Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-14 / 137. szám
2011. JÚNIUS 14.. KEDD KELET Sport 11 Nagyecsedi ünnep, mi „oly’ szép” Kevés izgalmat tartogatott a két, bajnoki címről döntő meccs, végül a Feczkó-csapat örülhetett. labdarúgás. Végül is igaza lett Marcsek Zoltánnak. A nagyecsedi csatár tíz héttel ezelőtt, április elején nyilatkozta azt lapunknak az akkor csúcsrangadónak számító Tiszakanyár-Nagyecsed NB III-as bajnoki előtt, hogy annak a meccsnek a győztese szerinte megnyeri a bajnokságot. És április 3-án a Nagyecsed győzött, majd június n-én megnyerte a bajnokságot. Az ígéret szép szó Hogy közben milyen utat jártak be a szatmáriak, arra talán ők sem gondoltak volna, hiszen azok után, hogy hét pont is volt már az előnyük, a 27. fordulót követően a harmadik helyre estek vissza, és bár ponthátrányba nem kerültek a listavezető Tiszakanyárral szemben, azt azért „elérték”, hogy ne a saját kezükben legyen a sorsuk. így aztán a bajnokavatás szempontjából szombaton Cigándon volt „kétharmados” a többség, hiszen a borsodi településen két aranyvárományos csapat játszott egymással. Aztán nagyon hamar eldőlt, hogy alighanem 78 kilométerrel délebbre, Nagyecseden avatnak bajnokot. És még hamarabb eldőlhetett volna minden, csakhogy Marcsek Zoltán az ötödik percben mellélőtte a megítélt büntetőt. A tizedik percben pedig már vezetett a Cigánd, minek következtében virtuálisan a tabella élére ugrott. Egészen százhúsz másodpercig... Tucatnyi játékperc telt el ugyanis Ecseden, amikor Csáki István bevette a kemecsei kaput - nemcsak a tiszakanyári kispadon ücsörgő öccsét, Róbertét szomorúvá ezzel, hanem több mint ezer, a borsodi városban megjelent szurkolót is. Majd Marcsek Zoltán döntött úgy, hogy elfeledteti az elhibázott tizenegyest, és érvényre juttatja korábbi jóslatát, így szünetig berámolt két gólt (a harmadikat a második játékrészre tartogatta), minekután nagyjából eldőlt, hogy nem maradt nyitott kérdés a bajnokavatást illetően. Kezdődhetett a fleszta Még úgy sem, hogy szünet után szinte ugyanabban a játékpercben szépítettek a vesztésre állók: a Kemecse háromról kettőre, a Tiszakanyár kettő gólról egyre közelitette meg házigazdáját. Ám még mielőtt Nagyecseden megijedhettek volna a kanyáriak hajrájától, a megyénkben is jól ismert páros, Vicickó László és Horváth Zoltán újra megrázta magát, így Ecseden már hangolhattak a fiesztára. Gólokkal tették ezt meg, igy a 86. percben már nem előre ittak a medve bőrére Feczkó Tamásék, amikor hogy, hogy nem előkerültek a „Bajnokcsapat 2010-2011” feliratú pólók, és a lefújásig a kispadon ülők, azt követően pedig a teljes csapat és a stáb átöltözött. Kezdődhetett az ünneplés, amelynek központja szép lassan az Ecsedi-láp Fesztivál, vagyis a nagyecsedi városnap helyszíne lett. A játékosok, vezetők és szurkolók az Edda Művek zenéjére ünnepelhettek, és a zenekar fogadókésznek bizonyult az ecsediek kérésére, így az Ünnep című számot úgy énekelték el, hogy a labdarúgók is a színpadon tombolhattak. A szám szövegének megfelelően az ünnep tényleg „oly’ szép” volt, a jövőről pedig még korai beszélni. Ami biztosnak látszik: a bajnoki cím megszerzése ellenére a Nagyecsed nem fog indulni a másodosztályban, hiszen az egyesületnek nincs licence az NB Il-re. Hasonló tehát