Kelet-Magyarország, 2011. június (71. évfolyam, 127-151. szám)

2011-06-11 / 136. szám

2011. JÚNIUS 11- SZOMBAT 9 Ember! Ülj le egy kicsit a fűbe, és gondolkodjel a világról! Nyilasi Tibor sajátos véleménye arról, hogy az FTC légiósa, Schembri 3,5 millió forintos havi fizetési ajánlatért sem kíván a klubnál maradni. 13 Nem rendezik meg idén a márciusról elhalasztott Formula-l-es Bahreini Nagy­díjat, miután a szervezők bejelentették: elfogadják, hogy a csapatok ebben az évben már nem szeretnének versenyezni Szahírban. Az dényből így - a vasárnapi, vagyis soros kanadai futam­mal együtt - még 13 verseny van hátra. Csonka első egyéni pontja TENISZ. Csonka Gábor egyes­ben is megszerezte első világ­ranglista-pontját. A nyíregy­házi teniszező az indonéziai Dzsakartában a selejtezőből indulva jutott el a főtábláig, és ott is ment egy kanyart a 10 ezer dolláros, kemény pá­lyás ITF-future-versenyen, a tizenhat közé jutással pedig feliratkozott a világranglistá­ra. A főtábla első fordulójá­ban a viadal első kiemeltje, az ATP-rangsor 368. helyezettje, a japán Macui ellen két játsz­mában győzött. ÉB—I Nyíregyháza Spartacus-MTK II Városi Stadion, szombat 18. V.: Gyarmati (Butkai, Márton) SPARTACUS 66 Sánta jÄe 23 Csáké 29Goia r 12 Miskolczi. 28 Boukar 20 Minczér 5 Zabos 27 Demjén 9 Pákolicz lOAndorka 7 Germán A Keleti-csoport további mérkőzései, szombat, 18. REAC-Békéscsaba, MTKII.—Makó, Hajdúböszörmény-DVSC-DEAC, Mezőkövesd-Bőcs, Cegléd-Vecsés, Orosháza-DVTK, Vác-Újpest II. « NAGY SZÉLBEN UGROTTAK A pénteki kedvezőtlen időjárás ellenére elkezdődött Nyíregyhá­zán a Kelet-Magyarország Kupa ejtőernyős verseny, amely ma folytatódik. fotó: mán László Tétmeccs lesz a barcikai A Spartacusnak nyernie kell a biztos bajnoki ezüstéremhez. labdarúgAs. Eljött a végső forduló, szombaton véget ér a pontvadászat a labdarúgó NB II. Keleti-csoportjában. A Nyíregyháza Spartacus ide­genben, Kazincbarcikán zárja a felemás, ősszel sok örömöt, tavasszal inkább bosszúságot a végén kérdőjeleket felmuta­tó bajnoki évet. Bajzát nem játszhat Tétmeccs lesz a szombati, hi­szen a nyíregyháziaknak nyer­ni kell a biztos ezüstéremhez, a barcikaiak pedig szeretnék biztosítani helyüket a második vonalban. Tiszta viszonyok, teljes keret mellett aligha okoz­na gondot a szombati vendég­siker, ám most korántsem erről szól a fáma. A Vasassal köten­dő megállapodás már biztosan átcsúszik a jövő hétre, a játé­kosok közül többen sérültek, így például Kovacsevics, Hor­■ ■ Türelemes w v játékkal előbb vagy utóbb fel fog­juk törni a barcikai <- védelmet. KOVÁCS JÁNOS ,á %. váth, a gólgyáros Bajzát pedig besárgult. Utóbbit minden bi­zonnyal Germán fogja pótolni, míg a védelem összeállításáról majd az utolsó pillanatban fog­nak dönteni a Szpari vezetői. A türelem győzelmet érhet- Nem lesz könnyű mérkőzés, és mindenképpen nyerni sze­retnénk - kezdte a beharango- zót Kovács János, a Spartacus edzői stábjának vezetője. Mi az ezüstéremre hajtunk, a hazai­ak pedig a kiesés elkerüléséért, így aztán igaz tétmérkőzés elé nézünk. Számunkra fontos a második hely, emellett minden pályára lépő a saját önbecsü­léséért kell, hogy megtegyen mindent a siker érdekében.- Úgy vélem, türelmes já­tékkal előbb vagy utóbb fel fogjuk törni a kazincbarcikai védelmet, akkor pedig dön­tő lesz, hogy a helyzeteinket hogyan tudjuk kihasználni - folytatta a mester. A két együttes őszi, nyír­egyházi meccsét a Szpari nyerte Bajzát és Andorka duplájával. Akkor a borsodiak nem találtak kapuba, remél­hetőleg szombaton is így lesz. Információink szerint a pén­tek délutáni edzést követő­en kiderült, hogy kapusként a saját nevelésű Sánta Tibor lép majd kezdőként pályára Kazinbarcikán. KM-ML Nehéz kilencven perc vár Pákoliczékra (pirosban) szombaton a kazincbar­cikai találkozón FOTÓ: KM-SPORT eeeeeeeq A szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésről internetes portálunkon, a www.szon.hu oldalon on-line közvetítésben számolunk be. Szombat Asztalitenisz. Harminc órás verseny, apagyi Zrinyl-lskota, 20-áis. _____________ Ejtőernyőzés. XXX ill. Kelet-Magyar­ország Kupa, nemzetközi