Kelet-Magyarország, 2011. április (71. évfolyam, 76-100. szám)

2011-04-30 / 100. szám

2011. ÁPRILIS 30„ SZOMBAT

4 50 IQn tehetség KELET

A hangszer soha nem tud hazudni

Szentpáli Roland tubaművész koncertezik, tanít, zenét szerez, s úgy véli: a tehetség önmagában nem elég

Nem dobja sutba sem a könyveit, sem a dobverőt

Mocsár Dávid a Zrínyi Ilona Gimnázium 12-es diákja, országos versenyek állandó szereplője

Egy rockzenekar dobosa, aki sorra ér el kimagasló eredményeket fizikai és számítástechnika versenyeken, s aki mechatronikai mérnök szeretne lenni.

Mocsár Dávid 2007 óta tanul a Zrínyi Ilona Gimnázium Arany János Tehetséggondozó Programjában. A 12-es diák országos versenyek állandó résztvevője, s bár az általános iskolában szinte nem volt olyan tárgy, amiből ne indult volna megmérettetéseken, a gimnáziumban inkább a reáltárgyak felé fordult. - Ez a tanáraimnak köszönhető, akik ráébresztettek arra, hogy ezen a téren lehet keresnivalóm, az eredmények pedig azt igazolják, hogy igazuk volt. Egyik verseny hozta a másikat, s közben annyira megszerettem ezeket a tárgyakat, hogy bár még egy évem van az érettségiig, már most pontosan tudom, hogy a Műszaki egyetemen szeretnék továbbtanulni, s mechatronikai mérnökként képzelem el a jövőt - meséli Dávid, aki utóbbi mesterséget lefordítja magyarra, s kiderül, hogy ami lenni szeretne, az a villamosmérnök és a gépész- mérnök keveréke, egy kis informatikával megspékelve.

Amíg addig eljut, emelt szintű érettségik és nyelvvizsgák várnak rá, és az is biztos, hogy a dobfelszerelését sem dobja sutba. A tanulás mellett ugyanis a zenélés is az élete része, tehetsége pedig nemcsak az iskola falai között, de a zenekarukban is érvényesül.

Éveken át versenyzett a világ számos országában - olyan helyeken, ahová azóta már zsűrizni hívják vissza. Koncertezik - a naptára jövő tavaszig be van táblázva s zenét szeréz. Amikor arról esik szó, hogy melyik fontosabb, azt mondja: az öröm a fontos, amit pedig ezek mindegyikében megtalál. Éppen ezért sorrend sincs, bár ő egy „praktizáló” zenész - mondja magáról. A világzenekar tagja, akinek térképén kevés a fehér folt: Japán, Ausztrália, Brazília, az USA és szinte valamennyi európai ország mind-mind kipipálva, a legtöbb helyen pedig visszajáró vendégként köszöntik.

Húszévesen még azt gondoltam, hogy a zenekarnak az a dolga, hogy engem, a szólistát kiszolgáljon, mindezt pedig úgy, hogy valamennyi hang a helyén legyen. Ma már azt tartom fontosnak, hogy mindenki kihozza magából a maximumot, és élvezze azt, amit csinál. Nem a tökéletesség számít, hanem a zene, s a mondanivaló. Ha a koncerten fel tudom venni magamra a zenekart, mint egy kabátot, az jó,

de ha nem, akkor fázni fogok. A szólista és a zenekar közötti kapcsolat csak akkor működik, ha sikerül elérni, hogy pozitívan álljanak hozzám és a közös munkához, s ha hasonló az elképzelésünk az adott darabról. Arra a kérdésre, hogy a zenekarok részéről érkező tisztelet a világszerte ismert és elismert zenésznek, vagy az embernek szól-e, azt mondja, bízik benne, hogy az utóbbinak.- Lehet valaki nagyon tehetséges, ha emberileg egy nulla, akkor nemhogy szóba,

de „hangba sem állnak vele”. Az adottság és a tehetség két külön kéz, és igazán sikeres csak az lehet, aki mindkettővel rendelkezik: ha a készség és az emberség találkozik.

A zene a kommunikáció egyik formája, ahol bár nincsenek szavak, vannak mondatok, amelyeket mindenki másképpen értelmez, de a zene lényege, hogy aki életre kelti, az mondjon, üzenjen valamit. A zenész élete: csalódásai, örömei, tapasztalatai mind-mind benne van a játékban, a hangszer pedig nem tud hazudni, s „leleplezi” azt, aki megszólaltatja.

Szentpáli Roland szerint az alapműveltség része kellene, hogy legyen a hangszeres zene: a csemballót meg kellene tudni különböztetni a kandallótól, s ráébreszteni az embereket a klasszikus zene értékeire. Ő ennek érdekében minden tőle telhetőt megtesz - eredményei, díjai, CD-i ismeretében pedig nem túlzás azt állítani, hogy ez a lehető legtöbb. Ez a maximum.

Újragombol, rajzol, s tervez

Dobos Emese, a Wesselényi középiskola diákja^yerekként babaruhát varrt

A Burda nemzetközi divatmagazin tavaly ősszel meghirdetett divatrajz pályázatára közel négyszáz alkotás érkezett, köztük volt a Wesselényi Miklós Szakközép- és Szakiskola 13. a osztályos divat-stílustervező szakos tanulója Dobos Emese öt divatrajza is. És nemcsak hogy közte volt, de a legjobbak közé is került! - A négyszáz terv közül huszonnégyet választottak ki, majd közönségszavazással alakult ki a sorrend, Emese pedig a 19. lett.- A ruhatervezéskor érvényesülhet a dekorativitás, s a hordhatóság is, én a tervezéskor igyekszem mindkét kívánalomnak megfelelni - mondja Emese, aki mindig tart magánál papírt és színes ceruzát, hiszen soha nem lehet tudni, mikor jut eszébe egy-egy új megoldás. - Előfordult, hogy a buszon kezdtem el rajzolni, mert megfogott egy hangulat, vagy egy tárgyról beugrott egy újítás.

Emese alig volt négy éves és már babaruhát tervezett, később már ő is varrta a runaaaraDOKar. - íervezex sajat használatra, de a barátnőimnek is - meséli. S hamarosan egy tágabb kör is megismerheti a munkáit: egy budapesti esküvőszervező cég vezetője, látva a blogján a terveit, felkérte, hogy tervezzen nekik esküvői ruhákat, ő pedig természetesen nem tudott nemet mondani az ajánlatra.- 13-os vagyok, de nem biztos, hogy itt fejezem be a képzést, a cég ugyanis a fővárosban van, így az a logikus, ha odaköltözöm, és nemcsak

e munxa miatt: azt gondolom, ott több lehetőségem lesz arra, hogy megismerjék a munkáimat.

Erre most még több lehetősége van, hiszen közreműködik az egyik kereskedelmi csatorna divatműsorában, ahol fehérneműt tervez, de a Gombold újra! elnevezésű pályázat első fordulóján is túljutott már, így minden jelen van az életében, amit szeret: kiélheti kreativitását, kihívásoknak felelhet meg, és új emberekkel találkozhat.

A tengeren túlra repítik álmai

Szirota Jennifer füstös bárokat választ a teltházas sportcsarnokok helyett

Olyan határozott, mintha legalább negyven lenne, s olyan bölcs, mint aki elmúlt hatvan. A nyírmadai lány viszont alig 17, ám kortársaitól eltérően nem érdekli sem a hírnév, sem a csillogás, szórakozóhelyekre pedig csak akkor megy, ha hívják - mármint ha fellépni hívják. A kereskedelmi csatorna népszerű tehetségkutató versenye előtt is tele volt a naptárja, azóta pedig, hogy ott a legjobb 24 közé jutott, még többen szeretnék látni, hallani.- Amikor megláttam a felhívást, elgondolkodtam azon, hogy benevezek, de mivel nem vágytam tévés szereplésre, letettem róla. Az édesapám viszont titokban elküldte a jelentkezésemet, s onnan már nem volt visszaút.

Egyáltalán nem bánom, hogy nem jutottam el az élő műsorokig, mert közben teljesen világossá vált előttem, hogy másra vágyom. Nem vonzanak sem a hatalmas színpadok, sem az ezzel járó médiafelhajtás, abban is teljesen biztos vagyok, hogy soha többé nem indulok hasonló megmérettetésen. Mert bár imádok énekelni, hozzám a jazz áll közel, annak a közege pedig nem egy tömött sportcsarnok vagy egy stadion, hanem egy füstös bár, egy kiskocsma. Úgy érzem, Magyarországon nincs lehetőség arra, hogy ezt az utat végigjárjam, ezért döntöttem úgy, hogy érettségi után, de az is lehet, hogy még előtte külföldre költözöm. Emlékszem, általános iskolás elsős voltam, amikor már erről álmodoztam, s most már biztos vagyok abban, hogy ezt szeretném csinálni.

Hiába tehát a hazai sikerek, Jennifert messzire repítik az álmai. Pedig minden a szabolcsi településen, Nyírmadán kezdődött, ahol édesapja és bátyja is zenél, s ahol kislányként nem is lehetett más útja, mint az éneklés.- A verseny közben és után rengeteg szeretetet

kaptam a rajongóimtól, és ez nagyon jól esett, a mai napig erőt merítek az üzeneteikből, s éppen ezért fáj itthagyni őket. Egy feldolgozás CD-vel szeretném majd megköszönni nekik a biztatást, és remélem, megértik majd a döntésemet.

Azt, hogy tudom: az én utam a tengeren túlra vezet.

Aki számára a civilek segítése az igazi Inspiráció

Lencsés Brigitta élete civil egyesületek körül forog

A polgármester belenőtt a feladatba

Tajthy Péter az ország legfiatalabb polgármestereként került Paszab élére, s azóta is vezeti a települést

Több, mint tíz éve az E-Misszió Egyesülettel kezdődött Lencsés Brigitta és a civilség kapcsolata, s bár ez a döntés nem volt tudatos, a fiatal hölgy azt mondja: nincsenek véletlenek. - Az azóta eltelt időben sokat változott a civilek megítélése és elfogadottsága, s attól függően, hogy egy-egy szervezet milyen területen működik, elérhetők eredmények. A természet- és környezetvédelem mozgalmasabb terület, mint ahogy az állatvédelem is, bár ez utóbbi kapcsán a civilek munkája inkább szélmalomharc, hiszen a rengeteg munkának nincsenek valódi eredményei - mondja Brigitta, akinek e téren is vannak tapasztalatai, hiszen éveken át dolgozott az Állatbarát Alapítványnál. Most a Kárpátokért Egyesület tagjaként és az Inspiráció Egyesület munkatársaként civilkedik, s próbál minél több fiatalt bevonni a civil táradalomban való részvételbe. Azt vallja, hogy ezt a munkát akkor csinálja jól valaki, ha nemcsak az íróasztal mellett ül, éppen ezért imádja az utcai akciókat, s az teszi boldoggá, ha kreatív ötletei kézzelfogható valóssággá válnak.

Huszonhárom évesen lett polgármester, a 2002-es sikerét pedig azóta még kétszer megismételte. Azt mondja, „belenőtt” a feladatba.- Amikor 2000-ben végeztem a főiskolán, akkor jöttem igazán haza, addig nem lélegeztem együtt a településsel. Tanítani kezdtem, megyei duatlon-versenyt szerveztünk, lelátót építettünk, s megláttam, milyen lehetőségek vannak a faluban, a közösségépítésben, s egyre többen kértek, hogy induljak el a választáson.

A voksolók 76 százaléka rám szavazott, s tudom, hogy ez a győzelem nagyrészt a családomnak szólt: a nagymamámnak, s az édesapámnak, aki korábban maga is a település polgármestere volt.

Az első félév nem volt egyszerű, sőt! A velem egykorúak buliznak, élik az életüket, s felelősséget vállalniuk sem nagyon kell, miközben én egy település gondjait vettem a vállamra.

Ebben az időszakban sok segítséget kaptam a környék polgármestereitől, akik apás- kodtak felettem, és akiknek a mai napig hálás vagyok ezért.

De aztán egyre önállóbbá váltam, és elkezdtem a saját utamat járni, s mivel több területen is sikerrel pályáztunk, egymást érték a fejlesztések.

Viszonylag kevés pénzből, de haladtunk egyről a kettőre: virágosítottunk, elkészült a játszótér, a lélekharang, a művelődési házat tornaszobává alakítottuk, felújítottuk

az óvodát és a ravatalozót, elkészült a tájház, létrejöttek a parkok, minden évben megrendezzük a Szőttesnapokat, s kialakult Paszab arculata, amire ma már minden itt élő büszke.

Tudom, hogy kezdetben voltak velem szemben fenntartások, hiszen nagyon fiatalon lettem polgármester, de azt is tudom, hogy az utóbbi két választás eredménye már a mögöttem lévő teljesítménynek szól - mondja a még mindig csak 32 éves településvezető, aki 2004-ben vette feleségül főiskolai szerelmét, s akivel két gyereket nevelnek.- Nem tudok mást elképzelni - utal a polgármesterségre, s azt mondja: nem bánta meg, hogy huszonévesen a bulik helyett Paszabot választotta.