Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-04 / 130. szám

2011. JÚNIUS 4.. SZOMBAT 10 Sport KELET Hat aranyéremmel hetvenkedhetnek A várakozást felülmúl­ta megyebeli atlétáink diákolimpiái szereplé­se, többen teljesítették a szinteket. ATLÉTIKA. A várakozásnak megfelelő, sőt talán attól egy picivel jobb is lett a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei de­legáció szereplése az V-VI. korcsoportos diákolimpia or­szágos döntőjében. Túl azon, hogy Káplár Já­nos, Balogh Eszter (V. kor­csoport), Ónodi Dávid, a vasváris 4xioo-as fiúváltó, Bakosi Péter és Dezső Dóra (VI. korcsoport) révén hat elsőséget szereztek verseny­zőink, több olyan eredményt is elértek, amellyel a nyári korosztályos világversenyek közvetlen közelébe kerültek. A hosszú sérüléséből vissza­tért Ónodi Dávid két év után nyerte vissza a bajnoki címet, a too méter döntőjében elért eredménye elegendő lenne a junior Európa-bajnoki rész­vételhez, ám kis szépséghiba, hogy ideje a megengedettnél 0.2 m/s-mal erősebb szélben született. A sprinter formá­ja bíztató arra nézve, hogy a közeljövőben „normális” kö­rülmények között is elérje a kívánt eredményt. Közel az egyéni csúcshoz Bakosi Péter magasugró-ver- senye esőben kezdődött, ami azért volt rossz előjel, mert tavaly hasonló körülmények között leszorult a dobogó te­tejéről. Most azonban nem volt semmi gond, a végére a nap is kisütött, a 213 centis eredmény pedig szabadtéri legjobbja, és három centi­re megközelítette télen el­ért abszolút rekordját - nem mellesleg Európa-bajnoki résztvevőnek érezheti ma­gát. Távolugrásban Dezső Dóra sikerét az eső sem ve­szélyeztette, a gerelyhajító Balogh Eszter viszont csak az ötödik sorozatban állt az élre, akkor azonban olyan eredménnyel, amely ifi vi­lágbajnoki B-szintet jelent. A tavalyi szingapúri ifjúsági olimpián szereplő Káplár Já­nos a jelek szerint idén a lille-i ifjúsági világbajnokságon is ott lesz, hiszen A-szintet érő eredménnyel nyerte meg a diszkoszvetést. A fiúk sprint­váltójában nemcsak a győztes Vasvári, hanem a harmadik kisvárdai Bessenyei csapata is felállhatott a dobogóra. Az érmes helyezést elért versenyzők egyesületi edzői és testnevelői: Bakosi Béla, Balogh István, Cserpák Ró­bert, Kerekes László, Lakatos István, Szabóné Kovács Gyön­gyi, Szalka Géza, Szikszainé Lukács Éva, Széles Imre, Szondi Ágnes és Végvári Fe­renc. KM-BT A megyebeli küldöttség érmet szerzett versenyzői edzőikkel FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL C ATLÉTIKA: V-Vl. korcsoportos országos diákolimpiái döntő V. korcsoport, fiúk ________________________________________ 100 m: 13. Végvári Dániel (nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium) 11.68. ___________________________________ 200 m: 22. Balogh László (Vasvári) 24.58. ________________ 400 m: 8. Kranyik Csaba (nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola) 51.53,20. Román Dávid (Vasvári) 55.31. _____ Távolugrás: 15. Kiss Csaba (Nagykállái Középiskola) 604. ______ Súlylökés: 4. Káplár János (Nyíregyházi Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium) 15.98,8. Szikszai Róbert (Vasvári) 14.96. Diszkoszvetés: 1. Káplár János (Inczédy) 56,06,2. Szikszai Róbert (Vasvári) 52.29,7. Simon Roland Máté (Vasvári) 40.68. _______ Lányok TOO m: 15. Tóth cintia (Vasvári) 13.42. 200 m: 13. Fenyvesi Edina (nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium) 27.35. 