Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-30 / 151. szám
2011. JÚNIUS 30., CSÜTÖRTÖK KELET Fórum 7 ÜZENET Somogyi József né, nyíregyházi olvasónktól: ; Több bennünk az erő, mint. >’ w az akarat; s gyakran csak önmagunk előtt mentegetőzünk azzal, hogy valami lehetetlen. LA ROCHEFOUCAULD öten jöttek el Szakfelügyelők találkozója Elterveztük, hogy megszervezzük a 20 éve megszüntetett, általános iskolai B-szakos szakfelügyelők találkozóját Nyíregyházán, az Ózon Étteremben. Öten jöttünk össze a kilencből. Kozma Péter, nyugdíjas vezető szakfelügyelő köszöntötte a megjelenteket, örömmel üdvözölte a rég nem látott munkatársakat. Nagyon élveztük az elmúlt húsz évről szóló beszámolókat, sokat nevettünk az érdekes eseményeken. A vezető szakfelügyelő emlékeztetett a felügyelői munkára, óralátogatásokra. Kiemelte azt a segítséget, amit az oktató-nevelő munkában nyújtottunk, például a tanítási órák megszervezésében, a visszajelzések rögzítésében, a szaktanárok felkészítésében, a tanítási módszerek alkalmazásában, a továbbképzésekFOTÓ:OLVASÓNKTÓL ben. Egyetértettünk a készülő új oktatási törvény irányelveivel. Kiemelve Hoffmann Rózsa államtitkár véleményét a kötelező iskolábajárás, az iskolai fegyelem, a rend, a minőségi munka, a tanulók jólneveltségi és tudásszintjének emelésével kapcsolatban. Ezek megvalósulása érdekében segítséget nyújtunk, különös tekintettel arra, hogy a járási és megyei szakfeladatok ellátására olyan szaktanárok kapjanak megbízatást, akik eddig is kiváló oktatói munkát végeznek. Köszö- netünket fejezzük ki az OPI, a megyei műv. oszt. velünk kapcsolatban álló szakembereinek, a munkaközösségek vezetőinek, a sok-sok szaktanárnak, hogy segítették a munkánkat. A találkozó nagyon jól sikerült, köszönöm a megjelent szakfelügyelőknek a sokszor túlterhelt ellenőrző, segítő, bíráló tevékenységet, a közös munka magas szintre emelését! KOZMA PÉTER ® OSZTÁLYTALÁLKOZÓ Zsurkon, június 1-jén 49 éves osztálytalálkozót tartottak az egykori diákok. Sajnos többen már nincsenek az élők sorában, s néhányan nem is tudtak eljönni az eseményre, fotó: tóth Béla Tircsi Antal zajta. Tizenöt éve előfizetője a Kelet-Magyarországnak Tircsi Antal. Hűségét ajándékcsomaggal jutalmaztuk.- Vállalkozóként a kora reggeli órákban, a büfém kinyitása után veszem kezembe a lapot, amit a vendégeimmel közösen megnézünk. Megbeszéljük az aktuális politikai és sporthíreket, apróhirdetéseket. Nagy érdeklődést kelt az újság hátoldalán található Nap szépe fotója. De különösen örülünk annak, amikor ismerőseink képeit találjuk a lapban. Szívesen olvasunk a környező településekről, községünkről. A munkából hazatérve röviden beszámolok feleségemnek az olvasottakról, aki már alig várja, hogy a rejtvényfejtéshez hozzákezdhessen. Érdekli az ízvilág, mivel hobbija a sütés-főzés. Nagy lelkesedéssel vágja ki a mozaikjáték darabjait, mindig beküldi a nyeremény reményében, de eddig még nem kacsintott rá a szerencse. Többször hívtak már telefonon, érdeklődtek mi a véleményem a Kelet-Magyarország- ról, most is csak azt tudom mondani, minden szempontból elégedettek vagyunk, nagyon szeretjük színes tartalma miatt, a kézbesítés is tökéletes. Öröm töltött el, amikor az Inform Média levelét elolvastam, hogy kisorsoltak hűséges előfizetőnek. Köszönjük az ajándékcsomagot, további sikeres lapszerkesztést, kitartást kívánunk a munkájukhoz. Tiszta nyereség Magam és a csekkel fizető lakosok nevében is írom, hogy