Marinával berobbanó művész a remek hangulatú, kétórás élő koncert után állt lapunk rendelkezésére. Nem fogytak el a rajongóik- Jóleső érzés, hogy bárhová is megyünk, mindig nagyon sokan kíváncsiak ránk, tudod? - mondta a rá jellemző stílusban Szikora Róbert. - Ilyenkor körbenézek, és az jut eszembe: még mindig nem fogytak el a rajongóink? Olyan ez, mint a magyar nóták és a cigánydalok esetében, vagyis nem tudni, hogy honnan ismerik az emberek a dalainkat, de tudják, és ez a lényeg. A rajongók érzése mindig átragad rám is, felhőtlenül énekelek, és nem mindig vigyázok arra, hogy pontosan adjam elő a számokat, ez így volt Ibrányban is. De nincs is ezzel semmi baj, ha valamit tudsz, és be akarod bizonyítani, azt megteheted egy albumon, a koncert az arról szóljon, hogy mindenki jól érezze magát. Filmen az életmű? És persze, a közönség is mindenhol más, a nagyobb városokban, ahol gyakrabban vannak koncertek, ott hamarabb ránk tudnak hangolódni, ahol ritkábban, ott egy kicsit nehezebben, de az eredményjelző-táblán akkor is az áll, hogy győztél. Lehet, hogy nem a meccs elején rúgjuk a gólt, lehet, hogy a második félidő elején is gól nélküli még az állás, de a végére mindig bedaráljuk a közönséget. És ez mindenhol így van, a kellő rutinunk is megvan hozzá. Küldetésszerű a művészek feladata, hiszen az emberek azért is kíváncsiak ránk, mert szórakozni akarnak, hátrahagyva a hétköznapok problémáit, mondjuk azt, hogy a koncertre tartva nem tudott leparkolni, vagy hogy miért maradt otthon a párja. És ha a koncert végén már mindenki talpon van, és nem akarnak hazaengedni bennünket, akkor tudjuk, hogy jól tettük a dolgunkat. Az R-Go 2007-ben nagysikerű koncertet adott a Kisstadionban a huszonöt esztendős születésnap tiszteletére. Rohan az idő, jövőre már a harminc esztendős fellépés lenne aktuális. Mint ahogy arról is beszélnek, hogy filmre viszik Szikora Róbert életművét.- Még az is lehet, hogy megvalósul, de az is, hogy nem - szerénykedett Szikora Róbert. - Neményi Ádám személyében az a producer gondolt rám ez ügyben, aki többek között a Made In Hungária mozit is megvalósította, de a világ azóta más lett, új vezetőség dönt a filmes kérdésekben, miközben tudom, hogy az illetékesek előtt százhuszonöt forgatókönyv hever. Egy biztos, számomra óriási megtiszteltetés és pályafutásom megkoronázása lenne, ha létrejönne ez az alkotás. Elindulnak fölfelé Miután Szikora Róbert a beszélgetés során többször élt futball-hasonlattal, nem hagyhattuk ki, hogy az ibrányi koncert estéjén pályára lépő kedvenc csapata, a Vasas eredményéről tájékoztassuk: a piros-kékek 1-i-et játszottak Zalaegerszegen.- Hú, nagyon örülök az első idegenbeli pontunknak, remélem, ezzel megindulunk felfelé - örvendezett az 57 évesen is örökifjú művész, aki még azt is hozzátette: sokáig szeretné még boldogítani közönségét az ibrányihoz hasonló hangulatú fellépésekkel. km-bt Színházi évadkezdés születésnappal FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Nyolc helyszínen közel száz fellépő énekel majd Szülinapot ünnepel, s így kezdi az évadot a társulat. nyíregyháza. Kerek évforduló előtt áll a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház: 1981 októberében jött létre az önálló társulattal bíró színház, mely most ünnepli majd a 30. szülinapját. Ünnepi lesz az évad, melynek nyitó társulati ülésén Tasnádi Csaba igazgató azt mondta: nagy dolog, hogy a társulat most itt lehet, és az új évadra készülhet. Távozók és érkezők- Az elmúlt évadban jelentkező problémák nem múltak el, s a magyar színházi élet is gondokkal teli. A fenntartóink azonban úgy gondolják, hogy szükség van a színházra, ezt pedig nem tudjuk elégszer megköszönni nekik. Mint ahogy a színészház felújítását sem, ami igazán szép születésnapi ajándékként szeptember végére készül el teljesen. Társulati tagok az évadnyitón Az előttünk álló évadban folytatódik a bábszínházi sorozat, lesznek gyerekelőadások, s külön darab készül a felsősöknek. A nagyszínpad első bemutatója a színház jubileumára szabolcsi írók által szerzett Tirpákia Tündérkert című darab lesz, ezt a Varázsfuvola, A hazug, A szuzai menyegző és Az ügynök halála követi. A Mozart-opera kapcsán Tasnádi Csaba elmondta: szentségtörő előadásra készülnek, ahol a prózai részeket játsszák a színészek, az ének pedig playback lesz. - Minderre azért van szükség, hogy az itt élők is részesei lehessenek a színházművészet csúcsának, az operának, s csak remélni tudom, hogy mindez jól sül majd el - mondta. A Krúdy Kamarában három bemutatót terveznek, a Kokainfutár, az Antigoné és a Kulcskeresők kerül színpadra. Folytatódik az iskolaszínház, és számos hazai és külföldi meghívásnak is eleget kell tenniük az évadban, melynek első felében Gáspár Tibort, Olt