Kelet-Magyarország, 2011. július (71. évfolyam, 152-177. szám)

2011-07-21 / 169. szám

2011. JÚLIUS 21., CSÜTÖRTÖK Ha újra százszázalékos állapotban leszek, és jó lesz a kapcsolatom az edzővel, akkor akár Lionel Messi szintjén is futballozhatok. A német élvonalban szereplő Bayern München futballistája, Franck Ribéry duzzadó önbizalomról tett tanúbizonyságot nyilatkozatával. r szerint Juhász Rolandot, az Anderlecht futballistáját 1,5 millió fontért szerződtetné a skót bajnok Rangers. A magyar válogatott oszlopos tagjának számító hátvéd legutóbb a spanyol Mallorca látókörébe került, amely sokallta az árát, kérdés, hogy a brüsszeliek rábólintanak-e a brit BL-csapat ajánlatára. Három a magyar (futball)igazság labdarúgás. Csütörtökön mindhárom, az Európa Ligá­ban érdekelt magyar csapat idegenben lép pályára a selej­tező második fordulójában. Az első összecsapáson 2-l-re nyerő Ferencváros (19 órától) a norvég Aalesund, míg az elmúlt héten egyformán í-i- es eredményt elérő Paks (19) és Kecskemét (17 ) az ugyan­csak norvég Tromsö, illetve a kazah Aktobe vendége lesz. Egyik együttes számára sem ígérkezik egyszerű feladatnak kiharcolni a továbbjutást. 9 Kemény-lecke a kazahoknak vízilabda. A magyar férfi vízilabda-válogatott a Mon­tenegró elleni diadal után habkönnyen nyert Kazahsz­tán ellen a sanghaji világbaj­nokságon. Kemény Dénes együttese 16-4-re győzött az A-csoport második forduló­jában. Madarasék pénteken a spanyolokkal játszanak. bimmiiíi A csoport másik mérkőzésén: Montenegré-Spanyolország _______9-7 Az állás: 1. Magyarország A pont, 2. Spanyolország 2 (25-14), 3. Montenegró (19-18), 4. Kazahsztán 0. Varga Dániel a félpályáról Is beta­lált a kazah kapuba Timo, aki imádja a Magyar Nagydíjat Exkluzív beszélgetés Szocsiban a Formal-es Virgin istálló német pilótjával. FORMA-l. Noha a Forma-l-es mezőny jelenleg a Német Nagydíjra összpontosít, a Virgin Racing pilótája, Timo Glock lapunknak az oroszor­szági Szocsiban tartott autó­sport-fesztiválon elárulta: a Magyar Nagydíjra legalább olyan lelkesedéssel készül, mint a hazai versenyére. Nem véletlen, hogy a 29 esz­tendős versenyző imádja a Hungaroringet: nálunk érte el első dobogós helyezését, amikor 2008-ban 2. lett a To­yota színeiben, ráadásul saját bevallása szerint bensőséges viszonyt ápol a magyar druk­kerekkel is.- Nem is lehet kérdéses, hogy imádom a magyar fu­tamot. Bármilyen szériában versenyez az ember, az első dobogós helyezés mindig A lehető leg­jobb döntést hozta a csapat. TIMO GOLCK csodálatos emlék, s jómagam a rajongók miatt is vissza­vágyom a Hungaroringre. A magyar szurkolók lelkesek, sokukkal személyes kapcso­latom is van, így már várom, hogy viszontláthassam őket - mondta lapunknak Glock, aki néhány másik versenyzővel együtt a 2014-ben debütáló Orosz Nagydíj hírverő ren­dezvényén tartott Fi-es be­mutatót Szocsi utcáin. Keserű pirulák Glocknak - akit a szakma ge­nerációja egyik legjobbjának tart - tavaly óta számos kese­rű pirulát kellett lenyelnie a Virgin Racing kötelékében. A 2010-ben debütált csapat kín- szenvedéssel kezdett, s az idei évad első felében csak rom­lott a helyzet: kilenc futam után még a leggyengébbnek tartott Hispánia is jobban áll a rakétavörös-fekete egyletnél a konstruktőri tabellán. Természetesen a