400 m: 7. Osváth Krisztina (Vasvári) 1:02.11. ____________ 800 m: 5. Osváth Krisztina (Vasvári) 2:29.62. ____________ 1500 m: 7. Gaál Izabella (Vasvári) 5:33.08. _____________ Távolugrás: 5. Benke Renáta (Vasvári) 527,6. Szikora Klaudia (Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) 512. _______________________________ Súlylökés: 2. Kajibás Dalma (nyíregyházi Széchenyi István Köz- gazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium) 13.90,9. Kerekes Dóra (Arany) 11.13. _____________________ Diszkoszvetés: 3. Kerekes Dóra (Arany) 36.19,13. Batári Dóra (Vasvári) 29.55. _______________________________ Gerelyhajltás: 1, Balogh Eszter (Vasvári) 42.83. __________ VI. korcsoport, fiúk ____ _____ _____ 100 m: 1 . Ónodi Dávid (Vasvári) 10.61,6. Gera Sándor Szabolcs (Vasvári) 11.25. 200 m: 4. Gera Sándor Szabolcs (Vasvári) 22.51, lS.Gégényi Róbert (nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola) 23.99. 400 m: 13.Gégényi Róbert (Bánki) 52.96.________________ 800 m: 9. Bihari Dávid (Vasvári) 2:03.06 _________________ 4x100 m: 1. Vasvári (Végvári Dániel, Gera Sándor Szabolcs, Varga Erik, Ónodi Dávid) 43.64,3. Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium (Németh Norbert Adrián, Zán Péter, Csonka Gyula, Pintér Bence) 45.18,12. Bánki (Asztalos Márk, Eszenyi Gergő, Gégényi Róbert, Kövér Gergő) 46.17. _______________________________ Magasugrás: 1. Bakosi Péter (Vasvári) 213. _______________ Hármasugrás: 3. Bakosi Péter (Vasvári) 14.12,13. Szikszai Norbert (Vasvári) 12.29. __________________________ Súlylökés: 2. Kerekes László (nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola, Évisz) 15.21. Diszkoszvetés: 6. Kerekes László (Évisz) 40.40. Lányok 4x 100 m: 4. Vasvári (Benke Renáta, Tóth Cintia, Takács Fruzsina, Dezső Dóra) 50.55. ________ 4x400 m: 7. Vasvári (Tóth Cintia, Pethő Eszter, Gaál Izabella, Osváth Krisztina) 4:28.89. ________________________ Magasugrás: 3. Petrik Viktória (Zrínyi) 160. _______________ Távolugrás: 1. Dezső Dóra (Vasvári) 570,7. Takács Fruzsina (Vasvári) 510.______________ Hármasugrás: 5. Dezső Dóra (Vasvári) 11.93,8. Benke Renáta (Vasvári) 11.42,11. Vajda Flóra (Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimná­zium) 10.80. ____________________________________ Kalapácsvetés: 8. Aradi Stefánia (nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium és Kollégium) 41.58. Kik lesznek megyénk új labdarúgó csillagai? Olvasóink szavazhatják majd meg a különböző osztályú bajnokságok legjobbjait. labdarúgás. Újabb játékra invitáljuk az Kelet-Magyar- ország olvasóit, azon belül is elsősorban azokat, akik ked­velik a megyei labdarúgást. Ugyanis olvasóink dönthetik majd el, hogy kiket illessen meg a lapunk által alapított „Az évad futballcsillaga” cím. A hamarosan véget érő labda­rúgó bajnoki idények végén megkeressük a csapatok szak­mai vezetőit, edzőit, hogy te­gyék meg javaslatukat arra: csapatukból ki volt a legjobb játékos. Az NB II.-ben szerepelő Spartacus trénereitől négy ne­vet várunk, az NB IIL-asoktól kettő-kettő játékost, míg a megyei I. osztály, valamint a három megyei II. osztályú csoportból csapatonként egy- egy nevet. A névsorokat lapunkban közzétesszük, és ezután lehet majd voksolni, méghozzá a Kelet-Magyarországból kivá­gott szavazószelvényen úgy, hogy a szurkolók a megadott listákról választhatnak. Fon­tos tudnivaló, hogy szerkesz­tőségünk csak a lapunkból kivágott szelvényeket fogad el (fénymásolatokat nem) ér­vényes voksként. A négy „csillag” az lesz, aki a négy kategóriában - NB II., NB III., megyei I. osztály, me­gyei