a helyzet, mint tavaly Kemecsén, amikor az ünneplés után maradt a harmadosztályban a csapat. Az is valószínűleg látszik, hogy lesznek változások a keretben, de a sikernek most még egyformán tud(ott) örülni mindenki, akinek bármilyenrésze volt benne. KM-BT Repül a bajnokcsapat edzője, avagy Feczkó Tamás beleszagolhatott az ecsedi „magaslati levegőbe” FOTÓ: RACSKÓ TIBOR © LABDARÚGÁS: NB III. Tisza-csoport, BO. forduló Sima hazai sikerek a bajnoki „döntőkön” Nagyecsed-Kennest 6-1 (3-0) Nagyecsed, 500 néző, v.: Homonai. Nagyecsed: Makó - Patály J„ Kovács N„ Gádzsa, Tősér, Ascsillán (Nyíregyházi, 76. perc), Csáki I. (Bulyáki A., 68.), Balogh J., Katona Gy., Bancsi, Marcsek (Szakács I., 80.). Edző: Feczkó Tamás. Kemecse: Szabó A. - Balogh Gy., Oláh D. (Koskovits Gy., 60.)., Homann, Jeddi, Karkusz (Székely Z„ a szünetben), Puskás D. (Polényi T., a szünetben), Lakatos L, Fekete Á„ Fekete G„ Ádámszki. Edző: Mirgai László. _______ Á Nagyecsed a tétnek megfelelő elszántsággal és lendülettel kezdte a mérkőzést: a korán kihagyott 11 -es ellenére egy percig sem forgott veszélyben magabiztos győzelme. A hazaiak fölényes, látványos játékkal elért sikere egyben a bajnoki cím megszerzését is jelentette, amiért jár a gratuláció. Gól: Csáki I. (12.), Marcsek (24., 43. és 77. perc), Patály J. (66.), Bancsi (84.), illetve Fekete G. (47.). Jó: Marcsek. Patály, Tősér, Kovács N„ Gádzsa, Ascsillán, Csáki I., Balogh J., Katona, Bancsi, Makó. (Tudósító: Bíró Attila) __ ___________ Feczkó Tamás: - Ma sokkal motiváltabbak voltunk, ami érthető is. Van egy kedvenc nótám: „Bajnokcsapat, bajnokcsapat, nagyon sok van, de olyan mint a nagyecsedi, csakis egy van!" És ez tényleg így van. Mirgai László: - Számunkra fejben már a Tuzsér elleni meccs után véget ért a bajnokság. A hétközben történt eseményeket a játékosok nem tudták feldolgozni, ez a mérkőzésen éreztette hatását, a hazaiak akaratban és futómennyiségben is egyértelműen felénk kerekedtek. Az Ecsed megérdemelten nyerte meg a találkozót és a bajnokságot. _______ Clgánd-TIszakanyár 5-1 (2-0) Cigánd, 1100 néző, v.: Sápi. Cigánd: Balogh T. — Janikó T., Tempfli, Gnandt-Német, Pop, Baksa Z., Vicickó (Prókai, 70.), Ludescher, Boldog (Szabó T., 79.), Molnár, Horváth Z. (Csáki R„ 84.) Edző: Kocsis János. Tiszakanyár: Gazsi - Jánvári, Tóth Sz. (KissT., 59.). Orgován Gy, Maries G„ Orosz M., Kóka R., Dolhai M„ Simon G. (Hadházi, a szünetben), Szilágyi N„ Balázsi P. Edző: Koskovits György. _________________ Bár nem a Cigánd kezében volt a döntés, a hazai csapat ellenállhatatlan játékkal kezdett, és minekután számára jól alakult az eredmény, hiába várta a Nagyecsedről a kedvező híreket, a győzelem nem volt elég az elsőséghez. Ami pedig a Tiszakanyárt illeti, bebizonyosodott: megnyert rangadók nélkül nem lehet bajnoki címet szerezni. Gól: Vicickó (10. és 58.), Horváth Z. (42., 64. és 82.), illetve Balázsi P. (48.). Jó: Horváth Z., Tempfli, Molnár, Vicickó, Baksa Z., illetve Tóth Sz., Kóka R. (Tudósító: Bodnár Tibor) ___________________ Kocsis János: - Lehet, hogy jövőre is egy osztályban szerepelünk a Tiszakanyárral, de ezen a mérkőzésen osztálykülönbség mutatkozott a javunkra. Ami pedig a „másik bajnoki döntőt" illeti, egy-két személy sportemberi mivoltában csalódtam. _____ Koskovits