verseny, nyíregyházi repülőtér, 10. _______________ Tenisz. Bige Holding Open ITF-future női világranglistaverseny, egyes döntő. Városi Stadion, 10. Vasárnap Ralikrossz. Villanyfényes ob és Zóna-tró­fea futam, márispócsi RabócsiRing, 14. Keddi közgyűlés SPORTPOLITIKA. A Bakta- lórántháza Városi Sport­egyesület elnöksége értesíti tagságát, hogy az évi rendes közgyűlését 2011. június 14- én, kedden 17 órától tartja a Városháza nagytermében. Dobra duplázhat a nyíregyházi tenisztornán A győztes cseh páros tagjai már át is vehették jutalmukat FOTÓ: BODNÁR TIBOR Fucsovics Márton megkezdi szereplését Wimbledonban. tenisz. A csütörtöld nap úgy ért véget a nyíregyházi Bige Holding Open 10 ezer dollár összdíjazású női ITF-future- versenyen, hogy a cseh Simona Dobra honfitársa, Monika Tumova oldalán megnyerte a párosok döntőjét. A háló túl­oldalán magyar versenyző is állt, hiszen a román Raluca Elena Platon partnere az orosz származású, de magyar szí­nekben versenyző Bulgakova Vaszilisza volt. Az egy-egy megnyert játszma után a tíz megnyert pontig tartó szuper tie-break döntött a csehek ja­vára. Dobra és Bulgakova pén­teken az egyes elődöntőiben is főszereplő volt. A két hölgy ezúttal nem egymással nézett farkasszemet, de a szerep- osztás nem változott, vagyis Dobra győzelemnek örülhe­tett, Bulgakova vereség miatt szomorkodhatott. A szómba­© BIGE HOLDING OPEN ton 10 órakor kezdődő finá­léban a cseh hölgy ellenfele a montenegrói Kovinics lesz. Eközben már Londonban tartózkodik Fucsovics Már­ton, aki tavaly a juniorok kö­zött megnyerte a wimbledoni bajnokságot. Idén már a fel­nőttek között, a hétfőn kez­dődő selejtező mezőnyében próbálkozhat a 19 éves nyír­egyházi titán. bt Női egyes Elődöntő: Dobra (cseh)-Neuwirth (osztrák, 7. kiemelt) 3:6,6:2,6:2, Kovinics (monteneg­rói, 2.)-Bulgakova (magyar, 4.) 6:2,6:2. Női páros Döntő: Dobra, Tumova (cseh, 1.)-Bulgakova, Platon (magyar, román, 3.) 6:1,3:6,10:7. Spici kemény csatákra számít a külföldi sztárpilótákkal FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A sütetben nagyon fog hiányozni az autóról a raliban megszokott hat fényszóró. autósport. A ralikroszban idén debütáló sokszoros ralibajnok Spici (Spicmüller Csaba) két futamot követően nagy meglepetésre jelenleg vezeti a bajnokságot és na­gyon várja már a villanyfé­nyes pünkösdi futamot.- Nagyon tetszik ez az új szakág, nagy meglepetésem­re nagyon baráti a légkör, ellenfeleknek és nem ellen­ségeknek tekintik a pilóták egymást, egy-egy verseny után sok segítséget, taná­csot kapok pilótatársaimtól - kezdte a beszélgetést a remek pilóta. Kiesik a ritmusból- Azt gondolom, sok tényező együttese kellett ahhoz, hogy most egy ponttal vezetem a bajnokságot, ez csak egy pil­lanatnyi állás, és szerintem jelenleg még vannak tőlem gyorsabb pilóták is a mezőny­ben - folytatta Spici.- Ami most még nagyon Spici bizakodik, és nagy küzdelmet vár szokatlan, hogy versenyek közötti időben nagyon kiesek a ritmusból, a verseny napján pedig a rajton már 110 száza­lékosan kell teljesíteni, ez na­gyon nehezen megy még szá­momra. A rajtjaim még mindig nem túl jók, abban még nagy szükségem van a fejlődésre, il­letve az itt használt gumikat is meg kell ismernem. Az autóm technikailag nagyon jó, de fo­lyamatosan fejlesztgetjük, ál- lítgatjuk, mert eddig kicsit ne­hézkesen volt vezethető, de azt gondolom, a máriapócsi futamra már tökéletes lesz. Kemények a külföldiek- Nagyon várom az éjszakai versenyt, sokat vezettem már a raliban sötétben, és alapve­tően szeretek is, azonban ott a hat kiegészítő fényszóró jó látási viszonyokat teremt, de tudjuk, a ralikrossz kocsikon sajnos nincs ilyen világítás.- Külföldi top pilótákkal is újdonság lesz számomra ver­senyezni, haza társaimról azt hallottam, hogy ők a „test­test” elleni harcban sokkal keményebbek, nem kímélik a technikát. Információim szerint tucatnyian leszünk a Super Cars kategóriában, és idén először már Kotán Peti is rajthoz áll, ebben a rendkí­vül erős és népes mezőnyben szeretnék minél jobb helyen végezni. Q sport.szon.hu Képek. Helyi és nagyvilági sport

Next

/
Oldalképek
Tartalom