Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-18 / 141. szám

2011. JÚNIUS 18., SZOMBAT RÉCÉT Futár 13 A szorgalom mintaképe FOTÓ: INTERNET Méhész vizsga Baktán a Vayban baktalóránthAza. Felnőtt- képzésben résztvevő méhé­szek vizsgáztak a napokban Baktalórántházán a Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola Szakiskola és Kollégiumban. Bagoly Albert az intézmény vezetője elmondta, a méhé­szetnek jelentős szerepe van a térségben. A termeléshez a feltétel jelentős része adott. A méhészet terméke, a méz fon­tos táplálék, de a gyógyászat, a kozmetikai ipar is jelentős felhasználó. Lesz utánpótlás Bögréné Bodrogi Gabriella, a méhészek vizsgaelnöke el­mondja: Szabolcs-Szatmár­Bereg megye az akác hazája. Az akác és a méhészet szo­ros összefüggése közismert. Kiemelkedő jelentőségű az iskola tevékenysége a mező- gazdasági szakképzésben, ezzel együtt a méhészképzés­ben. A most vizsgázó csoport teljesítményét értékelve lesz utánpótlása a kiöregedő mé­hészeknek, a vizsgázókban jól felkészült, ambiciózus, a fiatal gazda pályázatra pályázni aka­ró, a mezőgazdaság és vidék értékeit fejleszteni akarókat ismert meg. A hallgatóknak átadott tudás járulhat hozzá a tudatos, szakszerű, oksze­rű méhészkedéshez, a kiváló magyar méz termeléséhez. A mindennapi, stratégiai kérdés Az államtitkár a tímári kalászos fajtabemu­tatón vidékfejlesztési aktuálisokról beszélt. TÍMÁR. Magyarország idén is képes lesz arra, hogy kenyér- gabonából önellátó legyen, és emellett külföldön is ér­tékesítsen búzát - jelentette ki Czerván György agrár­ügyekért felelős államtitkár a napokban a Tímár melletti Szabolcson. Az államtitkár a Timári Vetőmag és Szárító Kft. már hagyományos őszi kalászos fajtabemutatóját megnyitva szólt mezőgaz­dasági és vidékfejlesztési aktuálisokról. Jó kenyérnek való Az államtitkár az idei termés- kilátásokkal kapcsolatosan közölte: a bemutatót megelő­ző idők csapadékos időjárása jót tett a gabonának, nem le­het majd panasz a termésre sem, országosan a 950 ezer ígéretes fajták FOTÓK: G.-NÉ DIENES JUDIT hektár átlagában a búzától 4 tonnás átlagtermés várható. Jelezte azonban: arról sem szabad hallgatni, hogy a ké­tes eredetű vagy gyenge mi­nőségű vetőmagok komoly károkat okoztak az elmúlt években a gazdáknak. Ami a termés értékesítését illeti, az árakat a világpiac, nekünk azon belül is az orosz, ukrán hozamok határozzák meg. A magas gabonaárak vesztese viszont az állattenyésztés. A közelgő aratási munkák­ra, a mezőgazdasági munka­gépek közúti mozgatására utalva az államtitkár a terme­lőket megnyugtatandó közöl­te, a széles járművek haszná­latában a mezőgazdaság lesz a kedvezményezett. A má­jusi fagykárok okán Czerván György szólt a kárenyhítési rendszerről, amelynek a je­lenleginél jobb, egy önsegé­lyező és egy üzleti alapú, de államilag megtámogatott pil­lérre támaszkodó változata ősszel kerül a parlament elé. Stratégiai dolgok Czerván György hangsú­lyozta, hogy a GMO-mentes magyar mezőgazdasági ter­mékek, élelmiszerkészít­mények nemcsak a hazai piacon, hanem külföldön is felértékelődnek. Ezért fenn kell tartani Magyarország GMO-mentességét, a gén­módosított növényfajták ve­tőmag-forgalmazásának és szabadföldi termesztésének tilalmát. A még kidolgozás alatt lévő 