II. osztály - a legtöbb sza­vazatot kapja a verseny ideje alatt. Lapunk értékes díjjal jutalmazza a győzteseket. Minden focidrukker figyelje a Kelet-Magyarországot, mert a szezon végeztével kezdődik a szavazás! KM Lionel Messinek annyi díja van, hogy akár a babérjain is ülhetne, de vajon kié az elismerés a megyében fotó: mti Női reménységek viadala Bige László (balra) és Fóra Csaba ismertette a versennyel kapcsolatos FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Szombattól világrang­lista-pontokért teni­szeznek a nyíregyházi stadionban. tenisz. A több mint évtizedes múltra visszatekintő Bige Hol­ding Kupa kilép a maga med­réből, és szombattól kezdve nemzetközi kereteket ölt. Ek­kortól egy héten át rendezik meg ugyanis a Városi Stadion­ban a Bige Holding Women’s Opent, vagyis a 10 ezer dollár összdíjazású női nemzetközi WTA-világranglistaversenyt. Persze, felmerül a kérdés, hogy azzal egyidőben, hogy amikor Fucsovics Márton egy kassai challenge-tornán vár indulási esélyre, valamint Csonka Gábor Indonéziában versenyzett, akkor nem lett volna-e szerencsésebb a két reménység szülővárosában egy férfi ITF-viadalt felkarol­ni, de erre kérdés nélkül meg­kaptuk a választ a pénteki saj­tótájékoztatón.- Évek óta dédelgetett ál­mom, hogy egy ilyen kaliberű versenynek otthont adjunk, és nem titok, elsősorban Fucsovics Márton miatt fiú viadalt szerettünk volna ide­hozni - mondta a versenyt finanszírozó Bige László. ­tudnivalókat Csakhogy a future-versenyek szabálya, hogy egymásra épülve, egy országban leg­alább három ilyet kell rendez­ni, és ezek a helyek itthon már korábban beteltek. Maradt a nők versenye, amely szintén igazi csemegét igér, hiszen feltörekvő tehetségek vívnak majd vélhetően igen jó szín­vonalú csatákat. Fóra Csaba versenyigaz­gató közölte: az előzetes ne­vezések alapján több mint harminc országból érkeznek versenyzők, akik harmincket­tes fő-, és előtte hatvannégyes selejtezőtáblán mutathatják meg magukat. A nevezők között ausztrál, amerikai, ar­gentin és brazil éppúgy van, mint környező országokbeli. A viadal első kiemeltje a vi­lágranglista 665. helyezettje, a román Raluca Elena Platón lesz, a magyarok közül a 748. Bulgakova Vaszilisza és a 950. Lukács Vanda szerzett jogot arra, hogy selejtezők meg­vívása nélkül lépjen pályá­ra. További négy tehetséges versenyzőnk (Mikó Zsófia, Argyeleán Csilla, Kapitány Krisztina és Nagy Judit) pedig szabadkártyával kapott he­lyet a főtáblán. A hivatalos nevezési és aláírási idő péntek este járt le, szombaton és vasárnap a selejtezőket játsszák, hétfőn sorsolják az egyes és páros főtábláját, ahol kedden indul­nak a küzdelmek, az egyéni döntőre pedig jövő szomba­ton délelőtt kerül sor. KM-BT Szombat Asztalitenisz. NB Ili., férfi: Levelek SE-Gyulai AK, 11. Nyírmadai ISE-Teva- Debrecen SE III, 13. ATC Nagykálló­Hajdúszoboszlói AK, 13. _____________ Küzdősportok. A Ring hősei MMA, KI és K3 gála, Bem-iskola, 18. ____________ Sakk. 7. Moravecz Kupa emlékverseny, nyíregyházi Esélycentrum. 9. __________ Tenisz Bige Holding nemzetközi női WTA-világranglistaverseny, selejte­ző, Városi Stadion, 10. A Nyíregyházi Tálentum Tenisz Egyesület gyermeknapi rendezvénye, Tiszavasvári út, 9. _______ Labdarúgás. Másodosztályú Ifjúsági baj- nokság: Nyírsuli ll-Putnok, Városi Stadion, U16.11.U18.13._________________ Vasárnap Asztalitenisz. NB III., férfi: Vásárosna- ményl SZSE-Teva-Debrecen SE II. 11. Tenisz. Bige Holding nemzetközi női WTA-világranglistaverseny, selejtező, Városi Stadion. 