György: - Nem tudtunk kilépni az árnyékunkból, a jobb csapat nyert. Baktalórántháza-lbrány 5-0 (3-0) Baktalórántháza, 200 néző, v.: Sipos L. Baktató ránt háza: Kanócz- Maries T, Lakatos I., Geda, Szilágyi B. (Kiss R.. a szünetben), Szenes I., Molnár L„ Török I., Fábri (Simon D., 56.), Maries I. (Balogh Zs., a szünetben), Tolnai. Edző: Tóth János: Ibrány: Tóth N. - Papp Á. (Bácskái J„ 30.), Kántor Zs., Kovács M„ Balogh A., Hruska, Reszler, Szabó N„ Palcsák, Boros I., Imre Gy. Edző: Kató István. ________________ A hazaiak - Tőrök István vezérletével - gyorsan eldöntötték a mérkőzést a tartalékos vendégek ellen. Gól: Török I. (18., 23. és 71.), Maries I. (11 -esből, 38.), Molnár L. (77.). Jó: Török I., Lakatos L, Szenes I., illetve Tóth N„ Kántor Zs. ____________ Tóth János: - Méltó befejezése volt a mérkőzés a tavaszi szezonnak. Köszönjük az önkormányzat egész éves segítségét! ____ Kató István: - Megérdemelt hazai győzelem.______________________ Ttszalttk-Kótal ____________0-1 (0-0) Tiszalök, 100 néző, v.: Kocsis Zs. Tiszalök: Gagyi - Vass I., Hock F., Bognár A., Dobos Z. (Csire G„ 43.), Papp S., Péntek A. (Bácskái A., a szünetben), Czifrák, Nyíri A., Cseh K. (Lakatos K., 31.), Csáki V. Edző: Falatovics László. Kótaj: Kiss J. - Luput, Gurcsák (Cue, 12.), Szántó Z., Kádár L, Ardelean, Birovecz (Kató Gy., 66.), Torma I, Rácz R. (Ferenczi M„ 60.), Horváth Cs.. Ferenczi F. Edző: Csorna Dezső. A tiszalökiek nem a legjobb formájukat mutatták, amit az eredmény is tükröz. Lehet, hogy korábban kezdték meg a pihenőt a hazaiak... Gól: Cue (68.). Jó: Hock F., Gagyi S„ Czifrák, illetve Horváth Cs., Luput, Kádár L, Ferenczi F., Kiss J. (Tudósító. Kovács János) ___________________ Falatovics László: - Az első félidő gyengébb játékát a másodikban nagy akarással, időnként jó játékkal próbáltuk helyrehozni, de egy hiba és a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. Gratulálok a csapatnak a szünet utáni játékhoz és a bentmaradás kiharcolásához. Csorna Dezső: - Úgy gondolom, amit polgármester úr kért, azt teljesítettük. Igaz, hogy volt olyan időszak, amikor hét fordulón keresztül vezettük a tabellát, de sajnos, akadt rövidzárlat is. Szeretném megköszönni a csapatnak a hozzáállást, és elsősorban Orosz Mihály polgármester úr segítségét, aki nagyon sokat tett az együttesért. Továbbá köszönöm mindenkinek, aki támogatott minket, _______________________ Tuzsér-Berettyóújfalu 3—1 (1—0) Tuzsér, 200 néző, v.: Szabó I. Tuzsér: Szabó B. - Danes B., Medvid, Szűcs B„ Lakatos I., Sárkány G., Iván A„ Brankovics P., Kovács I. (Révész J„ 82.), Ignéczi Cs., Ráti. Edző: Révész Csaba. Berettyóújfalu: Szántó F. - Kocsis M„ Jancsó A., Kolompár Zs., Nagy R., Tirt, Balogh B. (Dobszai, 82.), Szabó G. , Tamás L, Csordás J., Gál I. Edző: Kártik József. ________________________ A szezon utolsó mérkőzésén olybá tűnt, a hazai csapat tagjai már a nyaralásra gondoltak, a kelleténél lazábbra vették a figurát, a sok kialakított helyzet nagy részét elszórakozták. Ettől függetlenül a tuzséri győzelem jogosságához egy percig sem férhetett kétség. Gól: Ráti (17.), Kovács I. (50.), Sárkány G. (86.), illetve Tirt (56.). Kiállítva: Kocsis M. (könyöklésért, második sárga lappal, 75.). Jó: Lakatos I., Ráti G„ Sárkány G., illetve Nagy R., Tamás