Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-30 / 151. szám
309287 2011. JÚNIUS 30.. CSÜTÖRTÖK Amint megtudtam, hogy figyelemmel követnek, sokkal keményebben dolgoztam- mondta a 19 millió fontért az Atletlco Madridtól a Manchester Unltedhez szerződött spanyol kapus, Dávid de Gea arról, hogy mekkora motivációt Jelentett számára az angol klub érdeklődése. 7 A magyar válogatott hét helyet javítva 45. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség legfrissebb világranglistáján, amelyet a spanyolok vezetnek. Ez azt jelenti, hogy a 2014-es világbajnokság se- lejtezős csoportjainak július 30-ai sorsolásán a magyar csapat várhatóan a harmadik kalapban kap helyet. 9 A Fradi és a Paks nyitja a sort labdarúgAs. Két magyar érdekeltségű mérkőzéssel veszi kezdetét az Európa-liga 20ll/20l2-es kiírásának selejtezősorozata. Az első forduló csütörtöki első mérkőzésén a Ferencváros hazai pályán, 19 órától fogadja az örmény Ullisest, míg ugyanebben az időpontban a nemzetközi porondon abszolút újoncnak számító Paks az andorrai UE Santa Coloma otthonában lép fel. Egyik magyar csapat mérkőzését sem közvetíti egyetlen tv-csatorna sem. Lecsaptak a fogadási csalókra Négyen már Baranyában, új kiszemeltek itthon Egyes információk szerint K. Zoltán nem más, mint a 2004/2005-ben Nyíregyházán is megfordult Kenesei Zoltán (pirosban) fotó: km-sport labdarúgás. Első körben négy, legutóbb még Nyíregyházán szerepelt labdarúgó vett részt az élvonalbeli rajtra újoncként készülő Pécsi MFC szerdai edzésén. A kapus Holczer Ádám, a román védő Sabin-Cosmin Goia, a középpályás Pákolicz Dávid és a csatár Andorka Péter öltötte magára a mecsekaljai klub szerelését. Az első hírek szerint a nyolc labdarúgót tartalmazó „csomag” további tagjai közül a kameruni Makadji Boukar és Demjén Gábor esetében további egyeztetésre van szükség, miként Bajzát Péterrel is, akiről internetes források tudni vélik, hogy szerda este találkozott a két érintett klub tulajdonosával, Sziky Gyulával (Nyíregyháza Spartacus) és Matyi Dezsővel (Pécsi MFC). Zseljko Kovacsevics neve már korábban kirostálódott a listáról. Ami az itthon történteket illeti, ugyan jogilag még nem Brekk János az NB Il-es indulási joggal rendelkező Spartacus tulajdonosa, de ő már fejest ugrott a jövő évi csapat építésébe. Huszonnégy játékosnak tett ajánlatot, és azóta a kör tovább bővült, hiszen az MTK-nál szerződéssel rendelkező Batizi-Pócsi Balázs és Nagy Tibor is képbe került. Ur László viszont biztosan nem tér vissza a piros-kékekhez, mert a legutóbb Bőcsön szerepelt védő a Mezőkövesdet választotta.