Tamást, Szalma Noémit, Fazekas Istvánt, Antal Olgát és Balogh Gábort kevesebbet láthatja majd a nyíregyházi közönség, miközben Nagy Fanni, Varga Balázs és Cserna Antal érkezik. Van, ami változatlan Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke az évadnyitón azt mondta, bár valószínűleg a fenntartó személye megváltozik - az elképzelések szerint a színházak az adott település önkormányzatának fenntartása alá kerülnek -, a színházat nem tolják el Nyíregyházáról, az azt szeretők örömére. A polgármesteri hivatal kulturális főosztályának vezetője, Gaszperné Román Margit azt mondta, sok minden változik, de van, ami nem: az emberek szeretik a színházat, a színház pedig a közönséget. KM-SZA nyíregyháza. Mint ahogy arról beszámoltunk, idén Nyíregyháza nyerte el a „Magyar Dal Fővárosa” címet. A nyíregyháziak egy emberként mozdultak meg és önkéntesek sokasága ajánlotta fel segítségét a rendezvényhez. A „Magyar Dal Napján”, nyolc helyszínen, közel 100 fellépőtől hallgathat magyar dalt a nagyközönség. Szeptember 11-én bemutatkozik - többek között -, Presser Gábor, Karácsony János és a Kormorán mellett mintegy 60 helyi, 3 határon túli, több fogyatékkal élő együttes és énekes. Az érdeklődők találkozhatnak a Cantemus Kórus Családdal, megismerhetik a megyénkben élő, nagy népszerűségnek örvendő népzenei egyesületeket, népdalköröket. A helyszínek között szerepelnek a belváros terei, a Jósa András Kórház, a Szabadtéri Színpad, a Büntetés-végrehajtási Intézet, és a Városháza belső udvara is. További információ: www. magyardalfovarosa.hu. KM C JEGYET NYERTEIK A VIDOR FESZTIVÁLRA iíUUuis t í-J-í.MhHS summit jasanak «tEtrt 5G ilitJCR ír®) tailiítj{azffiira: Tomasovszki Jánosné (Mikszáth bérlet), Lengyel Tibor (Mikszáth), dr. Farkas Csaba (Bemutató), Kántor Mihályné (Déryné), Marjai József (E. Kovács), László Géza (Bemutató), Jakab Károly (Latinovits), Horváth Gábor (Hevesi), Franczelné Lipcsei Katalin (Szigligeti), Szabó István (Kiss Manyi), Balázsi Csilla (Kiss Manyi), Birlné Farkas Csilla (Mensáros és Hevesi), Páll Mónika (Mensáros és Hevesi), Mandrik István (Bemutató), Kocsisné Veze Viktória (Móricz), Barabás Viola (Déryné), Mihalkó Mihályné (E. Kovács), Molnár Mónika (Benczúr és Mensáros), Orosz Erzsébet (Déryné), Király Sándomé (Hevesi), Szabó Istvánná (Kiss Manyi), Illés Istvánná (Szigligeti), dr. Sipeki Lajos (Bemutató), Kiss Zoltán (Móricz), Garai Tibor (E. Kovács), Váli Csaba (Őze), Palicz Gyuláné (Bemutató), Földesi János (Bemutató), Kolozsi Gábor (Mikszáth), Dobronyi Gáborné (Bemutató)-ISTVÁN AZ ÜNNEPEN Nagy sikert aratott az államalapítás ünnepén a Szörényi-Bródy szerzőpáros István, a király című rockoperája a Mandala Dalszínház előadásában Harangodon. fotó: sipeki Péter VIDOR a kamarában- groteszk és irónia Vannak még jegyek a fesztivál színházi előadásaira. nyíregyháza. Augusztus 28-án a HoppArt Társulat feledhetetlen élményt nyújt Korijolánusz című produkciójával, mely Shakespeare Coriolanus drámája alapján készült Brecht- és Kleist-szövegek felhasználásával. Az előadás átfogó, remekbeszabott látleletet nyújt az aktuális politikai helyzetről, mely az ókor óta mit sem változott. Polgár Csaba fantáziadús rendezése, s a színészek lendületes, találékony játéka valódi színházat teremt. Augusztus 29-én a Neptun Brigád és a Manna Produkció közösen adják elő a Tévedések vígjátékát. Shakespeare népszerű darabja Simon Balázs átdolgozásában kerül színre Nádasdy Ádám újrafordításának fel- használásával. Baksa Imre rendezése sallag- mentes, szinte milliméteres pontossággal kidolgozott, melyben minden részlet a helyén van, ez remek dramaturgiával és izgalmas díszlettel párosul. A produkció magával ragadja a nézőt, és folyamatosan fenntartja a figyelmet. És ha a nevetésből még nem elég, augusztus 3l-én a Pillanatszínház előadása kerül színpadra. Az Ovibrader a férfi lélek rétegeit szedi ízekre meglepő nyíltsággal egy hiperaktív kisfiú múltjának és jövőjének főbb állomásain keresztül. Garaczi László darabja rengeteg komikumra ad lehetőséget, amelyet Bagó Bertalan rendezése remekül ki is aknáz. A sziporkázó textus kifinomult iróniája, nyelvi játékai és mai fiatalok üdítő szövegelése külön élvezetet jelentenek. Szeptember 2-án Tasnádi István Paravarietéje látható az ALKA T. és FÜGE Produkció közös műsorában. Hogyan viseljük el a létünk abszurditását? A szürkeséget? A monotonitást? A szereplők különös megoldást találnak a túlélésére: cirkuszi mutatványokba csomagolják a fájdalmas mindennapokat és végül az egész életüket. A fanyar humor és a groteszk elemek szerves részei a precízen komponált előadásnak. Főszerepben Csákányi Eszter és Felhőfi-Kiss László. Az előadásokra jegyek még korlátozott számban kaphatók! Érdeklődjön a jegyirodában! ERNEI JÚLIA