L. (Tudósító: Lakatos Tibor) _________ Révész Csaba: - A vártnál gyengébben játszottunk, de győzelmünk így sem forgott veszélyben. Összességében tavasszal jól teljesítettünk és ez a lényeg. __________ Kártik József: - Hat éve átéltük a bajnoki cím megszerzésének érzését, és most átéltük a kiesést. Szép hat év volt. ____________ Hajdúszoboszló-Nyfrmada 3-1 (1-1) Hajdúszoboszló, 50 néző, v.: Kátai. Hajdúszoboszló: Aranyos - Sarkadi Z., Kereki M., Lendvai Gy. (Barabás Z., 85.), Horváth Sz., Szathmári Zs., Tóth P. (Tóth Sz., 76.), Bakonszegi A„ Habi, Mészáros T. (Kálmán Z., 62.), Szarvas F. Edző: Szűcs János. Nyírmada: Papp G. - Szabó G„ Mátyus Cs., Danku A., Kovács A., Németh A., Balázs G. (Kapin K, 70.), Szikszai A. (Vizsnyiczai (85.), Savrnoh (Tóth Á„ 76.), Kiss Cs„ Baráti. Játékos-edző: Szőke István. _________ Megérdemelt hazai győzelem született. Gól: Szathmári Zs. (35.), Szarvas F. (72.), Barabás Z. (90.), illetve Balázs G. (18.). Jó: Habi, Szathmári Zs., Sarkadi Z„ illetve Mátyus Cs., Németh A., Danku A. (Tudósító: Roskó János)____________________ Szűcs János: - Nehezen indult, de a végén egyértelmű győzelmet arattunk. A tavasz gyengére sikeredett, de az utolsó két mérkőzéssel talán sikerült feledtetni a rossz sorozatot.______________________ Szőke István: - Lehetőséget kaptak a fiatalok, akik helytálltak. Örülök, hogy jól játszottunk, igaz, vereséget szenvedtünk, de el kell ismerni, ennyivel jobbak voltak a hazaiak. _______________________ Létavértes-Balkány 5-0 (2-0) Létavértes, 100 néző, v.: Tóth IT. Létavértes: Nótás - Dávid G„ Holecz, Albert I., Suskó (Duró G„ 64.), Engel, Gál M., Kuti K., Barzsó (Hussein, 54.), Nagy T, Gömze (Brehószki, 37.). Edző: Gyarmati András. Balkány: Varga I. - Kovács G., Szabó P„ Dán F„ Gilányi, Vasas I, Barna A., Pásztor B., Görög N. (Szuhi, 85.), Göndör (Dán Z„ 85.), Kiss L. (Kiss Á„ 6 3.). Edző: Kovács Attila. A dinamikusabb, gyorsabb hazaiak megérdemelten nyertek a balkányi fiatalok ellen. Gól: Brehószki (54. és 76.), Nagy T. (13.), Gömze A., (20.), Duró G. (84.). Jó: Brehószki, Gál M„ Barzsó, illetve Szabó P., Pásztor B. Kovács Attila: - Debreceni ifi—balkányi ifi 5-0. ___________ USE-Nagykálló-POspókladány_________ elmaradt A vendégcsapat nem jelent meg. A csonthéjasok termésrothadásának megelőzésére 1. Nagyecsed 30 19 7 4 71-31 64 2. Cigánd 30 J9 5 6 66-34 _62 __ 3. Tiszakanyár 30 __19 4 7 77-40 61... _4. Kemecse 30 18 4 7 74-38 58 5. ÚSE-Nagykálló 29 14 13 2 52-25 55 6. Baktalórántháza _____________ 30 16 5 9 60-39 53 7. Püspökladány* _______________29 14 4 11 53-35 43 8. Kótaj _________ 30 12 6 12 39-48 42___ 9. Tuzsér — 30 12 * 1* 42-358 40 10. Létavértes ________________________30 10 8 12 47-40 38 11. Hajdúszoboszló _______________30 10 B 12 34-38 38 12. Ibrány 30 10 6 14 34-45 36 13. Tiszalök ..... . 30 8 6 16 34-49 30 14. Nyírmada 30 5 5 20 35-87 20 15. Balkány 30 4 4 22 26-77 16 16. Berettyóújfalu ________________30 4 1 25 15-75 13 * három büntetőpont levonva kontakt védelem hármas kategória rugalmas kiszerelés Kapható 10 ml, 100 ml és 1 liter kiszerelésben További információk: Simon Zoltán 30/468-9858 HIRDETÉS Bayer CropScience Marcsek Zoltán (jobbra) a kihagyott tizenegyes után háromszor volt eredményes a Kemecse ellen fotó: racskó tibor L" S CN O mL-