10 éves agrárstratégiával kap­csolatban az államtitkár hang­súlyozta az összefogás, az in­tegráció fontosságát, amely lényeges az ágazat verseny- képessége, s a kertészet révén a foglalkoztatásban betöltött szerepe szempontjából. Ami az állattenyésztést ille­ti, nehéz helyzete miatt opti­mális aránya lecsökkent a nö­vénytermesztéshez képest. Legnagyobb bajban a sertés- ágazat van. Megsegítésüket szolgálja a kidolgozás alatt lévő kedvezményes forgóesz­közhitel-lehetőség. Zöldsógmlzéria Czerván György a magyar agrárdiplomácia legfrissebb sikeréről is szólt: azaz, hogy a németországi hasmenés jár­vány és uborkamizéria követ­keztében összeomlott zöld­ségpiacot érzékelve az EU 210 millió eurót ad az uniós zöld­ségtermelők azonnali megse­gítésére. A döntés, amely Fa­zekas Sándor miniszter az EU Mezőgazdasági Tanácsának soros elnökeként összehívott rendkívüli agrárminiszteri találkozóján született, a gaz­dák lehető legszélesebb körét érinti, ide értve az ősterme­lőket is. A kártalanítást kiter­jesztették az uborkán, a para­dicsomon, és a salátán kívül a cukkinira és a paprikára. ■ ■ A segítség w # hamarosan eljuthat az önhibá­jukon kívül bajba került gazdákhoz. - ^ | CZERVÁN GYÖRGY /b Sikerekkel a diszkrimináció ellen! Bízz mozgássérült embertársaidban, hogy // Ok is bízhassanak magukban! i Egyenlőek a jogaik. Legyenek egyenlőek az esélyeik is! ^ www.keja.liu Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.ujszechenyiterv.gov.hu 06 40 638 638 9 SZÉCHÉNYI TERV A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. ftpeg#* V.'42/444 444V.1 F8HBH W www.fotaxinyiregyhaza.hu Lukács Ablak Kft • Redőny, reluxa, szalagfüggöny. I * Fa és műanyag nyílászárók. www.lukacsablak.hu e-mail: info@lukacsablak.hu Bemutatóterem: Nyíregyháza-Oros 41-es főút 5-ös km •42/595-611 «42/481-067 • 06-20/9-550-650 rrnm HIRDETESSZERVEZONKET: Három megye termelői zarándokoltak el a tímárt kalászos fajtabemutatóra (BLSIEIIDLIIZHClJI. 4 . , Szabadfelhasználás,Hitelkiváltás, Lakásvásárlás, I Felújítás, Korszerűsítés, Személyi kölcsön. vágó istván i AJÁNLÁSA VALI | IW.Uf.KlllH^lf.l^^HUI^i-l-li^lHRlj^HM |*Snái.taniwii.ct' 15 évre 20 évre 1.000. 000 Ft 9,989 Ft/ho 8.831 Ft/hó / : 3.000. 000 Ft 29.966 Ft/hó 26.492 Ftmó f S 5.000. 000 Ft 49.943 Ft/hó 44.154 Ft/hő ‘ THM: 11,29-12,55% 11,23-12,31% \ JELZÁLOGHITEL TÖRLESZTÉSVÉDELEMMEL, ÍGY NEM LESZ GOND A HAVI TÖRLESZTÉSSEL! PASSZÍV BAR MEGOLDHATÓ!!! Hitele költségeit megelőlegezzük! n ■ u f Mm A • I • ■ •Tel i I Ti* M ■ * k* J -ű 5>■ L H 7^FA.• T 1 hm 1 í 11 Jr*^ F.* 1^*7* 1^1* J Ha ön nem enged a minőségből ...akkor mi engedünk az árainkból! A 20 éves H0RMANN jubileumi és a COLL-TRADE KFT. tavaszi akciója raktárról: • HÖRMANN billenő garázskapuk • HÖRMANN szekcionált garázskapuk, motorral • HÖRMANN házbejárati ajtók utcakapuk automatizálása HÖRMANN motorokkal IPARI KAPUK, AUTOMATA ÜVEGAJTÓK, KIRAKATRÁCSOK Beépítés, házhoz szállítás kedvező árakon! ~l®NDÉR*!li, VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLET Nyíregyháza, Vasgyár u. 8 i Telefon: 42/311-143 O) cg I---------------------------------------I--------------­HOMONYIK TIBOR Telefon: 30/9034-045 ( tibor.homonvik@inform.hu ) Fl 1TAK M VRORSZAG MEGÚJUL m m cQ

Next

/
Oldalképek
Tartalom