gárda igyekszik reagálni: nemrégi­ben kirúgták Nick Wirth tech­nikai igazgatót, aki a szélcsa­torna mellőzésével, pusztán számítógépes szimulációkkal akart ütőképes autót alkotni, s bejelentették, hogy a patinás McLarennel együttműködve, amolyan fiókcsapatként fej­lesztik tovább a versenygépe­iket. Lemezlovas- A lehető legjobb döntést hoztaa csa­pat, és a McLaren- együttműködés jól mutatja azt is, hogy nem­csak vendégeskedünk a Forma-l-ben, hanem ko­moly terveink vannak. So­kat profitálhatunk a McLaren tapasztalataiból. Biztos va­gyok benne, hogy a kapcso­lat hamar éreztetni fogja a hatását és nagyobb veszélyt jelenthetünk legfőbb riváli­sunkra, a szintén tavaly be­mutatkozott Lotusra - fogal­mazott a német. Noha mostantól még job­ban a McLaren-vezérek látó­körében lesz, Glock nem szá­mít arra, hogy megszerezheti Lewis Hamilton vagy Jenson Button állását.- Nem gondolok ilyesmire, inkább teszem a dolgom. Azon vagyok, hogy minden futamon 110 százalékot hozzunk ki az autóból. Egyébként jól érzem magam a Virginnél, ha pedig jobbak leszünk, még jobban fo­gom - mondta mosolyogva a pilóta, akiről kevesen tud­ják, hogy sza­badidejében szenvedélyes lemezlovas. MÉSZÁROS SÁNDOR Timo Glock FOTÓ:MÉSZÁROS Ismét az NB l-ben folytatnák Klubelnököt szeretné­nek a férfi röplabdázók, szinte ugyanaz a keret marad. röplabda. Május derekán ért véget a többszakaszos bajnok­ság a férfi röplabda NB I-ben. A Bugyi József vezérelte Soll- Light Nyíregyházi Férfi Röp­labda Klub együttese végül a tizenkettedik helyen végzett a pontvadászatban. Pampuczh (balra) és Kulcsár is marad a csapatnál fotók: km-sport ■■■■■■■ Munkahelyi elfoglaltságok- Vegyes évet zártunk, szeret­tünk volna előrébb végezni- kezdte visszapillantását a szezonra Bugyi József játékos­edző. - Sajnos a munkahelyi elfoglaltságok miatt gyakorta kellett változtatni a kezdőcsa­paton, ez pedig rányomta bé­lyegét az eredményességre. Voltak jó meccseink és bosz- szantó vereségek, gondolok itt a székesfehérvári találko­zókra. Amennyiben az alap­Szerettünk volna előrébb vé- gezni. BUGYI JÓZSEF J * szakaszban, vagy a következő körben egy győzelemmel töb­bet szerzünk, akkor a végjá­tékban a 9-11. helyért tudtunk volna meccselni. Szabó Attila sorsa kétséges A csapat vérbeli amatőr, a tá­mogatásokra a versenyezte­tés miatt volt és lesz szükség. Mi lesz a folytatás?- A nevezéseket július 26- áig kell beadni a szövetség­hez, nagyon bízom benne, hogy sikerül támogatókat találni és ismét nekivágha­tunk az NB I-nek - folytatta Bugyi József. - Jó lenne egy olyan klubelnökre találnunk, aki besegítene nekem a nem szakmai munkába, mert az én lehetőségeim is behatároltak. A keretben nincs nagy válto­zás, továbbra is számíthatok Szilágyi Botond, Pampuch Csaba, Tolnai József, Ádám András, Kulcsár Gergely, és Hubicska Patrik játékára.- A18 éves, tehetséges Sza­bó Attila sorsa még nem dőlt el, ő tanulmányait Miskol­con folytatja, és amennyiben ezt össze tudja egyeztetni az edzésmunkával, akkor Kazincbarcikán folytatja. Amennyiben nem, akkor ma­rad nálunk.