- Ez a hír elkeserített, mert úgy tűnik, nem minden esetben alapozhatunk a Szpari- szívre, de azért akadnak olyan dolgok is, amik lelkesítenek - adott helyzetjelentést Brekk János. - Ilyen volt, amikor az egyik, havonta alig több mint százezer forintot kereső szurkoló felhívott, és társaival együtt felajánlott ötvenezret a csapat javára. Ezen felbuzdulva valószínűleg létrehozunk egy alapítványt, ahová befuthatnának a hasonló felajánlások. Az ajánlatot kapott játékosoknak péntekig kell választ adniuk, a közéjük tartozó tiszakanyári Jánvári Gábor időközben Kaposvárra utazott próbajátékra. km-bt Holczer Ádám Nyíregyházáról már csak telefonon elérhető fotó: m. l. Hét embert vettek őrizetbe, akik azzal gyanúsíthatok, hogy magyar meccsek eredményeit is manipulálták. labdarúgás. Hét embert vettek őrizetbe a bundabotrány magyarországi vonatkozásában - közölték szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai közös saj tótáj ékoztatój ukon. Fazekas Géza, a KNYF szóvivője a keddi akcióról elmondta: a hét gyanúsított közül hárman jelenlegi vagy volt labdarúgók, míg négyen jelenleg is aktív játékvezetők. Fazekas Géza K. Zoltánt nevezte meg az egyik gyanúsítottként, akit azonban arra hivatkozva, hogy kérdéses, közszereplőnek tekinthető-e egy futballista, nem nevezett meg. A Magyar Hírlap Kenesei Zoltán volt labdarúgóként azonosította a gyanúsítottat. Fazekas Géza a szervezet magyarországi vezetőjének nevezte K. Zoltánt. Ázsiai központ Azzal gyanúsítják őket, hogy egy távol-keleti központból kiinduló szervezet tagjaiként meccseket igyekeztek befolyásolni annak érdekében, hogy ázsiai kötődésű fogadóirodákban jelentős nyereményekre tegyenek szert. Fazekas Géza ismertette: a labdarúgók körében H. Gábor, K. Zoltán és L. Mátyás gyanúsított, a játékvezetők esetében L. Kolos, S. Krisztián, Cs. János és M. Tamás. Hat mérkőzés befolyásolásával gyanúsítják őket, amelyből négy sikerrel járt. A hat meccs közül kettő dél-amerikai csapatot érint, három finn és egy magyar mérkőzés szerepel még a listán. Utóbbiról részletesebb információkat a hatóságok nem kívántak adni. Február 9-én három magyar bíró, Lengyel Kolos, Selmeczi Krisztián és Csák János engedély nélkül működött közre az észt-bolgár felkészülési mérkőzésen, ügyükben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) indított vizsgálatot. A 2-2-re végződött meccs mind a négy gólja ll-esből született. Fazekas Géza elmondta: K. Zoltán közvetlen kapcsolatban volt ezzel a távol-keleti szindikátussal, amely a szervezetet működtette. Ismertette: a fogadások során olyan eseteket is találtak, amikor a fogadó fél nem a meccs végkimenetelét tette meg, hanem például azt, hogy az utolsó öt percben születik gól. Erre konkrét példaként említette a 2010. december 18-án játszott Argentína-Bolívia barátságos mérkőzést, amelyen a tét ugyanez volt, s amelyre K. Zoltán és L. Mátyás fogadott, a mérkőzést pedig magyar bíró, Lengyel Kolos vezette, két segítője Selmeczi Krisztián és Mocsári Tamás volt. A találkozót Argentína nyerte l-o-ra, a gól a 103. percben született ll-esből. Azokban az esetekben, amelyekben sikerrel jártak, az ügyészségi szóvivő szerint ÍOO százalékos profitot értek el. Százmilliós fogás A keddi akcióban ötvenen vettek részt a nyomozóhatóságok részéről, 12 helyszínen. Nem csak a hét gyanúsítottat fogták el, de különböző valutákban, elsősorban euróbán mintegy 100 millió forintnak megfelelő értékben készpénzt is lefoglaltak. Az illetékesek nem zárták ki, hogy további meccsek kerülhetnek a hatóság látókörébe és további gyanúsítások várhatók. A gyanúsítottak tagadták a terhűkre rótt bűncselekményt, többségük megtagadta a vallomástételt, illetve többen panaszt tettek. Előzetes letartóztatásukat kezdeményezték. MTI Kovács Imrénél nincs jobb e vidékén A triplán érmes Kovács Imre (Jobbra) a duplázó Németh Istvánnal Hat éremmel zártak Balatonbogláron a nyíregyháziak. tenisz. Egy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zárták Balatonbogláron az országos vidékbajnokságot az NYVTC versenyzői. A bajnoki címet Kovács Imre szerezte egyéniben, a 16 esztendősek között, ami azért különösen örömteli, mert ugyan korábban már több bajnoki címet szerzett a korosztályában, de most először diadalmaskodott egyéni versenyszámban. A stuttgarti akadémián pallérozódó Imike párosban győri partnerével, Soós Ákossal, csapatban pedig klubtársával, Németh Istvánnal állhatott fel a dobogó második fokára, vagyis mind a három versenyszámban döntőt játszhatott. Az egyéni és páros versenszámokban a 14 évesek között szereplő Németh István a saját kategóriájában is gazdagodott egy éremmel: párosban zárt a harmadik helyen egri játékostársa, Rácz József oldalán. A 12 éves lányok között Nagy Hanna duplázott, hiszen párosban a zalaegerszegi Kiss SzUvia oldalán szerzett bronzérmet (az elődöntőben csak szuper tie break-ben kaptak ki), csapatban pedig a SZUSE vendégjátékosaként ezüstig jutott. Az NYVTC játékosa egyéniben is csak az éremküszöbben botlott meg úgy, hogy előtte legyőzött magasabb kiemelési számmal rendelkező versenyzőt, km-bt Nagy Hanna a csapatban szerzett díjjal FOTÓ: TUDÓSÍTÓINKTÓL HESS! ANGOL használtruha-kereskedéT a NYÍR PLÁZÁBAN, (az emeleten, az Alexandra Könyvesbolt mellett) Elegáns márkájú divatos felnőtt-, gyermekruhák és kiegészítők (fehérnemű, táska, játék...) JÚLIUS 1-ÉN (PÉNTEKEN) TELJESEN ÚJ TÖBBEZER DARABOS NYÁRI ÁRUKÉSZLET 350 AÍ-EN! VASÁRNAP IS NYITVA! O MORGAN ttJLm DOROTHY PERKINS O © TENISZ: Vidékbajnokság, Balatonboglár F16 ______________________ Egyén). 1. forduló: Gyarmati (DFTSE)- Agócs (Fehérgyarmati TK) 6:3,3:6, 6:3, Erdei K. (Szentesi TK)-Somlyai (Fehérgyarmati TK) 6:1,6:1, Kovács I. (NYVTC, 1. kiemelt) erőnyerő volt. 2. forduló: Kovács l.-Sinka (Kapos TC) 6:2, 6:1. Nyolcaddöntő: Kovács l.-Pusztay (Debreceni VTC SE, 16.) 6:2,6:2. Negyeddöntő: Kovács l.-Jakócs (Sólyomszem, 7.) 6:2,6:0. Elődöntő: Kovács l.-Szekeres D. (Soproni VSE, 3.) 6:1,6:4. Döntő: Kovács 1. -Kovács B. (Soproni VSE, 2.) 6:1,1:6,6:4. Végeredmény: 1. Kovács Imre (NYVTC). Páros. Nyolcaddöntő: Kurucsai, Szabó D. (Kapos TC, Soproni VSE)-Agócs, Gyarmati (Fehérgyarmati TK, DFTSE) 2:6, 7:5,10-7, Kovács l„ Soós (NYVTC, Győr RTC, 3.)—Miklós B.-Urbányi (Debreceni VTC SE) 6:1,6:0. Negyeddöntő: Kovács l„ Soós-Kurucsai, Szabó D. 6:2,6:3. Elődöntő: Kovács l„ Soós-Janda, Úr V. (Szimvai TK, Soproni VSE, 2.) 7:5,6:3. Döntő: Kovács B„ Szekeres D. (Soproni VSE, 1.)- Kovács l„ Soós 3:6,6:3,10-7. Végeredmény: 2. Kovács Imre, Soós Ákos (NYVTC, Győr RTC). Csapat. 1. forduló: az NYVTC (3.) erőnyerő volt. Nyolcaddöntő: NYVTC- Batatonboglár 2-0. Negyeddöntő: NYVTC-Debreceni VTC SE II2-0. Elődöntő: NYVTC-Győr RTC 2-0. Döntő: Soproni VSE I (1 ,)-NYVTC 2-0. Végeredmény: 2. NYVTC (Kovács Imre, Németh István). FU ______________________ Egyéni. 1. forduló: Németh I. (NYVTC, 12.(-Barabás (DFTSE) 6:0,6:2, Papp J. (NYVTC)-Kiss G. (Gubacsi TC) 6:2,3:6,6:2. 2. forduló: Németh l.-Szabó B. (Soproni VSE) 6:2,6:4, Bartakovics (Érsekkert TK, 6.)-Papp J. 6:1,6:0. Nyolcaddöntő: Galgóczy (Agárdi TC, 7.)-Németh 1.4:6, 6:4,7:5._______________________ Páros. 1. forduló: Kecskés A., Papp J. (Pécsi VTC, NYVTC)-Barabás, Ötvös (DFTSE) 6:2,6:4, a Németh I., RáczJ. (NYVTC, Érsekkert TK, 6.) páros erőnyerő volt. Nyolcaddöntő: Budinszky, Szappanos (Honvéd Szondi SE, 2.)-Kecskés A., Papp J. 6:1,6:0, Németh L, Rácz J.-Csatári, Lovász (Gyula) 6:0,6:0. Negyeddöntő: Németh L, Rácz J.-Bartakovics, Galgóczy (Érsekkert TK, Agárdi TC, 2.) 4:6,6:3,10-7. Elődöntő: Uj, 2eljenka (Pécs 2000 TC, Gubacsi TK, 3.)-Németh L.Rácz J. 6:7,6:4,10-6. Végeredmény: 3. Németh István, Rácz József (NYVTC, Érsekkert TK). _________ F12_________________________ Egyéni. 1.forduló: Torna (NYVTC)-Kováts M. (Pécsi VTC) 6:1,6:0, Bernát (Szegedi VTK)-Becser (NYVTC) 6:1,6:2,Cseh T. (Petőfi TK, 15.)-Szabó Á. (Fehérgyarmati TK) 6:1,6:1, Bujdosó (Balatonfüred)—Miski (Fehérgyarmati TK) 6:0,6:2, Závaczki M. (NYVTC)-Koczka P. (Jászberény) 6:2,6:1, Lakos (Szentesi TK)-Móna (Fehérgyarmati TK) 3:6,6:4,6:3.2. forduló: Marozsán (SZVUKSE, l.)-Toma 6:0,6:1, Hankó (Békéscsaba)-Závaczki M. 6:2,6:1. _____ Páros. 1. forduló: Móna, Szabó A. (Fe- hérgyarmati TK)-lmrik F., Imrik L (Szinvai TM) 6:0,6:0, Kovács M„ Miski (DFTSE, Fehérgyarmati TK, 8.)—Péterfai, Szabó B. (Balatonboglár, Kapos TC) 7:5,6:3, Bernát, Lakos (Szegedi VTK, Szentesi TK)-Becser, Szőke P. (NYVTC, Soproni VSE) 6:1,6:3, Balázs B„ Nagy M. (ZTE)-Toma, Závaczki M. (NYVTC) 6:3,6:4. Nyolcaddöntő: Kovács M., Miski-Bemát, Lakos 6:2,6:0. Negyeddöntő: Szabó A., Vörös M. (Savaria TC, 3.)-Kovács M„ Miski 6:0,6:0. _______ Csapat. Nyolcaddöntő: Piszkenet TK-Fehérgyarmati TK 3-0, Debreceni VTC SE-NYVTC3-I. _________________ L12 ______________________ Egyéni. 1.forduló: Nagy H. (NYVTC, 9.) erőnyerő. 2. forduló: Nagy H.-Kovács K. 6:0,6:0. Nyolcaddöntő: Nagy H.-Kiss D. (Haladás, 5.) 6:7,7:5,6:2. Negyeddöntő: Pór (Balatonboglár, 3.)-Nagy H. 6:1,6:3. Páros. 1. forduló: a Nagy H„ Kiss Sz. (NYVTC, ZTE, 4.) páros erőnyerő volt. Nyolcaddöntő: Nagy H„ Kiss Sz.-Dimák, Juhász L. (Szentesi TK, Agárdi TC) 6:1,6:1. Negyeddöntő: Nagy H„ Kiss Sz.-Joó G„ Serman (Pécs 2000 TC, Haladás) 6:3,6:4. Elődöntő: Pór, Szabó F. (Balatonboglár, Savaria TC, l.)-Nagy H„ Kiss Sz. 3:6,6:3, 10-7. Végeredmény: 3. Nagy Hanna, Kiss Szilvia (NYVTC, ZTE). ____________ Csapat Nyolcaddöntő: Szentesi TK-NYVTC 3-0. Végeredmény: 2. SZUSE (benne Nagy Hanna - NYVTC). HIRDETÉS