a szolgáltatók milyen ravasz módon csapnak be bennünket, azaz félrevezetésükkel mekkora éves plusz árbevételre tesznek szert. Pontosan: a szolgáltatók által megküldött csekkeken fel van írva a számla kelte és a befizetési határidő (pl.: a Tigáz, az E-on, a T-Home, a víz, a csatorna stb. számlákon). Először is az bosszant bennünket, hogy a befizetési határidőt mindig olyan dátummal látják el, mely időpontban, akár a munkában dolgozók, akár a nyugdíjasok, még nem kapnak fizetést. Másodszor: a befizetési határidőt pontosan megnevezik. Igen ám, de ha én erre a napra, vagy ezen a napon befizetem a csekkemet, már késedelmet követek el. (Akkor nem követek el késedelmet, ha előtte már 4-5 nappal befizetem, mert a szolgáltatót csak az érdekli, hogy a befizetési határnapra a pénz már ott legyen a számláján.) Itt van a megtévesztés a lakosság részére. Szerintem, ha a fogyasztó a kiírt határnapon még befizeti a pénzt, akkor nem követhet el szabálytalanságot. Tudjuk azt, hogy a pénzek átutalásánál a megérkezésig egy pár nap eltelik. Még az internet világában is?! Akkor a szolgáltató miért nem azt írja ki, hogy beérkezési határidő? És ha mondjuk a pénz valahol elakad és két hét múlva érkezik csak meg a szolgáltatóhoz, akkor én két hétre miért fizessem ki a késedelmi bírságot? Válasz: azért, mert így éves szinten óriási plusz- bevételre tud szert tenni a késedelmi bírságokból. Már nagyon elfáradtunk, hogy mindenben és mindenhol csak a becsapásokkal kell találkoznunk. G. TÓTH ZOLTÁN Hétköznapok A hagyományos karácsonyi és a farsangi ünnepségek @ SZÍNE, FONÁKJA Nábrádon, a Szamoshoz vezető földúton fogadja a kirándulókat ez a nem éppen szívet gyönyörködtető látvány. fotó: e nagy istván örültünk a közös, szép pillanatoknak FOTÓ:OLVASÓNKTÓL Embert neveltek belőlünk A Nyírszőlősi Iskola és Kollégiumban osztálytalálkozóra jöttünk össze nemrégiben az 1970-ben ballagó egykori tanulók. Nagy várakozással tekintettünk a találkozó elé, vajon hogy fogjuk megismerni egymást? Az első tantermünk volt az osztályfőnöki óra helyszíne. A köszöntőt követően egy percnyi főhajtással emlékeztünk iskolánk régi igazgatójára, igazgató- helyetteseire, osztályfőnökünkre, és osztálytársainkra, akik sajnos már nem lehettek velünk. Nyugodjatok békében! A találkozónkra, nagy örömünkre, sok kedves tanárunk eljött. Meséltünk emlékeinkről, tapasztalatainkról. Vidáman idéztük fel a régi szép időt. Jó érzés volt újra átélni a gyerekkori csínytevéseket, és bizony kicsit visszasírtuk a fiatalságunkat! Az osztályfőnöki óra után egy rövid sétát tettünk a helyi temetőbe, mécsest gyújtottak, majd megtekintettük az iskola új részét, a folyosókat bejárva megcsodáltuk a régi tablókat. Előkerültek a mi régi fotóink is. Egy közös estebéd elfogyasztása, sok-sok baráti beszélgetés után a búcsúzáskor nem maradt más, minthogy köszönetét mondjunk kedves tanárainknak, akik embert neveltek belőlünk, a szervezőknek, hogy lehetővé tették ezt a találkozót, a segítőknek a munkájukért, és köszönet a megjelenteknek a közös, szép pillanatokért. Találkozunk 2015-ben! FEJESNÉ HUDÁK MAGDOLNA szervezése és megünneplése mellett a hétköznapjainkat is igyekszünk minél teljesebben megélni a nyíregyházi Pszi- chotikusok Egyesületében. Számos programot kínálunk egész évben a pszichiátriai betegeknek és külön tagjainknak is. Naponta (hétfőtől péntekig) kézműves foglalkozásra várjuk tagjainkat, és a Pszichiátriai Osztály azon betegeit, akik már