- Úgy néz ki, hogy Horváth László Achilles-problémája már a múlté, így nagy való­színűséggel ismét folytatja csapatunkban. Edzésekről még korai beszélni, egyelőre pihennek a srácok. km-ml Raftingolással rajtolt el a nemzetközi Tisza Túra Még lehet nevezni a szombaton Tisza- becsről induló, Tokajig tartó evezésre. VÍZITÚRA. A vízitúrázók köz­kedvelt folyója a Tisza. Hajda­nán a nemzetközi Tisza Túra egy mezőnyben evezett le a Szőke Folyón, majd egymás után szervezték a különböző túrákat, így szezonban nap mint nap lehetett kajakkal, kenuval, vagy éppen csónak­kal csorgókat látni a folyó­partról. Vadvízen szigorú szabályokkal Azért a Klasszikus Tisza Túra is reneszánszát éli és a hazai szakaszt rendre úgynevezett előtúra előzi meg. Egy ide­ig Bustyaházáról indult az előtúra mezőnye, az idén már Rahóról indult útjára félszáz bátor evezőssel. Ők szerdán érkeztek meg Bustyaházára. Egy másik, népesebb mezőny szerdán indult Bustyaházára, és onnan kezdik többnapos víziútjukat. Ezen, a kárpátaljai szakaszon egyébként teljesen más folyó a Tisza, mint a ha­táron innen, ezért csak vadvizi raftinghajókkal lehet nekivág­ni a kalandos útnak. A vadvízi jellegű szakaszon szigorú elő­írásokat kellett teljesíteniük a túrázóknak. Tisza becsről folytatják A nagy találkozó és a folytatás szombaton Tiszabecsről in­dul, itt lehet még nevezni és csatlakozni a július harmin­cadikén Tokajba érkező kara­vánhoz. Ezen, a korábbihoz képest lassabb folyású szaka­szon a szervezők a Szabadtűz Lovagrend közreműködésé­vel az adott térségre jellemző szabadtűzön készíthető éte­lek bemutatóját tervezik. A túrázók közül a legalább hat fős csapatot alkotók is bemu­tathatják főzés, vagy sütési tudományukat, amelyeket a lovagrendesek elbírálnak és akik megfelelnek a kritériu­moknak, azok tagjai lehetnek a gasztronómiai társaságnak. A túrával kapcsolatosan Ha­raszti Bélánál (20/447-8707) lehet érdeklődni. A határont úti szakaszán a Tisza vize inkább egy gyors, hegyi folyóhoz hasonlóan száguld lefelé fotó: tudósítónktól Suárez elintézte LABDARÚGÁS. Luis Suárez duplájával Uruguay 2-0-ra győzött Peru ellen a Copa América első elődöntőjén.Az uruk a vasárnapi fináléban a Paraguay-Venezuela mérkő­zés győztesével találkoznak. O LABDARÚGÁS: Bajnokok Ligája, selejtező, 2. forduló, keddi visszavágók Zanev (jobbra Llteksz) három gólt szerzett kedden fotó: internet Wisla Kraków (lengyel )-Skonto Riga (lett) 2-0 Tavábblutatt:aWlsla(3-0) ___________________ Skendija (macedón)-Partizán Beograd (szerfa) 0-1 T|: a Partizán (5-0) ________________________ Flora Tallinn (észt j-Shamrock Rovers (fr) 0-0 T|: a Shamrock Rovers (1-0) __________________ BATE Borlszov (fehérorosz)-Linfield (északír) 2-0 ( T): a BATE Boriszov (3-1) Dudelange (luxemburgi)-NK Maribor (szlovén) 1-3 Tj: az NK Maribor (5-1)_______________________ Ekranas (litván)-Valletta FC (máltai) Tl:azEkranas(4-2) __________________________ FK Nefd (azeri)-Dinamo Zagreb (horvát) Th a Dinamo Zagreb (3-0)____________________ HJK Helsinki (finn)-BangorClty (walesi) T|: a HJK Helsinki (13-0) Tobol (kazah)-Slovan Bratislava (szlovák) T): a Slovan Bratislava (3-1) 1-0 0-0 10-0 1-1 Liteksz (bolgár)-Mogren Budva (montenegrói) 3-0 TI: a Llteksz (5-1) _______________________________________ HBTórshavn (feröer-szigeteki)-Malmö (svéd) 1-1 1): a Malmö (3-1)_______________________________________ Plzen (cseh)-P|unlk (örmény) 5-1 Tj: a Plzen (9—1) & sport.szon.hu Képek. Helyi és nagyvilági sport

Next

/
Oldalképek
Tartalom