Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-19 / 194. szám

2011. AUGUSZTUS 19., PÉNTEK KELET MAOVABOeSZÁO Háttér 3 Ezer éve élünk Európa szívében ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHlV Egyre kevesebben és egyre kevesebbet tud­nak az ünnep hátteré­ről, jelentőségéről. NYÍREGYHÁZA. Azt szinte min­denki tudja, hogy augusztus 20-án hazánkban a magyar ál­lamalapítást és az új kenyeret ünnepeljük, azonban az ün­nep hátteréről, jelentőségéről sokan már nemigen tudnának bővebben nyilatkozni. Dr. Németh Péter régészt kértük meg arra, segítsen eligazodni abban, mi mindent is köszön­hetünk tulajdonképpen Szent István királynak. Csatlakozás a Nyugathoz- Az államalapítással kap­csolatban két nagyon fontos dolgot kell megemlítenünk első királyunk legnagyobb érdemeként: a kereszténység felvételét és a megyerendszer kialakítását - kezdte tájékoz­tatását a korszakot jól ismerő szakember. - István király ke­zében volt a döntés, hogy ha­tározzon arról: Kelethez tar­tozzunk vagy a Nyugathoz. A latin rítusú katolicizmus mellett döntött, s a magyar ki­rályság attól kezdve a Nyugat­hoz tartozott, ezért is nevez­hették a török ellenes harcok idején a Nyugat védőbástyájá­nak. Az unióhoz való csatlako­zásunk 2004. május elsején ezt az ezer éves viszonyt erősítet­te meg. Hadd jegyezzem meg, hogy a kereszténység ortodox formáját is ismerték a magya­rok, a dél-orosz sztyeppéken élve kereskedelmi kapcsolat­ban voltak a Krím-félsziget ortodox vallású városaival, va­gyis a kereszténység alapvető kérdéseivel tisztában voltak. Középszintű szervezet- A másik máig ható döntése a megyerendszer kiépítése. Igaz, a mai magyar megyerendszer már nem az, amely István ki­rály idejében volt, hiszen a megyék állandóan mozgásban voltak. Bereg megye például a XIII. században a tatárjárás után alakult csak ki. Az volt a korszakalkotó tett, hogy István király nyugati tí­pusú közigazgatást vezetett be. A nép és a központi vezetés közé középszintű szerveze­tet hozott létre, a vármegyét, vagyis a családi köteléknek fittyet hányva, a vérségi kap­csolatokat felrúgva bevezette az alá- és fölérendeltséget - folytatta dr. Németh Péter, aki megemlített egy fontos me­gyei vonatkozást is.- Mint Szabolcs község ku­tatója, örömmel mondhatom, Az új kenyeret ünnepeljük hogy István király ünnepét a szabolcsi zsinat mondta ki 1092. május 20-án Szent Lász­ló király vezetésével. Kitartás, műveltség- S végül zárásként hadd utal­jak két tanulságra, napjaink­nak szóló üzenetre. Az egyik az, hogy idő kell minden poli­tikai változáshoz. Szent István szerencsés helyzetben volt, mert három évig hercegként, 38 évig királyként vezette az országot. Ez nagyon nagy idő, figyelembe véve, hogy az ak­kori átlagos életkor 29 év volt. A másik tanulság pedig az, hogy a jó ügy mellé kell kitartás és elkötelezettség is. István király rendelkezett ezekkel, ráadásul művelt ember volt, tudta, miért lesz jó a magyar­ságnak, ha a Nyugathoz tar­tozik. Ha nem hozza meg in­tézkedéseit, úgy járt volna a magyarság, mint a Kárpát-me­dence nagyon sok népe: vagy eltűnünk, mint a hunok, az avarok, vagy elveszítve önál­lóságunkat felszívódunk egy másik népbe, mint ahogy tör­tént a kunokkal, a besenyők­kel, a jászokkal. Egy jóízű szeletet kanya- rinthatnak az ünnepi forga­tagból az érdeklődők az új kenyér ünnepén a Sóstói Mú­zeumfaluban. Augusztus 20-a alkalmából mindenkinek in­gyenes a belépés a skanzen területére. Egyházi hagyományok- Minden évben törekszünk valami újra, emlékezetesre. Tíz órától a szemtől a lisztig aprólékosan haladva őrléssel, csépléssel, darálással, szem­tisztítással szemléltetjük a matolcsi száraz malomban és annak környékén a gabona útját - kalauzolt Páll István, a Múzeumfalu igazgatója. - Az új kenyeret az anarcsi házban sütjük, ott lehet megkóstolni. Köztudomású, hogy augusz­tus 20-ának nem feltétlenül népszokásbeli, hanem egy­házi hagyományai vannak, amelyek Szent István szemé­lyéhez, szellemiségéhez köt­hetők. Annak idején sok tót és ruszin vendégmunkás jött aratni az Alföldre, és fizetség gyanánt gabonát kaptak, amit a hazaút során a nagy teljesít­ményű malmokban megőröl­tek. Például Nyíregyházán. A nehéz fizikai munka lezárá­sát jelentette az aratóünnep. Szombaton kettőtől kezdődik a Múzeumfaluban a reformá­tus istentisztelet és az új ke­nyér megáldása. km-ltl,mml Sok vendég- munkás jött aratni az Alföldre, és fizetség gya­nánt gabonát kaptak. PÁLL ISTVÁN ft KEDVEZMÉNNYEL A TŰZIJATEKRA A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 50 százalékos, alkalmi menettérti kedvezményt biztosit a Budapest Keleti, a Budapest Déli és a Budapest Nyugati állomásokra az augusztus 20-án megrendezendő Szent Jobb körmenetre, a Szentmisére, valamint a tűzijátékra utazók részé­re. A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. osztályon vehető igénybe. _____________ A kedvezményes utazás leghamarabb augusztus 19-étől vehető igénybe. Az odautazást augusztus 20-án, Budapestre menetrend szerint 20 óráig megérkező vonattal, a visszauta­zást pedig augusztus 21 -én 2 A óráig kell befejezni. A félárú menettérti jegy a visszautazásra külön megjelölés nélkül érvényes, tehát nem kell a menetjegyeket lebélyegeztetni. ______ A debreceni Virágkameválról és tűzijátékról visszautazók eljutását segítve is indulnak mentesítő vonatok: Debrecenből 22 és 2 3 óra között különböző időpontokban Nyirábrány, Nagykereki és Mátészalka és Tiszalök állomásokra. _____________________________ Az ünnepi közlekedésről a www.mav-start.hu weboldalon és a helyi tarifával hívható 06/40-494949-es telefonszámán lehet tájékozódni. Rácsokon át szárnyal majd a dal Egy szál gitár - énekelték a börtön udvarán a Fivérek fotó: somló samu A Magyar Dal Napja ren­dezvény legkülönlege­sebb helyszíne a Bujtos utcai börtön lesz. NYÍREGYHÁZA. Európában is példa nélküli, hogy a bünte­tés-végrehajtási intézet terü­letén színpadot állítsanak fel, és megnyissák a kapukat a városlakók előtt, hogy a fogva tartottak és a szabadok együtt legyenek részesei egy koncert­sorozatnak. Tény, hogy a szep­tember li-ei Magyar Dal Napja rendezvény legkülönlegesebb helyszíne a Bujtos utcai bör­tön lesz.- A börtön világa misztikus világ. Az udvaron felállított színpad nemcsak bepillantást enged majd ebbe a világba, hanem szimbolikus és valós hidat is jelent a közönség és az előadók, a szabadok, illetve a szabadságukat elvesztettek között, akiket egy kapocs, a magyar dal szépsége és sze- retete köt össze - mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Drotár Zsolt őrnagy, a megyei büntetés-végrehajtási intézet megbízott parancsnoka. A délelőtt io-kor kezdődő zene­folyamot a szlovákiai Nuklear Sandwich nyitja, és este a Dia­mond együttes zárja. A nap során 13 koncert vár az érdek­lődőkre, különlegesnek ígér­kezik az Elítéltek, a Bírók és ügyvédek, a Kopók zenekar, s a Smasszer-Rock együttes (a börtön zenekara) fellépése. Itt lesz a Megasztárból ismert Fi­vérek együttes, akik latinos ze­néjükről híresek, de a Magyar Dal Napjára hazai dalokat és saját szerzeményeket hoznak.- Szigorú biztonsági felté­telek mellett a látogatók nem csak a koncerteket nézhetik végig, de a vállalkozó kedvűek börtönlátogatásra is indulhat­nak - jelentette be az őrnagy. Míg a közönség a szabadban élvezheti a koncerteket, addig a börtönlakók egy srésze az ablakból, a többiek a zárt láncú TV-hálózaton keresztül követ­hetik végig a programokat, km Veszélyeket is rejt az ellenőrzés nyíregyháza. - a rendőrségi ellenőrzés magában rejti azt a veszélyt, hogy az amúgy is zárkózott hajléktalanok a ha­tósági jelleg erősödésével azt érezhetnék, erre nem szolgál­tak rá, nem értük, hanem el­lenük történik mindez, noha reményeink szerint a csepeli egyszeri és elszigetelt eset volt - fogalmaz Szoboszlai Kata­lin. A mindennapi tapasztalat pedig azt bizonyítja, a hajlék­talanok inkább elszenvedői, semmint elkövetői a bűncse­lekményeknek, s ha ezeknek az ellenőrzéseknek az eredmé­nye az ilyen esetek csökkenése lesz, akkor jó a cél. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szerint hasznos lehet a fedél nélküliek feltérképezése, ám a hajléktalanok vegzálása nem lehet az ellenőrzés célja, km NÉZŐPONT Dankó Mihály Aki ünnepel, az bízik nnep! Szent István és az új kenyér ünnepe! Véletlenül, ■ I vagy tudatosan alakult így, de mind a kettő az élethez, a jövőhöz kapcsolódik. Az államalapí­tónk nemzetmentő lépése meghatározta utunkat: előre­látása nem hagyta elsüllyedni a magyarságot. S most már csak rajtunk múlik, merre, hova jutunk. A kenyér viszont ősidők óta az emberiséghez köthető. A földművelés elterjedésével pedig egyet jelentett a bizton­ságosabb léttel. Nem véletle­nül vált az élet szimbólumává is. Legyen bármi az alapanya­ga, a legfontosabb élelmünk lett. Jól emlékszünk a falusi háziasszony dagasztotta, kemencében sült, finom, illatos házikenyérre. Benne volt abban minden, a mezők illata, a malomkő súlya, a kemence melege, a gazda hite és kitartása. Nem véletlen az sem, hogy a keresztény szertartásban a kenyér szentséggé vált, imába foglalták. Máté evangéliuma szerint az utolsó vacsorán Jézus a kenyeret megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem!” Ezzel még nagyobb tisztelet és megbe­csülés övezte, s még a morzsá­ja sem mehetett veszendőbe. Változó világunk sem tudta háttérbe szorítani, s továbbra is egyet jelent a mindennapi léttel, a jövővel. Ünnep! Igen! Vajon felül tudunk-e emelked­ni a hétköznapok acsarkodá- sain, a derekakat meghajlító nyomorúságon? Fejben és szívben kell rendet teremteni, s mindennek értelmet adni! A máz, a külsőségek csak látszat. Legyünk méltóak az ünnep gondolatához! Az ünnep egyfajta remény is, mert aki ünnepel, az bízik! Vegyük fel tehát patyolat ingünket, tisztítsuk meg lelkünket, így várjuk az idei augusztus 20-át! mihaly.danko@inform.hu Mimiin Az egyik törzsiül kapta a nevét, ez arra mutat, hogy a falu a XI. század eleiénél nem keletkezhetett később. a, Szabolcs b, Újkenéz c, Piricse d, Kérsemjén A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el ® MÁR KÉSZÜLNEK A FESZTIVÁLRA Javában készülnek a hétvégére Gávavencsellőn, ahol szomba­ton krumplifesztivált rendeznek, s megünneplik a két település, Gáva és Vencsellő 40 évvel ezelőtti egyesítését is. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR ft MEGKÉRDEZTÜK: Ön hogy tölti az ünnepi hétvégét? KOMORÓCZY TAMÁSNÉ: GUBIK LÁSZLÓNÉ: SZÁRAZ JÓZSEF:R(mé­Kirándulíst tervezünk a Valószínűleg otthon lem, hogy faltöltődünk csaliddal, barátokkal. maradok és pihenek. ezen a délutánon. RUDOLF KINGA: igazán MENCSIKJÁNOS:dís- KUN ERZSÉBET'.Nap­jél fogjuk érezni ma- neyland igazi élmény közben lazítok, aste gunkatl lesz a gyerekeknek. pedig bulizni megyek.- Egynapos kirándulást ter­vezünk a családdal és a ba­rátainkkal. Még nem néztük meg, hogy milyen progra­mok vannak Nyíregyházán, de ha lesz olyan koncert, ami érdekel műiket, a túra után ellátogatunk oda is - mondta el Komoróczy Tamásné. Gublk Lászlóné inkább a csendes pi­henést választja. - Valószínű­leg otthon maradok. A három gyermekem külföldön dolgo­zik, így sajnos arra sincs esély, hogy velük töltsem a szabad­napot - válaszolta. - A felesé­gemmel és a barátaimmal a hajdúszoboszlói strandra ké­szülünk. Remélem, feltöltő­dünk ezen a délutánon - sorol­ta Száraz József. Rudolf Kinga Debrecenben él, a kedvesével ott ünnepük az áüamalapítást. - Megnézzük a virágkarne­vált, elkísérjük a felvonulást, majd a tűzijátékot is megvár­juk. Igazán jól fogjuk érezni magunkat! - mesélte. Mencsík János gyermekei igazán sze­rencsések, hiszen a hétvégén Disneyland-be látogat a csa­lád. - Egy hetet külföldön töl­tünk. Már ez is óriási élmény lesz a kicsiknek, és hogy még jobban érezzék magukat, el­visszük őket a leghíresebb mesevilágba. Kun Erzsébetnek még nincs pontos elképzelése a hétvégi programjáról. - Való­színűleg napközben majd lazí­tok, este pedig bulizni megyek a barátaimmal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom