Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)
2011-06-02 / 128. szám
2011. JÚNIUS 2„ CSÜTÖRTÖK 2 Mindenfelől KELET Közel van a célszalag iniszteríelnpkíi, nyű kiállni az alacsony adózás mellett. Miért is akarná bárki elutasítani, hogy ne másfél, hanem majd’ kétmillió forintot vigyen haza? Egészség Ilona ápolónő, Dolgozz Lajos szalagmunkás és Százezernyi Mária minimálbéren foglalkoztatott viszont sírva vette/ veszi tudomásul: neki a kevésből is kevesebb jár. Álmukban már a 150 ezer forintos kereset is mosolyt csal az arcukra, a 300 ezer forint gondolatáig, ahol már érdemes híven ünnepelni a 16 százalékos adókulcsot, még ekkor sem jutnak el. Filléres, fájó gondjaikat az sem enyhíti, hogy Orbán Viktor szerint az alacsony adó belső versenyt generál, ami szükséges, és Magyarország nem akarja az adórendszerek európai harmonizációját. Mert lehet, hogy ez az összhang azt jelentené, hogy a gazdag többet, a kiskeresetű pedig kevesebbet fizet a nagy közösbe, ami igazságos ugyan, ám a jólétben fürdőzők jelentős része ezt jogai (?) méltatlan csorbításának tekintené. Marad tehát a verseny, ahol az Ilonák, Máriák és Lajosok a leértékelt csirkefarhátért, az olcsó kenyérért és tejért szaladnak a pultok között. Verseny ez valóban, életre- halálra, amit néhányan nem akarnak látni, noha lassan átszakad a célszalag. monika.bednarik@ínform.hu Herényi Károly a bíróságon: UD Zrt.-ügy Budapest. Meghallgatta Herényi Károly negyedrendű vádlottat, az MDF egykori frakcióvezetőjét az úgynevezett UD Zrt.-ügyben szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Herényi Károly a tárgyaláson bemutatott egyik írásos bizonyítékot hamisítványnak nevezte. A per Szilvásy György és három társa ellen, személyes adattal való visszaélés bűntette miatt indult. mti Herényi Károly fotó: mti/bl 65 A parlamenti ciklus végére 65-70 százalék közötti szintre csökken a magyar állam- adósság mértéke - közölte Orbán Viktor kormányfő a Magyarországon befolyásos ír befektetőkkel folytatott dublini megbeszélésen szerdán. A találkozón elhangzottakról Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője tájékoztatta a rendezvényt követően a magyar újságírókat. mti Adóharmonizáció: magyar elutasítás DUBLIN. - Magyarország mindig az alacsony adózás híve lesz, és nem akarja, hogy az adórendszereket európai szinten harmonizálják - jelentette ki Orbán Viktor Dublinban. A magyar miniszterelnök az ír kormányfővel tárgyalt, ezután beszélt arról, hogy az alacsony adók versenyt hoztak az európai országok között, és erre az Európai Uniónak szüksége is van - hangzott el az RTL Klub Híradójában. Egészségügy: nyolc központ Semmelweis Terv: térségi egységekre épülő intézményrendszert hoznak létre. Budapest. A kormány döntése értelemébentérségiegységek- re épülő egészségszervezési intézményrendszert hoznak létre - jelentette be Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár a kabinet által elfogadott Semmelweis Tervet ismertető sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten. Váltott funkcióval A kormány keddi ülésén meghatározta az egészségügyi ellátórendszer átalakításának elvi kereteit. Eszerint állami egészségszervezési menedzsmentrendszer áll fel, amely az állami egészség- ügyi intézmények irányításáért lesz felelős. A Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő fekvőbeteg-ellátó egészségügyi intézmények állami tulajdonba kerülnek, s Budapesten három sürgősségi centrum alakul. Az államtitkár kérdésre válaszolva közölte, lesznek funkcióváltó intézmények, amelyek például gyógyturisztikai intézményekké is átalakulhatnak. Ugyanakkor hozzátette: a „jól működő műhelyeket” megerősítik. 6-9 hónap A strukturális átalakítások ütemezéséről azt mondta, hogy a budapesti kórházak átvétele 6-9 hónapos folyamat lesz. Szócska Miklós kiemelte: az alapellátáson és a járóbeteg-ellátáson lesz a hangsúly. Ennek kapcsán elmondta, a kormány azzal is egyetértett, hogy az üresen álló, vagy esetlegesen felszabaduló - nem feltétlenül fővárosi - ingatlanok esetleges hasznosításából vagy eladásából származó bevétellel az egészségügy központi régiójának fejlesztéséhez szükséges tőkeköltségeket fedezik. A források elosztása során is új elvek játszanak majd szerepet. Mint mondta, a kormánydöntés értelmében az ellátórendszerben felszabaduló forrásokat az egészségügy forráshiányos területeire, különösen az egészségügyi dolgozók bérének rendezésére kell visszaforgatni. Szócska Miklós kérdésre válaszolva kitért arra: a Semmelweis Terv nem igényel számottevő többlet- forrást, „az erőforrás szempontjából a döntések semleges eredményt hoznak”. Hozzátette: az egészségügyi rendszerben vannak tartalékok, a csoportos közbeszerzésekkel például 10-20 milliárd forint spórolható meg. Közlése szerint a következő két év alatt 60- 70 milliárd forint mozgósítható az infrastruktúra fejlesztésére, és jelenleg is mintegy 100 milliárd forintos nagyságrendben zajlanak beruházások uniós támogatásokkal. Térkép készül Szócska Miklós kifejtette: a térségek kialakítása során az első lépés a betegutak optimalizálása. Mint mondta, térképről még nem született döntés, de annyit elárult, hogy a négy egyetemi kórházat is beleértve összesen nyolc térségi centrumban gondolkodnak. MTI W A legfőbb feladat az egészségügy megmentése. A járóbeteg és háziorvosi ellátásnak sokkal nagyobb szerepet kell kapnia RÉTHELYI MIKLÓS MINISZTER A rezidensek a bérrendezést is hiányolják BUDAPEST. Nem állította meg az egészségügyi ágazatban egyre közeledő humánerőforrás-katasztrófát a kormány azzal, hogy elfogadta a Semmelweis Tervet - mondja Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke. Kifejtette: a koncepcióból hiányolja az egészségügyi dolgozók bérrendezését, illetve annak konkrét számait, így a kormány ezen döntése nem képes Magyarországon, illetve a pályán tartani a méltatlan anyagi helyzetben élő és dolgozó orvosokat, ápolókat. MTI Orvosi kamara: Nem oldja meg a problémákat BUDAPEST. A Magyar Orvosi Kamara szerint a kormány által kedden elfogadott Semmelweis Terv nem oldja meg az egészségügy problémáit. Éger István kijelentette: a Semmelweis Tervben vázolt betegút-, valamint az ehhez kapcsolódó ellátásszervezéssel továbbra sem értenek egyet. MTI Bírálják a hatóságokat a melléfogások miatt Elégedetlen a védőjével BERLIN. Tekintélyes szakértők és több mezőgazdasági szervezet képviselői élesen bírálták az illetékes német hatóságokat az EHEC-bélbaktérium okozta hasmenésjárvánnyal kapcsolatos melléfogásokért. Heves bírálatot fogalmazott meg a spanyol kormány is, azt azonban a német mező- gazdasági miniszter visszautasította. A bírálatokból egyformán kijutott a kormánynak és a Robert Koch országos járványügyi intézetnek, amiért több mint két héttel az eddig legkevesebb 15 halálos áldozatot követelő járvány kitörése után az okok felderítésében egy tapodtat sem jutottak előre. Berlini sajtóbeszámolók szerint különösen spanyol részről heves bírálatok hangzottak el az uniós tagállamok mezőgazdasági minisztereinek Debrecenben tartott nem hivatalos tanácskozásán is. Az illetékes spanyol miniszter csalódottságának adott hangot a német válságkezelés miatt: a spanyol- országi uborka minden alapot nélkülöző meggyanúsítása az ország mezőgazdaságának eddig hetente mintegy 200 millió eurós károkat okozott. Az illetékes hamburgi egészségügyi hatóságok előző nap beismerték: a különböző laboratóriumi vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a fertőzést - az előzetes feltételezések ellenére - nem a Spanyolországból importált uborka okozta. MTl-PL „A kapkodás áldozatai” Budapest. Az MSZP szolidaritást vállal a közmédiában tervezett ezer fős elbocsátás áldozataival - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt szóvivője. Török Zsolt szerint a „kormányzati kapkodás” újabb példája, hogy szerdán nyilvánosságra került, az első körben elbocsátandó 600 alkalmazott egyharmadát korkedvezményes nyugdíjba kívánják küldeni, holott