11. ________________ Labdarúgás. Másodosztályú serdülő- bajnokság: Nyírsuli II—Diósgyőr II, Városi Stadion,U12,11.U14.13. EESEEHHäl 1. forduló, eredmények 1. Nlgérla-Argentina 4-1 1 2. Ukrajna-Üzbeglsztán 2-0 1 3. Kanada-Exuador __ 2-2 x 4. Mexlkó-Ui-Zéland 3-0 1 5. Vasco de Gama-Corltlba 1-0 1 6. Chlvas USA-Vancouver 1-1 x 7. Cerro Porteno-Santos 3-3 x 8. Klna-Magyarország (U21)0—3 2 9. Franclaország-Mexlkó 4-1 1 10. Norvégla-Svédország (U21)1-4 2 11. Frandaország-Szerbia(U21)l-01 12. Regglna-Novara 0-0 x 13. Padova-Varese ________1-0 1 14. Velez Sarsfleld-Penarol 2-1 1 Nyeremények 13+1 találat: nem volt 13 találat: nem volt 12 találat: 40 db 9 740 Ft 11 találat: 465 db 840 Ft 10 találat: 2 689 db 260 Ft C LABDARÚGÁS: A hétvégi program NB III. Tlsza-csoport,29.fo(duió (kezdés: 17) Szombat Kemecse-Tuzsér V.: Csáki L. (Benkő R„ Gergely S.) Püspökladány-Létavértes ______________________ Vásarnap Ibrány-ÚSE-Nagykálló V.: Szűcs N. (Kocsis Zs„ Kristán) Nyírmada-Nagyecsed V.: Kiss L. (Sipos L, Nagy F.) Tlszakanyár-Tiszalök _____V.: Vítkai (Szijjártö, Vitéz) Kótaj-Hajdúszoboszló V: Kujbus (Nagy F„ Jakkel) Balkány-Cigánd V.: Tatár I. (Bodnár A„ Darányi) Berettyóújfalu-Baktalórántháza ___________________V.: Rendek (Horváth G„ Borza) Szl-Zo Sport-dr. Zilahi megyei I. osztály, 31. forduló (kezdés: 17,lfl: 13) Szombat Tiszavasvári-Rakamaz V.: Vida J. (Papp F„ Kozma Zs.) Nyírbátor-Nyírkarász V.: Tordai (Rajzinger l„ Frindik Gy.) Vasárnap Gávavencsellő-Szakoly V.: Homonal (Resán G„ Hadházi) Mándok-Nyírgyulaj V: Veres J. (Takács A„ Káprály) Várda SE-Volán-Sényő V: Bí ró Cs. (Tömöri Gy„ Pethő P.) ilil___________Saiyember-tsoport _____________ Gyulaháza-Fehérgyarmat V.: Esik L. (Ésik I., Nagy J.) Vasárnap Nyírtelek-Ajak _______V,: Major O. (Sipos Á.. Molnár S.) Nyfrtass-Pátroha________V.: Henzsely (Llppa, Szőnyi) Nagyhalász-Mátészalka V,: Sinka (Bendik G„ TakácsZ.) Fényeslltke-Dombrád V:KovácsíZ.(Znametz,NagyCs.) Szabadnapos: Nagyszekeres _ ______Pap-Petneháza________________V: Lővei (Tóth I M„ Kása Gy.) Megyei ll.osztály, 27.forduló (kezdés: 17,lfl: 15) Tlszamentl SE-Vaja ________V.: Májer (Piskóczi, Málik) Dflözött-csoport______________Kék-Demecser __________V.: Fábián (Katonka, Bemáth R.) Vasárnap Újdombrád-Záhony V: Király A. (Gáspár T„ Szűcs T.) Kölyök SC-Napkor Szabadnapos: Rohod és Anarcs __________________ ____________Nyírpazony, v.: Tömöri L (Károly J„ Biricz)__________Carmo-csoport______________ Kállósemjén-Geszteréd Szombat ______ V.: Hegedűs I Cs. (Ifi. Józsa A., Hegedűs J.) Nyfrmeggyas-Tyukod V.: Szikora (Losonczki, Száraz) Nagykállói VSE-Apagy V.: Bendik J. (Sztányi, Balázs) Szatmárcseke-Csenger V.: Moldován (Simon T„ Szabó Á.) Ófehértó-Nyírpazony V.: Oláh i Z, (Balogh i L, Dankó) Nábrád-Kötcse VzCzene (Ésik A., Balogh J.) Nyírbogdány-Nyírlugos V.: Tassy (Pokaraczki, Kovács li Z.) Tisztaberek-Gelénes V.: Tóth i. (Molnár l„ Kovács J.) Kálmánháza-Levelek V: Benkő P. (Fekete S„ Sándor M.) Vasárnap Nyírvasvári-Máriapócs V,: Kiss G. (Fehér Á„ Czimbalmos) Nyircsaholy-TunyogmatoicsV.: Lizák (Galambos, Schmidt) Nylribrony-Vasmegyer V.: Csikós (Maleskovits, Oláh HZ.) Nagydobos-Beregdaróc V: Kósa A. (Csizmadia, Zámbori) Porcsalma-Vámosoroszi V: Labancz (Vascsák, Oláh G.) Tiszakóród-Mérk-Vállaj V: Kriser (Papp I., Lucsik) Kis kedvencek j Állateledel Áruház Kutya, macska, hal, madár, hüllő, tápok víp 'J és kisállattartási felszerelések. ^ __________á_ HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom