Kelet-Magyarország, 2011. május (71. évfolyam, 101-126. szám)

2011-05-21 / 118. szám

20 Képes krónika 2011. MÁJUS 21.. SZOMBAT Schmitt Pál a gyermekek körében fotó: mti, kovács Attila Több mint tízezer gyerek vett részt az élőláncban Több mint 140 or­szágban eddig milliók vettek részt a világon a kezdeményezésben. BUDAPEST. Több mint tízezer gyermek fogta körbe péntek délelőtt a Parlament épüle­tét, ezzel pedig felállították a gyermeklánc magyarországi rekordját. Országszerte csak­nem 115 óvodából és általános iskolából - köztük mozgás-, látássérült és értelmi fogya­tékos gyermekek - érkeztek a Kossuth térre. Négy iskolá­ból több mint 300 kilométer­ről utaztak a fővárosba, hogy részt vehessenek a kezdemé­nyezésben - mondta Kovács János sajtófőnök. A kísérletet a Sri Chimnoy Alapítvány több mint két év­tizede sikeres Világharmónia Futás rendezvénysoroza­tának részeként rendezték meg. A világ összes földré­szén, több mint 140 ország­ban eddig milliók vettek részt a nemzetek közti barátság erősítését célzó kezdeménye­zésben. Budapesten a rekord- kísérleten kívül egész napos gyermekfellépések és prog­ramok, valamint parlamenti látogatás kísérte. fh ■ LÁTOD, MIRE VAGYOK KÉPES? Hihetetlen, hogy milyen tornamutatványokra képes egy arany­hörcsög. Amikor csak teheti, a mókuskerékben szaladgál, min­denhová felmászik, és imád „lógni”. Csak az a baj - ellentétben a képen látottakkal, - hogy főként éjszaka teszi ezt, amikor a gazdi aludna... fotó: internet Az iskolában a környezetszennyezés­ről tanulnak a gyerekek. A tanítónéni megkérdezi:- Ki tudja, milyen hatással van a halakra a tengerbe kerülő olaj? Móricka jelentkezik:- Anyukám tegnap felnyitott egy szardínia-konzervet. Tele volt olajjal, és az összes hal megdöglött benne. O További viccek humor.szon.hu Hullámok mosták ki a turistákat SUVA. Hatalmas hullámok tör­tek be több part menti szállo­da hotelszobáiba pénteken a Fidzsi-szigeteken, elárasztva több tucatnyi, turisták által lakott helyiséget. A rendőrség tájékoztatása szerint a szige­tek legnépszerűbb turista- célpontját, a Korall-partot ért óriáshullámok nem okoztak sérüléseket, ám szeméttel árasztották el a strandokat és a part menti szállodák kör­nyékét. A helyi meteorológiai szolgálat szerint további erős hullámverés várható. fh Neki minden sikerül! Vannak napok, amikor egysze­rűen minden összejön! ________ O További videók video.szon.hu CMEGER EGY MOSOLYT Kristen Stewart harcos Hófehérke lesz KELET Az ismert mese merész átgondolása a film, a gonosz mostohát Charlize Theron játssza. LOS ANGELES. Jövő karácsony helyett már 2012 júniusában láthatjuk a Snow White and the Huntsman (lefordítva: Hófehérke és a vadász) című fantasyt, amely az ismert Kristen Stewart fotó: internet mese merész újragondolása Kristen Stewarttal és Chris Hemswoth-tel (Thor) a cím­szerepekben. Hófehérke az egyetlen, aki szebb, mint a gonosz királynő (az Oscar-dí- jas Charlize Theron alakítja), ezért az uralkodó elküldi a va­dászt (Hemsworth), hogy ölje meg. A férfi azonban inkább megtanítja harcolni Hófehér­két, aki így képes lesz arra, hogy legyőzze a királynőt. A hímet azért tudják a ter­vezettnél hét hónappal hama­rabb bemutatni, mert a vártnál is jobban haladnak a munká­latok a különleges effektusok­kal. Ily módon a harcos Hófe­hérke a jövő nyár egyik nagy kasszasikere lehet. Kristen Stewart az egyik legismertebb fiatal sztár, az igazi sikert az Alkonyat soro­zat Bellájának szerepe hozta meg számára. uip Felkerült az internetre a Playboy összes száma Los Angeles. Internetre vitte az összes eddigi lapszámát a Playboy. A Hugh Hefner által alapított magazin csütörtöki bejelentése szerint az eddigi 57 évfolyam valamennyi szá­ma elérhető az iPlayboy.com weboldalon, beleértve az 1953 decemberében megjelent első újságot is, amelynek címlap­ján Marilyn Monroe pózolt. A weblap díj ellenében hasz­nálható. „Az iPlayboy-on valamennyi fotó, interjú, poszter, tényfeltáró riport és Marilyn Monroe fotó: internet hirdetés megtalálható, ami valaha megjelent a maga­zinban” - közölte a kiadó, ez több mint 130 ezer oldalnyi dokumentumot jelent. fh-GONDOSKODÓ Niki csengeri gimnazista, aki éppen az érettségi kellős közepén tart. Miután nagyon szereti a gyermekeket, ezért a Nyíregyházi Főiskola csecsemő-gyermekgondozó-nevelő szakán szeretne továbbtanulni. fotó: racskó tibor Sikereink Cannes-ban A Miss Bala stábja a filmfesztiválon fotó: internet A fesztivál végéhez kö­zeledve egyre lázasabb találgatás folyik, kié lesz az Arany Pálma. CANNES. A Cannes-i Filmfesz­tivál (A világ legrangosabb filmfesztiválját május n. és 22. között rendezik meg 64. alkalommal) Atelier filmterv- fejlesztő fórum díját idén el­sőként egy magyar rendező, Kenyeres Bálint nyerte el. Ke­nyeres Hier (Tegnap) címmel készülő első játékfilmjének forgatókönyve 15 országból érkező filmtervek egyikeként szállt versenybe. Miklauzic Bence és Lengyel Ferenc A parkoló (Car Park) című forgatókönyve nyerte a ScripTeast különdíját, mely egy, a közép-európai forga­tókönyvek fejlesztésére sza­kosodott workshop. A zsűri Erdélyi Mátyás munkában FOTÓ: INTERNET méltatta A parkoló című for­gatókönyv eredetiségét, va­lamint a parkolóban játszódó szokatlan fekete komédia el­bűvölő karaktereit. Film a drogkereskedelemről A magyar operatőrök mindig is népszerűek voltak világ­szerte. Gerardo Naranjo Miss Bala című filmjét szintén magyar operatőr, Erdélyi Má­tyás jegyzi. A drogkereskede­lemről és korrupcióról szóló mexikói film az Un Certain Regard szekcióban versenyez és már nem sokat kell vár­nunk, hogy megtudjuk, hogy vajon ennek a filmnek ítéli-e az Emir Kusturica vezette zsűri a fődíjat. A fesztivál végéhez köze­ledve egyre lázasabb találga­tás és esélylatolgatás folyik, hogy melyik alkotás is nyeri idén az Arany Pálmát. Egy biztos, a zsűrinek nincs köny- nyű dolga, mert rendkívül erős a mezőny, tele figyelem­re méltó, de nagyon is külön­böző alkotásokkal: alig látni vetítést otthagyó sajtosokat, ami pedig nagyon is gyakori jelenségnek számít Cannes- ban. Napról napra jönnek az új meglepetések, és még min­dig hátra van néhány verseny­film, és bizony arra is volt már példa, hogy biztos befutónak hittünk valamit, mígnem az utolsó nap utolsó vetítése arra nem kényszerített bennünket és a zsűrit is, hogy átértékelje az addig látottakat. VÁRÓ KATA ANNA Cannes, 2011-05-20 Felgyújtotta mise közben a papot jonava. Mise közben gyújtó­folyadékot öntött egy papra, majd egy öngyújtóval lángra lobbantotta a ruháját egy tá­madó a Litvánia középső ré­szén fekvő Jonava városban - számolt be a még csütörtökön történt esetről a helyi rendőr­ség pénteken. Tájékoztatá­sa szerint Remigijus Kuprys atya a misén résztvevő hívek segítségével menekült meg a lángoktól, ám az arcán égési sérüléseket szenvedett. A rendőrség szerint a tá­madó letartóztatásakor nem tanúsított erőszakot. Mint kö­zölték, elmeorvosi vizsgálat­nak vetik alá, tettéért tíz évet is kaphat. fh Fecskefészek fotó: internet Egyre kevesebb a fecske nálunk Budapest. Az elmúlt évek­hez hasonlóan 2010-ben is csökkent a fecskék száma Magyarországon. A fecskék vonuló madárfajok, vagyis a telet a Szaharától délre töl­tik. A csökkenés hátterében a hosszú vándorlásból adódó nagyobb fenyegetettség áll, amelyet ráadásul felerősít a klímaváltozás és az élőhelyek átalakítása. Ma majdnem fe­leannyi molnárfecske „nya­ral” Magyarországon, mint 1999-ben. FH 1 www.sznn.hii I További képei« I _____ás videói KELET IMI ¥ UTAZZUK VELllNK! MM-MA WWWiFUTflXIHYIBECYHflZfLHIi * , „ . ———r- - ..-,1,-, —-1 _ HIRDETÉS

Next

/
Oldalképek
Tartalom