a kormánypártok az elmúlt hetekben „támadják a korkedvezményes nyugdíj intézményét”. Az MSZP szerint nem elfogadható, hogy „ilyen kapkodásnak essen áldozatául 1000 ember”, ezért az ellenzéki párt felszólítja a közmédiumok vezetőit, hogy „tegyenek le világos koncepciót a következő évek stratégiájával kapcsolatban”. MTI Romagyilkosságok: új ügyvéd kirendelését kérte a másodrendű vádlott. BUDAPEST. Új védőügyvéd kirendelését kérte Kiss István, a romák elleni támadássorozat miatt indított büntetőper másodrendű vádlottja Miszori László tanácsvezető bírótól szerdán. Jogi képviselet A Pest Megyei Bíróságon folyó büntetőper másodrendű vádlottja kérését, igényét azzal indokolta, hogy „nincs megelégedve ügyvédjének munkájával”. Kiss István védelmét - a vádlott 2009. augusztus 2l-i elfogásától - Gerecs Krisztián ügyvéd látta el. A szerdai, a nyíradony-tamásipusztai támadás bizonyítási eljárásának keretében sértetti tanúmeghallgatásokkal folytatódott büntetőperen, a Gerecs ügyvédi irodát képviselve, helyettesítő ügyvéd látta el a vádlott védelmét. Barátok, perköltség A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat bíróság előtt álló négy vádlottjának védelmét három kirendelt és egy meghatalmazott ügyvéd látja el. Meghatalmazott védője csak a harmadrendű vádlottnak, az eddig a részvételét minden cselekményben tagadó Pető Zsoltnak van. Lőrincz Márton budapesti ügyvéd munkadíját a vádlott barátai fizetik, míg a másik három vádlott kirendelt védőinek díjazása a per költségeit terheli. MTI Miszori László bíró fotó: mti. ka PÉNZNEM ______árfolyam váltnrft Euró 266,56 -0,22 USA dollár 185,06 -0,13 Svájci frank 217,97 +0,53 Angolfont. 303,46 -2,12 Román lej 64,55 -0,16 Ukrán hrivnya 23,16 -0,03 Horvátkuna 35,79 -0,03 Lengyel zloty 67,33 -0,11 % gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Új tarifák: vakáción is kedvezve az okostelefonnak, mobilnetnek. internet. Az új napi és heti roaming adatdíjcsomagok 29 országban - az EU 26 államában, valamint Norvégiában, Liechtensteinben és Izlan- don, az adott ország területén működő minden, a Magyar Telekommal szerződött partnerhálózaton - teszik lehetővé a költségkímélő mobil internetezést. Vívmány: olcsóbb mobilnet A júliustól bevezetésre kerülő - Travel & Surf-nek keresztelt - új tarifákkal a cég széles körben kívánja elősegíteni az okostelefonok és a számítógépes mobilintemet használatát a vakációjukat külföldön, az EU országaiban töltő turisták körében. A Travel & Surf roaming adatdíjcsomagok internetezésre, e-mailezésre vagy WAP-ozásra használhatóak fel. A díjcsomagok hazai megrendelői több konstrukcióból is választhatnak. A napi, 24 órás elérhetőséget biztosító Travel & Surf S díjcsomag mindössze 690 forintért lOMB roaming adatforgalmat tesz lehetővé, míg az M díjcsomag 1990 forintért 50 MB-ot kínál, a heti 250 MB-os, Travel & Surf L díjcsomag ÍO 590 forint. A böngészésbe belefeledkező, vagy a háttérben óvatlanul frissítéseket elindító felhasználót idejében értesíti a szolgáltató, hogy elérte a rendelkezésére álló keret végét, és felkínálja a következő napi, vagy heti keret megvásárlásának lehetőségét. ÉKN Atomerőművek bezárása: kártérítést követelnek Berlin. Valóságos háború tört ki az atomerőművek tervezett bezárása miatt a német kormány és a legnagyobb energetikai cégek között. A 17 németországi erőművet üzemeltető négy cég - az E.ON, az RWE, az EnBW és a Vatenfall - közül szerdán kettő is közölte, hogy a kormánytól kártérítést követel, és a rájuk kivetett, úgynevezett fűtőelemadót jogi úton támadja meg. A német kormány a hét elején hozott határozatot arról, hogy legkésőbb 2022 végéig bezárják az ország atomerőműveit. Az erőművek többsége már 2021 végéig beszünteti működését, de a három legkorszerűbbet - biztonsági tartalékként - véglegesen egy évvel később zárják be. A határozat része az is, hogy az átmenetileg már kikapcsolt nyolc atomerőmű nem újítja fel működését. MTl-PL Szócska Miklós fotó: mti, kovács tamAs