jobban érzik magukat. Sorstársi tanácsadási lehetőséget is kínálunk péntek kivételével valamennyi munkanapon. Kéthetente, szerda délután Szabó Erzsébet főorvosnő tart pszicho-edukációs tréninget. (Nyári szünet kivételével.) Tagjaink részére egyéb lehetőségeket is kínálunk: teadélutánnal egybekötött játékos vetélkedőket, kedvezményes színházlátogatást. Az év elejétől művészetterápiával kezdtünk el foglalkozni, a tagok igényeinek megfelelően a biblioterápia egyik ágával, a meseterápiával. Talán furcsa, hogy felnőttek mesével ismerkednek, de a mese nemcsak gyerekeknek szól, hiszen a szórakoztatás mellett a történetekben az életben előforduló konfliktusok, nehézségek jelennek meg, amelyekre a mese megoldási lehetőségeket nyújt. A saját rendezvényeink mellett, szívesen veszünk részt mások által kínált programokon, például a Felolvasó Napon, amelyet az önkéntes nap alkalmából rendeztek, és különböző konferenciákon is. Egyesületünk nyitott, szívesen várjuk a pszichoti- kus betegek és hozzátartozóik jelentkezését. Kedvezően elbírált pályázatunk esetén szeptembertől újabb lehetőségek és programok várják az érintetteket, ahol mindig előnyt élveznek a tagjaink. GACSÁLYI SZILVIA, EGYESÜLETI TAG Az Űrnapja körmenettel Az Úrnapi Körmenetben való részvételünkkel megvalljuk hitünket. BAKTALÓRÁNTHÁZA. Pünkösd utáni első vasárnap a szentháromság vasárnapja, az ez utáni csütörtökön pedig Úrnapja van a szent liturgiában. Ezen az ünnepen a világon mindenütt virágszőnyeget hintve, nagy diadallal énekelve, utcai körmenetben hordozza végig a pap a hívek kíséretében az oltáriszentséget, a szentségtartót, a bele helyezett szent ostyával. Baktalórántházán is nagy áhítattal, fellobogózva vonultak a római katolikus hívek az ősi templomuk körül feldíszített négy sátorhoz. A „Legszentebbet” virágszirommal szórt szőnyegen vitték egyik sátortól a másikig. Az úrnapi körmenetben való részvételünkkel megvalljuk hitünket, és kifejezzük a szentségi Jézus iránti szeretetünket. NÉMETHNÉ CSUBÁK ÉVA Gyetkó László káplán atya a negyedik sátornál fotó: a szerző Lelkiismeretes ápolás Édesanyám súlyos beteg. Annak gondolata, hogy elveszíthetjük, nagyon megvisel bennünket. Állapota nem engedi meg, hogy otthon segítsünk neki. így jutottunk el a Jósa András Kórházban működő Med Hotel részlegébe, melynek osztályvezető főorvosa Dr. Malhazjan Armen. Az a határtalan figyelmesség, lelkiismeretes ápolás, rendkívüli szakértelem, a gyógyítás iránti alázat, emberség, amivel Dr. Malhazjan Armen ott találkoztunk megmutatta, lehet másképp is kezelni a betegeket, mint ahogyan azt a magyar egészségügy egyes helyein tapasztaljuk. Az ápolók és ápolónők részéről egyaránt segítik a lábadozók mielőbbi gyógyulását. Nem lehet olyan sok munkájuk, és sürgős feladatuk, hogy ne jusson idejük egy-egy mosolyra vagy jó szóra. Tudom, sokan azt mondják, azért a pénzért lehet is. De higgyük el, máshol is megfizetnék az emberek, csak gyógyuljanak, vagy emberségesen bánjanak velük. Jó lenne, ha minél többen megtehetnék, hogy ha már kórházi ellátásra szorulnak, ilyen helyen lábadozhassanak. Ehhez viszont arra lenne szükség, hogy ezt a kis „Mennyországot” óvjuk meg bővítsük, és tegyük minél több ember számára elérhetővé. EGY BETEG ÉDESANYA ÉS FIA Ezen az oldalon a Kelet-Magyaror- szághoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az i oldalon csak a teljés névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott leveleket közöljük.